Kami Nora

Név: Kami Nora
Nem: fiú
Életkor: 21
Láng: felhő
Egyéni fegyver: érmék, kaszák (pontosabban különleges érmék és különleges kaszák)
Család: Vongola
Születési hely: Namimoriban.
Jellem:
Mogorva és magamnak való alak vagyok. Nem szeretem a társaságot, és kifejezetten utálom, ha valami hangos. Pláne ha az egy ember. A legkevesebb, hogy ha valaki megzavarja a körülöttem lévő csendet, hogy megölöm. Kifejezetten illemtudó vagyok, és azt sem tűröm ha valaki illetlen velem vagy épp egy hölggyel.
Kinézet:
207 cm magas vagyok és viszonylag izmos is. Bár inkább a gyorsaságom, ami kitűnőnek minősülhet. Fekete bőrkabátot hordok, ami alatt általában nem szokott semmi lenni. Van egy nyakláncom és pár fülbevalóm is. A hátamon mindig hordok egy gitár tokot is.
Felszerelés:
Egy doboz cigi mindig van nálam. Az érméimet is folyton és a kaszát a gitártokban is mindig magamnál tartom és a nyakláncot, amit az egyik régi szerelmemtől kaptam, azt sem hagyom el soha.

Előtörténet:

Ahogyan meg tanultam használni az érméket:
Vajon mi értelme az életemnek? Mi a célja annak, hogy létezek? Sosem tudtam ezekre választ adni de, mindig is ez volt az, amit mindennél jobban tudni akartam. Az életem egy elcseszett leányálom volt egészen addig, amíg meg nem ismertem a nagybátyámat. No de ne ugorjunk a közepébe. A gyerekkorom tökéletesen értelmetlen volt. Az ovit kihagytam és otthon tespedtem. Nem voltak barátaim de, nem is volt szükségem rájuk. Mindig egyedül voltam. A szüleim nem nagyon tudtak törődni velem. Mindig akadt valami fontosabb. Egy munka egy teadélután vagy fene se tudja. A többi gyerek sokat piszkált, mert kitűntem a sorból. Kénytelen voltam valami önvédelmi módszert találni, hogy ne verjenek el annyiszor. A szüleimnek be is adtam, hogy el akarok járni kung fuzni de, ők nem hagyták. Mondván a nagybátyám majd tanít nekem valamit. Ugyan még sosem láttam őt de, sok mindent halottam már róla. Elképesztő sztorikat, amiket mesének hittem elég sokáig. Nem igazán örültem neki, hogy egy ismeretlen fog majd tanítani de a semminél nagyon remélem, hogy jobb lesz. Pár hét múlva eljött hozzánk. Elég fura egy fazon volt. Sosem tudta normálisan befejezni a mondatait és eléggé hasonlított inkább egy mackóra, mint emberre. Azt mondta alkalmas, vagyok rá, hogy megtanítsa nekem a tudományát. Őszintén nem éreztem úgy, mint ha megfogtam volna az isten lábát. Elvitt magához és egy darabig ott voltam. Úgy két évig tanított vagy háromig. Igazából csak azért mentem el vele, mert kíváncsi voltam, hogy azokból a történetekből mennyi igaz és mennyi nem. Az edzés maga kíméletlen volt és még azt se mondta el mi értelme. Az elsőt hét folyamán csak 27 szer kaptam idegrohamot. Hogy miért? Mert folyamatosan egész nap kint a melegben kellett azt játszani, hogy a mester diókat dobál felém és nekem, pedig ki kellett kerülni őket. Ezért miért kaptam idegrohamot? Azok a diók olyan erővel jöttek, hogy némelyik meg is repedt a fejemen. Egy hétig folyamatosan kerülgetni a hülye diókat eléggé fárasztó volt. Pláne, hogy nem is tudtam mi a francra jó ez az egész. Utána, amikor már szedelődzködni készültem megmutatta miért is, kell ezt csinálnom. Elővett pár érmét a zsebéből és elkezdett játszadozni velük. Egyszer egy villámgyors mozdulattal, egyesével eldobálta őket a ház felé. A falról valahogyan visszapattantak és pont egy-egy asztalláb felé tartottak az érmék. Utána, mint ha nem is lenne előttük akadály csak tovább mentek és végül lehullottak a földre. A mester elment az érmékért. Én azonnal rohantam megnézni, hogy egyáltalán eltalálta-e az asztal vagy nem. Mind a négy asztallábon látszott egy lyuk, amit valószínűleg az érme okozhatott. Azt mondta nekem, hogy először azt kell megtanulnom, hogy hogyan kerüljem ki az ilyeneket. Ezek után még 2 hétig folytattam ezt szorgalmasan. A végére már szinte mindet sikerült kikerülni. Néha-néha akadt esetleg egy ami eltalált. Utána az következett, hogy a kezemre kellett gyúrnom. Minél erősebben és pontosabban tudjam eldobni az érméket. Marok erősítőket kellett nyomatnom egész álló nap. Eléggé kész volt tőle a kezem de, egy kis idő után már szinte meg se kottyant. Ezek után jöhetett az, hogy én kezdtem el gyakorolni az érme hajítást. Nagyon nem ment ezért inkább én is csak diókat dobáltam az elején. Eléggé meg szenvedtem azzal, hogy a célzásom tökéletes legyen. Ez volt a legnehezebb. A diókkal úgy nagyjából 4 hónap volt meg tanulni tökéletesen célozni. Utána az érmékkel ehhez még úgy 3 hónap. Később meg tanultam mozgó célpontra is lőni és a mesterrel egyszer játszottunk egy éles harcot is.

Az első harc:
Amikor már mindent átadott a mester akkor mondta, hogy egy harcnál meg látja, hogy kell e még valamit tanítania e nekem. Pár nap pihenés után neki vágtunk a dolognak. Kaptam egy csomó érmét és lekezdtük. A mester felém hajított 3 darab érmét én még mielőtt elhajoltam volna, eldobtam egyet és az egyik érméről pont a fal felé pattant ahonnan, pedig a mester felé szállt tovább. És ezek mellett még dobtam felé kettő darabot onnan ahol álltam. Így ha az egyiket kikerüli nagy valószínűséggel a másik eltalálja. A mester csak annyival intézte el a dolgot, hogy egy-egy érmével eltérítette azokat, amiket én dobtam felé. Azonnal rájöttem, hogy itt az lesz a győztes, aki képes minden oldalról egyszerre támadni. Itt nem vagyok képes erre, így inkább elkezdtem rohanni az erdő felé. Amikor sikeresen be értünk mind a ketten akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve egy mindent vagy semmit, támadást indítottam a mester ellen. Minden érmémet úgy dobáltam, hogy a fák törzseiről minden irányból körbe vegye a mestert. Erre csak mosolygott egyet és becsukta a szemét. Az érmék telibe találták. Mindenhol bele álltak. Szerencsére volt annyi eszem, hogy életveszélyes helyekre nem céloztam. Nagyon örülök, hogy nem vesztettem el az eszemet. Talán még megöltem volna a mesteremet. Utána hazavittem bekötöttem a sebeit és vigyáztam rá. Amikor felépült azt gondoltam mehetek már is haza. Nem így történt. A sikeres vizsga eredménye képen kiválaszthattam az érme gyűjteményéből 5 darabot. Egy olyat választottam, aminek az egyik oldalán egy fekete démon volt a másikon egy fehér angyal. Ez tetszett meg a legjobban. Még ez mellett egy olyat is, aminek mind a kettő oldala fej és még egy olyat is, aminek mind a kettő oldala írás. A negyedik érmén egy kígyó volt. Állítólag azon az érmén még méreg is van. Az ötödik pedig egy tenyérnyi érme, aminek a közepe üres. Olyan, mint egy CD csak baromi éles és nagyon jól lehet vele célozni. A mester végül ki ábrándított. Még egy közel harci technikát is ki kell alakítanom ahhoz, hogy elengedhessen.

A közelharci technikám:
A mester mondta, hogy egy közel harci technikát is ki kell alakítanom, különben egyszer kétszer nagy gázba kerülhetek. Fel ajánlotta, hogy meg tanít az ökölharcra. Sajnos ez különösebben nem tudott lázba hozni. Megmutatta, hogy mire képes vele. Nem valami említésre méltó dolog de ki tudja kényszeríteni az ellenfélből, hogy messzebbre menjen. Annyira, hogy már képes legyen elérni az érmékkel. Ez nem igazán jött be nekem. El kezdett járni az agyam de nagyon. Folyamatosan pörögtem mi az, ami tetszene. Mi az, amit szívesen csinálnék, és ki tudnám hozni belőle a maximumot? Sétálgattam az erdő körül és csak ezen pörgött az agyam. Nem nagyon figyeltem a környezetemet de meg akadt a szemem egy kis gyereken, aki egy kaszával játszadozott. Ahogy elnéztem kis bénának látszott. Reflexszerűen képzeltem el, hogy én mit csinálnék másképp és meg tetszett a dolog. Azonnal azon gondolkoztam, hogyan tudnám egyedivé tenni ezt. Sokat rágódtam rajta. Első ötletem az volt, hogy csak kettő újamat használnám a kasza forgatásához. Ez nem tűnt valami jó ötletnek, mert akkor nem tudnám meg akasztani mások vágását. Így inkább abban maradtam, hogy kettő kaszát használnék egy-egy kézben, és a kaszában akadna valami egyedi. Fogalmam nincs, hogy mi lehetne az-az egyedi. Nagyon sokat gondolkoztam de csak olyasmik jutottak eszembe, hogy mondjuk mind a kettő végén, lenne kasza penge. Ez nem lenne praktikus szóval elvetettem az ötletet. Több napot törtem a fejem és csak akkor villant be egy kép. Mi lenne, ha képes lennék valahogyan kilőni a kasza pengéjét külön? Sajnos semmi ötletem nem támadt, hogy ezt hogy tudnám megoldani így egy-egyszerűbb megoldást kellett kieszelnem. Végül az jutott az eszembe, hogy mi lenne ha a pengét és a botot külön össze kötném valami madzaggal. Akkor nagyjából olyan lenne az egész, mint egy horgászbot csak itt nincs csali a penge végén. Viszont akkor hogy tudná megőrizni a kaszaformát, ha épp nem akarok horgászni? Ezt egyszerűen és gyorsan sikerült megoldanom. A fogó üreges lenne, és abból indulna a madzag, ha pedig nem akarom használni vissza, húzom a madzag végét az üreges részébe, és egy csomót kötök a végére így meggátolva, hogy szabadon repüljön bármerre. Már csak a kivitelezés a kérdéses. Kell alkotnom egy prototípust, amivel kipróbálhatom. Otthon volt egy normális kasza, amit használhattam erre a célra és még volt egy rossz kasza is, aminek csak a vége volt meg. A ház közelében pedig találtam egy alumínium csövet, amit nem tom mire használhattak de pont hasznos lett nekem. Leszedtem a fejét a jó kaszának, elvágtam a csövet kettő felé, és kalapáccsal úgy átformáztam a csövet, hogy a kaszákat csak kézzel lehessen levenni róla. Raktam bele még egy kötelet is és meg volt a kezdetleges fázis. A használatával nem volt semmi gond. A vas fogók miatt kicsit nehéz volt és nem volt könnyű forgatni. Próbálgattam a használatát, kaszaként és a horgászbot fílingel is. A használat maga nagyon jó. Képes vagyok forgatni, pörgetni, ha kell de, hamar kifáradok a használatával plusz egyszer, amikor a fogóval basztam oda az egyik gyakorló babának az behorpadt és a kötél is elkopott. Az anyagát kell megváltoztatnom az egésznek. Elmeséltem a dolgot a mesternek és azt mondta, lehet tud segíteni. Másnap beállított kettő hajlított alakú fa fogókkal, egy új kötéllel, ami ugyan vékonyabb volt de masszívabbnak látszott és egy furcsa folyadékkal, amit állítólag a régi családjától szerzett. Én összeraktam az új anyagokból készült kaszát. A mester előállított az oldatot. Megkérdeztem tőle, hogy mi a faszra jó ez a szutyok. Lecsillapított picit és csak annyit mondott majd meglátod. Hát tényleg kurvára megnyugtató. Pár napra bele lett rakva a vízbe a kaszám. Furcsa dolog történt. Egy fényesen csillogó réteg vonta be a kaszát. Amikor lehetett használni baromira meglepődtem az eredményen. A kasza maga olyan könnyű volt, mint régebben de a bevonat a fémekhez hasonlatos keménységet kölcsönzött neki. A kötélen is van fémborítás így azt is csak rohadt, nehezen lehet majd elvágnia bárkinek is. A használatát nagyon gyorsan elsajátítottam. Olyan volt ez az egész, mint ha direkt nekem teremtették volna. Szinte mindegyik mozdulat már-már reflexszerűen jött. A mesterrel megbeszéltük ezt is egy harccal fogjuk ellenőrizni, hogy sikerült e kellő képen elsajátítanom.

Az első közelharci küzdelmem:
Ez a nap is eljött. Most dől el, hogy méltó vagyok e rá, hogy végleg elhagyjam a mestert. Megint ki álltunk a ház mögé de ezúttal olyan távolságba, hogy ő képes legyen elérni az ütésével. Annyi előnyt hagytam a mesternek, hogy a kaszáim a kezdésig a hátamon maradtak. Ő azonnal egy jobb egyenessel indított felém. Nehezen de kitértem előle én azonnal a kaszáimért nyúltam és egy keresztvágással azonnal elintéztem a dolgot. Sajnos most nem vigyáztam annyira, mint az érmés incidensnél így a mesteren egy halálos sebet ejtettem. Nagyon befostam, hogy végül én fogom megölni. Azonnal próbáltam ellátni a sebeit. Szerencsére sikerült de nem sokon múlott az egész. Elég komoly sebeket sikerült ejtenem rajta. Megfogadtam, soha többé nem fogok edzeni a mesterrel. Mindig ez a vége, ha meg tanulom használni az egyik harcmodoromat. Még aznap bevittem a korházba jobb ellátásért és én gyorsan összepakoltam utána. Természetesen vittem magammal az újdonsült kaszáimat is.

Ismét otthon:
Amikor otthon voltam megint elég sokan megnéztek. Nagyon sokat nőttem. A suliba már nem nagyon piszkáltak, sőt össze is jöttem egy kedves lánnyal. Ő is egyedül volt mindig bár sosem értettem, hogy miért. Nagyon rendes volt nagyon dögös is volt. Csak annyi volt a szépséghiba, hogy egy olyan pletyka is terjedt róla, hogy állítólag szajha. Bár én ezt nem hiszem. Pár hónapig együtt is voltunk sülve, főve. Utána, mert ő énekes akart lenni elment Tokyóba. Én meg magamba maradtam. Azóta is féltve őrzöm a tőle kapott nyakláncomat.
A szüleimtől elköltöztem és egy jó kis kecót béreltem a város közepében. Dolgozni jártam egy nagyáruházban, mint az élelmiszer osztály vezetője. Nem volt valami érdekes meló de, szerencsére jól fizetett. Ezen felül minden nap gyakoroltam az érme hajítást és a kasza harcot. Volt egy új trükköm is az érmékkel kapcsolatban. Fel pöcköltem egy érmét a levegőbe, és amikor visszaér a kezembe a kabát újából, előkapok egy hamisított nyomozó (rendőr, FBI) igazolványt. Ezek mellett hobbimmá vált az érme gyűjtés

Csatlakozásom a Vongolához:
Egy tök nyugis nap volt épp indultam haza a melóból. Gyönyörű volt az idő és csend is volt. De ekkor egy sikátorból zaj csapta meg a fülemet. Eléggé felhúzott, hogy ilyen gyönyörű napot elbasznak a kis köcsögök. Azonnal oda mentem és azt vettem észre, hogy egy embert rugdosnak hárman. Elővettem 3 darab érmét és oda szóltam nekik.
- Álljatok le most azonnal, és kuss legyen. – lehet, hogy poénnak vették a dolgot de, oda fordultak. Ez épp elég volt ahhoz, hogy egy-egy érmét mindegyikőjük fejébe bele állítsak.
Már épp tovább akartam indulni, amikor észre vettem, hogy az-az ember, akit rugdostak, összeesik. Fogalmam nincs, hogy mi lelt, talán megsajnáltam vagy nem tudom. Haza vittem és amennyire tudtam, elláttam a sebeit. Amikor felébredt elkezdett hálálkodni nekem. Semmi szükségem nem volt rá. Ha majd képes lesz lábra állni, akkor csak ki rakom, és késsz el, van intézve. Megkérdeztem tőle, hogy miért rugdosták meg azok a parasztok. Azt mondta, hogy mert egy nagyobb maffiózó szervezethez tartozik igazából, csak ő épp szerelő, és nem nagyon tud harcolni. Még mindig nem esett le, hogy mit értek el azzal, ha megrugdossák de, ő tudja. Meg kért rá, hogy kísérjem el ahova épp menni akart. Szerencsésen kikotyogta egy rejtekhely pontos elhelyezkedését. Mivel valami jutalmazást is ígért így vele tartottam. Amikor oda érkeztünk a rejtekhelyhez döbbent rá a szerelő, hogy nem kellett volna elárulnia a helyet. Amikor bementünk közölte velem, hogy a főnök elé vezet, és őt kéri majd meg a jutalmazásról. Amikor oda értünk láttam meg a főnököt, aki Sawada Tsunayohsi néven mutatkozott be. Bár meg kért rá, hogy csak Tsunának hívjam. Megköszönte, hogy megmentettem az egyik embere életét és megkérdezte, hogy mit szeretnék cserébe. Fel ajánlotta azt is, hogy csatlakozzak a csapatához. Ugyan én még kérdezgettem erről a csapatról, hisz nem tudtam semmit, hogy mi ez. Elmagyarázta, hogy egy nagy maffia szervezetről van szó, aki próbálja helyre tenni az elődei által okozott hibákat. Ugyan nekem tetszett a dolog. A csatlakozás mellett még azt is kértem, hogy szerezzenek nekem be pár új és különleges érmét. Hisz a fegyvernek használható érmékből eléggé szűkösen vagyok. Ezek mellett még adott nekem egy nagyon szépen megmunkált gyűrűt is. Azt mondta ezzel képes, vagyok fel erősíteni a támadásaimat. Rohadtul nem értettem, hogy egy vacak kis gyűrű, hogy lenne erre képes. Mivel a magyarázataiból semmit nem értettem ezért úgy döntött inkább meg mutatja. Ő is felvette a saját kis gyűrűjét és egy szép sárgás láng vette körül. Azt mondta, ha ezzel a lánggal körül veszem a fegyvereimet képes, lehetek megerősíteni azokat. Csak annyit kell tennem, hogy nagyon erősen gondolok arra amit akarok. Itt jön az a kérdés, hogy én vajon mit akarhatok. Sok mindennel próbálkoztam. Pár óráig teljesen eredménytelenül küzdöttem. Semmi haladás nem látszódott. Amikor arra gondoltam, hogy erősebbé akarok válni egy halványlila kis fény látszódott de, először azt hittem csak, hogy képzelődök. Utána arra gondoltam, hogy akarok magam mellé egy nőt, aki szeret engem és én is, szerethetem őt. Erre jelent meg egy lila lángocska a gyűrűn. Még egy-két óra és bele is tudtam vezetni az érméimben és már a kaszámba is. Döbbenten vettem észre hogy az egy darab érméből öt teljesen ugyan olyan lett. Ugyan a kaszámnál nem volt változás csak, mint ha sokkalta keményebbnek tűnne. Még gyakorolgattam pár órát mindegyik fegyveren. A végére már szinte pillanatszerűen bele tudtam vezetni a fegyvereimbe.