Kyou Cozart

Név: Kyou Cozart
Nem: fiú
Kor: 21
Láng: Föld
Egyéni fegyver: két darab mini-shotgun, kesztyűk
Család: egyenlőre szabadúszó, de majd később szeretné a Shimon családot örökölni
Jellem: Kyou egy nagyon intelligens fiatalember. Nagyon kedves és jószívű, ennek köszönhetően könnyen szerez barátokat is. Egy igazi vezéregyéniség. Mindenki hallgat rá, megbíznak benne. Szerelmes típus, tehát nem mindig más kell neki, hanem ha egy lányt megszeret, akkor hónapokat vagy akár éveket is küzd érte. Kedvenc étele a Ramen. Furfangos és jó stratéga.
Kinézet: Haja barna, félhosszú. Szemei barnák. Magassága kb. 185 cm, közepes testsúllyal (65-70 kg). Izomzata átlagos, szóval nem az a vézna és nem is olyan, mint egy hegy.
Felszerelés: Tiszta fehér ruházat. Fehér farmer, fehér póló, fehér kapucnis őszi kabát, rajta barna csíkokkal. A kezén ujjnélküli kesztyűk vannak. Az egyik felén a Vongola címere, a másikon a Shimon család címére van belehímezve. A kesztyűk felső részén láncok is vannak. Ezeket még Giotto-tól kapta. Tsuna és Enma adott neki két darab mini-shotgunt is, amelyek ugyan úgy titkos erőket birtokolnak, mint a kesztűk. A vállán egy kendő van amit még attól a lánytól kapott akit világ életében szeretett, szeret és szeretni is fogja... ő lenne Adrienne. Ez az ő szerencsehozó "talizmánja". Kyou birtokában van még egy Samsung Galaxy S2 és egy narancssárga Kawasaki ZX6R motor. Egyszerűen imád motoron szálguldva zenét hallgatni a telefonján.
________________________________________

________________________________________

„…I’m an angel with a shotgun…” szólt kedvenc zeném, miközben suhantam az autópályán, mint a szél a motorommal üldözve egy fekete kisteherautót. ~ Igen, én vagyok a sörétes puskás angyal…~ - ezekkel a gondolatokkal húztam elő két sörétes puskát a motor oldalán lévő tartókból. Ahogy előhúztam őket az teherautó kerekeit kilőttem így az felborult. Lefékeztem, leszálltam a motorról és odamentem a füstölgő autóhoz. Két férfi próbált kimászni az ablakon. Az egyiket kirántottam és odaszorítottam az autóhoz és beütöttem neki egyet úgy, hogy a kesztyűmön lévő láncok nyoma megmaradt a fickó arcán.
- Beszélj! Hol van? – üvöltöttem rá. Közben a társának sikerült kimásznia és próbált leütni, de oldalra tárva a kezem, a Föld láng gravitációt manipuláló erejével elrepítettem a fazont. – Kérdeztem valamit! Tudja fogytán az időm! – csaptam idegesen a feje mellé
- Ne bántson! Beszélek! – mondta félve
- Rendben, akkor ha elfelejtetted volna, mi után érdeklődök… - hajtom le a fejem – Hol tartjátok Adrienne-t?!?!
- Maffia Land! A főnök kibérelt egy szobát a hotelben és ott tartják fogva. De tényleg csak ennyit tudok. Kérlek engedj el.
- Szaladj, te féreg! – és ezzel arrább löktem úgy, hogy csúszott pár métert a földön. Elővettem a telefont és már tárcsáztam is Tsuna-t.
- Helló, Tsuna! Segítened kell méghozzá elég sűrgősen. – közben közeledtem a motoromhoz, hogy minél gyorsabban jussak el a repülőtérre.
- Ciao, Kyou! Mi ilyen sűrgős? Elég mérges vagy. Mondd, mit tehetek.
- Intézz nekem két embert. Körülbelül öt óra alatt ott vagyok.
- Mennyire kell kemények legyenek?
- Csak annyira, hogy Maffia Land hoteléből segítsenek kiszabadítani a kedvesem. Nem tudom, hogy mennyien őrzik, ezért fő a biztonság.
- Tehát tömegpusztítás is benne van a pakliban, ugye? Mert akkor van itt egy külsős fazon. Ő tökéletes lesz. A másik az öcsém lesz.
- Igen számíthatunk tömegpusztításra is. Nah szóval öt óra és ott vagyok.
- Rendben. Várlak, addig is ciao!
- Ciao, ciao!
Miközben telefonon beszéltem Tsunaval megtettem pár kilómétert és hála az égnek a repülőtér nem messze volt az autópálya legközelebbi lejárójától. Még jó, hogy volt kapcsolatunk a repülőtérnél ezért semmi ellenőrzés nélkül felülhettem és még a motoromat is feltétettem a repülőre. Még mielőtt felszálltam a repülőre egy levelet kaptam Tsuna-tól. A külsős fickó adatai voltak.
~Hmm…Joe Smith…17 éves…érdekes…vihar láng…és micsoda?! Lerombolt egy teljes kaszinót Tokyoban?! Hát öcsisajt, tényleg te kellesz most nekem…~
Nos akkor irány Olaszország. Az út négy órás volt. Imádom ezeket a csúcs szuper, gyors új repülőket. Leszállásnál sem tököltem sokat, ahogy megkaptam a motrom vettem is az irányt a Vongola főhadiszállás felé. Az úton végig az én kedvenc zenémet hallgattam, mint mindig.
Ahogy a főhadiszállásra értem, Tsuna irodájába vettem egyből az irányt. Két kopogás után benyitottam és három embert találtam bent. Tsunát és a két embert, akit kértem.
- Á, itt is van! Üdv Kyou.
- Üdv emberek! Kyou vagyok, mint már hallottátok. Kyou Cozart. – nyújtom a kezem sorba feléjük
- Szevasz pajti, Joe Smith! – nyújtja a srác kezét.
- Szia Kyou! Taka vagyok, Tsuna öccse. Sawada Takayuki. – fogok kezet vele is. Igazából róla már hallottam Tsuna-tól.
- Na, miért kellett nekem idejönnöm? Balhé van?
- Annak is mondhatjuk. Szabadítani kell. Benne vagytok?
- Mint a szar. – Nos igen, ekkor már biztos voltam benne, hogy ez a srác valahonnan a gettóból származhat. De semmi probléma, sőt örülök neki. Bírom a fajtáját.
- Persze! Bátyó barátja az én barátom is, tehát segítek.
- Királyság. Nos akkor azt hiszem indulunk is. – fordulok Tsuna-hoz – Tsuna! Intézz nekünk egy hajót ami Maffia Landre tart.
- Rendben Kyou, meglesz.
- Nos akkor zúzzunk fiúk! Ciao, Tsuna! – majd elindultam ki a szobából és hallottam, hogy két társam feláll és követ. Ahogy kiértem az épületből felültem a motorra és intettem Giorgionak, hogy kövessenek az autóval. Giorgio volt az egyik sofőr – ő hozta Joe-t és Taka-t utánam egész a kikötőig. Mivel az én drága kis motromat nem hagyom sehol, senkire a hajóra is kértem engedélyt, hogy felvigyem.
Pár perc mulva megérkeztek a többiek is. Az út nem volt hosszú körülbelül 1 órát hajóztunk. A hajón volt még két motor, amit valószínüleg Tsuna intézett társaimnak. Mikor leszálltunk a hajóról egész a kaszinóig mentünk. Már kezdett sötétedni, ami számunkra előny volt. Végülis lopakodni egyszerűbb sötétben. Mivel még teljesen sötét nem volt, arra gondoltunk beülünk a kaszinóba.
- Hé Joe! Ez ha lehet maradjon egybe. – kacsintottam
- Hö? – mondta meglepődve - Mi maradjo- … Jaaa oké, megpróbálok jó fiú lenni. – mondta miközben láttam, hogy zsebébe nyúl és elővesz egy pakli kártyát. Sejtésem sem volt, hogy mit akar a kártyával. Elvégre egy kaszinóba lép be és tudomásom szerint ott adnak. Biztos valami szerencse pakli lehet.

20 perccel később egy Poker-asztalnál

- Royal Flush. Kérem a lóvét. – hallatszott el Joe szájából, ahogy lerakta az asztalra a kártyáit. És igen, tényleg Royal Flushe volt.
- CSALTÁL TE FÉREG! – kiáltotta a fazon, akinek elnyerte az összes pénzét, majd előrántott egy Deaglet és Joe fejéhez rakta. Joe rám nézett én csak bólogattam a fejemmel, hogy mégis mi a fenét csinált. Inkább nem bíztam a véletlenre, a fazon elég sok pénzt vesztett és mivel a maffiáról beszélünk itt, kétlem hogy sokat habozott volna a lövéssel ezért tettem a dolgom. A fickó kezéből kirepítettem a pisztolyát.
- Hogy mi?! És ezt hogy csináltad te féreg? Biztosan így csaltál a kártyákkal is!
- Héé, apafej! Állj le… Ő nem csinált semmit a pisztolyoddal. Az én voltam. – majd a két kezemet széttárva mindent és mindenkit elrepítettem pár méteres körzetben. Többek között Joe-t is. Odaszaladtam hozzá és segítettem felállni.
- Hallod pajti, meggondoltam magam. Csinálj itt egy kis fesztivált. Mutasd meg, hogy is csináltad azt a rombolós jelenetet Tokyoba. Mi addig Takaval elintézzük amiért jöttünk. Te jó leszel elterelő hadműveletnek.
- Ó baszdmeg! Nah jól van. De nekem siessetek. 20 perc múlva találkozunk azon a kibaszott hajón. – erre felállt és elővette a kártyáit, majd beborította őket lángokkal…vihar lángokkal. Máris megértettem, hogy honnan ez a nagy pusztító erő. Csak úgy dobálta őket, azok meg mindent szétszedtek. Gyorsan intettem Takának, hogy húzzunk innen mert még a végén mi is megkóstoljuk Joe bácsi erejét. Kiszaladtunk a kaszinóból és egyenesen a hotel felé kezdtünk szaladni. Útközben vázoltam a terveket neki…
- Nincs terv! Ha meglátsz valakit adj neki. Próbálj meg ne ölni. Jah és ha lehet: ezt mind csendbe! – és ahogy ezt kimondtam már a hotel ajtajánál voltunk előttünk pedig 5 nagydarab pacák. - Szóval ahogy mondtam. – és ezt szinte ki se ejtettem ő leverte őket.
- Valahogy így gondoltad, ugye? – én csak néztem kicsit rémülten, hogy vajon mikre képes még a fickó. Mondjuk, ha Tsuna a bátyja akkor nem akármilyen erővel bír. Biztosan kapott tőle hatásos kiképzéseket és hát nem dicsekedésképpen, de szerintem rajtam is meglátszik, hogy ő volt a tanárom.
- Hát valahogy így, de öö…Nem volt elég halk. – mondtam nevetve, erre ő rám nézett nagy komolyan. – Jó na, hülyéskedtem. – majd futólépésbe elindultam és megveregettem a vállát – Gyerünk, nincs már sok időnk.
Szép lassan és halkan mentünk fel a lépcsőkön, hogy nehogy észrevegyen valaki olyan, akinek nem kéne. Minden emelet folyosóján végignéztünk, majd a hetediken láttuk, hogy az egyik ajtó mellett két fickó áll. Szerintem nem kell egy embernek sokat rágódnia azon, hogy megtudja ott bizony őriznek valakit. A folyosó végén ott volt egy váza, kb. öt méterre a szobától. Nos igen, ilyenkor szerettem a képességemet. Amilyen erősen csak tudtam a fickók felé vonzottam a vázát. Jó vastag üvegből volt ezért nem tört el csak szépen beütött egyet mind a kettőnél. A zuhanásuk sem hallatszott mert azt is lelassítottam. Nem volt más hátra, minthogy megnézzük mi is van a szobába. Odaszaladtunk és Taka az ég lángok segítségével kővé dermesztette a zárat ezért könnyedén betudtunk törni. Ahogy betörtük az ajtót egy újabb fickó szaladt felénk de előrántottam a sotijaim és mind a kettővel belelőttem. Akkora löketet adott neki, hogy a fickó kirepült az ablakon. Míg ezt végrehajtottam Taka beszaladt a másik szobába és két fickót csapott le. Abban a szobában volt Adrienne lekötözve. Taka fedezett, hogy nehogy valaki berontson, mert ugye már csak pillanatok kérdése, hogy mikor jelenik meg az erősítés. Valakik azért csak észrevették, hogy egy ember repült le a hetedik emeletről. Mondjuk ha jobban belegondolok, akkor egyre kisebb az esélye, hogy észrevette valaki. Ki tudja, hogy Joe mit művel odalent a kaszinóba. Bár lehet, hogy ő is már csak egy hulla a sok közül, de ezt igencsak kétlem. Abban a srácban van valami, ami igen nagy ritkaság. Vagy lássuk csak… Nem. Pont az, hogy nincs benne semmi plusz. Ellenkezőleg. Hiányzik belőle valami. Ez a valami nem más, mint a félelem. A testének minden porcikája azt tükrözi, hogy ő nem fél. Mindennel szembeszál…
Na de térjünk vissza a kimentéshez. Nagy nehezen sikerült kikötöznöm Adrienne-t és mikor kikötöztem megcsókolt, és csak ennyit mondott: „My angel with a shotgun.”, majd ismét megcsókoltuk egymást.
- Ööö, Kyou… Azt vágom, hogy ez most szép és jó de szerintem nem ártana sietni. Kb 4 különböző hangot hallok a lépcsők felől ordítani.
- Akkor a lépcsőn elmenekülés lefújva… - majd felálltam és odamentem az ablakhoz.
- Hogy mi?! Más kijárat nincs. Meg gyerünk már, leverjük őket simán. – mondta ijedezve, mert látta, hogy valamire készülök az ablaknál.
- Már hogyne lenne. Amúgy meg, ki tudja hány ember vár még lent ránk. És minek harcoljak, ha van megoldás. – majd ezt kimondva odamentem az ablakhoz és felálltam a párkányra.
- Jobb megoldás? Kiugrani az ablakon? Na ne viccelj már öcsi.
- Öhm, ja. Na gyere ugorj. Bízz bennem. – majd felemeltem Adriennet is magam mellé – Ölelj meg jól, ez izgi lesz. – szemeibe nézve látszott, hogy bízik bennem és nem fél. Kiugrottunk és sikeresen földet értünk. Gravitáció. Ezt uralni maga az álom. Belegondolva, ha már tudtam volna kiskoromban, hogy mire vagyok képes sokkal izgalmasabb gyerekkorom lett volna. Fene egye meg. Bár belegondolva veszélyes lett volna, egy kis kölyök kezében ilyen erő.
Felnéztem és láttam, hogy Taka is ugrani készül.
- Hmm…Fogjam meg szerinted? – kérdeztem nevetve Adriennetől. Erre ő is elkezdett nevetni. Felnéztem Takahoz és intettem, hogy ugorjon már, mert ha nem akkor itt hagyom. Hezitált kicsit, de mivel jó formában voltam, gondoltam kicsit megtréfálom. Meglöktem kicsit a vonzóerőmmel, majd őt is sikeresen földre tettem.
- Te nem vagy tiszta…
- Tudom mondták már mások is, ugye drágám?
- Igen mondták. Többek között én is… De tudod, téged egyrészt ezért is tudlak ennyire szeretni. – ezzel megölelt és megpuszilt.
- Na jó. Siessünk, mert mindjár letelik a húsz perc.
El is indultunk a kaszinó felé ahol a motrok voltak leparkolva. Ahogy közeledtünk Joe épp akkor szaladt ki, hátánál három fickó. Róluk intézkedtem én. A motorokra gyorsan felültünk és elindultunk. A hajó már várta, hogy megérkezzünk és mikor látták, hogy majdnem ott vagyunk be is indították és elindultak szép lassan.
- Kapaszkodj jól drágám. Ez kemény lesz. – majd rátapostam mégjobban a gázra és beugrasztottam a hajóra, a többiek pedig utánam. Sikeres volt a „felszállás” a hajóra és sikeresen is szöktünk el a szigetről.

5 évvel korábban
Namimori Junior Futball bajnokság, döntő meccs, hosszabbítás utolsó 20 másodperce, állás egyenlő, labda nálam.

- Passzolj Kyou! - kiáltott Nerthon barátom, de nekem eszem ágában sem volt lepasszolni. Miért ne legyek én az, aki nyereségbe vezeti a csapatot? Az ellenfél kapuja már nem volt messze, teljesen arra koncentráltam, hogy ezt a labdát most én rúgjam be az ellenfél hálójába. Nem hallottam semmit annyira koncentráltam, mert fontos volt nekem ez az egész.
- Góóóóóóóóól!! – a nagy koncentrálás után, ezt hallottam meg először. Sikerült. Sikerült belőnöm azt az átkozott labdát. A Bajnokságot így mi nyertük meg. A meccs után egyenesen a nézőtérre szaladtam, ahol már édesanyám és édesapám vártak. Eléjük álltam, ők pedig büszkén átöleltek. Egy öltönyös fazon ült édesapám mellett, ahogy ránéztem ő mosolygott rám. Apámhoz hajoltam, hogy rákérdezzek, hogy ki is ez.
- Apa, ki ez az ember? – kérdezem suttogva, hogy ne hallja meg. Apám nem súgta meg, hogy ki az, inkább közelebb hívta és bemutatta.
- Fiam, ő itt Sawada Tsunayoshi, az egyik rokonunk. – furcsa volt, hogy eddig nem meséltek róla - igaz, állítólag elég nagy a család, nem ismerhettem mindenkit. Ez a Tsunayoshi nevezetű ember közelebb lépett hozzám, majd kezét felém nyújtotta.
- Üdvözöllek Kyou! Ahogy apád is említette, Sawada Tsunayoshi vagyok, de szólíts csak Tsuna-nak. – a férfi kedvesnek tűnt, ezért kezet fogtam vele.
Ezután egyből haza mentünk és miután lezuhanyoztam, leültünk vacsorázni együtt, mint mindig. Nagyapa is velünk lakott. Vacsora után, apám közölte velem, hogy Tsuna nem csak úgy látogatóba jött, hanem egy fontos dolgoról szeretne beszélni. Anyám elment mosogatni, apám, Tsuna, nagyapám és én pedig a nappaliba vettük az irányt, hogy beszélgessünk.
- Kyou, ígérd meg nekem, hogy végig fogsz minket hallgatni. – mondta apám, én pedig rá bólintottam. Nem vagyok az a típus, aki elhülyéskedi a dolgokat, és ha apám megkért, akkor biztos valami komoly dologról van szó. – Fiam, ugye emlékszel még arra, amit meséltem neked régebben, ükknagyapádról, Giotto-ról?
- Persze, hogy emlékszek. Ő volt az, aki azt a Vongola nevezetű szervezetet alapította, ugye?
- Igen, ő. Nos nagy gyerek vagy már, ezért úgy gondoltuk, hogy elmondhatunk neked Giotto-ról és arról a szervezetről mindent. – mondta komolyan, én pedig ismét csak rábólintottam. – Hogy jobban megértsd, először inkább a Vongoláról mesélünk. A Vongola, melyet Giotto azért alapított, hogy az embereket segítsék vele az idő folyamán megváltozott. Mára már egy maffia család lett. Ez a 2. Főnöknek köszönhető, aki arra akarta a Vongolát felhasználni, hogy lopjon és csaljon.
- Értem. És Giotto miért egy ilyen emberre hagyta az egészet? – kérdeztem.
- Nem tudta, hogy ez lesz. Ő igazából Olaszországban lakott, de már úgy gondolta, hogy továbbadja a Vongolát. Miután a 2. Kezére, név szerint Ricardo-ra hagyta elköltözött Japánba és családot alapított. Két fia volt.
- Akkor, ha jól gondolom az egyik fia leszármazottjai vagyunk mi.
- Igen, de van itt valami, ami nem olyan rég derült ki. Az egyik fiú nem az övé volt, hanem a legjobb barátjáé, Shimon Cozarté. A Simon család úgy döntött akkor, hogy elrejtőznek a világtól azért, hogy biztonságba legyenek. Giotto egyik őrzője, név szerint Daemon Spade veszélyt fenyegetett rájuk. Shimon úgy döntött, hogy fiát rábízza Giottora, mert ki tudja – talán egy nap szükség lesz a Simon család erejére. És van itt még valami. Pár évvel ezelőtt megjelent a Shimon család legfrissebb generációja. Ők titokban éltek eddig, de úgy döntöttek, hogy felfedik magukat. Igazából azért jöttek elő, mert el akarták pusztítani a Vongolat egy félreértés miatt, de ez hosszú történet… A lényeg az, hogy minden rendben van. – és ahogy ezzel Tsuna befejezte mondanivalóját a gyűrűje elkezdett világítani. Az ő arcán is látszott, hogy nem tudja mi folyik itt. Pár másodperc után a gyűrűből előjött egy kivetülés. Méghozzá Giotto kivetülése. Giotto közelebb lépett hozzám és megsimogatta a fejem.
- Szerbusz, Kyou!
- Ööö…Hali vagymi… - igazából azt sem tudtam, hogy köpjek vagy nyeljek.
- Első?! – mondta meglepődve Tsuna – Mi folyik itt?
- Semmi különös. Csak szerettem volna látni, az ifjú Simon leszármazottját. – majd mélyen a szemembe nézett – Igen, ezek a szemek. A Shimon család címere ott ragyog benne. – majd megfogta a kezem – Figyelj, kapsz tőlem valamit. – ezzel belenyúlt a zsebébe és elővett egy pár kesztyűt. Az egyik felén a Vongola címere volt, a másikon a Shimoné. – Látod? Mind a két család címere rajta van. Ez fogja jelezni azt, hogy te vagy a két család összekötője. – és ahogy ezt kimondta, a lángoló mutató ujját a homlokomra rakta – És most gondolj valami szépre. – így is tettem, és ekkor lángolni kezdett a kezem, és furcsa ábrák kezdtek el körözni két csíkban a kezem körül. – Igen, így kell ezt. Majd Tsuna megtanítja neked, hogy kell használni a benned rejtőző lángot – majd ránézett Tsuna-ra – Ugye Tsuna?
- Persze, de csak mert te kérted, első!
- Köszönöm, Tsuna. Nos, akkor én megyek is. – felém fordult és rám mosolygott – Bízom benned Kyou. – és ahogy ezt kimondta el is tűnt és Tsuna gyűrűje már nem is világított és a kezemen is elaludtak a lángok.
- Tsuna! – biccentettem felé – Ha jól gondolom te vagy jelenleg a Vongola főnöke, ugye?
- Igen, ő. A tizedik. – majd miután apám bármit is mondott Tsuna megszólalt.
- Kyou, még mielőtt egy csúnya maffiózónak fogsz tekinteni, megnyugtatlak, hogy amióta én vagyok a főnök a Vongola ismét kezdett helyreállni. Olyanná próbáltam tenni, mint amilyenre az Első létrehozta. Nagyjából sikerült is, de a maffia titulust nem lehet letörölni a múlt miatt.
- Értem. Nagyon örülök, hogy tudom az igazságot – majd közbevágott ismét Tsuna.
- Kyou! Nagyon úgy tűnik nekem, hogy téged érdekel ez az egész.
- Persze, nagyon érdekes. – majd ahogy az összeszorított öklömet bámultam: - Tsuna, Giotto azt mondta, hogy te képes vagy megtanítani a lángok használatára. Ugye segítessz?
- Igen, segítek. És ha nekem nem is sikerül, tudok pár embert, akinek biztosan.
Én csak néztem apámra és nagyapámra, majd ahogy hátranéztem, anyám is az ajtófélfának dőlve büszkén nézett rám. Még aznap elutaztam Tsunaval Olaszországba.

A Vongola főhadiszállása egy hatalmas épület volt. De hát a pénz itt úgy folyik, mint a víz tehát ez érthető is volt. Ahogy sétáltunk a folyosókon amikor Tsuna körbevezetett, a konyhában egy aranyos lánnyal találkoztunk. Körülbelül velem egyidős lehetett. Hosszú fekete haja még felkötve is a fenekéig ért, szeme tengerkék, arca csak úgy ragyogott a tisztaságtól. Nem tagadom, szerelmes lettem első látásra.
- Á, szerbusz Adrienne. Mi újság? – kérdezte tőle Tsuna.
- Tizedik! Üdv itthol. – mondta vidáman a lány – Semmi különös, tejszínhabot pusztítok… - majd felnevetett. – És ő lenne? – mutatott rám, de én még mindig sokkos állapot alatt voltam. Ilyen szép lányt soha nem láttam még.
- Kyou. - majd Tsuna rám nézett és rámkiáltott – Hé Kyou! Itt vagy?
- Ö, ja, persze, igen…izééé… Kyou Cozart a nevem! Örvendek. – és ahogy a lány meghallotta a nevem kiejtette a kanalat a kezéből és lesokkolt arccal nézett Tsunara.
- Tsuna! Jól hallottam, hogy Cozartot mondott?
- Igen. Ő az. – erre a lány felállt, odaszaladt hozzám, megölelt majd kiszaladt vidáman.
- Ez meg mi volt?
- Az egyik Simon vezető lánya. Szerintem ez elég magyarázat. De hallod te kis nőcsábász, ahogy látom már kiszemelted.
- Hát hogy a fenébe ne?! Ilyen szép lányt soha életembe nem láttam.
- Sok sikert hozzá, már van nála egy pontod. A családjukhoz tartozol. – ~ Királyság, királyság! Ez a lány az enyém lesz!~ - csak ez járt a fejemben – Amúgy a szobádat ugye megmutattam hol van… Az övé ott van a tieddel szembe. – ezt mikor kimondta, körülbelül a leg örömteltebb arccal néztem rá – Gondoltam, hogy ha meglátod úgyis ez lesz. – mondta kuncogva, miközben töltötte ki a gyümölcslevet magának.
- És mégis honnan?
- Onnan, hogy szerintem hülye az a srác akinek nem tetszik meg.
És körülbelül ez volt a nap fénypontja, amikor találkoztam Adriennel.

A következő három évet azzal töltöttem, hogy edzettem. Megismertem a Vongola őrzőit és a Shimon családot is. Nagyon örültek neki, hogy előkerültem. A vezető Kozato Enma volt, aki ugyan olyan lánggal rendelkezett, mint én. Föld lánggal. Meséltek még a többi lángról is. Nagyon érdekes volt ez az egész.
Az edzések amiken túlestem elég furcsák voltak, de Tsuna azt mondta, hogy rajta is ugyan ezt alkalmazta Reborn, az egyik Arcobaleno. Ezek között a módszerek között voltak olyanok, amelyeket józan ember nem csinálna meg. Például az egyik ilyen emberfeletti marhaság az volt, hogy bombákat helyezett el mellettem, majd kérdéseket tett fel és ha netalán nem jól válaszoltam akkor egy bomba felrobban. Hála az égnek ezek nem voltak valami nagy bombák, de azért megéreztem őket. Ebben szerintem nem is a kvíz volt a lényeg hanem, hogy tudjam tűrni a fájdalmat. Azért Enma már rendesebb volt, ő tudott alkalmazni érdekes és fájdalommentes kiképzést is. Volt, hogy együtt olvastunk, kutattunk, tanulmányoztunk különféle történeteket a Vongola és a Shimon történelméből. Ezek voltak azok amelyeket a legjobban élveztem, mert ilyenkor Enma mindig eszembe juttatta édesapámat. Ő volt az aki mindig olvasott és mesélt nekem.
Összességében, egész jól megegyeztünk Tsunaval és Enmaval, már-már úgy tekintettem rájuk, mint apáimra. Tsuna elmondta, hogy én még örüljek mert ahhoz képest, mint amin ő átment Rebornnal az az én kiképzésemhez képest maga volt a pokol, de mindezek ellenére megtanultam mindent. Megtanítottak harcolni, megtanítottak arra, hogyan engedjem ki és használjam a Végső Akarat lángokat.

Tsuna és Enma búcsú ajándék képpen adott egy gyűrűt, amit a Végső Akarat lángommal tudok használni és két mini-shotgunt. Állítólag azoknak is különleges képességük van. Kaptam még valamit, aminek a legjobban örültem. Egy csodaszép narancssárga motor. Minden álmom az volt, hogy ha nagy leszek akkor veszek egy motrot. Ezek szerint megtudták valahonnan. Biztosan a szüleimtől.

Azt még nem említettem, hogy a három év alatt nagyon közel kerültem Adriennehez. Nincs mit titkolni, egymásra találtunk. Mi voltunk a tökéletes pár. Ő sem volt már kiskorú, igazából egy évvel volt fiatalabb mint én, tehát 18 volt. Anyja, Adelheid a Shimon egyik vezetője nem ellenezte azt, hogy Adrienne velem jöjjön Japánba. Az iskolát már egyikünk sem kellett folytassa, megkaptuk a kellő tudást mind a ketten. Éltük szépen az életünket Japánban, mint két átlagos ember. Vagyis nem annyira átlagos, mert egy hatalmas házat kaptunk, meg minden. Erről a maffiás dologról semmilyen ismerősömnek nem beszéltem, mert ugye maffia…mi is juthat egy ember eszébe erről a szórol? Csalás, gyilkosság és hasonló borzalmas dolgok. Még lehet ha nagyon szétterjedt volna rólam ez a dolog a börtönben végzem.

Két évvel később.

- Hé pajti! Miért is rabolták el az asszonyod? – kérdezte Joe, miután sikeresen landoltunk a hajóra.
- Az ok egyszerű. A családunkat ellenségnek tartják, mert nem egy ember halt meg miattunk.
- Kik tartják ellenségnek? – kérdezte Taka
- A Giegue család. Te biztosan hallottál róla, amikor a bátyádat avatták főnökké volt egy kis gubanc.
- Ja igen, ezt mesélte Tsuna. És azóta sem sikerült tisztázni az ügyet velük?
- Nem, nem sikerült. Pedig már én is próbáltam velük egyeztetni. Mondjuk talán igazuk is van. Pár bocsánat kérés nem pótol annyi embert. – majd ránéztem Adriennre – De nem érdekel. Ha kell az egész családjukat eltűntetem a föld színéről, ha még egyszer veled megpróbálnak csinálni valamit.
*telefoncsörgés*
- Hmm, Tsuna az. – veszem fel a telefont – Ciao, Tsuna!
- Ciao, Kyou. Hallom sikerrel jártatok.
- Igen sikerült. Amúgy Tsuna… Adelheid ugye nem tud erről?
- Nem, nem tudja senki. Nem szóltam nekik, mert bíztam benne, hogy neked sikerül. Főleg két olyan társsal…
- Hát igen, nélkülük nem nagyon ment volna. Kössz mégegyszer, hogy segítettél.
- Igazán nincs mit, tudod, hogy bármikor rendelkezésedre állok. Na de most hagylak, csak gratulálni akartam. Jah és igen, a repülőtök is már el van intézve tehát ha leszálltok a hajóról egyből mehettek is vissza Japánba. Joet és Takát pedig Giorgio várja a kikötőnél. Ciao!
- Kössz mindent mégegyszer. Ciao!
Ezután ahogy Tsuna mondta, leszálltunk a hajóról és hazamentünk Japánba. Később elmondtuk azért mindenkinek, hogy mi is történt. Bűntetés képpen csak annyit kaptam, hogy Adelheid a kezei alá vett és kb. kétszer annyit kellett edzenem, mint eddig. De hát mit is várjon az ember Adelheidtől…