Gray Shadow

- 1…2…3…4…5…6…7…8…9…10- nemrégiben észrevettem, hogy elkezdtem tunyulni, ezért párnapja minden reggel és este 200 fekvőt csinálok, hogy visszatérjen a régi formám. Délutánonként kendo edzést tartok magamnak és elmegyek futni, a hétvégémet pedig a Vongola lőterén töltöm, hogy a reflexemet és pontosságomat is fejlesszem. Ez a nap se telt másképp. Már hajnalban felkeltem és elkezdtem fekvőzni, 3 nappal ezelőtt még nehezebben ment, de most már egyre könnyebb.
Sajnos, egy ideje már kisebb megbízásokat se kapok, sőt egy ideje még a Vongolától se kapok üzenetet. Nem aggódok, elég nagy, hogy megtudja magát védeni, ha kellek szólnak. Jobban izgat, hogy az elmúlt pár napban betörtek néhány ablakomat és a kapumat, meg a falamat is összegraffitizték.
A fekvőzés után elrohantam fürödni. Nem sok időt pazaroltam el a fürdésre, ezért gyorsan végeztem. Hirtelen csörömpölésre lettem figyelmes. Ruháimhoz rohantam és kirántottam a Glockomat a pólóm alól és lesietem a földszintre. Gyorsan körülnéztem és meggyőződtem arról, hogy tiszta a terep. Az egyik ablak üvege darabokban a földön és suttogásokra lettem figyelmes az utcáról. Kirohantam a kertbe és a hátsó kapun keresztül kitértem a kis mellékutcába, majd a sarkon megálltam fülelni. Még mindig ott voltak a kapum előtt. Felhúztam a Glockot, majd kiléptem az utcára és még mielőtt meghúztam volna a falat, észrevettem a két srácot a kapu előtt, a fegyveremet gyors átdobtam a kerítésen. Két tizenéves srácot pillantottam meg, nem lehetek nálam egy-két évnél fiatalabbak. Megfogtam egy követ és az egyiket fejbe dobtam, majd a másikat leütöttem.
- Mi a francot képzelsz, te f***. Mit csinálsz a kerítésemmel? – ordítottam rá. Forrt a vérem a dühtől, nem kellett sok, hogy kinyírjam őket, de visszafogtam magam.
- Te mi a fenét csinálsz. Mit kell úgy felkapni a vizet egy kis diákcsíny miatt, törölközőlovag. – mondta a srác ordítva, amíg vérző fejű haverját szedte fel a földről. Igaz, ami igaz egy szál törölközőben álltam ott előttük, szemeim vérben úsztak, amiért betörték az ablakom nem egyszer és a kapum is lefestették, de még nekik áll feljebb. Megfogtam az öklöm, és rájuk néztem, mire az a kettő elkezdett ordítani és menekülni.
- Szedd össze magad és fuss ez egy elmebeteg. – kiáltotta. Hagytam őket elmenekülni, mert megszólalt a telefonom. Besiettem a kapunk, felvettem a fegyverem a kerítés mellől és bementem a házba. A telefon még mindig csenget. Felvettem, egy zaklatott férfihang szólt bele.
- Hali, Gray te vagy az?
- Attól függ, ki az.
- Az, akinek az apja kihúzott a csávából pár évvel ezelőtt és nagy csávában van, ismét. Gray tudom, hogy megismersz, csak dacoskodsz, mint akkor. Semmit se változtál, de csak rád számíthatok. Üldözz a jakuza és egyre nagyobb bajban vagyok. Ferdinand eltűnt és csak 3 őrzőm áll készenlétben. Úgy, tudom, hogy te is Japánban vagy, légy szíves segíts nekem vagyis inkább rajtam, legalább fizesd vissza a szívességem. Gyere holnap a tokiói Charlie Sister’s kisszántéba. Dél körül várni foglak. Most mennem kell, holnap mindent elmagyarázok. – hadarta el mondani valóját és letette a telefont.
Milánt régóta ismerem, még Velencében találkoztam és ismerkedtem meg vele. Teljesen jellemző rá, hogy bajba keveredik. Szerencsétlen Félnótás a gúnyneve Olaszországban. Ha nincs ő és a nagybátya, talán még ott sínylődnék egy sikátorba. Felöltöztem rendes ruhámba és gondolkozni kezdtem. Oda menjek-e vagy hagyjam a francba. Valóban sokat köszönhetek nekik, de nem vagyok köteles segíteni rajta. Elkezdtem babrálni a fegyveremmel. A gyűrűmre néztem és visszaemlékeztem, arra az estére amikor véresen, besegítettek a lakásba. A nővérre ellátta sebeimet, húga begyújtott a kandallóba Nagy bácsija, aki amerikai volt, Frank-nek hívták. Büdös fertőtlenítőt öntött az alkaromon lévő sebemre és csak annyit mondott:
- A világ legnagyobb mázlistája vagy, hogy az az ökör nem nyírt ki azonnal. – mondta és elmosolyodott. Furcsálltam, hogy mosolyog és nem kioktat, bár nem volt a rokonom, de talán ilyen helyzetben, egy atyai fejmosás helyén való lett volna. Nem törődőt semmivel, nem érdekelte, hogy kívül álló vagyok, egy csavargó és az sem, hogy egy csóró kölyök. Ahányszor próbáltam megköszöni vagy meghálálni a magam módján, csak legyintett egyet és elfordult. Már akkor nagyon befelé fordultam, nem sokat beszéltem velük, de Frankkel könnyebben tudtam beszélni. Egyszer rákérdeztem, miért nem köszönhetem meg, csak annyit mondott:
- Sok rossz dolgot tettem másokkal, itt az ideje jót tennem egy idegennel.
Egy nap, az egyik postás felismert, miközben az ablakban ültem és gondolkoztam. Ránk hívta a rendőrséget és Milan segített kijutni a házból. Azóta nem sokat hallottam felőlük. Annyit tudtam meg, hogy Milan átvett egy egész családot apjától és maffia vezér lett. Akkoriban nem volt nagy jelentősége számomra, de ma. Nem tudtam elképzelni, hogy mibe keveredhetett Milan, főleg jakuzákkal, a két lábon járó gyilkoló gépekkel. Róluk már sokkal többet tudok. Róluk még mesteremtől és apámtól hallottam. Egy család, akinek tagjai hűek a vezérükhöz, egy család, akik nem ismernek kegyelmet, ha már elfogadták a küldetésük. Azt hiszem, érdekes egy tanulmányi kirándulás lenne. Abban a pillanatban döntöttem. Még nézem magamnak, azokat a jakuzákat élőben.
Másnap reggel összepakolva pár napi ruhát és a fegyvereimet, beszálltam az előző nap kibérelt BMW 635CSI-be. Ez a jármű egy országúti cápa. Bedugtam a kulcsot és elindultam Tokióba. Bekapcsoltam a rádiót, amibe épp egy örök szám ment, ami talán illet az alkalomhoz.

No stop signs, speed limit, nobody's gonna slow me down
Like a wheel, gonna spin it, nobody's gonna mess me around
Hey Satan, payin' my dues, playin' in a rockin' band
Hey Mumma, look at me, I'm on my way to the promised land

I'm on the highway to hell
Highway to Hell
I'm on the highway to hell

130-al mentem a Tokióba vezető autópályán, nem sokára beértem a városba. A délelőtti forgalom elégé nagy volt. Sokak keltek ilyenkor útra, de a legtöbben biciklivel. Leálltam egy parkolóba és telefonon keresztül felléptem a net-re. Gyors megkerestem a kisszánté címét a net-en és beírtam a GPS-be . A gép japánul szólalt meg, de érthetően, így könnyen követni bírtam. A szerkezet átvezetett Tokión, a külvárosi rész egy eldugott helyére. Elhaladtam a kisszánté előtt és pár utcányira leparkoltam. Elővettem a táskámból a Glock-ot és az övtáskámba raktam. Két cseretárat is elraktam a szükség esetére. Kiléptem a kocsiból és lezártam. Még volt negyed órám a találkozóig, így az épület háta mögé osontam és leellenőriztem van-e hátsókijárat. Megkönnyebbülésemre egy ajtó állt hátul. Így hát, elindultam előre. A kisszánté lepukkant volt és már kívülről is bűzlött. Tökéletes hely volt a egy megbeszélésre. Beléptem, bűz rosszabbodott. Körülnéztem és eltakartam a fegyverem, nehogy konfliktusba keveredjek. Elindultam a kis papírfalú szobák felé. Figyeltem hátha meghallom Milan-t, de semmi. Hirtelen egy kéz rántott be az egyik szobába. Mire észbe kaptam, Milan befogtam a számat.
- Maradj csöndben. Mindjárt elmagyarázom a helyzetem, de most maradj kussban. – mondta majd elfordítottam a fejem. Egy lányt vettem észre. Barna haja volt, ami a derekáig ért. Kétség kívül olasz volt és hallgatag.
- Gray, hagyj, mutassam be, Elinát a viharőrzőmet. Most ő vigyázz rám. Luca, a napőrzőm és Chaet, a villámőrzőm a rejtekhelyünkön őrködnek. Nagyon figyelj rám. Amint már mondtam, üldöznek és veszélybe vagyok. Van egy kis összetűzésem Tokió egyik legnagyobb ojabunjával és tudtam, hogy te tudsz majd segíteni. A te tudásod és tehetséged, elég lesz, hogy kievickéljünk a csávából. Nem tudtam mástól segítséget kérni. A családomnak, jelenleg rajtam kívül 4 őrzője van, de Ferdinand eltűnt és csak mi 4 maradtunk itt. Otthonról nem kérhetünk segítséget, mert azonnal lenyomoznak. Úgyhogy, azonnal felkerestelek.
- Mégis mibe keveredtél?
- Néhány hónapja, az említett ojabun felkeresett, hogy megvenné, az apám által rám hagyott, dokkjaimat kikötőben. Természetesen, nemet mondtam, nem akartam eladni, elég jó itt a család bevétele, mert elég nagy a forgalom. Fenyegető leveleket kaptam, így hát eljöttem kompromisszumot kötni, de nem lehet. 2 nap gondolkozási időt kaptam csak és nem hagyhatom el az országot. Ferdinand nélkül nem dönthetek, de ő meg eltűnt, úgy hogy körülbelül ez a helyzet. Napok óta csak menekülünk és rejtőzködünk. Segíts kikecmeregni a csávából vagy legalább kijutni az országból.
- Mit tudsz a jakuza klánról?
- Tokió egyik legbefolyásosabb klánja. Vezérük valami, Matsumoto. Kobunjai mind profik, de nagy részük modern jakuza, nem annyira hűségesek, mint a régiek. A klán központja egy kaszinó Tokió belvárosában.
- Ugye tudod, hogy a jakuzák, még akkor se fognak leszállni rólad, ha elszöksz vagy elrejtőzöl a Himalájában. Megkeresnek és megölnek. Ha szerencséd van, egy golyót kapsz a fejedbe, ha nem, akkor a legjobb esetben is az, hogy levágják a fejed. A jakuzák a modernkor sötét szamurájai. Nem állnak le, míg a küldetésüket be nem fejezik. Felforgatják a világot a célpontjuk után. Nem számít hány emberükbe kerül, megteszik. A kobunok, olyanok, mint a vérebek. Az erdő legmélyebb pontjáig követik az ellenfelet és végeznek az áldozattal.
- Tudom, a nagybátyám mesélt róluk. Miután elmentél, mondta is, hogy te nagyon hasonlítasz egy volt jakuzatagra.
- Főnők! – kiabálta a lány. – Mennünk kell.
A lány kirántotta a tolóajtót és előkapott egy kesztyűt a táskájából. A kesztyű hatalmas volt és nehéznek látszott, de a lánynak meg se kottyant . Felhúzta és egy mozdulattal karmok jöttek elő a kesztyűből.. Kilőtt az egyik karmot, ami becsapódott a falba és füstöt árasztott ki magából.
- Főnők, a hátsókijárat felé. – kiabálta a lány, amikor egy kard suhant felé. Amilyen gyorsan csak tudtam elé ugrottam és előrántottam a pisztolyom. Megfogtam a jakuza kezét és a kard megállt, majd kettőt húztam a ravaszon. Abban a pillanatban egy másik kard suhant a felém, mire magam elé húztam a halott jakuzát és pajzsként használva odébb álltam. Arrébb löktem, de abban a pillanatban 5 jakuza fogott körbe.
/Folyt. Köv/

Mindegyik jakuza egy hosszú és egy rövid karddal volt felszerelkezve. Pár percig gondolkoztam majd, meghúztam a ravaszt és lelőttem az egyiket és a keletkezett hézagon megpróbáltam kimenekülni, de az egyik jakuza suhintott és megvágta a jobb kezem, bár így is ki tudtam lépni a körből, a kezemen a seb elkezdett égni. Elkezdtem futni a kijárat felé, de az egyik jakuza gyorsabb volt és elém ugrott, két kézzel az égből támadott. Hátrébb tudtam ugrani, így épphogy megmenekültem. A kardja a beleragadt a földbe, Felemeltem a pisztolyt a balkezemmel és a meghúztam, a golyó egyenesen a homlokába csapódott és a túl oldalon jött ki. Élettelen szemmel hullott a földre. Gyors fel vettem a kardját és újra rohanni kezdtem. Fellöktem egy csomó embert a konyhában. A jakuzák tovább követek. Földöntöttem egy szekrényt tele csészékkel, hogy lassítsam őket, de nem nagyon zavart őket. Megfogtam egy forró, fém teáskannát és nekik vágtam, az egyik arcát eltalálta a forró edény, nagyot sikított. Megpillantottam a kijáratot. Átrohantam az ajtón és az utcán találtam magam. A három jakuza előttem állt támadóállásban. Az egyik ordítva nekem támadt, alulról támadt, könnyen megtudtam állítani. Ellöktem a kardját és átvágtam a mellkasát. Ekkor nekem rohant a másik. Balról jobbra rántotta a kardját, mire én kényelmesen hátra léptem, ő kényelmesen megfogta a levegőben a kardját és fentről lehúzta., megfogtam a kardom markolatát és a fejem fölött megállítottam a pengét, majd hasba rúgtam, mire ő hátra tántorgott.. Most én támadtam. Gyorsan előre léptem, amíg nem tért vissza az egyensúlya és elválasztottam a fejét a testétől. Lerántottam a vért a kardomról és a harmadik felé néztem. Beálltam és vártam a támadásra. A fickó sokáig nézett mire meglódult. Pár pillanat alatt már előttem állt és gyomron vágott könyökkel, hátra tántorogtam, mire megint előttem termet és kirúgta a lábam. Elestem, és a földön feküdtem. A csávó felugrott és belém akarta döfni a kardját, de hirtelen láncok fogták körbe. Egy lány árnyéka rajzolódott ki. Elina volt az, Milan vihar őrzője. A lány kesztyűjéből jöttek elő a láncok, amik magam felé húzták a jakuzát. A karmaival átdöfte a jakuzát, majd hirtelen hatalmas mennyiségű lángok törtek elő belőle. A jakuza ordítozni kezdett, mire a lángok ellepték a testét és eltűnt. A lány halál nyugodtan esett le a földre. Ebben a pillanatban Milan termet mellettem segített fel.
- Gyere, sietnünk kell, el kell tűnnünk mihamarabb, mielőtt ellepik a helyet a jakuzák. –hadarta.
- Két utcával feljebb. – kapkodtam levegő után. – Ott parkol a kocsim, egy BMW. Ki-ki ez a lány? Honnan szedted? Elképesztő az ereje.
- Hh- mosolygott el Milan. – Majd elmesélem, ha biztonságos helyre értünk. Most szaladjunk.
Bólintottam és mind a hárman elkezdtünk futni. Beletelt pár percbe, míg eszembe jutott, hogy merre is a kocsi. Teljesen kifulladtam a sok futkosástól. Nagy nehezen elértük a kocsit, de egy nagydarab férfi, kimonóban az utunkba állt. Egy kard volta a kezében és közönyösen nézett ránk.
- Ő, Satoshi a jakuza klán legjobb harcosa. –dadogta Milan.
- Milan Esposito, kérem jöjjön velem, a két nap lejárt. Ha nem teszi, kénytelen leszek megölni Önt.
- Felejtse el. – kiáltotta Elina.
- Rendben, akkor elfogadom a halálotokat. –mondta félelmetes higgadtsággal. Majd rohanni kezdett. Suhintani próbált, de Elina megfogta, de hirtelen egy nagy mennyiségű felhő láng tört elő belőle és odébb lökte a lányt. A csávó felé futottam, meglendítettem a kardom, de amikor a kardjaink találkoztak, az enyém kettétört. Majd egy hirtelen mozdulattal hátra lökött. Hanyatt dőltem és a földön találtam a magamat. Készült belém döfni a kardját, de Elina megint megmentett, bekötözte a lánccal és elkezdte magához húzni, de a láncok darabokra szakadtak. A lány rémülten hátra ugrott és kilőtte a karmait a fickóra, mint valami rakétákat, de ő simán kettévágta a rakétákat. Nem volt sok esélyünk, de előkotortam a kulcsomat a zsebemből. Nehezen feltápászkodtam, és ordítani kezdtem.
- Milan, vedd ki a kardom a csomagtartóból –ordítottam, majd odadobtam neki a kulcsot. Majd előrántottam a pisztolyt. Tárát cseréltem és lőni kezdtem a csávóra. Mikor kifogyott, újra töltöttem és újra elkezdtem lőni. Egy golyó találta el csak a vállán, de ügyet se vetett rá. Furán nézett rám, majd elkezdett közeledni. Rám tört azaz érzés, ami az nap éjjel, amikor Grecco megmentett. Éreztem, hogy nagy baj van., kevés volt az esély rá, hogy túl éljem. A jakuza erős volt, félelmetesen higgadt és nagyon jól képzett. Mintha magát az ördögöt láttam volna magam előtt. Nem eshetem pánikba, mert most nem csak az én jól létem forgott kockán, hanem másoké is. Végiggondoltam minden eshetőséget:
1. Bevárom a jakuzát és meghalunk.
2. Felveszem vele a harcot kard nélkül és meghalok, de ők megmenekülhetnek.
3. Megszerzem a kardom és felveszem vele a harcot és talán meghalok, de ők túlélhetik
Nagyon vonzott az egyes lehetőség, de inkább felvettem a harcot. Erőt vettem magamon és meglódultam, megpróbált kettészelni, de gyorsabb voltam és át tudtam csúszni a keze alatt. Hirtelen a kapkodó Milanhoz fordultam és kivettem a kezéből a kardom. A katana lángra kapott és most éreztem, hogy bármi sikerülhet. Farkas szemet néztünk egymással. Megvártam, hogy ő kezdeményezzen, ennél jobb lehetőségem nem lehetet abban a helyzetben
Lassan körbe-körbesétáltunk, amikor rohanni kezdett felém, nagyot ordítva. Megpróbált vízszintesen megvágni, de kivédtem a csapást. Meglepődött, hogy ez alkalommal a kardom tovább bírta. Ellöktem a pengéjét és a vakfoltot kihasználva, beléptem a védtelen mezőbe és átlósan elvágtam a mellkasát. A vére csak úgy csurgott le a selyem kimonójára. Hátra lépett, de még mindig nem törődött se a vérrel, se a fájdalommal. Támadásba lendült, de én hátra ugrottam és gyorsan a nyakát akartam szegni, de résen volt és egy nagyon precíz mozdulattal megfogta a kardom és levágta a nyakkendőm. Egy pillanatra megtorpantam. A csávó hihetetlenül gyors volt. Alig bírtam követni. Öt percen élet-halál harcot vívtunk, egyikünk se tudott pontot tenni a harc végére. Egy óvatlan pillanatban az arcomat próbálta átdöfni, de marha nagy mázlim volt és nem tudta elérni a fejem. Arrébb löktem a pengét, majd egy mozdulattal átdöftem a vérző vállát. Ekkor hirtelen Elina a meglepett férfit arcon rúgta és engem, meg Milant egy röpke pillanat alatt a kocsiba tuszkolt. Beindította a kocsit és már a főúton robogtunk a búvóhelyük felé. A kezemet sajdító, mély vágás, egyre jobban fájt. Lehet be volt kenve méreggel, mert egyre fáradtabb és fáradtabb voltam, már-már elaludtam.
- Hej, Gray, állat voltál, huh, király vagy öcsém, adj egy ötöst. – kiabálta Milan, de én csak egy komor pillantást vetettem rá. Inkább a karommal foglalkoztam, mert a fájdalom egyre jobban terjedt.
- Jézusom Gray, jól vagy? Elég sápadt vagy. Elina menjünk a legközelebbi kórházba.
- Nem lehet, ott várnának ránk. Luca majd ellátja a sebeinket, ha odaértünk. Jobban örülnék, ha inkább arra figyelnénk, hogy ne kövessenek. –magyarázta.
- De-de megsérült és komolynak látszik.
- Nem érdekel, jobb lett volna, ha ide se jön.
- Ne is figyelj rá Gray, mindig ilyen volt, már akkor is, amikor megismerkedünk Velencében. Most itt az idő, hogy elmeséljem, hogy ismerkedtem meg vele. Miután megtudtam, hogy egy maffia családot öröklök és nem egy hatalmas összegű vagyont, rá kellet ébrednem, a családomnak vannak furcsa szokásai. Az egyik ilyen, 300 órás imádkozás és a másik, feleséget kell találnom, mielőtt maffiavezető leszek. Kicsit nehéz volt, rengeteg lelkes jelentkező akadt, aki el akarta nyerni a kegyeimet. Hatalmas sorokba verődve álltak napokon keresztül a házam előtt. Több száz jelentkezőt hallgattam végig és mind nagyon szép és csinos volt. Egy akadt köztük csak, aki akarata ellenére tartok ott a hatalmas sorba. Egyből felfigyeltem hatalmas adottságaira. Az egyik nap, amikor kellemes sétát tettem a téren, 20 nagydarab kigyúrt állat az életemre akart törni, de én hősiesen helyt álltam, de az egyik fickó galád módon kirúgta a lábam és elesettem. Akkor feszes ruhában, Elina közéjük ugrott és ennyit mondott:
- Drága Milanom, nem engedem, hogy bárki hozzád érjen, mert én telj…- Milan már nem tudta befejezni a mondatát, mert a lány kecsesen félbeszakította.
- Én nem így emlékszem. Véletlenül, nem térden állva sírtál, hogy mentselek meg?
- Nincs benned semmi fantázia, csak egy kicsit kiszíneztem.
- Egy kicsit?
- Na nyugi, kérlek, hagy folytassam. Na, miután Elina hősiesen megmentet. Felajánlottam, hogy legyen az őrzőm. Sikítva azonnal i…- Milan beszéde megint félbe szakadt. – Bocs, néhány percnyi gondolkodás után igent mondott. Azóta segít nekem mindenben. Ő igazán sokoldalú nő, nagy, nagyon nagy adottságokkal. Auu.
Elina az út során rendszeresen, helyre igazította a kölyköt. A kocsi lassan megállt egy kis ház előtt. Kiszálltunk. Milan segített bemenni a házba. Elina behozta a cuccaim a kocsiból. Milan fölkapcsoltam a villanyt:
- Halihó megjöttünk- kiáltotta mire néhányan bejöttek az folyósora.: - Gray, hadd mutassam be a családom. Ő itt Luca. Ő az orvosunk. Ő fogja a sebeidet ellátni és főzni is jól tudd. Ezen kívül kiválóan műveli a Kung-Fut.
- Hali. –rázott velem kezet a srác.Korombeli szőke hajú srác volt ez a Luca, izmos felsőtesttel.
- Ő itt Cheat. Ő a mi villám őrzőnk és a család hackere, ezen kívül bármit megbuherál.
- Hali- nyújtott kezet. Cheat egy alacsony szőke hajú kis srác volt.
- És ő ott az én edzőm, aki megtanított használni a képességeim-
- Mester?! – ordítottam kitágult szemmel. Csodálkoztam. Nem is tudtam, hogy örüljek vagy kiakadjak, mikor megláttam a mesterem.- Mit keresel te itt?
/Folyt. Köv./

- Ezt én is kérdezhetném tőled, kölyök. –mondta mosolyogva a régi kendo mesterem.
- Amióta eljöttem tőletek évekkel ezelőtt, itt élek Japánban és egy dojot vezetek.
- De mi az, hogy az ő mestere vagy? - néztem rá kérdően.
- Az apja kért fel engem, hogy tanítsam meg használni az erejét, de nem sok haszna volt, csak az időnket pazaroltuk. Képtelen még a lángját is előhívni, még az se segített rajta, ha élét-halál helyzetbe került. Úgyhogy már csak nyaranta látogatom meg őt, hátha sikerül valamit elérni.
- E-ez, mind nagyon jó és szép, de valaki tudna segíteni. –mondtam mire a földre rogytam. Egy sötét hideg teremben találtam magam, kikötözve egy oszlophoz. Körülöttem véres holttestek hevertek, bűzlöttek és némelyik már komoly oszlásnak indult. A teljesen rosszul érzetem magam a szagtól. Ez a szag undorító keveréke volt a vér és a bűzlő holttestnek. Hirtelen női kacagásra lettem figyelmes.
- Ki-ki az? –kérdeztem.
- Nem hiszem el, hogy nem ismersz meg. Pedig mindennap rám gondolsz, ugye? Arra az estére- nevette el magát. – Szégyen vagy. Egy senki vagy, Gray. Még mindig egy puha p*** vagy és nem több. Halált érdemelnél, jogod sincs ahhoz, hogy élj. Megadtam mindent ahhoz, hogy erős harcossá válj. Lehetőséget, okot, erőt, de te nem élsz vele. Inkább megtagadod a magányt és egy családban próbálsz élni. Tényleg szánalmas vagy. Sebaj, adok még egy lehetőséget. De előtte megkérdeznélek valamiről.
Ekkor kihúzott egy tört a köpenye alól. A tőr fogója egy ezüst kecske fej volt, vörös rubint szemekkel. Néhány hulla felemelkedett és a családtagjaim alakját vették fel. Ekkor hirtelen mind egyszerre beszélni kezdett és zúdították rám a mondani valójuk. Minden egyes szó úgy hatolt be a testembe, mint egy tőr. Az egész testem égett és mindenemet átjárta a fájdalom. A szülein panaszkodása, a testvéreim jajgatása, a testőrök fenyegetőzése felért egy golyó szaggatta mély sebbel. A szavaik súlya már egyre nagyobb fájdalmat okozzot.
- Mi a franc ez a képesség? Hogy a… Én tényleg egy barom vagyok. – nevettem fel. – Ez csak egy lázálom és te nem vagy több egy kosza álomnál.
- Chhhh. Ha csak egy álom lennék, képes lennék erre? –kiáltotta, előre nyomta a tőrét és hirtelen valami belehasított a vállamba. Hatalmasat ordítottam és véget ért az álmom. Az ágyon felülve lihegtem, kapkodtam a levegő után. Körül néztem és egy üres szobában találtam magam. Egy egyszerű szoba volt, egy ággyal és egy szekrénnyel. Nagy nehezen megnyugodtam, majd letöröltem az izzadtságot a homlokról. Felvettem az ingemet, amit egy kis szék karfájára tettek és elindultam kifelé az ajtón. A végtagjaim elzsibbadtak, így nehézkes volt a járás. Lementem a lépcsőn és egy kis konyhában találtam magam. Tisztáztam magamban a tegnap és az álmaimban történteteket és megrohamoztam a hűtőt. Készítettem magamnak egy szendvicset és főztem magamnak teát olcsó teafűből. Leültem a kis asztalhoz és elkezdtem falni a szendvicsemet Léptek zaját hallottam és hirtelen a hátam mögé nyúltam a fegyveremért, de eszembe jutott, hogy nincs nálam egyik se.
- A fegyvereidet ne keresd. Cheat épp megjavítja őket. És kitisztítja, mert elégé elvannak hanyagolva és le vannak amortizálva. Azzal a gyönyörű karddal is rosszul bánsz. Egy ideje nincs kiélezve rendesen, még jó, hogy nem vág. – cseszett le. – Látom jobban vagy már. Elég sokáig ordítottál álmodban. Az egész ház felkelt. Már azon voltak néhányan, hogy kidobnak, nehogy ránk találjanak, de lebeszéltük őket róla. A penge, ami megvágott, valóban mérgezett volt és az okozta a lázálmokat. Nem kell mondanod, tudom, hogy a lázálmok gyötörtek és nem a fájdalom. Ismerlek, már kiskorodban is jobban kiabáltál egy álom miatt, mint egy ütéstől. Miről szólt?
- Hagyjuk –mondtam majd belekortyoltam a teába. A tea íze szörnyű volt, de jól esett. Könnyebben el tudtam viselni a maradék kis fájdalmat a vállamban.
- A családod emléke kísért még ennyire? –kérdezte.
- Mondtam, hagyjuk. Ami megtörtént, megtörtént. Meg fogom őket bosszulni, de nem most. Most Milan ellenfeleivel kell szembe szállnom,
- És, hogy akarod megtenni. Ők profi kardforgatók és bérgyilkosok. Egy lépéssel végeznek veled, annyi időt se hagynak, hogy levegőt vegyél. Ők nem utcai csőcselékek, hanem profi harcosok. Nem fogsz tudni elmenekülni és éles harcban, nem fognak tudni neked segíteni.
- Elég, tudom. Elmesélted már egyszer, amikor rákérdeztem egyszer az edzésen. Taníts meg, úgy harcolni, mint egy jakuza.
- Hogy képzeled. Tudok egy-két dolgot róluk, de ezek könyvből vannak. Semmi tapasztalatom nincs ilyen téren.
- Na, ne szórakozz velem. Pontosan tudom, hogy te is jakuza voltál.
- Honnan tudod? –kérdezte meglepetten.
- 1. Se az én apám, se Milan apja nem bérelt volna fel, ha nem lenne valamiféle kapcsolatod a maffiavilággal, bár ez még nem indok. 2. Milanék nem kértek volna fel, ha nem tudnál valamiféle információt a helyi családokról, és nem lennének biztonságban, ebben a házban. 3. Ahányszor felcsendül az a szó, hogy jakuza, ideges és izgatott leszel. Mindig megkértél, hogy ne hozzam fel többet és ne kutakodjak utánuk, mert féltél , hogy rájövök ki is vagy valójában.
-Előtted semmi se maradhat titokban. Ezért panaszkodtak a szüleid állandóan, mindig megtaláltad az ajándékaid. Jó akkor, miért gondolod, hogy megtanítalak?
- Mert! – néztem rá komoly arccal, miközben felemeltem a gyűrűs kezem és egy nagy adag lángot hívtam elő a gyűrűből.
- Szép, szép, de ez kevés lesz. Ők nem nagyon használják a lángjaikat, de annál többet a kardjukat. Ha fel készültél, akkor várlak a pincében. A dobozok alatt van egy kis csapóajtó, az levezett a titkos dojomba. Kard nem kell. Csak tudd, a harci kedved miatt tanítalak meg semmi köze a közös múltunkhoz..
- Nem érdekel. –válaszoltam és tovább ettem a szendvicsemet. Miután megettem a szendvicsemet és elfogyasztottam pocsék teát. Erőt vettem magamon. Felvettem egy melegítő nadrágot és egy sima pólót, amit a táskámba raktam. Lefutottam a pincébe és kinyitottam a csapóajtót. Lemásztam és egy kis szóbába találtam magam. Egy ajtó volt előttem, a következő felirattal: A lábbelit, kéretik, itt levenni. Gyorsan megszabadultam a papucsomtól és benyitottam a dojóba. A dojó hatalmas és tágas volt. Nagyon rendezett és tiszta volt. A mester a terem közepén ült és meditált.
- Kérlek, ülj le – mutatott maga elé egy kis párnára. Szó nélkül leültem a mester elé. – Legyél szíves, elemez nekem egy jakuzát.
- Elszánt, kötelességtudó, rendíthetetlen a munkájában. Hű a főnökéhez. Nem is mer félelmet, nem fél a haláltól, sőt örömmel várja és nem is mer kegyelmet.
- Igen, körül-belül ennyi. Jól jellemezted. A mai jakuzák kegyetlenek és nem figyelnek semmire. Régen a jakuzák az embereket védték meg, ma már viszont sima bűnözők. Ezért elfeledték a régiek tanait. Sokáig tanakodtam magamban, hogy megmutassam-e neked az eredeti Jakuza stílust, de döntöttem. Te leszel ennek a stílusnak az új használója, ha sikerül elsajátítanod.
- Jakuza stílus? –kérdeztem értetlenkedve.
- Ez egy régi stílus, ami lehetővé teszi, hogy egyetlen egy vágássál elintézd az ellenfeled, bármilyen erős is legyen. Ennek a stílusnak támadásai mind egy vágásból állnak és mindig célra tartanak. Hogy el tudd sajátítani meg kell tanulnod egy támadást, a lángnyomást.
- Lángnyomás?
- Ennek a támadásnak az lényeg, hogy egy pontba koncentrálod a lángodat a gyűrűdön és a fegyvereden kívül és kiereszted az erejét. Figyeld, megmutatom.
Előre tartotta a kezét, meggyújtotta a gyűrűjét, ami csodás ciánkék lángban éget. A keze előtt egy kis kék gömb keletkezett, ami egyre nagyobb és nagyobb lett, majd hirtelen szabadon engedte, ami nagy erővel a falnak csapódott. A láng egy darab lyukat hagyott a falban.
- Ezt a támadást sok évbe tellett, mire kifejlesztették, de nagy előnyt jelent egy harc során. Neked még csak az egy ezredére lenne szükséged, hogy meg tanuld használni a stílust. A feladatod az lesz, hogy képes legyél ezt az sakkbábút feldönteni.
A mester kiment az ajtón, én pedig gyakorolni kezdtem. Mivel többszöri próbálkozás után sem ment a lángok előhívása a kezemből, ezért a kivettem egy bokent a szekrényből. Kezdetben lassan pumpáltam a fakardba a lángot, mire azt teljesen beborította. Megfogtam a kardot és suhintottam vele, kibírja-e a lángom természetes nyomását. Fakard elégé szívós volt. Elkezdtem kifelé pumpálni a lángomat a kard éle felé. Egyre sötétebb és sötétebb lett a kard pengerésze, majd hirtelen hátralökött a láng ereje. Lassan föltápászkodtam és leporoltam magam. A kard és én elég messzire kerültünk egy mástól, viszont a láng mennyisége nagyon csekély volt. Ha tovább növeltem volna, akkor messzebb repültem volna. Felemeltem a kardom majd újra próbálkoztam. Egy darabig újra, meg újra hátra repültem. Megpróbáltam kitámasztani magam, de nem segített. Megpróbáltam lehiggadni, majd egyre erősebben koncentráltam a lángjaimra. A kardom egyre nehezebb és nehezebb lett, de tovább bírtam tartani az alakot.
~ Olyan ismerős nekem ez a támadás, mintha láttam volna már. Megvan tegnap délután a kocsim előtt. Az a férfi ugyanezt a technikát használta arra, hogy arrébb lökje a csajt és semmi baja nem lett. Ez a támadás csak hárításra vagy gyors helyzetváltoztatásra alkalmas, de csak akkor egyenes vonalban. Nem túl hatékony egy módszer. Jobb lesz, ha kitalálok valamit, hogy tudnám tovább fenntartani az alakot és irányítani a robbanást. Azt hiszem ennyi láng elég lesz. ~ gondoltam magamban, majd kiengedtem a lángokat. Mint egy szellő úgy járta át a termet, felborítva a bábút. Hirtelen halk tapsot hallottam a hátam mögül.
- Gratulálok, rájöttél az egyik technikára a Tavaszi heves szellő-re. Ebben az esetben még csak lágy szellőre.
/Folyt. Köv./
(Ez egyben pályázat is a következő képességre: Lángnyomás, a másik képesség teljes kibontakozása majd csak a következő fejezetben lesz.)

A családért bármit I.rész

A kis limuzin kereke egy pillanatra kipörgött a latyakban, majd nagy nehezen belekapott az aszfaltba és elindult egyenesen az úton. Nagyon hideg volt oda kinn, de a kocsiban zümmög a fűtés, így nem fázok. Kellemesen éreztem magam a melegben. Fura lehet, hogy itt Nepálban egész évben ilyen sok hó van. Nálunk Olaszországba soha nem esett, először a magyarországi kiruccanásunkkor éreztem a hideg, selymes tapintását, amikor a balatoni nyaralónkba töltöttük a karácsonyt. Remek érzés volt a szállingózó hó alatt futkosni és a testvéreimmel hó csatázni. Fájdalmas emlékek, de már rég volt. A szívemen ejtett seb már lassan beforrt, már a külsőm se a régi. Új ember lettem.
A hosszas, néma csendet Dino-san törte meg. Kihúzta magát, megigazította a segge alatt lévő párnát, majd sóhajtás közben motyogni kezdett.
- Gray, szoktál forma1-t nézni. A múlthéten már megint az a fiatal német gyerek nyert.- próbálta elűzni az unalmat, de nem sikerült. Utálom azt a versenyt. Bár csak ott lennénk már, és túl lennék rajta.
- Uram, hagyja békén szerencsétlen fiút. Veszélyes feladat vár rá.- mondta az öreg.
- Hülye Romario, csak próbáltam elterelni a figyelmét. Látom, hogy mennyire frusztrált. – vágta rá. Igaza lehetett. Tényleg ideges voltam a szokatlan küldetés miatt. Nem jár érte pénz, de belementem. Talán Tsuna miatt, talán a Vongola miatt. Már vagy 5 órája elhagytam Olaszországot és Tsunát, de még mindig a zengetek a szavai a fülembe. Hirtelen lepörögött ellőttem a legutóbbi találkozásunk minden perce.

„- A Himalájába? – kérdeztem nagy nehezen. Alig volt erőm levegőt venni.
- Ezt beszéljük meg a hajón inkább. Ott melegebb van. – mondta nagy mosollyal a száján.
Egy ősz hajú srác a felsegített a hajóra, egészen egy nagy teremig. Úgy volt berendezve, mint a szárazföldi bázis. Sőt a könyvek is ugyanazok voltak a polcon. Kicsit kába voltam. Tsuna késett. Elbóbiskoltam. Mikor magamhoz tértem egy kanapén találtam magam. Kaptam egy meleg pokrócot és egy puha párnát. Most vettem észre, hogy ez a kanapé végig itt volt a szobába. Az srác korábbról épp belépett az ajtón.
- Látom, felébredtél – mondta közönnyel. – A tizedik hamarosan csatlakozik, készülődj.
- Gokudera ne légy ilyen. Inkább menj és készítsd elő a magánhelikoptert.
- Rendben főnök. – mondta, majd átengedett egy magas, mézszőke hajú öltönyös srácot és távozott a teremből. Tsuna elült az asztalhoz és az idegen meg mellé állt. Pár percet sugdolóztak, miközben én az asztalhoz ültem. Tsuna nagyon ideges volt, de összeszedett is egyben. Megköszörülte a torkát és hivatalos hangon megszólalt:
- Gray, ami most el fog hangozni, szigorúan titkos, senkinek nem beszélhetsz róla.
- Értettem. – válaszoltam. – Egy szó se hagyja el a számat.
- Megbízok benned. Tudod, a maffiavilág folyton változik. Mindig erősebb harcosok kerülnek elő, új család emelkedik fel, vagy bukik el. A Vongola lehet, hogy a végéhez közeledik. Az egyik őrzőm állítólag megtudott valamit, de nem árulta el nekünk. Sajnos elkapták és börtönbe zárták az előélete miatt. Lehetőleg mást kérnék fel helyetted, de az igazat megvallva csak te állsz egy szinten azzal az emberrel, aki helyett az őrzőm után mész.
- Ha jól sejtem az a feladatom, hogy megkeressem és hozzam el az üzenetet?
- Nagy vonalakban, de ez nem ilyen egyszerű. Akit meg kell keresned, az nem más, mint Rukudo Mukuro.
- Rukudo Mukuro?- kérdeztem meglepetten. - De hát őt a Vindice őrzi. Onnan lehetetlen megszökni. Minden szintet többszörösen őriznek. Ő pedig a legalsó szinten van, onnan nincs menekvés.
- Ez mind igaz, kivéve az első szintre.
- Hogy?
- Néhány hónappal ezelőtt néhány maffiacsalád megvette a teljes szintet. Állítólag illegális küzdelmeket vezetnek a rabok részvételével, hogy fogadásokat kössenek. Mukuro teljesen kiszámíthatatlan. Mindenhol vannak emberei. Az egyik emberemmel megüzente, hogy van valami a birtokában, ami fontos, de csak személyesen adja át, mindezt a Vindice legalsó szintjéről.
Kicsit ideges lettem.
- Nem kell félned. – nyugtatott a szőke. – Mi már mindent megterveztünk.
- Gray, ő itt Dino-san, a Chiavarone család főnöke és a fogadott bátyám. Ő segített kitervelni mindent és ő fog téged segíteni.
- Tsuna, innen én átveszem. – megigazította a gallérját. – A terv a következő. A napokban elfogtunk egy Marco nevű fickót, akit a Vindice köröz. Veled egy szintű és nagyon hasonlít rád. Én és a helyettesem Romario bejuttatunk azáltal, hogy elhitetjük rólad, te vagy Marco. Már sürgönyöztünk és várnak. Tsuna is bevitt volna személyesen, de akkor nem jöhetnél ki. Chrome-chan már elküldte Mukuronak a fényképedet, így ő már várni fog. Miután bejutottál, nem lesz szabad, semmit sem tenned, ami rendbontó, mert akkor lejjebb visznek és onnan már nincs kiút. Hét napod lesz megtalálni Mukurot és elhozni tőle az információt, mert addigra Tsunáék megérkeznek a valódi Marcoval.
- Értettem.
- Végezetül csak annyit, hogy egy óra múlva indulunk Nepálba. Ott van a Vindice börtönének bejárata. Készülődj. – a karórájára nézett. – Sajnálom, de mennem kell nekem is a géphez. Ott várlak.
Kirohant az ajtón.
- Gray – mondta komolyan. – Bízok benned. A fegyvereidet sajna itt kell hagynod meg a gyűrűdet is. Kérlek nagyon vigyá…”

- Gray, alszol? – kérdezte Dino- Ébredj, mert fél óra és megérkezzünk.
- Ahh – ásítottam. – Ez a Marco gyerek mifélét követett, hogy a Vindicebe kell kerülnie. Ha olyan erős, akkor nem túl veszélyes.
- Tudod, azokat, akik szembe szállnak a Vindice-vel, legyen az a legkisebb bűn, bezárják. Ezért jött létre az első szint. Ott csak Vindice ellenes tagok vannak, de ne becsüld alá őket, mert néhányukat a harcok miatt jutattak be az épületbe. Piszkos egy embertelen ez a szerencsejáték. Visszatérve Marcohoz. Megpróbálta megakadályozni, az egyik barátja elszállítását. Megtámadta az egyik őrt, de persze túl gyenge volt. Sikerült elszöknie, de körözni kezdték. Nekem és Tsunának nem volt szívünk elkapni, de a család érdeke volt a fontosabb.
- Értem, akkor jó lesz meghúzni magam. – ez nálam nagyon mást jelentet.
- Tessék, vedd fel ezt a láncot a karodra. - nyújtotta át az összeláncolt bilincset. – És ezt akaszd a fogadra.
- Mi ez?
- Ez egy kapszula, benne a gyűrűddel. Tsuna nem engedélyezte, de én nem engedlek el nélküle. Csak lenyeled, miután a madzagot a fogadra erősíted és bent kihúzod. Durván hangzik és az is.
Felvettem a láncot és nagy nehezen lenyeltem a cuccost. Nagyon durva érzés volt. Néha hányingerem volt tőle. A kocsi megállt és hárman a vaskapuhoz sétáltunk. Dino inkább lökdösött, mint kísért. Dümm-dümm-dümm- Kopogott be Dino. Pár perc múlva két múmia jött ki. Váltottak pár szót, majd a két őröm lassan visszasétált a kocsihoz. A két tag beráncigált belülre és becsapták az ajtót. Egy helységbe vezettek, ahova egy rövidnadrágot és egy fehér pólót dobtak. Át kellett öltöznöm, ezekbe a büdös ruhákba. Hülyén éreztem magam, régen nem voltak rajtam ilyen ruhák. Nem volt időm mérgelődni, mert tovább hurcoltak. Az alagút, amin tovább vittek, teljesen sötét volt. Vagy tíz percen keresztül sétáltunk, ezért volt időm gondolkodni. Elterveztem mindent. Kerülöm a feltűnést és a konfliktusokat. Megpróbálom kideríteni van-e valaki, aki ismeri Mukurot. Nem veszek részt a harcokban. Nem eszem meg teljesen a kaját a konyhán.
Már vagy negyed órája lehetünk a sötétben, amikor végre fényt pillantottam meg. Egy hatalmas rács látványa tárult elém. Mögötte több ember foglalta el magát, hasonló ruhában, mint én. Többen előrébb merészkedtek és engem figyeltek. Az ajtó nyikorogva nyílt ki. A két őr meglendített és bedobott, majd bezártak az egyetlen kijáratott. Fölálltam, majd leporoltam magam. Mindenki engem nézett. Néhányan lenéztek, mások felmértek, megint mások meg szemezni akart velem, Undorító, gondoltam magamban. Elindultam, majd a terem közepén körbe álltak. Hirtelen egy hang törte át a zsivajt..
- Uraim, hagyják szegény Marco von Zuckerberger urat. Még csak most jött. – az alak, úgy öltözködött, mint a múmiák, de az arcát látni lehetett. A nyakába egy átlátszó cumis baba ült.
- Bemutatkoznék. Bermuda von Vichtenstein vagyok. Az egész börtön igazgatója. Az ön szobája a 23-as. Jó szórakozást a hátra lévő életében.
Mosolygott. Gúny nélkül mosolygott. Kiment az ajtón és magamra hagyott a sok félre orientált között.
- Szeva új fiú, jó a segged. Nem akarsz lehajolni a szappanomért? – kérdezte egy lenyalt hajú.
Elengedtem fülem mögül. Át akartam vágni a tömegen, de néhányan lökdöstek és vissza húztak. Az egyik letapizott, ezért fejbe vágtam az öklömmel.
- Ne fogdoss, te selyemfiú. – motyogtam dühösen.
- Keménynek érzed magad te lepkefing. – kiáltotta az egyik mire nekem rohant és fejbe rúgtam. Bedühödtem, majd elindultam a tömegbe és mindenkit kiütöttem, aki hozzám ért vagy akadályozott a haladásban. A hátam mögül több ember nyavalygását, kínlódását hallottam, de nem törődtem vele. A folyósón is nekem támadtak, de nem voltak túl erősek. Sokan a kezembe szálltak. Voltak olyanok, akik megbotlottak benne. Sokaknak hiányzott a foga. Mind elpuhult gyenge kis senkik voltak. Elhaladtam egy terem mellet, ahol egy hatalmas, izmos ember egy kisebbet, szószerint, kivégzett. Szétrúgta a térdét, bele öklelt az álkapcsába, majd belerúgott a gyomrába. Szegény csávót halálra gyapálta. Hát ilyen egy igazi harcos a betonfalak között. Tovább haladtam. A selyemfiú visszatért, de egy jobb horoggal hátra repítettem. Nem modult. A hátam mögül egy sötét árny jelenlétét éreztem, de nem láttam senkit ott. Fura érzés kerített hatalmába, míg a szobámhoz értem. Szerencsére egyedül laktam a szobában, így este nem kellett félnem a meglepetésektől. Leültem az ágyra, majd megpiszkáltam a madzagot a számba. Még nem volt alkalmas az idő, hogy kivegyem. Ha meglátják, nem sokáig maradt volna nálam. Hátra dőltem, de abban a pillantban valaki megszólalt.
- Jól harcolsz, fiatal korod ellenére. – mondta az ananászfejű.
- Hát végül is, te találtál rám, Rukudo Mukuro.
- Én a helyedben magam miatt aggódnék. A lakók dühösek lettek.


/Folyt.Köv./

A családért bármit II.rész

- Hm? – értetlenkedtem.
- Ahhoz képest, hogy most jöttél és újonc vagy, felverekedted magad a fekete listások élére. Senki se olyan hülye ezen a szinten, hogy szétverje a többieket, csak te. Nyugton kellett volna maradnod. Gondoltam, hagylak kutakodni ebben a koszfészekben, de olyan zajt csaptál, hogy felébredtem az üvöltözésre. Kevés olyan ember van, aki nem fél tömegtől, de te. Nagyon érdekes. Nagyon várom a végkifejletet. Már alig várom, hogy jobban megismerkedjünk. Egészen érdekes vagy. Ha megakarod szerezni az infót, türelemmel leszel egy darabig. Hála neked, máshogy alakulnak a dolgok megváltoztattál mindent, de így sokkal érdekesebb. Még keresni foglak. Jobb lesz ha felkészülsz az elkövetkezendő napokra. – Nevetett, majd eloszlott, mint a köd. Kirohantam az ajtó elé, hogy megnézzem, hova tűnt, de már nem volt sehol.
~ Ah, fenébe. Mi a fenéért tűnt el? El kellett volna kérnem a cuccost. Most kereshettem meg.
- mérgelődtem magamban. ~ És, hogy került ide? Ő a legalsó szinten van. Mindegy.
Láncok zörgését hallottam a sarkon túlról. A szobában zsákutcába kerültem volna, így elindultam higgadtan a folyóson. A lépteik hangja felerősödött, nem voltak már messze tőlem. Kicsit rákapcsoltam, nem volt kedvem harcolni, de nem voltam elég gyors, megláttak.
- Ott van! - kiáltott fel az egyik. – Ő verte meg a többieket.
Ekkor kilépett a fal mögül, a két méteres óriás. Egy seprűt fogott a kezében és csúnyán nézett rám. Megfordultam és a szemébe néztem. Ökölbe szorítottam a kezem és menekülőre fogtam. Fáradt voltam a verekedéshez és nem volt olyan élvezetes, ha gyengék ellen harcolsz. Siettem, ahogy csak tudtam, de sok helyről jöttek és nem volt sok esélyem kikerülni őket. Nagyon gyorsak, de szánalmas bagázs volt. Nem sikerült elkapniuk. Az egyik elém került, de gyomron vágtam. Minden irányból jöttek, így gyorsítanom kellett. Csak a konyhán át tudtam eliszkolni, de sarokba szorultam. A másik ajtó zárva volt és nem tudtam berúgni, akárhogy próbálkoztam. Teljes erőből rugdostam, nem történt semmi. A zajokat, amit okoztam már biztos meghallották, úgyhogy készen álltam az összeütközésre. Megláttam két alakot a folyosón, gyorsan közeledtek. A két dühös srác besétált az ajtón, kezükben láncot pörgettek.
Az egyik két lépést tett jobbra és párhuzamosan álltak egymással, mint a tükör két oldala. Hasonlítottak is egymásra. Átlagos nagyságú, sportosan izmos fiatalok voltak. Komoran néztek rám, vártak. A légkor teljesen feszült volt, egy mozdulat választott el attól, hogy nekik essek. Hirtelen meg remegett a föld. A szemközti ajtót valami betörte. A darabkái a földön hevertek. Egy darab férfi lépett be az ajtón. Kezében a seprű időközben vascsőre váltott. A másik kettő mögé cammogott és megállt.
- Kapjátok el! – jelentette ki, mire azok eldobták a láncokat és körbe tekerték a karom. Hirtelen megrántották, két lépést tettem előre, megpróbáltam őket kibillenteni az egyensúlyból, de ketten erősebbek voltak. Egy métert repültem előre le a földre.
- Térdre, szarházi. – feltápászkodtam, de nem törődtem vele, felálltam, erre az a kettő megint rántott egyet és ismét a földön voltam.
- Azt mondtam térdre, nem? – kiabálta. A láncok nem akartak ereszteni, teljesen rám csavarodtak. Ismét fölkeltem és kiegyenesedtem. Közelebb lépett kettővel és gyomorszájon vágott, amitől térdre rogytam.
- Na látod, könnyen megy ez. – megfogta a hajam, meghúzta, előrerántotta a fejem és letérdelte a fejem. Az orrom eltört, dőlt belőle a vér. A fejem előre bukott, a vér a földre csöpögött és szívalakot formáltak. Az ájulás kerülgetett. A csávó megfordult, mire én fölálltam. A láncok megszóltak és a vascső veszélyes gyorsasággal közeledett felém. Elrántottam a kezemet, vele együtt a fogva tartom is. A jobb lábammal hátra lépek és a cső az orrom előtt megy el. A fiatal srácot a földre rántottam, ezért a kötés meglazult és leesett. A bal kezem szabad volt. Megfogtam a másik láncot és erőteljesen meghúztam, a harmadik fickó is a földre esett. Kiszabadítottam a másik kezemet, majd az óriásra néztem. Megint háttal állt nekem. Azt hitte végzett velem, de dühös voltam. Megfogtam egy széket és a hátának dobtam. A szék darabokra tört, de ő meg se moccant. Csak rám nézett és elüvöltötte magát:
- Most kinyírlak.
Felugrott, majd a csövet függőlegesen lefelé megsuhintotta, a fejemet akarta betörni, de megfogtam és gyomron vágtam. A fél testem beleremegett és a kezem belefájdult, mintha egy acéltömbbe ütöttem volna. Hátrébb léptem a tűzhelyez, hogy kikerüljem a következő támadást. Megfogtam egy serpenyőt, és arcon csaptam vele, de csak kettétört, nem ártott a csávónak. Dühös volt. Nem túlságosan szerette a bolhacsípéseket. Meglendített a csövön, de idejében arrébb ugrottam. Betörte a tűzhely tetejét. Elfutottam mögött és átvetettem magam a terem közepén lévő pulton és vártam, mikor támad. Egy csapással leverte az edényeket az akasztóról, nagy zajt csapva. Eszeveszetten dobáltam a különféle tálakat, eszközöket, de nem ártottak neki. Eldobta a rudat és a két kezével a pultra csapott, mire az szétrepedt, mint egy érett dinnye. Átlépett a törmeléken és lassan közeledett felém. Sarokba szorultam ismét. Kint egy kisebb nézősereg gyűlt össze, akik feszengve várták kivégzésem. Néhányan kiabáltak és éljeneztek. Óvatosan lépkedtem hátra. A gyorsaságom, az ő erejével szemben, nem volt nagy előny, de jobb, mint a semmi. Szemügyre vetten a környéket hátha fel tudok használni valamit, de semmi. Mindenhol fakanalak, merőkanalak és evőkanalak voltak. Mihez kezdjek velük? Aztán amikor a mosogatóhoz értem, észrevettem egy piros palackot a hiányzó ajtó helyén. Egy tűzoltópalack volt. A behemót megállt, mintha gondolkozna, bár azzal a kis mogyorónyi agyával nehéz lehetet. Mintha olvasott volna a gondolatomban, morcos lett, hátrahúzta a jobb kezét és támadott. Lehajoltam, a keze betörte a konyha falat. Kivettem a kis tartályt, lehetett vagy öt kilós, kihúztam a biztosító szeget és a szemébe fújtam. A válasz egy hatalmas üvöltést volt, majd fogtam és homlokon vágtam vele. Hátra tántorgott. Oda futottam a tűzhelyhez. Szerencsémre régi módi gáztűzhely volt. Kivettem hát a gázpalackot, majd a szemét dörzsölő alakhoz sétáltam. Rám pillantott és hátrafelé kezdett lépkedni. Megfogtam és teljes erőmből arcon vágtam, repült vagy négy métert. Közelebb mentem és lecsapni készültem, de akkor valaki megfogta a kezem.
- Hej, hej. Mr.Shadow, a ringen kívül nem verekszünk. – mondta mosolyogva. – Ez vonatkozik magára is. Nem szép feldúlni a konyhát. Így kénytelenek leszünk hideg ételt hozatni kintről.
Mindenki éljenzett. Pocsék lehet itt a meleg étel, ha ennyire örülnek a hideg ételnek. 7 napig szörnyű kaján fogok élni, nekem ez volt maga a rémálom. Vajon honnan szerzik be a friss kaját? Van-e kedvezményük? Ha van, akkor mennyi? Ezeken törtem a fejem, miközben a múmia beszélt. Ahogy beszélt az olyan volt, mintha mindenkihez beszélne, de csak nekünk szólna a mondanivalója. Nem értettem teljesen mit mond, csak azt láttam, hogy tátog. Lihegtem. Már megint teljesen bepörögtem. Összeszedtem magam és a csávóra koncentráltam.
- Mi lenne, ha ezt a konfliktust 6 nap múlva egy meccsen rendeznétek le mindenki örömére? – kérdezte érdeklődve. Egyikünk se szólt. Csend volt. – A hallgatást beleegyezésnek veszem. Addig edzetek keményen. A szabályok értelmében senki nem nyúlhat a résztvevőkhöz és a résztvevők se egymáshoz. Ebben a percben regisztráltuk a meccset. Lehet fogadni. A tv is mutatni fogja. Jó Edzést!
Mindenki elvonult. Egyedül maradtam a konyhában. Leültem, majd gondolkozni kezdtem, Hogy a fenébe fogok megmenekülni, csak ez a kérdés foglalkoztatott. A kardjaim a főnöknél, a pisztolyaim a sziget ismeretlen részein, én meg itt vagyok, egy felforgatott kupleráj közepén, gyomromban egy gyűrűvel, nyakamon egy mérkőzéssel. Elfogott az aggodalom, nem tudtam, mihez kezdeni. A küldetésemet nem végeztem még el, de a célszemélyt már megtaláltam, aki rejtélyes módon közlekedik. Eddig egyszer láttam, de akkor is furán viselkedett. Eltűnt, én meg szarban ülök, de nagyon nagyban. Föltápászkodom, majd elindulok az ajtó felé. Most jöttem rá, hogy tulajdonképpen eltévedtem. Nem tudom, merre van a szobám és kérdezősködni nem fogok tudni, mivel mindenki pikkel rám. Elindulok. Megpróbálom felidézni magamban az utat, amerről jöttem, de lehetetlen. Rohantam, ráadásul üldöztek. Többször eltérítettek, így képtelen voltam visszatalálni. Fáj mindenem és az orrom is vérzik még. A gyomrom is sajog. Kikészültem a harc során. Nagy nehezen a szobámba találtam. Lefeküdtem az ágyamra és elszunyókáltam. Csendes, nyugodt, pihentető alvás volt. Rég nem volt ilyen kellemes álmom, mert mindig ugyanarról szólt. Rémséges idők voltak azok, de ma már feldolgoztam és teszek ellene, hogy ne történjen meg újra. Álmomban mindig ugyanolyan gyenge voltam, ezért kezdtem el a valós életben keményen edzeni. Az álom hirtelen megszűnt. Eddig egy kis erdőben áztattam a lábam, de a fák suttogása megszűnt, a víz csobogása elhalkult, felébredtem. Arcon dobtak, egy büdös törölköző volt. Bűzlött az izzadságtól. Tört fehér színe volt és már foszlott a vége. Orosz kalapács volt rajta és egy hímzett csillag. A rongydarab nem véletlenül esett rám, Egy alacsony, kigyúrt alak állt az ajtóban. Arcát árnyék takart, teste tele volt tetoválással. Ismerősek voltak nagyon, mintha láttam volna már.
- Ébredj! – mondta erős orosz akcentussal. Mintha ezt a beállást már láttam volna. Beugrott valami.
- Uri Boyka? – kérdeztem meglepetten.
- Anyád az Uri Boyka. Mér kever mindenki össze vele. Ő egy kitalált ember, sőt a színész még csak nem is orosz. Mi bajotok van nektek. Azért, mert valaki kiválóan harcolt a kettőben, meg a háromban, nem kellene isteníteni. Mohamed Ali, Mike Tyson, ők igazi hősök voltak, nem úgy, mint ez díszpatkány.
- Ki a fene vagy te? –kérdeztem csodálkozva. Ez az ember tuti beszívott valamit. Félrebeszélt és nem fogta be egy pillanatra sem. Elegem lett belőle, muszáj volt félbeszakítanom.
- Mit keresel itt? – kérdeztem.
- Csak segíteni akarok, hogy nyerj.

/Folyt.Köv./