Rejtély a havasok közt (Magánküldetés Kyara, Joe és Bocchan számára)

Unalmas napjaimat tengetve, már 3 hónapja nem kaptam állást.
A fiúk mindig elkapkodják előlem a jobbnál jobb kapásokat, vagy Iemitsu állított le mindig.
- Nem neked való melók ezek! - én nagyon tisztelem az Öreget, viszont már herótom van attól, hogy folyton úgy bánik velem, mint 10 évvel ezelőtt!
Nemrég jött néhány újabb küldetés. Néhány banditát kiütni, elszállítani egy-két fontos személyt ide-oda, néhány kisfőnököt védeni míg ők nyaralnak... Olyan régen voltam már Olaszországon kívül! Japánba akarok menni! Vagy Közép-Európába! Annyira megszerettem a magyar könyveket...
Egyből vagy nyolcan jelentkeztek négy küldetésre. Oregano kijelölt négy olyan embert, akik azt sem tudják milyen a kínszenvedés, én meg itt fetrengek hónapok óta. Nem tudom beérni a sima napi gyakorlatokkal, a cigizgetéssel és egyebekkel... Igen. Még mindig nem tettem le. Ájj, pedig megígértem Camillo-nak...
- Bocchan, Iemitsu szeretné, ha bemennél az irodájába, most. - a 30-as éveiben járó Oregano még mindig annak a 20 éves okos titkárnőnek látszódott, viszont szívóssága sokkalta nagyobb lett, mint egy évtizede.
~ No, mi a csuda? ~ lepődtem meg az invitáláson. Egyből Iemitsu-hoz rohantam.
Ahogy belépek az Öreg irodájába, ott ül a hatalmas fenyő asztalánál és a Híreket olvassa. ~Jéé, még lehet ilyen papír alapú újságot kapni? ~
- Bocchan, drága Bocchan, kérlek helyezd magad kényelembe! - Az egyik kényelmes bőrfotelbe helyezem magamat. A régi bútordarabból még mindig az a kellemes illat érződik. Túl megnyugtató ez a szoba, az évek alatt itt mindig lelki menedéket kaptam.
- Öreg, ha kérhetem, 3 hónapja nem kaptam semmilyen állást. Az alacsonyabb osztályú embereid folyton munkába vannak, én meg itt henyélgetek. Ez nem valami felemelő számomra.
- Ejj, tudod, hogy nem szeretem, ha Öregnek hívsz! - mordult fel viccesen Iemitsu
- Viszont már 50-hez közeledsz. A kis állszakállkádban már nem csak szőke szálak, hanem a kis ezüstszínű szálak is kivirítanak - jegyeztem meg, mire az állához kapott és megvakargatta. Néhány pillanat múlva felnevetett és legyintett a kezével - Fiatalság! - aztán arcára kiült a komolyság.
- Bocchan, az elmúlt 3 hónapban furcsa jelenségeket vettek észre a Himaláján.
- Igen, hallottam egy s mást. Mostanában nem éppen csendes környéknek nevezhető. Valami vagy valaki zavarja a lakókat.
- 3 hónappal ezelőtt úgy gondoltam, hogy bármikor szükségünk lehet az egyik legjobb emberünkre. Már csak óvatosságból is; és bevált. Temetőket túrnak fel, és az ott lakók szeretteik eltemetett testeiket látják.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit irreális? Holtakat feltámasztani még a Végső Akarat Golyókkal sem lehet.
És ha fel is támasztják őket, akkor nem ugyanaz az ember lesz. Nem lehet, hogy csak a sírrablók miatt egy ketten begolyóztak?
- Ne feledd, minden őrültség mögött ott van az Igazság egy morzsája. Ezt te tudhatnád a legjobban, Véres szemű Láncos.
Ahogy kimondta ezt a nevet, beleremegett minden porcikám. Nagyon-nagyon régen hívtak már így. Néhány emlék pillanatok alatt felugrott a szemeim előtt. ~Papa, Mama~
- Arra szeretnélek kérni, hogy menj el és nézd meg, hogy mi történik, derítsd ki. Ha minden igaz, még lesznek csapattársaid. Nem tudom hányan, és milyenek, de vigyázz, lehet, hogy lesznek olyan családból is, akik nem éppen a kedvenceink. Légy diplomatikus, és ne feledd, mi csak Külsősök vagyunk a Vongolában, akármilyen családi szálak is fűznek minket a Vongolához. - Az Öreg átnyújtotta a repülőjegyet, és a találkozópont címét.
Elsiettem a szobámba, összepakoltam a meleg cuccaimat, nyakamban a gyújtómmal, a fekete gyűrűvel és láncokkal felszerelve. A rövid ujjú bőrkesztyűm mellé beraktam egy sima bőrkesztyűt is; bármikor jól jöhet. Felvettem a Vihargyűrűmet, és pár óra múlva már a gépen ültem.
~Végre nem csak Olaszországot fogom látni, nagyon hosszú idő óta! Bár nem éppen a havas hegyeket akarom látni.~
Lassan 3 órája utazok, amikor végre elértük a Himaláját. Tömegközlekedéssel eljutottam a kis faluba, Chuanba.
~ Nah, ti büdös foszlányok, meglátjuk mi is igaz belőletek... ~
Ahogy a kis faluba beértem, mindenhol hó. Hó hó hegyén hátán. Már a szemem jojózott a sok hótól. de amint megpillantottam a kocsmát úgy éreztem, ez az egyetlen kultúrálisnak nevezhető hely, ahol emberek összegyűlnek. Van alkohol, talán némi étel, és mivel legutoljára csak a főhadiszállás konyháján ettem, remélem, hogy lesz étel. Átlépem a kocsma küszöbét, és megpillantom a belső teret. Egy kis lepukkadt kocsma, ahol inkább a kutatók, a rossz kinézetű vándorok, és néhány helybeli ülhetett bent. Leülök a pulthoz, és rendelek magamnak valami ételt.
- Jó napot, Csapos! Tök mindegy milyen, csak meleg és laktató étel legyen! Ja, és egy korsó sört is mellé!


Javítottam .____."

-De… MIÉÉÉÉÉRT?! – kelek ki magamból, amikor realizálom, hogy nem elég a pénzem, és megint csúszni fogok a lakbér fizetésével. Muszáj lesz valami munkát találnom. Szóval, akkor póló fel és indulás! Valakitől csak hallok valami zsír lehetőséget.
Szokásos helyek: gyorséttermek, plázák, állomások. Itt lehet a legtöbb munkát összeszedni, valaki mindig elejt néhány információt egy esetleges pénzszerzési lehetőségről. Utamat egyből az egyik nagyobb gyorsétteremlánc helyi kirendeltségéhez veszem, ahol egyedül, halál nyugodtságban hallgatom ki az embereket.

-… Frankón, haver, ezért a srácért 5.000 yent fizetnek a rendőrségen!... – 5.000 yen? Az nekem meg sem éri a fáradtságot…
Hát, ez nem jött be. Nyargalok át az egyik metróállomásra, ahol reményeim szerint elcsípek valami kis foszlányt…

-…Te is hallottad? A Himalájában, néhány kis faluban feldúlták a temetőket, és néhány ember azt állítja, hogy látta a halott rokonait mozgolódni. Nem semmi, mi?
-Áh, ez hülyeség szerintem…
-Lehet, de az odaérkező kutatókat elég busásan megfizetik.
-Az lehet, de az odaút sem túl olcsó, ráadásul, ha igazak a pletykák, tudod ki akar szellemekkel találkozni.
-Az igaz, de ez a Chuan nevezetű falu nincs annyira eldugott helyen…

-Aha! Ez lesz az! – gondolom magamban, majd elindulok haza, összecsomagolni. Miután összepakolom a holmim, elszaladok a reptérre, ahol próbálom kideríteni merre is található ez a Chuan. Hát, nem leszek okosabb a felvilágosítástól, így csak egyszerűen kérek egy jegyet a Chuanhoz legközelebb lévő reptérre, ez csak nem olyan bonyolult.
Miután ezt nagy nehezen megoldom, elmegyek a váróba, becsekkolok, meg a szokásos dolgok, aztán már zúzok is fel a repülőre.
Elég unalmas, kicsit hosszú út, csak a zene dobja fel, az igazi hip-hop, a hazai ízek.

„When the pimp's in the crib ma
Drop it like it's hot
Drop it like it's hot
Drop it like it's hot
When the pigs try to get at ya
Park it like it's hot
Park it like it's hot
Park it like it's hot
And if a nigga get a attitude
Pop it like it's hot
Pop it like it's hot
Pop it like it's hot
I got the rolly on my arm and I'm pouring Chandon
And I roll the best weed cause I got it going on…”

Igen, az öreg Snoop tudja a dolgát, odavág a beatre a srác…
-Óóóóha, leszállás, meg minden? Zsír, már kezdett fájni egy kicsit az ülőgumóm…
Azt hiszem, hogy most jön a neheze… Eltalálni Chuanba, úgy, hogy szerintem egy kukkot sem értenek a helyiek abból, amit zagyválok nekik. Negyedórás próbálkozás után feladom, kiállok az utca közepére, és:
-NEM TUDJA VALAKI, HOGY JUTOK EL ABBA AZ ISTENVERTE CHUANBA?!
-Mivel mással, hát gyalog. Chuan nincs messze innen, csak két kilométer felfelé a hegyen, az a kis falu ott fent, látja?
-Látom, igen. Köszönöm pajti!

Szóval séta? Akkor séta, néhány óra alatt felérek Chuanba, majd körülnézek: kis falu, néhány emberrel, és egy…. KOCSMA! Be is térek, majd szólok a csaposnak.

-Tiszteletem, Főnök! Van valamilyen jó kis söre, vagy helyi specialitás?
-Szeva pajtás, hát helyi specialitás nincs, de van jó csapoltunk, az jó lesz?
-Persze, dobj meg egy korsóval! – már adja is. – Köszi főnök! – majd helyet foglalok a bejáratnak háttal, egy szép kis asztalnál és elkezdem behörpinteni a söröcskémet…

Nyár van. És meleg. De nem csak meleg, .....
- Nagyon meleg vaaaaaaaaan! - folyok szét a széken, számítógépem előtt, nagy szenvedésemben. Egyszerre két oldalról teperi rám a hűvösnek mondható levegőt, a két ventilátor, de még így is elviselhetetlen a hőség.
- Be kéne szereznem egy légkondit. De az olyan költséges. - könyökölök rá az asztalra, államat a tenyerembe támasztom, és úgy kezdek pötyörészni a gépen. Össze-vissza kattintgatok, már magam se tudom, hogy épp hova, csak az unalom irányítja ujjaimat. Aztán váratlanul a monitoron megjelenik a főnököm.
- Yo, Chiara! - Ijedtemben hanyatt esek, s a székkel együtt a földre kerülök. - Oya, oya. Ennyire megleptelek volna?
Nehézkesen feltápászkodom, a széket is visszaállítom a helyére és visszaülök a gép elé. Hajam még mindig zilált és látszólag ez eléggé szórakoztatja a főnököt, mert folyamatosan vigyorog.
- Szeretném, ha bejönnél az irodámba. Lenne egy feladatom a számodra.
- Byakuran-sama!
- Hmmm? - vigyora még mindig a képén ül, és úgy tűnik, hogy egyre jobb a kedve is.
- Nem lett volna jobb megkérni valakit, hogy szóljon, menjek be!
- Így egyszerűbb és.....
- És? - húzom el a számat. A férfi jókedvűen támasztja meg a fejét.
- És úgy látszik viccesebb is. - Remek. A főnök rajtam kacarászik.
- Máris megyek! - mondom egykedvűen, kicsit mérgesen, de ez sem lohasztja le Byakuran-sama széles vigyorát.
Miután a videó üzenet kikapcsol, elindulok az irodába. A liftben sürgetően számolom az emeleteket, majd mikor kinyílik az ajtaja, nagy léptekkel nekivágok a folyosónak, minek a végén ott van a nagy kétajtós bejáró. Illedelmesen kopogok, mint mindig, majd az invitálásra belépek a szobába.
- Ez gyors volt! - Byakuran-sama épp az irodában lévő fehér orchidea csokor előtt találom, ahogy egy mályvacukrot nyomogat az ujjai között. - Foglalj helyet, Chiara! - mutat az egyik kék kanapéra. Szófogadóan leülök, Byakuran-sama pedig velem szemben, a másik kanapén helyezkedik el.
- Milyen feladatról lenne szó? - nézek tudakozóan a lila szemekbe, de válaszul megint csak egy mosolyt kapok.
- Oya!? Máris a lényegre törünk?
- Mivel ezért hívott. - felelem egyszerűen.
- Hm. Hát jó! - kapja be a mályvacukrot, s miután lenyeli, belevág a sztoriba. - Egy küldetésre küldelek el, méghozzá a Himalájára. - A szó hallatán, mintha minden bajom elmúlni látszana. ~ Ez az! Hideg heeeeely! ~ Lelkendezek magamban, de gyorsan visszatérek a valóságba, amikor is a főnök elmondja a lényeget. - Az ottani falvakban feltúrták a sírokat és sokan állítják, hogy rég elhunyt rokonait látja újra élni. - A történetet nagy mosollyal meséli el. Mintha egy tök hétköznapi dologról beszélne. Szerintem még tetszik is neki a dolog. - Szóval a feladatod az, hogy kiderítsd mi is folyik ott. El kell utaznod a Chuan faluba. Ott fogod megkapni a további utasításokat.
- Értettem! Még a napokban odautazok. - állok fel, hajolok meg a férfi előtt és elindulok az ajtó felé, amikor is Byakuran-sama ismét megszólal.
- Egy ilyen meleg nap nincs is jobb, mint hűsölni. - emeli rám vidáman csillogó tekintetét. - Jól öltözz majd fel, meg ne fázz! Ja és....- tart egy kis szünetet. Talán a hasát kedvéért.
- És? - kérdezek rá kíváncsian.
- És lehet, hogy társaságod is lesz.
Köszönetkép az aggodalmáért és az információkért, újra meghajolok, aztán kimegyek az irodából. A következő egy napot felkészüléssel töltöm. Ez főleg abból áll, hogy meleg ruhákat szerzek be magamnak, nehogy megfagyjak a küldetés során. Ezután pedig gépre szállok és a Chuan-hoz legközelebb eső reptérre utazok. Onnan pedig útbaigazítás segítségével, felgyalogolok a hegyre.
- Basszus! Rohadt hideg vaaaan! - Bár fel vagyok öltözve - hosszú, melegnek mondható nadrág, egy hosszú ujjú felső, egy kardigán, szőrös kapucnijú kabát és szőrös sapka - még így is fázom. Ezért rögtön bevetem magam a kocsmába, amint meglátom.
A sörözőben valamennyivel melegebb van, de még így se mondhatom, hogy melegem van. Csak annyival jobb az idő, hogy már levehetem a kabátot. Közben meg leülök az ivó egy félreesőbb helyére.