Kyou Heidan

Név: Kyou Heidan
Nem: fiú
Kor: 19
Láng: Ég
Egyéni fegyver: fa bot, kesztyűk
Család: Vongola
Jellem: Kyou egy nagyon intelligens fiatalember. Nagyon kedves és jószívű, ennek köszönhetően könnyen szerez barátokat is. Egy igazi vezéregyéniség. Mindenki hallgat rá, megbíznak benne. Szerelmes típus, tehát nem mindig más kell neki, hanem ha egy lányt megszeret, akkor hónapokat vagy akár éveket is küzd érte. Kedvenc étele a Ramen. Furfangos és jó stratéga.
Kinézet: Haja fekete, félhosszú és egy narancssárgaa fejkendővel van körbekötve. Szemei barnák. Magassága kb. 185 cm, közepes testsúllyal (65-70 kg). Izomzata átlagos, szóval nem az vézna és nem is olyan, mint egy hegy.
Felszerelés: Kyoun mindig fehér, térdig érő rövidnadrág és fekete kapucnis tréning felső van. A haját egy narancssárga fejkendővel köti körbe. A kezén ujjnélküli kesztyűk vannak a Vongola logójával belehímezve, amit még mesterétől kapott. Fegyvere egy fa bot, amit még mestere adott neki. A vállán egy kendő van amit még attól a lánytól kapott akit világ életében szeretett, szeret és szeretni is fogja... ő lenne Nancy. Ez az ő szerencsehozó "talizmánja".

---

---

Namimori Junior Futball bajnokság, döntő meccs, hosszabbítás utolsó 20 másodperce, állás egyenlő, labda nálam.
- Passzolj Kyou! - kiáltott Nerthon barátom, de nekem eszem ágában sem volt lepasszolni. Miért ne legyen én az, aki nyereségbe vezeti a csapatot? Az ellenfél kapuja már nem volt messze, teljesen arra koncentráltam, hogy ezt a labdát most én rúgjam be az ellenfél hálójába. Nem hallottam semmit annyira koncentráltam, mert fontos volt nekem ez az egész. Igazából nem is maga a futball, de ül a nézőtéren valaki. Valaki, aki fontos számomra. Valaki, akinek szíve egy nap az enyém lesz bármi áron is.
- Góóóóóóóóól!! – a nagy koncentrálás után, ezt hallottam meg először. Sikerült. Sikerült belőnöm azt az átkozott labdát. A Bajnokságot mi nyertük meg. A meccs után egyenesen a nézőtérre mentem, ahol már édesanyám és édesapám vártak. Eléjük álltam, ők pedig büszkén átöleltek. Egy öltönyös fazon ült édesapám mellett, ahogy ránéztem ő mosolygott rám. Apámhoz hajoltam, hogy rákérdezzek, hogy ki is ez.
- Apa, ki ez az ember? – kérdezem suttogva, hogy ne hallja meg. Apám nem súgta meg, hogy ki az, rámutatott arra az emberre, majd bemutatta.
- Fiam, ő itt Sawada Tsunayoshi, az egyik rokonunk. – furcsa volt, hogy eddig nem meséltek róla - igaz, állítólag elég nagy a család, nem ismerhettem mindenkit. Ez a Tsunayoshi nevezetű ember, közelebblépett hozzám, majd kezét felém nyújtotta.
- Üdvözöllek Kyou! Ahogy apád is említette, Sawada Tsunayoshi vagyok, de szólíts csak Tsuna-nak. – a férfi kedvesnek tűnt, ezért kezet fogtam vele.
Ezután egyből haza mentünk és miután lezuhanyoztam, leültünk vacsorázni együtt, mint mindig. Nagyapa is velünk lakott. Vacsora után, apám közölte velem, hogy Tsuna nem csak úgy látogatóba jött, hanem egy fontos dolgoról szeretne beszélni. Anyám elment mosogatni, apám, Tsuna, nagyapám és én pedig a nappaliba vettük az irányt, hogy beszélgessünk.
- Kyou, ígérd meg nekem, hogy végig fogsz minket hallgatni. – mondta apám, én pedig rá bólintottam. Nem vagyok az a típus, aki elhülyéskedi a dolgokat, és ha apám megkért, akkor biztos valami komoly dologról van szó. – Fiam, ugye emlékszel még amit meséltem neked régebben, ükknagyapádról, Giotto-ról?
- Persze, hogy emlékszek. Ő volt az, aki azt a Vongola nevezetű szervezetet alapította, ugye?
- Igen, ő. Nos nagy gyerek vagy már, ezért úgy gondoltuk, hogy elmondhatunk neked Giotto-ról és arról a szervezetről mindent. – mondta komolyan, én pedig ismét csak rábólintottam. – Hogy jobban megértsd, először inkább a Vongoláról mesélünk. A Vongola, melyet Giotto azért alapított, hogy az embereket segítsék vele az idő folyamán megváltozott. Mára már egy maffia család lett. Ez a 2. Főnöknek köszönhető, aki arra akarta a Vongolát felhasználni, hogy lopjon és csaljon.
- Értem. És Giotto miért egy ilyen emberre hagyta az egészet? – kérdeztem.
- Nem tudta, hogy ez lesz. Ő igazából Olaszországban lakott, de már úgy gondolta, hogy továbbadja a Vongolát. Miután a 2. Kezére, név szerint Ricardo-ra hagyta elköltözött Japánba és családot alapított. Két fia lett.
- Akkor, ha jól gondolom az egyik fia leszármazottjai vagyunk mi.
- Igen. Nagyapád nagyapja volt az egyik fia. És Tsuna – nézett rá – ő pedig a másik fia leszármazottja. Tsuna most a Vongola főnöke. Ő a 10. – majd miután apám bármit is mondott Tsuna megszólalt.
- Kyou, még mielőtt egy csúnya maffiózónak fogsz tekinteni, megnyugtatlak, hogy amióta én vagyok a főnök a Vongola ismét kezdett helyreállni. Olyanná próbáltam tenni, mint amilyenre az Első létrehozta. Nagyjából sikerült is, de a maffia titulust nem lehet letörölni a múlt miatt.
- Értem. Nagyon örülök, hogy tudom az igazságot – majd közbevágott ismét Tsuna.
- Ezzel még nem tudsz mindent. Giotto igazából az egyik fiát eltitkolta. A kisebbiket, kinek leszármazottja vagy te. Egy levelet találtunk meg, melyet ő hagyott hátra. Ebben írta le, hogy a kisebbik fiát titokban tartotta. Nem azért mert azt jobban szerette, de jobban féltette. A nagyobbik, kinek leszármazottja vagyok én egy sokkal erősebb és céltudatosabb ember volt, őt félteni nem kellett. – a téma kezdett egyre komolyabbá válni. – Kyou! Azt szeretném, ha a következő főnök te lennél, és folytatnád azt amit én elkezdtem. Egyre jobban terelni a jobb útra a családot. – jelentette ki habozás nélkül. Én csak néztem apámra és nagyapámra, majd ahogy hátranéztem, anyám is az ajtófélfának dőlve büszkén nézett rám. Tetszett a dolog és büszke is voltam a családomra így, hogy most már, tudom a teljes igazságot. A végső akarat lángokról is meséltek. Megtudtam azt, hogy 7 fajta láng létezik, és az Ég az mely a főnökké váláshoz szükséges. Az is kiderült, hogy én ezzel a lánggal rendelkezem, méghozzá akkor, amikor a bajnokságon annyira koncentráltam, hogy az utolsó gólt berúgjam. Ekkora a lábaimon Ég Végső Akarat lángok jelentek meg.

Tsuna egy évig elvitt Olaszországba, hogy egy jó főnököt neveljen belőlem. A technikák, amiket tanításképpen alkalmazott azt mondta, hogy ugyan azok voltak, melyeket rajta alkalmazott Reborn, az Arcobaleno. Ezek között a módszerek között voltak olyanok, amelyeket józan ember nem csinálna meg. Például az egyik ilyen emberfeletti marhaság az volt, hogy bombákat helyezett el mellettem, majd kérdéseket tett fel és ha netalán nem jól válaszoltam akkor egy bomba felrobban. Hála az égnek ezek nem voltak valami nagy bombák, de azért megéreztem őket. Ebben szerintem nem is a kvíz volt a lényeg hanem, hogy tudjam tűrni a fájdalmat. Azért Tsuna tudott alkalmazni érdekes és fájdalommentes kiképzést is. Volt, hogy együtt olvastunk, kutattunk, tanulmányoztunk különféle történeteket a Vongola történelméből. Ezek voltak azok amelyeket a legjobban élveztem, mert ilyenkor Tsuna mindig eszembe juttatta édesapámat. Ő volt az aki mindig olvasott és mesélt nekem. Összességében, egész jól megegyeztünk Tsuna-val, már-már úgy, mint apa és fia. Elmondta, hogy én még örüljek mert ahhoz képest, mint amin ő átment Rebornnal az az én kiképzésemhez képest maga volt a pokol, de mindezek ellenére megtanultam mindent. Megtanított harcolni, megtanított arra, hogyan engedjem ki és használjam a Végső Akarat lángokat. Az egy év letelte után hazaengedett és közölte velem, hogy miután ő majd vissza fog vonulni, a Vongolát szeretné rám hagyni, ezt én egy csöppet sem elleneztem – tetszett ez az egész. Csábított a pénz is, de legfőképp az motivált, hogy törölni tudjam az őseim által tett rosszat.
Búcsú ajándék képpen adott egy gyűrűt, amit a Végső Akarat lángommal tudok használni, egy fa botot és egy érdekes ujj nélküli kesztyűt, rajta a Vongola címerével. Azt mondta, hogy egyik sem egy hétköznapi darab, különleges erőkkel bírnak, szóval vigyázzak rájuk. E nap óta, már hivatalosan is Vongola tag voltam, de erről semmilyen ismerősömnek nem beszéltem, mert ugye maffia…mi is juthat egy ember eszébe erről a szórol? Csalás, gyilkosság és hasonló borzalmas dolgok. Még lehet ha nagyon szétterjedt volna rólam ez a dolog a börtönben végzem.
Siettem haza, mert a család már nagyon hiányzott, de nem csak a család. Az én drága Nancy-m is. Abban reménykedtem, hogy nem felejtett el és, mint ígérte mikor elbúcsúztunk, várni fog rám. Igaz, akkor nem mondtam el neki, hogy miért megyek el, de ugyan úgy titokban tartottam hazajövetelemkor is. Az iskolát folytattam, de úgy, mintha ki sem lettem volna maradva. Tsuna mindent elintézett. Szépen lassan Nancyvel is kialakult egy jó kapcsolat. Szép kis pár lett belőlünk, már csak a házasság hiányzott, no de kiskorúak voltunk még szóval azt nem lehetett. Elhatároztuk, hogy soha nem fogunk titkolózni egymás előtt. Ezt mikor megfogadtam, eleinte úgy gondoltam, hogy rossz ötlet volt, mert ugye itt a maffia…El kellett neki mondanom minél hamarabb, mert hát ha együtt maradtunk volna egyszer ígyis-úgyis megtudta volna. Elmondtam neki mindent, kerek perec úgy ahogy van. Csodálatra méltó volt már az is, hogy végig hallgatott, de mikor azt mondta, hogy ezt ő elfogadja, sőt támogatni fog mindenben és ott lesz mindig mellettem, nagyon megörültem. Nem gondoltam, hogy egyáltalán el fogja hinni. Azt hittem, hogy ki fog kacagni vagy valami hasonló, de igen is komolynak vette a dolgot.
Teltek múltak az évek, szépen lassan felnőttünk. Elértem a 18. életévemet. Szüleimtől külön váltam, és egy saját házba költöztem, de nem egyedül. Életem szerelmével végül összeköltöztünk, és hála az égnek az ő szüleik sem ellenkeztek. Ez azért eléggé meglepő volt, főleg azért mert ők is megtudták, hogy ki is vagyok, illetve ki leszek. Ezt ők elfogadták.
Egy évvel később…
Egyik napon, amikor edzésről hazafelé tartottam megtörtént az, ami velem még sohasem történt meg. Megtámadott néhány hülye kis huligán. Hát igen, nem tudták szegények kivel is állnak szemben. Nem kezdtem el egyből bunyózni, megpróbáltam előbb lecsitítani őket de hát nem sok sikerrel. Fogott az egyik, kb. a legtermetesebb és a ruhámnál fogva behúzott egy sikátorba.
- Öcskös…Ez a kedvenc felsőm. Tudod ez az egyetlen darab, amiért harapok. – mondtam és néztem mélyen a szemébe, erre mindhárman kacagni kezdtek.
- Na ne nevettess öcskös. Tudod te azt, hogy én ezt milyen magasról leszarom? – felemelte a kezét és felém eresztette, de én megfogtam csak úgy reflexből és megcsavartam, ő térdre rogyott én pedig oda hajoltam a füléhez.
- Ismétlem, harapok… - súgtam neki majd orrba térdeltem. Hát a fickó ennyitől ki is terült. Ezután felálltam és a másik két pacákra néztem kicsit dühösen, szemük már-már lángolt, mint a bikának.
- Fiúk… Most komolyan… ti is így akartok járni?– erre ők megint bevágták azt az undorító kacagást, mint az előbb, majd nekem rohantak. Egyszerű volt a támadásukat kivédeni. Egyszer csak, mintha azt hallottam volna, hogy egy kardot húz elő valaki a hüvelyéből a hátamnál. Hátranéztem és igen, tényleg egy kardos fickó volt az. Felénk szaladt, de nem engem támadott le, hanem a másik kettő közül az egyiket nekiszaladásból gyomron rúgta. Biztos fájt a fickónak. A másik felé a kardot suhintotta volna, de kapkodott a fickó ezért majdnem én maradtam fej nélkül. Alkalmaztam az egyik kedvenc mozdulatomat, melyet Tsuna barátja, Yamamoto tanított nekem. Egyszerűen megfogtam a kard pengéjét. És a másikat pedig úgy fejbe rúgtam, hogy még csak nem is őt néztem.
- Húú, ez közel volt! - mondtam
- Te lennél az Undecismo Vongola? - kérdezte a fickó úgy, mintha egy nem tudom milyen hétköznapi kérdést tenni fel
- Hmmm… Érdekelne, hogy ezt miből is gondolod... – kérdeztem, közbe leengedtem a kardját
- Az a szem, az az érzés emlékeztet a Vongola főnökre. A tizedikre. – ~ Nah igen, egy Tsuna küldönc, vajon mit akarhat? ~ - gondoltam
- Elismerem, jók a megérzéseid. Őt honnan ismered?
- A Vongola család tagja vagyok, nem rég találkoztam vele Olaszországban.
- Értem. Neved? – majd közelebb mentem hozzá, pontosabban mellé álltam és a vállára tettem a kezemet.
- Gray Shadow. – válaszolta tömören
- Rendben Gray, gyere velem. - majd elmosolyodtam és elindultam. Egy kis ideig nem hallottam semmilyen lépést de majd hallottam, hogy követ. Hazafelé vettem az irányt. Ő mindvégig követett szó nelkül. Bevezettem a házamba. Nancy nem volt otthon, ezért bemutatni sem kellett neki a fickót. Amúgy is furcsa lett volna, ha azt mondom neki, hogy: - Szia édes, ő itt Gray Shadow. Fogalmam sincs róla, hogy ki ő, csak annyit tudok, hogy Vongola tag no meg, hogy majdnem levágta a fejem. A nappaliba vezettem, ott megkínáltam teával mert, hogy ő azt kért. Végre még egy normális ember akinek nem mániája az alkohol. Egyből rá is tértem a lényegre.
- Hogy kerültél a Vongolához?
- Velencében elég szépen elbántak velem. Egy fickó mentett meg, aki később megtanított használni a gyűrűt és meghívott a Vongolába. – ekkor eszembe jutott, hogy hallottam róla, hogy egy új tehetséges velem egy idős fickó csatlakozott. Tsuna biztos azért kerestette fel velem, mert őt ajánlaná Felhő őrzőnek. No de miért is ne, hadd kapjon a fickó egy esélyt.
- Látom, nem vagy valami bőbeszédű. Rátérnék a lényegre. Hallottam, hogy egy tehetséges újonc csatlakozott a családhoz, aki felhő lánggal bír. Egyszer én veszem át Vongolát és szükségem lenne őrzőkre, hogy kivirágoztassam a családot. És mivel gondolom Tsuna küldött, nem lehetsz olyan rossz.
- Akkor felajánlom szolgálatom. – mondta, majd kezet ráztunk és az idő múlásával jól összebarátkoztunk. Ő lett az első őrzőjelölt és egyben a legjobb barátom.