Játszunk egyet? Gray Shadow magánküldetése

- Mozogj már te barom, mindjárt utolér! – kiáltotta a hapsi a társának, akit már vagy egy órája üldöztem. Felgyújtották az egyik Vongola tag kocsiját, de lebuktak és vagy három órán keresztül kerestünk a városban. Épp egy étteremből kecmeregtek ki, amikor rájuk találtam. A szerencsétlenek menekülés közbe beleszaladtak egy kerékpárosba, így nem volt nehéz elfogni. A Vongola Japán Főhadiszállására vittem őket, ahol egy kicsit elbeszélgettek velük. Irie Shoici vezeti ezt a helyet. Kedves alak, szinte mindenkit ismer és tartja velük a kapcsolatot a szálláson. Az irodájában fogadott engem.
- Áhh, Gray. Örülők, hogy ismét látlak. Nem gyakran jársz ide. Pedig jobban tennéd. Az újoncok mindig könnyebben találnak itt jól fizető és könnyű munkát. A munkáról jut eszembe. A Decimo kért, hogy küldjelek az olaszországi villájába, mert munkát szeretne felajánlani neki. A repülőtéren vár egy magánrepülő, ami egyenesen a villához visz. Még ma el kell repülnöd hozzá. Tessék itt egy bőrönd, amiről a pilóta majd megismer. Jó utat! – fejezte be mondanivalóját. Elköszöntem és azonnal haza utaztam taxival. Összepakoltam, bezártam az ajtókat és pár óra múlva már a reptéren várakoztam. Miközben várakoztam egy részeg, idős pasi megfogta a kezem. Második világháborús szőrmés pilóta dzsekit és sapkát viselt.
- Maga az a… huk… kagyló lak… embere? – kérdezte a vén iszákos.
- Én lennék az.- válaszoltam. – Azt hiszem.
- Huhu, akkor jó, mán azt hittem ön nem az, aki ön, hanem más valaki. Én Bill vagyok… hukk… a pilótája.
- Biztos? – kérdeztem a fickótól.
- Hát maga a Vingile, Vüngüle, Vanfüle család embere, nem? Vagy maga egy csaló, aki szegény szürke csávó helyére akar lépni, aki Mr. Kagyló-t bántani akarja?
- Nem. Én vagyok az, akit keress – nyugtattam meg, miközben felmutattam a táskát.
- Akkor jó, mán megijedtem, hogy megint miattam hal meg valaki, mint múltkor. Szerencsétlen fickó. – majd megfogta a kezem és húzni kezdett egy üres kijárathoz. – Jöjjön, bemutatom Önnek Isabella-t. Isabella az én repülőgépem, hukk…
Isabella egy nagyon megviselt, öreg 2+6 személyes privát repülőgép volt. Tiszta rozsda és toldás volt. A motor hangja elégé gázos volt. Az egész géptest remegett. Néhol az ülésen nem volt kárpit. Az egyik ülés biztonsági öve a kezemben maradt, így muszáj volt másikba ülnöm. Félelmetes volt. Az út során kétszer majdnem az óceánba zuhantunk. Aztán majdnem neki mentünk egy Jumbo jet-nek. A repülés fénypontja pedig a leszakadt, lángoló darabka volt, amiről megtudtam, hogy nem fontos. Hogy akkor minek volt ott, azt már sose tudom meg. Miután leszálltunk a Tizedik villája mellett, megöltem a földet és megköszöntem Istennek, hogy élek.
- A Tizedik megőrült, hogy felbérelte ezt az embert. – épp el akartam tőle köszöni, amikor észrevettem, hogy elaludt a pilótafülkében. Így elindultam a Tizedik irodája felé. A palota hatalmas volt és pompás. Mindenhol szolgák és családtagok rohangáltak. Az egyik lakáj elvezetett és beengedett az irodába. A Tizedik az asztalánál ült és épp írogatott.
- Jó Napot, Decimo.
- Gray, örülök, hogy megjöttél. Remélem nem haragszol a múltkori próba miatt.
- Nem haragszom, semmiség volt. ~ Még, hogy semmiség, majdnem meghaltam, kétszer- mondtam magamban
- Jól telt a repülőút? Bill remek pilóta. Csukott szemmel is elvezeti azt a gépet
~ Sőt eszméletlenül is.
- Decimo, mi lenne az a fontos feladat, amiért ide hívattál?
- A fiamnak van egy kis barátja, akire sok erős család vadászik. Szeretném, ha megvédenéd. – kezdte mondani valóját, majd az ablakokhoz sétált és maghoz intet. - A fiam fiatal, de gyengédebb szálakat fűz a kis lány iránt.
Decimo egy lányra mutatott egy gyönyörű, zöld cabrioban. A lány fiatal, csinos szőke lány volt. A főnök kicsit félre értette a helyzetet és torokköszörüléssel jelezett nekem, majd egy kicsit jobbra fordítva a fejem észrevettem egy hangosan játszadozó gyerek párt. A fiú biztosan a Decimo fia volt, a lány pedig a kis Vongola párja. A kis lány visítozó, virgonc kis lány volt. Egy valami zavart engem.
- A szőke lány, a zöld cabrióban, kicsoda?
- Mit hittél? Egyedül rád bízom a két csemetét? Ő a család bébiszitterre, Chikao. Ő fog neked segíteni. Ugye nem zavar téged egy segítő?
- Ne-e-m. Egyáltalán nem. Örömmel vigyázok a két kis gyerekre.
- Akkor rendben. Kérsz egy te… – mondta miközben kinyílt az ajtó miközben egy ősz hajú srác lépett be az ajtón.- Oh, Gokudera, baj van?
- Nem, csak személyesen szeretnék veled beszélni.
- Máris, Gray, ha megengednéd akkor.
- Értem, megyek és megismerkedek a kicsikkel.
Majd gyorsan kiléptem az ajtón.
- Francba, francba, franca. Miért kell nekem mindig valakivel társulnom, ch. – mérgelődtem magamban, majd kiléptem az ajtón. – Mit gondol, mi vagyok én, segítőszolgálat. Azt hiszi, nem tudok vigyázni két gyerekre egyedül?
Miközben kisétáltam az udvarra, észrevettem a szőke lányt a zöld kocsiban.

A lány kiszállt a kocsiból és lassan, filmbe illő lassúsággal, méregetni kezdtük egymást. A lánynak vékony lábai és rövid kezei voltak. Egyáltalán nem maffia alkata volt. Sehogy se hasonlított egy maffia család tagjára. A lány felém lépett és a kezét nyújtotta.
- Hello. Gray vagyok a Vongola család következő főnökének a Felhő őrzője…- mutatkoztam be, mire a lány.
- Ch, beképzelt. Chikao vagyok. Elég ennyit tudnod.
- Ch, még hogy én vagyok beképzelt, te se vagy jobb.
A csaj lábon rúgott, alig tudtam magam visszafogni.
- Ezt mi a fenéért csináltad?
- Nem sértegethetsz egy hölgyet büntetlenül. Lassan tovább kell állnunk.
- Mi?
- A feladatunk az, hogy elkísérjük a két kicsit Japánba. A Decimo megkért, hogy csináljunk nekik egy igazi Japán-hétvégét Valentin-nap alkalmából. A főnök azt szeretné, hogy… hogy… hogy… - kicsit ideges lett ennél a résznél, a száját harapdálta. – hogy…
~ Nyögd már ki végre.- kezdtem türelmetlenkedni.
- Hogy alkossunk egy ”párt”, hogy ne tűnjön fel, hogy mi vagyunk a bébicsőszök, így a látszat a kedvéért... Remélem nem zavar.- kérdezett, most már komolyabban és összeszedetten.
- Engem, nem tudom kipirult el?! – majd ismét lábon rúgott. A sípcsontom majd nem megrepedt. Ahhoz képest milyen vékony a lába, a rúgását meg lehetne irigyelni.
Miután feltápászkodok a földről, meglátom a két gyereket felénk sétálni. A fiú csak pár centivel nagyobb, mint a kis lány. A fiú szinte teljesen hasonlít az apjára. Ugyanolyan barna haj, barna szem.
- Hello, Gray bácsi – köszöntött a kis Sawada, kicsit elámultam.
~ Bácsi? Nem vagyok én annyira öreg. – kicsit lehangolt a kis Sawada. Chikao csak kuncogott.
- Ciaossu, Sawada-dono. – válaszoltam kicsit leverten. Aztán a kis szőke kislány jött hozzám közelebb. A kis lány egy idős volt az ifjú Sawadaval. Kék szeme volt, amiből egyszerre áradt az ég harmóniája és a vihar vadsága. A lány nyugodtnak látszott, de érezni lehetett, hogy már indulna.
- Mimi vagyok! – mutatkozott be a kis lány, majd a elfordította a fejét és elpirult. Kicsit zavarban volt.
- Örvendek Mimi. – válaszoltam és a kezemet nyújtottam. Mikor megfogta a kezem, erősebben éreztem a kétféle láng erelyét.
~ Talán még nem forrott ki benne melyik a domináns láng? Túl fiatal és még nem fejlődött ki benne a végső láng. Szülők vére még harcol az ereiben. Talán, ezért vadásznak rá. Ritka, hogy valakiben egyszerre jelen legyen két erős láng.
- Ch. Íme a család kemény, néma újonca. – gúnyolódott Chikao. – Menjünk, mert a repülőgép mindjárt itt hagyj minket.
Chikao elindult egy gép fele. Mikor kicsit messzebb került, akkor vettem észre, hogy Belláról beszél.
~ Úristen, nem akarom, nem. Még egyszer nem.~ a két kicsi a kezemnél fogva rángatott a gép felé. 1 méterre a géptől, térdre estem, mert elfogott a rosszul lét.
- Gray bácsi gyere, mert itt hagynak. – mondta a kis Sawada. Ekkor Chikao lépett a hátam mögé.
- Szánalom – üvöltötte, majd egy akkorát rúgott belém, hogy bezuhantam Bella ajtaján. A két kicsi utánam szaladt be a gépbe és helyet foglalt két épp ülésen. Én nagy nehezen bekászálódtam Chiako mellé. Hirtelen egy ismerős hangot hallottam. Bill kecmergett ki a fülkéből. Könnyes szemmel nézett rám.
- Fiatal ember, mán azt hittem kiugrott útközben, mert mikor fölkeltem nem volt itten. Tudja, ha megint meghal valaki, kirúgnak. Jaj, az a szerencsétlen fickó. – kiabálta. Reméltem, hogy csak az alkohol beszél belőle, de józannak tűnt.
~ Legalább épségben Japánba érünk. ~ könnyebbültem meg magamban. Ám, ekkor a kis Sawada egy üveg olasz borral pattant ki Bill elé.
- Sawada úrfi. – kiabálta Bill.
- Bill apó, ezt apa küldi, Tudja, hogy mennyire szereti, ezért kérte, hogy adjam át.
Bill ép kiakarta nyitni, amikor:
- Nooooooooooooooooooooooooooo – kiabáltam. Mindenki csendben nézett rám. Kínos csend támadt. – Az a bor csak hűtve jó.
Húztam ki magam a csávából.
- Áhh, ne aggódjon. Langyosan is jó. – kacagott Bill és bement a fülkébe. Az út nyugodtan telt, át a Himaláján és Kínán át Japánba. Mikor megérkeztünk a repülőtéren a legújabb Cabrió várt minket. Amikor megindultam a sofőrüléshez Chikao félre lökött, így az anyós ülésre ültem. A lábamnál egy csomag hevert egy papírossal. A csomag tele volt yennel és egy útitervvel.

A Cabrió némán haladt át a városon kisebb, nagyobb feltűnést keltve a középosztálybeleikben, akik ámuló vagy irigy szemmel nézték, ahogy a Cabrió, mint egy oroszlán, aki antilopok közé lopódzik, megzavarja a szürke, hétköznapi autók sorának menetét. A vadonatúj bőrülésben az ember szívesen heverészet volna naphosszat. Nyáron a lehajtható tető nagy hasznot jelent, a zárt tetejű autókkal szemben. Chikao vezetési stílusa nem volt rossz. Úgy vezette a kocsit, mintha az egy precíziós műszer lett volna. Nem óvatosan, megfontoltan vezettet, mégis ütemesen, rendes tempóban vezetett. Chikaoban nyoma se volt, annak a szőke sztereotípiának, ami nyugaton a gúny tárgya. Talpra esett, szókimondó lány, hihetetlen erővel. A kocsink behajtót az útiterv első megállójához Tokyo vidámparkjába. A vidámpark teljesen zsúfolt volt, ami nem volt meglepő egy ilyen kellemes nyári napon, mint amilyen ez a nap volt. Szülök százai hozták el a gyereküket, hogy kimozduljanak a szobából és kipihenjék magukat a közelgő iskola napokra. Találkahelynek se volt utolsó a park. Egy ilyen helyen könnyen lehet elrabolni egy lány szívét. Lassan magamhoz tértem a vattacukor és a meleg kürtös kalács illata által okozott kábulatból és kinyitottam a két kis gyereknek az ajtót. Kicsit hülyén éreztem magam amiatt, hogy Chikao vezetett idáig és nem tudtam kinyitni neki az ajtó, ahogy a szerepünk megköveteli, ám rádöbbenve a tényre, hogy Chikao megállás és kérdezés nélkül elhozott minket a vidámparkhoz, arra a következtetésre jutatott, hogy már járt itt, mivel a céljaink eddig számunkra ismeretlenek voltak. Eközben Chikao is kikászálódott a kocsiból. A Gucci márkájú táskájába elrakta a pénzt és az úti tervet, majd oda jött hozzám, megölelt, majd a fülembe suttogta:
- Ne felejtsd el a mi kis szerepjátékunkat. – mielőtt egy puszit nyomott volna az arcomra. Nem akartam túlságosan lehorgonyozni a jelent végig gondolásában, ezért rögtön megfogtam a kezét és elindultunk a kapuhoz. A gyerekek már ugráltak az izgatottságtól. Az álkedvesem átadott egy kis összeget és én kifizettem a jegyet. Mindegyikünk kapott egy karszalagot, amivel mindenre felülhetünk, amire kedvünk és erőnk tartotta. Befelé menet én és Chikao majdnem szem elől tévesztettük a gyerekeket. Nem lenne jó, ha a feladatunk, nem túlságosan napos oldala itt a vidámparkba kezdődne el, mivel a katanámat és wakizasimat a kocsiban kellett hagynom a táskámban. A lőfegyvereimet nem látni a zakóm alatt, így azokat könnyen behozhattam, úgy hogy bárkinek is feltűnne. Ráadásul a vidámpark se egy minisztériumi hely, hogy átvilágítsák az embert. A mélyre hatoló gondolataimból a kis Sawada zökkentett ki.
- Gray bácsi, felülhetünk először a hullámvasútra? – nézett rám kis kutya szemekkel, amihez Mimi is bekapcsolódott.
- Miért ne? – válaszoltam neki, hogy megnyugodjon. A válaszomra egy hatalmas sikítással reagált. Én eközben Chikaora pillantottam, hogy nem ellenkezik-e a döntésemmel, de ő kicsit elkalandozott. Egy kis aggodalmat vettem észre rajta. Indulni se akart, mire én egy kicsit visszarántottam a világunkba. A gyerekeket ismételten alig értük utol. Izgatottan pattogtak a sorban, láthatóan majdnem kiugrottak a bőrükből. Én a nem várt barátnőmért kezdtem aggódni. Az ajkát rágta és néha fel-felpillantott rémülten a hullámvasútra. Akkor összeállt a kép.
- Neked, csak nem ez lesz az első. – kérdeztem elmosolyogva.
- Miből gondolod ezt a hülyeséget? – próbálta leplezni, elég rosszul.
- Mert úgy reszketsz, mint egy nyárfalevél. – mondtam el nem leplezett mosollyal.
- Nem kéne kiröhögnöd.
- Íme a család megrendíthetetlen bébiszittere. - cukkoltam, hogy érezze a törődést.
- Na, ne csináld már. – mondta kicsit sértődötten.
- Csak bízd magad rám, vigyázok rád, nyugi. – nem válaszolt csak egy kicsit elpirult és elfordította a fejét. Végre ránk került a sor, a gyerekek az előttünk üllő kocsiba szálltak be. Chikao ahogy beültünk, átölelt szorosan. Én átöleltem és biztatni kezdtem.
- Nyugi, csak nyisd ki a szemed, itt biztonságba vagy.- próbáltam erőt beleerőltetni. Kicsit lazított egy kicsit és fújt egy nagyot. A menetet egy nagy sikollyal kezdte, de lassan a végére élvezni kezdte. Reszketve szállt ki a kocsiból, de most már az izgalomtól. A gyerekek újra elszaladtak.
- Ha ezt elmondod valakinek, megöllek. – mondta mosolyogva, alig érhetően a szája sarkából.
- Nyugi, ez a mi titkunk marad, édesem. Örülök, hogy én lehettem az első, aki ezt végig csinálhatta veled.- mondtam nevetve. Ő csak átkarolta a kezem és rám hajolt. A gyereke felültek a körhintára, amíg végeztek én és Chikao leültünk egy padra. A külső szemlélődő, csak annyit vehetett le rólunk, hogy egy pár vagyunk. Elszaladtam és vettem magunknak egy-egy fagyit, mert már kezdett elégé meleg lenni. A gyerekek nevetve szálltak le a játékról.
- Most mire szálljunk fel? – kérdezte Chikao. A két kicsi összesúgott.
- A szerelmesek sétahajókázására.- mondták sztereóban. Összenéztem Chikaoval, aki szintén rájött, hogy a két kicsi összejátszik ellenünk.
- Rendben legyen. – felelte, mire a két kicsi egymásra mosolyodott. Elindultunk hát a célunk irányába. Mimi útközben megállt egy céllövölde előtt, ahol egy óriási nyuszit vizslatott.
- Tessék csak, tessék. Bátran jöjjenek közelebb. – mondta a bajszos, kövér ember.- Ha eltalálja a kis táblát, ezzel a légpuskával, akkor önné lehet egy szabadon választott játék.
- Nem rossz ajánlat. Rendben. – majd a puskához nyúltam, de ekkor Chikao megfogta a kezem.
- Lécci’, hagyj én csináljam. – nézett rám csillogó szemekkel.
- Persze, drágám. – válaszoltam majd oda adtam a puskát. Chikao, mint egy szakértő feltöltötte a puskát, kis ólom golyóval, majd a célra tartotta a puskát, mély levegőt vett, amit azonnal kifújt és meghúzta a ravaszt. A golyó nagy sebességgel haladt a céltábla felé, a golyót semmi se téríthette el, de a golyó hirtelen 5 cm-re a táblától elfordult.
- A fene, pedig biztos voltam benne, hogy eltalálom.
- Sebaj, én is megpróbálom - mondtam, mire az árus elmosolyodott, eközben felemeltem egy ólom golyót, ami nehezebb volt, mint lenni kéne.
~ Hm, fura. Ez a golyó nehezebb, mint kéne. Pedig ezeknek nincs nagy súlyuk. Talán ezt megbuherálták. ~ gondoltam magamban, majd céltáblára koncentráltam. ~ Milyen kábel fut ott végig. Mihez kell itt kábel.
Kicsit lazábbra vettem a figurát, leengedtem a puskát és szép, erőteljes, mégis laza mozdulattal, amit a fickó furcsán nézett végig, kettétörtem a puskát, majd a tust egyenesen a céltáblának dobtam, amit el is találtam a fickó bánatára. A tábla letört.
- Asszem sikerült el találnom.
- Maga mi a fenét csinált? Ezt kifogja fizetni vagy megbánja.
- Ideadja a játékot vagy panaszt írok a maga erős elektromágneses készüléke miatt, ami az életveszélyes vas golyókat eltéríti. – a fickó szó nélkül, ledermedt. Kis idő múlva, oda adta nyuszit és tovább folytattuk az utunkat. A szerelmesek sétahajókázására nem sokan álltak sorba, így hát elég hamar felszálltunk. A gyerekek az előttünk lévő hajóba szálltak, így jobban tudtunk rájuk figyelni. A hajó kicsit himbálódzott, de tűrhető volt, így tudtunk a kicsikre koncentrálni. A hajót egy kis hullámgép vitte előre lassú tempóban. Mindenhol kötéllel lelógatott Ámorok és szívecskék lógtak. Egyre gyorsabban és gyorsabban haladtunk. Csodálatos látvány volt, ahogy a hullámok a hajó oldalát csapkodták. Az egyik hullám magasra tört és Chikao eldőlt, nehogy vizes legyen, és az ölembe borult. Elégé furcsán éreztem magam. Chikao is elpirult, ma nem ez volt az első esett. A hullámvasúton is és amikor oda adtam neki a puskát véletlenül megfogta a kezem.
A vasút végeztével a lányok elrohantak a vécére. Én és a kis Sawada megvártuk őket kint a mosdó előtt. A lányok köztudottan többet vannak a mosdóban, mint a férfiak, de ez már túlzás volt, 10 perce vártunk kint.
- Sawada-dono maradj itt, megnézem őket, mindjárt visszajövők.- mondtam majd lassan a mosdóhoz sétáltam. Egy kis lány sírása hallatszott az ajtó mögül. Amint közelebb kerültem felismertem Mimi hangját, így elő kaptam a Glockom, berúgtam az ajtót és…..

Mikor betoppantam az ajtón, a következő jelenet játszódót le előttem: Mimivel egy nagyon ronda kis lány veszekedett egy kis plüss állatkán. Chikao minden erejét beleadva, próbálta szétszedni őket, de a két lány sehogy se akart engedni.
- Ez az én játékom. – kiabálta Mimi.
- Nem, moszt már az eném. –sivította a csúnya kis lány. Megpróbáltam segíteni Chikaonak, de a két kis lány akarata, túl tett a mi fizikai erőnkön. Hirtelen három, nagydarab férfi jött be az ajtón. Gyors elraktam a fegyverem és a fickókra néztem. Mind a három kitett egy-egy darab ajtót. Valószínűleg oroszok voltak, már a fegyverükről is látszott. Lassan elénk sétáltak, mire a két kis lány ledermedt és lassan, rémült arccal ránéztek a kigyúrt férfiakra.
- Ez a kislány a tied? –kérdezte az értelmesebbnek kinéző férfi. Számomra nyilvánvalóvá vált, hogy oroszok, nagyon erős akcentussal. – Kérlek, bocsáss meg, de ez a baba már miss. Nadin-é.
Ekkor megfogtam a kezét és csúnyán ránéztem.
- Bocs, de ez nem így megy. Nem tehetek ilyet, még akkor sem, ha ő, maga az elnök lánya. – mondtam komolyan, szememet nem levéve az ő szeméről. Hirtelen ellökte a kezem és rám förmedt.
- Kis taknyos, hogy merészelsz így beszélni a Oroszország legnagyobb családjának, főnőkének lányáról. –kiabálta majd kezelt emelt rám. Erre előrántottam a fegyverem, de a másik kettő mögöttem szintén fegyvert rántott. Gyors előkaptam a hátamnál elrejtett vakizasit.
- Úgy hiszem, ez padhelyzet. Mit szólnának egy másik játékhoz. Biztos találnánk egy másikat, ami szintén megfelel.
- Nem-nem, nekem ez a szisza kell.
- Hallottad a kis asszonyt.
A három csávó előrébb lépett és rám néztek. Gyors körülnéztem és felmértem a terepet. A három csávó ereje meghaladja az képességeimet. Ekkor észrevettem egy plakátot a falon.
- Akkor versenyezzünk egyet. Az a csapat fogja megnyerni a játékot, amelyik jobb pozíciót ér a gokart versenyben. Mindkét gyereknek egy-egy kísérő segíthet csak a játékban.
- Hm, rendben. Készüljetek fel.
- 15 perc múlva találkozzunk a gokart pályánál.
- Rendben, de a baba nálunk marad, hogy nehogy elszökjetek.
Mimi felé néztem, aki aggódó arccal nézett rám. Bólintottam neki, aki szomorúan, de elengedte a játékot. Az orosz kis lány boldogan, elégedetten futott a testőréhez és már el is tűntek az ajtóban. Odaszaladtam Chiakoékhoz, aki órák óta először most pofon vágott.
- Azt még megértem, hogy szóba elegyedsz velük és versenyt rendezel, de minek adtad oda nekik a babát. Simán elmenekülhetünk volna.
- Hej, az én hibám az, hogy a két kicsi összekapott a baba miatt. Inkább fogjunk össze és nyerjük vissza a babát, azoktól a tuskóktól. Először menjünk és keressük meg a kis Sawadát és terveljünk ki valamit.
5 perc múlva egy kávézó teraszán beszélgettünk. Mindent elmagyaráztunk a kis Sawadaának.
- Szóval Chikao. Ki üljön Mimi mellé?
- Legyen Chikao. – mondta Mimi. – Ő profi női autóversenyző.
- Tehát, ezért vezettél olyan jól idefele. – vágtam rá csodálkozva.
- Nem-nem akarok dicsekedni, de nem szeretnék részt venni.
- Lécci, lécci, léééééccccciiiiii. – könyörgött. Mimi.
- Naj jó. –mondta Chikao.
- Akkor ezt megbeszéltük. Én és a kis Sawada kívülről figyelünk.
Alig 10 perc múlva a két fél, a rajtnál állt. Az oroszok kék kocsiban ültek, Chikao és Mimi egy sárga kocsiban. A rajtot az oroszok kapták el. Chikaoék pár perc múlva fölzárkóztak Az oroszok elkezdtek lökdösődni a kocsival, de Chikao hirtelen lelassított és kizökkentek az oroszok, majd Chikao az élre tört. Ez így ment 2 és fél körön át. Az utolsó szakaszon az oroszok vezetek, de Chikao egy ügyes csellel megelőzte őket, majd le is hagyta őket. Biztos volt a győzelmünk, de az egyik orosz mellettünk elővette a fegyverét és becélozta Mimiék kerekét. Hirtelen előkaptam a fegyvereimet. Az egyiknek a fejéhez szorítottam a pisztolyt, míg a másiknak a nyakához a vakizasit.
- Meg ne próbálja. –suttogtam. Mimi és Chikao végül simán beért a célba.