Hado

Mostanában ismét kiköltöztem Japánba. Ezen belül, hogy pontosak legyünk, Tokyo-ba. Imádom ezt a várost, minden megvan ami kellhet. Dojo-k, yakuza, olcsó bérház, animecon. A város kellős közepén béreltem lakást, szerényen felszerelve. Van egy boxzsák, és egy gyakorlóbáb. Emellett van egy apple laptop, egy ágy, egy szék, egy ruhásbútor, és egy íróasztal. A kamáimat általában az egyik ruháspolcon tárolom. A lakásom a hatodik emelet van, reggel jól jön a le és fel menetel a postával, kellemes bemelegítés. Velem szemben egy idős néni lakik, aki hetente háromszor meghív vacsorára, „hogy nem azokat az egészségtelen dolgokat” egyem. Noss igen, az instant ramen nem a legegészségesebb. Pláne ha az embernek se tűzhelye, se mikrója ahol megmelegíthetné. A házammal szemben egy pláza van. Vicces nézni az embereket az ablakból. Pont olyanok mint a hangyák. És kellemes a tudat, hogy ugyanolyan könnyen el is lehet őket taposni.
A karateklub ahova járok másfél kilóméterre van, ezt a távot gyalog teszem meg. Őszintén szólva mindig gyalog járok, nincs pénzem se járműre, és tömegközlekedésre se igazán. Bár már rég megvana fekete öv szeretek oda járni, már csak a gyakorlat kedvéért is. Nem igazán szokott komoly ellenfelem lenni, hála Fong mesternek bárkit megverek. Indultam egy-két versenyen is, de nem éreztem túl nagy kihívásnak. Inkább csak békésen edzegetek. Az edzőm az egyetlen aki el tud verni. Hatvan év körül van, néhai Vongolatag. Majdnem ő lett a Kyuudaime nap őre, de végül nem. Ijesztő egy fickó, de jó, hogy van aki tud a maffiáról. És érdekes infókkal lehetek gazdagabb.
Épp a dojo felé mentem, amikor az egész elkezdődött. Egy hefér hajú lány állt az útszélen. Fekete ruhában volt, teljesen közönséges arccal. Nem is tudom miért figyeltem fel rá. Ám ekkor észrevettem rajta egy érdekes dolgot: az ujján egy gyűrű volt. Így elsőre nem tudtam megállapítani, hogy milyen típusú, és nem vagyok túl jó az ilyenek mentális megérzésében. De ettől függetlenül... egy lány Tokyo kellős közepén egy gyűrűvel? Enyhén szólva is úgy éreztem hogy utána kéne járni a dolognak. A kamáim persze nem voltak nálam, és nem volt időm visszamenni értük. Lelassítottam lépteim, és megálltam egy kirakat előtt, hogy az ablak tükröződésében figyelhessem. Szerencsére nem kellett sokáig várnom, hogy történjen valami. Egy fekete kocsi állt meg, sötétített ablakokkal. Kinyílt az ajtó, és beszállt.
Ilyen esetekben adok hálát a Tokyoban este lévő dúgókért. Ezeknek hála egy parkolóházig tudtam követni a kocsit. A házba már nem követhettem őket, így beültem a szemben lévő kávézóba, és egy csésze zöld tea fölül néztem, hogy mikor jönnek ki. Egyszer csak egy majdnem kopasz csávó lépett ki az épületből. Feje hátulján egyetlen copf volt, egyébként kopasz. Feje jobb oldalán egy kígyó tetoválás volt. Persze azonnal felismertem a tagot: Lee Maon volt, a családunknak dolgozott, de pár hónapja halottnak nyílvánították. A holtteste azóta sem került elő.
Azonnal felálltam hogy fizessek. Két okból is: először is, Lee baromi erős, lazán laposra verne, ha nem akarná hogy a családunk tudomást szerezzen arról hogy él, másodszor pedig amennyiben Dino tud arról, hogy él, valószínűleg itt hamarosan nyüzsögni fognak a családunk emberei. Márpedig elmondhatatlanul nem volt kedvem a barmokkal együtt dolgozni.
Tehát gyorsan felálltam, és fizettem. Sebes léptekkel mentem a dojo felé. Az edzés végére értem csak be, de a sensei-em megengedte hogy még maradjak pár órát gyakorolni. A hivatalos edzés után odamentem egy boxzsákhoz, és ütlegelni kezdtem. A fejemben nyűzsögtek a gondolatok. Ha bemegyek az itteni központba és szólok, hogy Lee él mindenképp bevonnak az ügybe, és barmokkal kell dolgoznom. Ha nem megyek be ezt megúszom. De ha nem megyek be, és Dino nem tud arról, hogy Lee él, akkor hatalmas katasztrófával szembesülhet a család miattam. Ezt nem engedhettem. De ha tudnak róla és bemegyek, akkor fölöslegesen vonom be magam. Szar ügy.
Csak repült az idő, de nem jöttem rá mitévő legyek. Ám a boxzsák az egyik rúgásomnál elszakadt, és ez kiugrasztott. Ekkor hirtelen a fejemre csaptam, ahogy bevillant a megoldás. Azonnal hazasiettem és tollat, papírt ragadtam.

Kedves és mélyen tisztelt Decimo!

Elnézést, hogy önnek írok, de ezt tartottam a legjobb módszernek. Kérem segítsen. A tudomásomra jutott, hogy Lee Mao, a Chiavarone család egykori, halottnak hitt tagja életben van, és Tokyoban tartózkodik. Félek, hogy elárulta a Chiavarone családot, és hgy további árulók lehetnek a családban. Ezért kérném ez úton arra, hogy üzenje ezt meg Dino-nak, azt amit itt leírtam. Elnézést, hogy ehhez az úthoz folyamodok, de az egyenes levél könnyen veszélybe sodorhatja az életemet, és az egész családét. Ám az ön levelét sosem mernék felbontani.
Előre is köszönettel: A Chiavarone család egy tagja

Átolvastam még egyszer, és tökéletesnek találtam. Lepecsételtem, és elmentem a postára, hogy feladjam. Ezzel a levéllel eláhírtom magamról a felelősséget, és még csak hülyékkel sem kell dolgoznom. Szép az élet.

***

Két nappal később, éppen a vásárlásból mentem hazafelé, amikor egy fekete öltönyös alakot vettem észre egy kirakat tükrében. Nem a plázába mentem, ott túl nagy számomra a tömeg. Inkább elgyalogoltam egy két kilóméterrel arrébb lévő kisboltba. A boltot egy idősödő hölgy vezette, akinek eléggé kiforrt véleménye volt az ildomos férfi öltözködésről. Először is rám szólt, hogy gomboljam be az ingem, szedjem ki a hajam a szememből, vágassam le mielőtt hazamegyek, és ne viseljek gyűrűt. „Maguk fiatalok nem tudják hogyan kell helyesen öltözködni!” Viszketett a tenyerem hogy megöljem, de nem lett volna túl sok jó következménye. Ellneben felhívta volna rám Lee figyelmét, sőt, a rendőrök is kerestek volna... Úgy voltam hogy most kihagyom az ölést, pedigy TÉNYLEG meg akartam ölni. Ugye milyen jó kisfiú vagyok anya? -kérdeztem magamban. Volt egy megérzésem, hogy a csóka engem követ. Átmentem egy felüljárón, majd felszálltam a metróra. A metrón rengeteg ember volt, reméltem hogy így nyomomat veszti. Ám amint leszálltam kilépett ő is. Sajnos még mindig nem lehettem biztos, elvégre lehet hogy véletlen. És most kifejeetten odafigyeltem a viselkedésemre, a közelmúltban elég agresszív lettem, pedig elég nagy szarban voltam. A csávó a mögöttem lévő kocsiban jött. Kimentem a megállóról, és nekiálltam bolyongani az utcák között. Amikor az egyikben harmadszor mentem el, és még mindig követett, elegem lett. Bementem egy kisutcába, és futni kezdtem. A sarok előtt gyorsan beguuggoltam egy kuka mögé, és kihajítottam az útra az ingemet, mintha elfordulnék. Az öltönyös fickó elsietett mellettem, és fordult volna ki az utcára. Ám az ő számára sajnálatos módon ezt nem hagytam. Átkaroltam hátulról a nyakát, kicsit megszorítottam, megnyomtam egy ideget, és a csávó máris képtelen volt kiáltani. Megragadtam a gallérját, megpördültem, és behajítottam a sikátor közepére. Elesett, már épp felállt, amikor jobb lábbal mellkason rúgtam. Mielőtt hátraesett volna elkaptam a karját, végrehajtottam egy teljesen szabályos zsákdobást, majd, a biztonság kedvéért, kicsavartam a karját, hogy ne tudja használni. A hátára térdeltem, és lehúztam a kezéről a gyűrűt. Hatalmas mázlim volt, gondoltam magamban, hogy elég gyorsan kiütöttem, mielőtt még aktiválni tudta volna valamelyik dobozát. Apropó dobozok... gyorsan átkutattam a zsebeit, és elszedtem tőle mindent. A pénztárcájában talált némi pénzt zsebre vágtam, hogy legyen miből fedeznem az eseteges költségeket. És a metrójegyem árával is tartozik a köcsög. A dobozai eső eleműek voltak, így kihajítottam őket a kukába. Sokadszorra hasított belém a tudat, hogy kéne végre egy doboz, mert így állandó hátrányban vagyok az ellenfeleimmel szemben. Ráadásul a fegyvereimet is el tudnám bele tenni.
Gyorsan áttértem az irataira, megtudni hogy ki ő, vagy ki küldte. Sok dologra számítottam, de arra nem, ami a szemem elé tárult: a Varia egy tagját ütöttem ki! A világ fordult egyet, és agyamon szélsebes gondolatok szaladtak át... A Varia kapcsolatban van Lee-vel? Esetleg a Vongola is? Talán a Vongola el akarja törölni a családjaink körti békét, és meg akar minket semmisíteni? Talán a gyűrűink kellenek nekik? Vagy csak a Varia áskálódik rájuk, hogy utána megszerezzék a Vongola vezetését? MI A FENE FOLYIK ITT???? -lelki szemeim előtt felsejlett karatemesterem arca.- Vajon ő is tud róla? Talán... nem biztos. Elvileg kilépett... de akkor is... ezek után nem tudhatom kiben bízatok. Pontosabban tudom, ezek után senkiben sem bízhatok. A családom elárulták, a Varia vadászik rám... Jobb már nem is lehetne. A cinizmus felébresztette bennem az elkeseredést, ami haragot szült. A haragom majd szétfeszített, elhatároztam hogy a végére járok ennek az egésznek. A gyűrűmből áradtak a lángok, még sose láttam ilyen tiszta és erős lángot rajta. De a haragomat gyorsan ki kellett töltenem valakin, mielőtt még ártatlanokat kezdek mészárolni...
A Varia tagot felrántottam, majd magabiztosan a falhoz vágtam, vigyázva, el ne ájuuljon. Megragadtam a vállát, megperdítettem, torkon ragadtam a jobb kezemmel. A ballal beleeresztettem egy sorozatot a hasába. Mikor megtettem a lángok már lenyugodtak annyira, hogy eltüntessem őket. Elvégre nem akartam megölni... egyenlőre. Biztos kezdő volt, hisz ilyen egyszerűen kiütöttem, és a szemében félelem csillogott. „Végre valami...” Gondoltam magamban.
-Miért követtél? -nem emeltem fel a hangom, hogy ne hívjam fel a járókelők figyelmét, de így is épp elég erő volt benne, hogy még jobban beijedjen.
-Ez... ez volt a parancs...-vért köhög fel, ami a kezemre folyik.
-Kitől jött? Ki küldött?
-Squalo... Squalo sensei parancsa volt.
-És azt is tudod miért küldtek?
-Ig-igen. De nem mondhatom el. -gyomorszájon vágom, újabb adag vér landol kezemen.
-Nem értem. -mondtam hidegen, és a nyakánál fogva, még miindig a falnak nyomva, felemeltem. Halkan motyogott valamit. Még egyszer megütöm. Ekkor már valamivel hangosabban mondta, és attól amit hallottam elállt a lélegzetem...

A feltámadt kígyó 2.rész
Zúgott a fejem miközben hazafele mentem. A Varia tagot eszméletlenre vertem, majd kihívtam hozzá a mentőket. Persze eszem ágában sem volt megvárni míg kiérnek. Félmeztelenül, véres kézzel mentem haza. Az utcán mindenki megbámult, de nem érdekelt.
Hazaértem, fel a lépcsőkön. A környezetem el sem jutott rendesen a tudatomig. Az egész világ elmosódott, ahogy a végzetes csapdába esett énem elmém minden idegszálával kiutat keresett. Az öreg néni kinnt várt az ajtaja előtt. Amint meglátott felsikoltott, azt hitte engem bántottak.
-Jézusom Hado, jól vagy? -tudomást se vettem róla. „Hülye nő, nem tud semmit” -gondoltam magamban. Belecsimpaszkodott a karomba, de kirántottam. Nem érdekelt, hogy hogyan néz rám. Bementema lakásomba, és becsaptam mögöttem az ajtót. Öntudatlan mentem a szekrényemhez, és kivettem fegyvereim. Mintegy gyakorlásképpen, oda sem figyelve, egyetlen mozdulattal elhajítottam őket. Mindkettő beleállt a boxzsákba. Ha ember lett volna már nem élne. De ez most baromira nem vigasztalt. Kihúztam őket, mostantól nemakartam hogy pár méternél távolabb legyenek. Bementem a fürdőszobába, és gépiesen ledobáltam a ruháimat, rá a kamáimat.. A zuhanyban megnyitotta a hideg vizet, csak a hideget, és beálltam alá. A hideg víz szép lassan lemosta a kezemről a rászáradt vért. De, pedig ez lett volna a fontosabb, megoldást nem hozott.
-VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! -állati üvöltés szakadt fel lelkem legmélyéről. Lelkem még ebben a kilátástalan helyzetben is küzdött az életemért. Öklömmel a falba ütöttem, és ütöttem, ütöttem... amíg már az öklöm is vérzett.
-Nem értem. -mondtam hidegen, és a nyakánál fogva, még mindig a falnak nyomva, felemeltem. Halkan motyogott valamit. Még egyszer megütöm. Ekkor már valamivel hangosabban mondta, és attól amit hallottam elállt a lélegzetem.
-A Varia parancsba adta, hogy meg kell figyelni, és utána kiiktatni.
-Miért? -egy pillanatra megszédülök, de nem eresztem a köcsögöt.
-Egy névtelen levél érkezett a Decimo-hoz, hogy a Chiavarone család egy régi, halottnak hitt tagja él, és valószínűleg elárulja őket. Továbbá feltételezhetően további árulók is vannak a családjában. A semmirekellő Decimo továbbküldte Dinonak, aki viszont megkérte azt a hülye Sawadát, hogy legyen szíves felderíteni neki ezt az ügyet, mert nem szeretne véletlen egy árulót megbízni. Sawada meg, mivelhogy a Varia már elég rég óta nem kapott semmi fontosabbat, Xanxus-samára bízta az ügyet. Xanxus-sama persze szart az egészre, így Squalo-taichou kapta meg. És arra jutottunk, hogy te vagy a leglehetségesebb áruló a családjukból, úgyhogy kurvára kicsinál a Varia. -nem hittem a fülemnek. Kezem elernyedt egy pillanatra, a csávó megállt a lábán, és a képembe vigyorgott. Na ez nagy hiba volt tőle. Haragom újra fellángolt, és eszméletlenre vertem.
De hiába, a Varia kegyetlen, műkezes kaszabolómesterével és osztagával szemben semmi esélyem sem volt. Ráadásul semmi sem zárta ki, hogy Bel is a nyomoba ered, mintegy móka kedvéért. Kiútnak csak egyetlen ígérkezett: ha elkapom Len Mao-t, és feladom a családnak, ezzel bizonyítva ártatlanságomat.
Kiléptem a zuhany alól, és megtörölköztem. Felkaptam a ruháimat, és a hátamra csatoltam a fegyvereimet. A ruhásszekrényemhez léptem, amikor leesett hogy az egyetlen ingemet basztam ki az utcára. Na b..., ez így nem lesz jó. Végül úgy döntöttem nem érdekel, hogy nézek ki. Felkaptam egy inget, ehhez persze leszedtem fegyvereimet, majd utána újra felvettem, hogy könnyebb legyen elővenni, és egy bőrkabátot vettem fel az egészre. Az ajtóhoz léptem, majd úgy döntöttem jobb, ha senki nem tudja hogy elmentem. Így inkább az ablakomhoz mentem és kinyitottam. Kidugtam a fejem, és gyorsan körülnéztem. A tűzlétra hat méterre volt az ablakomtól. Már majdnem feladtam a nem feltűnő távozást, amikor eszembe jutott a megoldás. Kiguggoltam a párkányra, és hálát adtam az égnek, hogy éjszaka van. Bal kezemmel megkapaszkodtam, jobbal elővettem az egyik kamát. Mérlegeltem egy pillanatra, és elhajítottam. Tőlem kicsit lefele, három méterre állt bele a falba. Elővettem a másikat, és ugrottam. A hűs levegő a szemembe vágott, és könynezni kezdtem, pedig fontos lett volna a tisztán látás.Bal kezemmel elkaptam a kamát, és tovalendültem, mint egy rúdról. Amint kezdtem volna eltávolodni egyszerre két dolgot csináltam. Elhajítottam a jobb kezembe lévőt, és kirántottam a ballal a falban lévőt. Repülésem most felfelé ívelt, egy hátraszaltóban teljesedett ki, majd egy zuhanás követte. Jobb kezemmel elkaptam a kamát, amit menet közbe hajítottam a falba, megint tovalendültem, és kirántottam a falból. Gatyafékkel érkeztem a tűlétrára. „Egy cirkuszban is felléphetnék ezzel” gondoltam elégedetten, miközben fájó fenekem poroltam le. Eltettem fegyvereim, és elkezdtem lesétálni a tűzlétrán. A létra egy sikátorba vezetett, ami tele volt szeméttel.
Kibaktattam az utcára, és a parkolóház felé vettem az irányt. Bár alapból nem akartam elsietni a dolgot, de most már nincs túl sok választásom. Azelőtt kell megölnöm Mao-t mielőtt a Varia öl meg engem. És valljuk be, hogy erre nincs sok esélyem.
Az utcákon jóval kevesebb ember volt, éjfél fele járt. Eszembe jutott, hogy útba kéne ejtenem egy vegyeskereskedést. A boltot történetesen egy yakuza teg vezette, és fegyókat is árult feketén. Márpedig ehhez nem jön rosszul valami ütős. Hamarosan két Hi-Power Browning boldog, és szegény, tulajdonosa lettem. Betettem őket hátra az övembe, hogy ne legyen feltünő, de gyorsan elő lehessen őket kapni. A csávó adott hozzá két hangtompítót, és hat tárat pluszba, de hála a felhő képességnek kötve hiszem hogy túl sok golyóproblémám lesz.
Immár, felszerelkezve, ismét a parkolóház felé bandukoltam. A ház sötét és elhagyatott volt, szerencsémre. Bementem, és a kocsit kerestem, hátha itt van még. Szerencsémre itt volt, a harmadik emeleten állt. Felfeszítettem a csomagtartót, és legnagyobb elképedésemre egy embert találok benne. Méghozzá nem is akárkit: a karatemesterem! Gyorsan eloldozom, és megvizsgálom. Hamarosan eszméletére tér.
-Hado? Te vagy az?
-Igen mester. Merre mentek?
-Hagyd ezt fiam. Gyenge vagy ehhez.
-Lehet, de a Varia azt hisz velük vagyok. Úgyhogy kénytelen vagyok megkeresni Lee-t, ha életben akarok maradni.
-Veled megyek. Szükséged lesz valakire aki képes meggyógyítani.
-Hol van a bázisuk?
-Van egy irodaházuk nem messze. A Sakra Corp irodaháza, és alatta egy bázis.
-Akkor odamegyünk.
-Most?
-Ha elég erős vagy. Nincs sok időm, mint már említettem a Varia üldöz.
-Akkor menjünk.
Kimentünk a parkolóból, és az irodaház felé vettük az irányt. Hamar odértünk. Az épület fenyegetően magasodott fölénk, mintha a pokol kapuja lenne. Vettem egy nagy levegőt. Mesterem felhúzta gyűrűjét, ésegy adag lángot nyomott belém, mely felfrissített, kipihentnek éreztem magam.
Beléptünk, az épületben csak egykét lámpa égett. Hamarosan feltűnt a közeledő őrök fénye. Némán jeleztem mesteremnek: -Enyém a bal, tied a jobb! -bebújtam egy vízadagoló mögé, és vártam. Az őrök elmentek mellettünk. Egyszerre mozdultunk, lecsaptunk, és az őrök hangtalanul elterültek. Benyúltam a pisztolyuk. „Ha ezzel vége fegyverboltot nyithatok” -gondoltam magamban. Egy pillanatig haboztam, majd eltörtem a nyakuk. Mesterem beleegyezően bólintott.
Beljebb nyomultunk, ügyesen kikerülve az őröket. Elértünk a föld alatt bázis lejáratához. Lángot vezettem kesztyűimbe, és feltéptem a csapóajtót. Lementünk.
Ahogy leértünk feltünt a változás. Egy raktárszerű helyre jutottunk. És egy kcsit több őr volt. És ránk néztek.
Azonnal beugrottam egy fedezékbe, a golyók fél másodperccel utána szaggatták szét hűlt helyemet.
-Behatolók! -ordította egy hang. Előkaptam a pisztolyom, és vaktában tüzeltem. Tökéletes káosz volt. Az ellenség közül egy két nyőgés hallatszódott, ahogy a golyók célba találtak. Kiugrottam a fedezék mögül, és elhajítottam az egyik kamámat. Egész pontosan, hála a felhő lángoknak, csak négy másolatát, az eredeti ott maradt a kezemben. Újabb négy ember esett össze. A sensei elővett egy dobozt, amiből egy arany sas jött elő, és tollakat kezdett lődözni. A tollak acélkemyének lehettek, mert akit eltalált az meghalt. Maga a sensei előugrott, és vállt vállnak vetve vetettük bele magunkat a harcba. Kamáimmal és lábaimmal véres ösvényt vágtam az ellenfél soraiban. Mesterem sokkal kevésbé véresen, de ugyanolyan pusztítóan haladt. Elhajítottam még nágy kamát, majd egy eredetit is, és előkaptam az egyik pisztolyom. Öt perc alatt mindenkivel végeztünk.
-Ez könnyen ment. -mondta.
-Igen. Túl könnyen. Nem voltak se gyűrűik, se dobozaik. Ez nem stimmel. -mondtam.
Bementünk az egyik szobába, és a számítógéphez ültem. Elképedésemre egy hatalmas smiley-t láttam.
-Csapda! -ordítottam.
-Tudom. -mondta mesterem. -Kösz Flan, most már feloldahatod az illúziót. -megremegett a körvonala, sőt az egész szoba. A hullák eltűntek, a sas helyett Flan állt ott, mesterem helyett meg Squalo jelent meg!
-Boccs fiú, de itt a vége.
-Mi? De hiszen én nem tettem semmit!
-Jajj ne játszuk már ezt. Meg akartad keresni Lee-t hogy figyelmeztesd a veszélyre. Boccs fiú, tehetséges vagy, de most megöllek. Utálom az árulókat. -dühömben összeszorítottam a fogam, és még a mosolyom is lelohadt.
-Nem vagy képes felfogni, hogy nem vagyok áruló? -kérdeztem lassan, tagoltan.
-Talán nem, fiú. De talán igen. És inkább nem kockáztatok. Úgyhogy boccs, de tényleg kinyírlak. Meglendítette a kardját, és minibombák záporoztak felém. Leugrottam a székről, és odébb bukfenceztem. A detonáció a falhoz vágott. Vér ízét éreztem a számban. „Ha elég közel jön -gondoltam- ha elég közel jön, és kivédem egy csapását akkor talán, talán van esélyem arra hogy pusztakézzel ártalmatlanná tegyem.
Felálltam, fülem sípolt, a világ forgott körülöttem. Squalo szép nyugodtan közelebb jött, nem siette el a dolgot. Hirtelen előrelendült, és felülről lecsapott. A megmaradt kamámmal felfogtam a csapást, hegye Squalo mellkasa felé mutatott.
Jobb lábbal kirúgtam, hogy eltereljem a figyelmét, majd egész testsúlyommal nekifeszültem a kardjának. „Ha nem akarja hogy a kamám leszúrja, akkor odébbáll, és egyenes út lesz az ajtóhoz.” -gondoltam én. Squalo engedett, én meg kirohantam az ajtón.
Legalábbis ezt akartam. Ám amint felfogtam a csapását egész testem ledermedt, nem tudtam mozdulni.
Squalo elmosolyodott.
-Attacko di Squalo, azaz a cápa támadása. -mondta vigyorogva.- egy lökéshullám, ami az egész tested ledermeszti. Ijesztő mi?
Kardját végzetes csapásra emelte...

Az idő mintha lelassult volna, egész lényem az életbenmaradásért küzdött. A környezetem hihetetlen módon kiélesedett, ereimben forrt a vérem. A gyűrűm soha nem látott tisztasággal ragyogott, lángja hatalmasra nőtt. Ám ez mit sem ért, mert meg se tudtam mozdunli. „Hacsak -gondoltam- hacsak nem vagyok képes... -tekintetem a kamámra összpontosult, egész akaraterőmmel üböltöttem: „NŐJJ!” A láng beleáramlott, és azonmód, hihetetlen sebességgel nőni kezdett. Squalo félrevetődött, és a falnak esett. Tiszta volt az út, de még mindig nem tudtam mozdulni. Squalo feltápászkodott.
-Te kis féreg. Ezért nagyon kicsinállak! -üvöltötte. Ám ebben a pillanatban újra tudtam mozogni, és mint a szélvész rohantam a kijárat felé. Felrohantam a lépcsőn, utána keresztül az épületen.
-Flan miért nem állítottad meg?! -hallottam az üvöltő Squalo hangját.
-Na de taichou, nem szóltál... az volt a feladat, hogy oszlassam fel az illúziót....
-Voooooooooooooi! Veled még később számolok! -hallom ahogy rohan utánam.
Megpróbáltam feleveleníteni merről jöttünk. Az őrök persze nincsenek itt, de hát mit is vártam... nyilván ők is az illúzió részei voltak. Naná hogy az ajtót nem találom meg, csak egy felvezető lépcsőt. Felrohanok, és keresztül egy folyosón. Meglátom a tűzlétrát egy ablakon át. Odarohanok, és átvetem magam az ablakon. Körülöttem üvegcserepek záporoznak, néhány felsért ahogy földet érek. Felrohanok a tűzlétrán, miközben eszembe jut, hogy az egyik kamámat otthagytam. Amint a szomszéd ház egy magasságban van ugrok. A háztetőn landolok, ismét gatyafékkel. A kátrányozott tető szép csíkot húzna a gatyámon, ha nem lenne fekete. A kezemen lévő vér pont elég ahhoz, hogy kisimítsam a hajam a szememből. Futás közben az egészet hátranyalom, hogy rendesen lássak. Tudom, hogy minden képességemre szükségem lesz, ha túl akarom élni. Elérem a ház szélét, és ismét ugrok. Közben egy pillanatra hátranézek. Squalo épp most érkezett meg a háztetőre.
A másik ház teteje túl messzi van, nem érem el. Lenézek a hat emeletnyi mélységbe, és gombócb rándul a gyomrom. Kesztyűimbe lángot vezetek, és annyit áramoltatok ki, amennyit csak tudok. Bár ez közel sem elég a repüléshez, annyi lendületet ad, hogy egy ablakon át az éplütbe zuhanjak. Benn egy házaspár eszik, két gyerekük épp filmet néz. A zuhanásomra felnéznek, és leesik az álluk. Mondjuk meg is értem, valószínűleg én is csodálkoznék, ha egy véres, lángoló kesztyűs huszonéves srác az ablakomon keresztül bezuhanna miközben vacsorázom. Ügyesen bukfencezek egyet, majd minimális lendületvesztéssel rohanok tovább. Mögöttem kiáltoznak valamit, nem igazán figyelek rá oda. Meglátom az ajtót, de nem tesztelem le, hogy zárva van-e. Jobb lábbal elugrok, ballal beleszállok. Az ajtó ripityára törik. Kijutok a folyosóra. Jobb kéz felé lépcső van, odarohanok, és gondolkodás nélkül leugrok egy emeletnyit. Épp hallom ahogy Squalo a lakókkal ordítozik, hogy hova tűntem. Remélem nem öli meg őket.
Az egész testem belerázkódi a földetérésbe, a fogaim összekoccannak. Nem állok le pihenni, máris ugrok le mégegyet, majd mégegyet, és ismét, amíg az első emeletre nem érek. Átrohanok a folyosó, és kiugrok az ablakon. A kocsiútra érkezek, épphogy csak félregurulok a dudáló kamion elől. Az egész utcán fejek fordulnak felém. Mindegyikben lehetséges Varia tagot látok, így tovább rohanok. Be a kisutcákba, ki a nagy utakra, felüljárókon le és fel.Squalo mindvégig a nyomomban van. Fogalmam sincs hogy rázhatnám le.
-Állj meg te rohadék! Kinyírlak! -ordítotja utánam. Kedvem lenne megkérdezni tőle, hogy ezzel már elért-e valaha sikert, de a tüdőmbe jutó levegő minden cseppjére szükségem van. Éppen egy úttesten rohantam keresztül, kerülgetve a dudáló kocsikat, amikor megláttam a megoldást. A vasútállomás! Egy elég kicsi állomás volt, két sín ment egymás mellett. Ráadásul a vonatok egyszerre érkeztek be mindkét irányból! Ha feltudok szállni egyre úgy, hogy őt feltartsa a másik... vagy akár átmenni az állomáson úgy, hogy nem tud követni a vonatok miatt... -gondolkodtam magamban. Már elegem volt az egészből. Meg akartam menteni a világot, najó, legalább a családom, úgy hogy életben maradjak, erre mindenki árulónak hisz, és meg akarnak ölni... Mi a fenéért csinálom én ezt?!
Egyenesen az állomás fel szaladtam. Berohantam, és láttam hogy a volant fél percen belül ideér. Megfordultam, előrántottam az egyik stukkerem, és Sqularoa lőttem. Persze könnyedén kivédte őket, de lelassította amennyire akartam. A vonat már majdnem beért. Valószínűleg leesett neki mit akarok, mert elkezdett rohanni. Tovább lőttem, és közben a peron felé futottam. Ugrottam, és a túloldali peronon landoltam. Na még szép hogy gatyafékkel. Hátranéztem, Squalo nem jutott át. Már épp elvigyorodtam volna, amikor egy kék lángban égő cápa emelkedett fel a vonatok mögül, hátán a Varia parancsnokhelyettesével.
„Ilyen nincs!” -gondoltam kétségbeesetten. Ebben a pillanatban, mintegy rothadtul szerencsés véletlenként, megláttam Lee-t, ahogy épp kiszáll egy kocsiból.
-Hé Squalo odanézz! Ott van Lee! -Squalo odapillantott, és egy pillanatra elgondolkodott, majd eltette a dobozállatát és kioltotta lángjait, mielőtt Lee észrevette volna. Arcán egy pillanatra látszott a félelem, hisz lángok nélkül le tudnám győzni. Ám nekem eszem ágában sem volt megölni, ahogy Lee-t sem akartam figyelmeztetni. Reméltem, hogy amennyiben kussban maradok, talán elgondolkozik azon, hogy nem kéne kicsinálni. Lee elővett egy telefont, majd elsétált egy bol elé. Azonnal cselekednem kellett. Kirohantam az úttesthez, és bemásztam a csomagtartóba. Egy pillanat múlva nyílt a fedél, és Squalo mászott be.
-Ha bárhogy lebukunk én kinyírlak, mert azt jelenti, hogy áruló vagy. Különben először őt kapcsolom le, és aztán öllek meg téged. -egy szót se szóltam. Ha lebukunk akkor így is-úgy is meghalok, tehát ezen fölösleges rágódnom. Két percen belül visszajött Lee, bepöccintette a verdát, és elindult. Nem kellemes dolog egy csomagtartóban utazni, miközben összevagy zárva egy őrült szamurájjal, aki az életedre tör, úgy két tetű nem férne be mellétek, és a kocsi százhússzal repeszt a sztrádán. Ráadásul ez azt jelentette hogy elhagyjuk Tokyo-t. Volt egy olyan érzésem, hogy a ilág összes Varia fangirlje szívesen cserélne velem (a mi családunból kapásból fel tudnék sorolni néhányat), de én nagyon nem élveztem a dolgot.
A kocsi pár óra múlva megáll. Hallom ahogy Mao kiszállt. Squalo megvárta amíg elhalnak a léptek, majd kilökte a fedőt.
-Te itt maradsz. -mondta vigyorogva, és rám baszta az ajtót. Na persze eszem ágában sem volt. Megvártam míg ő is elmegy, majd fellöktem a tetőt, és kimásztam.
Egy betonfalú parkolóban voltam. Tőlem jobbra egy lépcső vezetett felfelé. A hangokból ítélve arra mentek. Felosontam, és körülnéztem. Squalo épp néma csendben kinyírt két őrt egyetlen suhintással. Biztos voltam abban, hogyha észrevesz azonnal kinyír, úgyhogy inkább halkan elosontam az ellenkező irányba. A folyosó jobbra fordult, és lépteket hallottam róla. Gyorsan elrugaszkodtam, és kézzel lábbal tartottam magam a plafon közelében. A két őr már épp alattam volt, amikor egyik sebemből lecsöppent egy csepp vér. Épp az egyik őr fülére csöppent. Nem volt mit tenni, leugrottam, és még a levegőben kirúgtam mindkettő felé. A falnak estek, és két jól irányzott ütéssel mindkettő elájult. Gyorsan eltörtem mindkettő nyakát. A kocsiban lévő út ha sokra nem is, de arra jó volt, hogy visszanyertem az erőm egy részét. Továbbmentem, hátha meghallom valahonnan Lee hangját. Ha az ő hangját nem is, de Squalo üvöltését meghallottam az ellenkező irányból. Hamarosan harci zajok szűrődtek át, majd megszólalt a riasztó is. Csapódó ajtók, és az irányomba rohanó emberek zaja. Felkészülök a harcra, nem hagyom hogy Squalohoz jussanak. Nem mintha érdekelne az élete, de ha meghal akkor feltehetőleg végképp ki akarnak majd csinálni. És nincs sok kedvem a Varia elől menekülni.
A közelembe érő őrök meglepődve megtorpantak, látszott hogy nem számítottak rám. Ezt kihasználtam, és azonnal támadtam. Először balról lendítettem a kamámat, ezzel kettőnek felasítottam a gyomrát. Beleik kifolytak a hasukon, a földre ömlöttek. Egy benga állat lángokkal bevont fegyverekkel esett nekem, de gyorsan golyót röpítettem a fejébe. A belek mellé agyvelő is társult. Kamámmal megállítottam egy támadást, és a pisztoly agyával visszakézből tarkónvágtam. Fogást váltottam, és lelőttem mégegyet. A kamámmal hárítottam, a pisztollyal támadtam. Egy szintén felhő típúsú felém lendült, de szembetalálta magát a talpammal. A pisztolyom kifogyott, visszadugtam az övembe, és előrántottam egy másikat. Egyszer csak egy viharlángokban égő hiéna ugrott felém. A kamámat beleállítottam a fejébe, de hátra kellett ugranom a többi támadás elől, így idéglenesen azt is elvesztettem. A második pisztolyom is kiürült. Ellenfeleim felém lendültek, de néhányuk elcsúszott a beleken, és elejtették fegyvereik. Kesztyűimbe vezettem a lángot, és megkezdtem a pusztakezes harcművészeti bemutatómat. Rajtuk. Kézzel lábbal harcoltam, eszem ágában sem volt pihenni hagyni őket. Kezeimmel félre-félreütöttem a fegyvereik, lábam és kezeim alatt csontok törtek. Előreléptem, gyomronvágtam egy őrt, kezem átszakította a haát, és a átán jött ki. Kiántottam a kezem, megpördültem a sarkamon, és fejberúgtam az egyiket, hogy a fal adta a másikat. Beakasztottam a nyakába a lábam, és felrántottam magam. A vállair álltam, és dobtam egy hátraszaltót, aminek következtében nekiesett a társainak.Társai megzavarodtak, ezalatt kezem le-lecsapott, minden egyes alkalommal élettelen, vagy haldokló ellenfelet hagyva magam után. Az őrök végre kezdtek fogyatkozni, ami jól is jött, mert már az erőm végén jártam. Már csak öt maradt, azokat gyorsan megöltem.
Kierülten nekitámaszkodtam a falnak, majd lehajoltam, és felvettem a kamám. Minden porcikám sajgott a kimerültségtől, a sebeimtől, és fáradtságtól. Újratáraztam a stukikat, majd szép lassan eindultam, hátha erre találom Lee-t, bár nem tudtam hogy fogom legyőzni ilyen állapotban. Alapból se menne könnyen, de így...
A folyosó egyik oldalán egy vízadagoló volt, szomjasan vetettem ár magam. Lehajtottam három pohárral, a jéghideg víz felfrissített, bár továbbra is fájt mindenem. Továbbmentem, összeszorított fogakkal.
A folyosó végén egy hatalmas terembe jutottam, jobban mondva egy oszlopcsarnokba. Lee bennt állt, háttal az ajtónak. Kínai harci ruhát viselt.
-Már itt is vagy? -kérdezte ahogy beléptem.- ezek szerint Byakuran-sama belement az üzletbe.
-Nem lesz semmiféle üzlet. -mondtam nyugodt hangon. Lee meglepetten megfordult, majd fülig szaladt a szája.
-Hado! Isten hozott! Ezek szerint te voltál az aki meglátott engem. Nos örülök, hogy eljutottál idáig. Tudod régóta várom az alkalmat, hogy saját kezűleg öljelek meg.
-Nem vagy egyedül. -mondtam mosolyogva.- De meglepett, hogy üzletember lettél. Ráadásul nem is akárkivel üzletelsz, hanem magával Byakurannal! Ez igen szép teljesítmény. Áruld már el, mit adsz neki?
-Én? Csak információt rólatok meg a Vongoláról. A szövetségnek hála megtudtam róluk is egy két dolgot. De hogy mit kapok? Hatalmat! Erőt! Megkapom a Chiavarone csaslád birtokait, és Byakuran sama után én leszek a legnagyobb maffiavezér!
-Szóval elárulod a családunkat a második helyért?
-Pontosan. És nem tudsz megállítani. -mondta, miközben a dobozához nyúlt. A gyűrűjén felcsaptak a lángok. Eső elemű volt. A dobozából két tőr jött elő, amiket azonnal bevont esőelemmel, ahogy a cipőit is. Nekem rontott, léptei nyomán ottmaradtak a lángok a földön. Ez volt Lee legalattomosabb technikája. A lángnyomok lelassítják azt aki hozzáér, így szép lassan Lee játszva elbánik bárkivel.
Jobbal szúrt, én az alkalommal hárítottam, és visszaütöttem. Lehajolt, bal kezével a gyomromra szúrt. A kamámmal le akartam vágni a kezét, de kikerülte, és folytatta a szúrást. Én félreléptem, és a gyomrába akartam térdelni. Amikor hátralépett kiegyenesítettem a térdem, és a lábfejem az arca felé száguldott. Hátrahúzta, épphogy kitért előle. Elrugaszkodtam a bal lábammal, és a jobb lábam lendületének hála megpördültem, így most a bal lábam száguldott az arca felé. Ismét kitért, és ellentámadott. Kései gyorsan szelték a levegőt, de számítottam azellentámadásra, így sikeresen hárítottam. A kamám szerencsére hosszabb volt mint a kései, így elég fenyegetést jelentettek a kezére ahhoz, hogy óvatosabban támadjon. Ennek ellenére folyamatosan visszaszorított, egyre csökkent a harcterem. Ráadásul egyre jobbban kimerültem...
És ekkor kezdte csak igazán komolyan venni. Egy pillanatra megállt, majd rúgott. A jobb lábával. Kitértem előle, de ő továbbpördült, és a jobb jött felém. Hátraugrottam, majd mielőtt még letette volna a lábát ütöttem. Egyik késmarkolattal hárította, majd rögtön szúrt. A kamám végével félreütöttem az alkarját, és a nyaka felé vágtam. Ebben a pillanatban tette le a lábát. Jobb lábával azonnal gyomrontérdelt, akkora erővel, hogy elszálltam két métert, és egy oszlopnak csapódtam. A levegő kiszorult a tüdőmből, csillagok táncoltak előttem. Megragadta az ingemet, majd hozzávágott egy másikhoz. Repülés közben előkaptam egy stukit, és tüzeltem, a felhő lánggal egyszerre öt golyót lőttem ki. Lee villámgyorsan félreugrott, be egy oszlop mögé. Én neki cspódtam az oszlopnak, és félkábultan a földre csúsztam. Lee kilépett az oszlop mögül, és talpélét a torkomra nyomta.
-Ennyi? Ennyivel akarsz legyőzni? -kérdezte. Felelni akartam, de nem volt erőm.
-Boccs, de az üzlet meghiúsúlt. -kegyetlen, ismerős hang. Az elmúlt egy napban elég nyomort okozott, hogy a Vongolafőnököt egy életre megutáljam amiért rám szabadította, de neki mindent megbocsátottam abban a pillanatban amikor megszólalt.
Lee hátranézett.
-Squalo. -suttogta gyűlölködve.
-Voooooooooooooi! És nézd mit hozok neked! -kiáltotta, és odadobott egy fejet. A fehérhajú lány fejét.- Boccs, de az összeköttetőd Byakuran-nal halott.
-És most mi lesz? -kérdezte Lee.
-Leginkább megvárom míg végzel a mocsokkal, aztán megöllek.
-TE UTOLSÓ SENKIHÁZI STRICI! MIATTAD KEVEREDEK EBBE A SZARBA, ÉS HAGYSZ ITT DÖGLENI?! -magamból kikelve ordítottam, miközben a gyűrűm felizzott. A haragom felszabadította végső energiatartalékaimat. Kesztyűim hatalmas lángokkal lobogtak. Lelöktem magamról Lee-t, és felpattantam. Nem érdekeltek a sérüléseim, sem a kék lángok a földön. Csak az, hogy kinyírjam a szemetet, aki el akarta árulni a családomat, és aki miatt ebbe a sok szarba jutottam.Lee-t meglepte a vadságom, első ütésem telibe találta a hasát. Összegörnyedt, és innentől kezdve nem volt menekvés. Ütöttem rúgtam, esélytelen volt védekezni. Megragadtam, és az oszlophoz vágtam. Felkaptam a kamámat, bal kézzel megragadta a torkát, és az oszlophoz préselve felemeltem a levegőbe. Ekkor meglendítettem a jobb kezem, és a kamámmal odaszögeztem a gyomrán át a falhoz. Szép lassan megvártam amíg kiszenved. Majd kihúztam a kamám, és rá se nézve Squalóra kimentem.
Feltörtem a kocsit, és már ott se voltam. Nem emlékszem hogyjutottam haza, de, csodával határos módon megtettem. Amint otthon voltam leápoltam magam, majd végre álomba merültem.