Fogd a képet és fuss! - Musashi Gekkou és Adam Milligan magánküldetése

Egy átlagos napon történt a Chiavarone családban. Épp Romario-sannal és még néhány emberrel beszélgettünk az udvaron, mikor is egy furcsa ember érkezett a birtokra. Nem tudtam ki ő, de nyilvánvaló ismerte Romario-sant, mert illendően köszöntötte. Majd néhány perc beszélgetés után, elmentek a nappali felé. Mivel nem tudtam mi folyik itt, ott maradtam beszélgetni az emberekkel.
- Hé Gekkou! Mivel új vagy, gondolom még nem ismered azt az embert – szólalt meg az egyik.
- Nem igazán! Ki ő?
- Ő Vincent La Rocha egy igen befolyásos ember. Dino-san igen régóta ismeri és elég komoly támogatónk.
- Értem!

Ez a tény csak még jobban elgondolkodtatott. Vajon mit kereshet itt? Fogalmam sem volt róla. Ám a válasz hamarabb érkezett, mint gondoltam. Alig múlt el 10 perc egyszer csak Romario-san jött oda hozzám és szólt, hogy Dino-san hívat. Természetesen egyből eleget tettem a parancsnak és azonnal a nappaliba siettem. Mikor beléptem az előbbi ember ült a kanapén, Dino-sannal szemben és egy teát kortyolgatott. Meglehetősen jó hangulat áradt kettejük beszélgetéséből.
- Elnézést Dino-san - léptem közelebb.
- Áh Gekkou! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideértél.
- Nincs mit Dino-san de miért hívattál?
- Nos, először is had mutassalak be titeket egymásnak! Ez az ember itt Vincent La Rocha! Ő egy igen kedves barátja a családunknak.
- Értem! Üdvözletem La Rocha Uram!
- Ugyan már hívj csak Vincentnek – szólt közbe.
- Rendben! Az én nevem Musashi Gekkou örvendek a szerencsének! Hívjon, ahogy szeretne!
- Szóval te lennél az új fiú! Dino már sokat mesélt rólad.
- Nem vagyok új fiú! – morogtam az orrom alatt.
- Jajj! Elnézést nem akartalak megsérteni – kacagott fel.
- Vincent tudod Gekkou a koránál fogva még kicsit éretlen –nevetett fel Dino-san
- Na de Dino-san! Pont te beszélsz! – néztem mogorván
- Hé Gekkou! Ez nem volt szép!
- De igaza van te semmit sem változtál Dino - kacagott fel Vincent
- Akkor most ki is az éretlen? - kérdeztem gúnyosan
- Jól van, ez most nem számít! Kérlek foglalj helyet.

Akkor leültem és elmagyaráztak mindent. Vincent elmondta, hogy egy küldetése lenne a családnak. Történt ugyanis egy eset, amit egyedül jelenleg nem tudott megoldani. Bárhogy is próbálkozott. Ezért kéri a mi segítségünket. 2 nappal ezelőtt egy igen értékes képet loptak el tőle. Ami több okból is nagyon értékes számára. Éppen hazafelé igyekezett és különös zajra lett figyelmes. Mikor beért, egy férfit talált a szobában, aki épp a képpel a hónalja alatt próbálta kirángatni az ablakot és azon távozni. Még időben rajtakapta, de sajnos már nem tudta megállítani. Továbbá elmesélte azt is, hogy korábban is ismerte azt az embert és mivel rajta is kapta, így tudta beazonosítani. Mikor végül is mindent elmesélt, egy képet húzott elő a zsebéből, majd átnyújtotta Dino-sannak. Láttam, ahogy Dino-san kicsit megrendül, majd tovább adta nekem a képet. Ahogy kezemhez kaptam én is megdöbbentem kicsit. A képből hihetetlen agresszió sugárzott. A fickó testalkata egyáltalán nem volt átlagos, sőt teljesen izmos volt. Belegondolva, Vincent, még ha akarta se tudta volna megállítani, tehát szerencsésnek mondhatja magát nem került sor konfliktusra közöttük. A fickó nem csak majdnem 2szer akkora volt mint én, hanem a szeméből és az arcáról is csak úgy áradt az agresszió. Mikor megnéztem az asztalra raktam a képet és elgondolkoztam, de nem volt sok időm gondolkozni mert Dino-san a lényegre tért.
- Nos Gekkou, mint már szerintem gondolod is, Vincent azért jött hozzánk, hogy visszaszerezzük a festményét. Mivel a legtöbb emberünk kiküldetésen van, ezért jelenleg szinte te vagy a legjobb emberem.
- De hisz még csak egy újonc vagyok – vágtam közbe
- Lehet, hogy az vagy, de jól képzett! – ragadta magához a szót ismét Dino
- Egyébként sem ez az egyetlen ok, amiért téged küldelek!
- Hát akkor mi az?
- Mivel Szicíliába kell menni és te minden más emberemnél, jobban ismered a területet.
- Kérlek Gekkou-kun segítened kell.
- Oké értettem!– sóhajtottam fel
- Köszönöm szépen! – hálálkodott Vincent
- Khm! A feladatod a következő lesz – harsant fel Dino
- Holnap reggel elkíséred Vincentet Szicíliába és azon felül, hogy vigyázol rá, vissza kell szerezned a festményét.
- Ez elég egyszerűnek hangzik! Talán túl egyszerűnek is! Vettem!
- Esetleg van valami kérdésed?
- Semmi!
- Megmondtam, hogy megbízható barát igaz Vincent? – mosolygott fel Dino
- Így van, de te nem sok emberben tévedsz Dino. – válaszolt vissza Vincent
- Engedélyetekkel, most elmennék készülődni – kértem engedélyt.
- Persze menj csak – szólaltak meg szinte egyszerre.

Azzal a szobámba siettem és elkezdtem összepakolni. Az utóbbi időben elég sok időt töltöttem Szicílián, szóval egész belejöttem a pakolásba. Minden eshetőségre felkészülve pakoltam be. Arra az estére Vincent is a birtokon maradt, hogy a lehető legbiztonságosabban indulhassunk holnap. Reggel korán ébredtem és minden holmim kivittem az udvarra. Elvégeztem még néhány biztonsági tesztet, majd megreggeliztem. Vincent is akkor érkezett le illendően köszöntöttem
- Jó reggelt! Vincent!
- Á! Gekko-kun neked is jó reggelt!
- Nem hittem volna, hogy egy ilyen nagyúr ilyen korán kel – pimaszkodtam kicsit.
- Tudod nem voltam mindig az! – kacagott fel
- Minden készen áll?
- Minden! – Válaszoltam vissza.
- Akkor indulhatunk is!
Ezzel elbúcsúztunk Dino-santól és a többiektől, majd elindultunk Szicíliába.

- Ááááhhh - ébredek egy hatalmas ásítással. Kikelek pihe-puha ágyamból és nekilátok a reggeli teendőimnek. Megterítek odakinn az erkélyen reggelire, előveszek egy tányért, egy kést, egy kis pékárút, hozzá vajat és finomabbnál finomabb zöldségeket köret gyanánt, valamint egy kis párizsit. Kiülök a kis ovális erkélyre, melyet márványpadló díszit, a ház külső falai sárgállanak, az ablakok és a kifelé nyiló ajtó visszaver némi napfényt. Étkezés közben még vetek egy utolsó pillantást a csodás panorámára. Szicília legszebb tengerpartja. Odalenn sorakozó üzletek, míg a parton már az első strandolók gyülekeznek. A tenger nyugodt, ma szélcsend van. Befejezvén a reggelit, összeszedem a mosatlant és elpakolom a maradék ételt, majd mindent elmosogatok. Rendben hagyom el eme szobámat, melyet már több éve bérelek. Ez a kedvenc bázisom, ahol meg szoktam szállni. Van még pár ilyen a világon.
Felöltözöm, majd megmosakszom, lebaktatok a lépcsőn, irány az utca. Odakinn már-már tömeg nyüzsög az utcán. Elvegyülök közöttük, hogy tegyek egy kis reggeli frissítő sétát. Egyszer csak egy fiú fut felém, vagy talán mégsem én vagyok a célja? Nem lankadhat a figyelmem, bárki felbérelhetett egy ilyen ártatlan gyermeket, hogy aztán leszúrjon valakit. Ám nem ez történt, csak elsuhant mellettem. De valami mégis szemet szúrt, a srác elejtett egy borítékot. Utána eredtem, hogy visszaadjam neki, de ő csak ijedt arccal visszautasította, és elszelelt. Bár gyanakodtam, hogy akár egy levélbomba is lehet, de a feladó csak nem olyan hülye, hogy egy hatalmas tömegben, civilek közt robbantson. Kibontom, egy levél és egy kép csusszan ki belőle. Először a levelet vizsgálom meg alaposabban, a következő áll benne:
„Bárki, aki segíteni tud elkapni a képen látható embert jelentkezzen Szicíliában a Félhold kocsmában a csaposnál, ő pedig elmondja a további utasításokat. A fickó ellopott éjszaka a házamból egy igen csak fontos festményt. Az elfogásáért persze, bőséges jutalom jár.
Köszönettel, Vincent La Rocha”
~ Érdekes, vajon elfogadjam-e eme küldetést? - gondolkodom, de aztán úgy döntök, miért is ne, mindig jól jön egy kis pénz a házhoz. Sőt, még a Félhold kocsmát is tudom hol van, a minap jártam ott.
Kisebb séta után odaértem, a cégtáblán a felirat: Félhold kocsma. Betértem, leültem és kértem egy pofa sört a csapostól. Helyet foglaltam az egyik asztalnál és vártam ezt a bizonyos La Rocha urat.

Az út igencsak unalmasan telt. Valahogy már meg szoktam a Szicíliába való hajózgatást és már semmi izgalmasat nem tudtam találni. Többnyire a fedélzeten gyakoroltam a katanammal egy elhagyatottabb részen. Miután megérkeztünk, egy limuzin fogadott minket, amin igen csak meglepődtem.
- Váó! Ez aztán autó! – tettem a kezem Vincent vállára
- Hát köszönöm Gekkou. Tudod fő a kényelem. – mosolyodott el.
- De remélem nem csak miattam készültél ilyennel. Én akár gyalog is elmentem volna akár hol is van a házad.
- Ugyan, dehogy is, biztosra veszem, hogy gyalog is el tudtunk volna menni, de így sokkal gyorsabb. Az út után gondoltam jobb, ha gyorsabban hazaérünk.
- Igazad van Vincent. – s ezzel beszálltam a kocsiba.
Az autó rendkívül kényelmes volt és kész felüdülés volt az általa nyújtott hűvös a Szicíliai forróságban. Amint megérkeztünk a házához és kiszálltunk a kocsiból láttam csak meg, hogy mekkora is az a bizonyos ház. Ámuldoztam… szinte már vetekedett a Chiavarone család főhadiszállásával. Amint ott nézelődtem Vincent beljebb invitált.
- Gekkou kérlek, fáradj beljebb.
- Ő rendben! – eszméltem fel.

Mikor beértünk a házba egy cselédlány szaladt elénk, aki hűsítővel fogadott. Bevallom nagyon jól esett egy kis hideg és friss narancslé. Miután megittam és egy kicsit kipihentem magam, Vincent szólt hozzám:
- Gekkou velem jönnél, kérlek? Szeretnélek körbevezetni.
- Persze örömmel!
Azzal elindultunk a ház elejétől. Elmondta, hogy a házat még az ősei építették és hogy elég sokszor lett lerombolva majd újjáépítve a maffia háborúk miatt. Az első utunk a kerthez vezetett, ami a kaputól egészen a bejárati ajtóig szegélyezte az utat két oldalról. Gyönyörűszép virágok mindenfelé, remekül elhelyezve. Teljes volt az összhang és szemkápráztatóan csillogtak a kerti szökőkutak is. A virágok közt néha fel-felbukkant egy-egy hatalmasra nőtt narancsfa. Amint a szavakat kerestem, Vincent megelőzött.
- Fang Shui stílusban lett elhelyezve. Halottam, hogy szentélyben nevelkedtél bizonyára te biztosan megérted, miért döntöttem-e mellett.
- Így van Vincent! Valahogy olyan békés és nyugalmat áraszt az egész. Kicsit emlékeztet a szentélyem kertjére, ahol annyi időt töltöttem. Igazán megnyugtató látvány és érzés.
- Pontosan. Ebben a mai rohanó és brutális világban nem árt, ha van az embernek egy kis menedéke a világ elöl.
- Ezzel teljes mértékben egyetértek! – helyeseltem.
Amint tovább haladtunk az épületbe mentünk, ahol a nappali volt. Az imént is voltunk ott, de az út fáradtsága miatt nem igen néztem körül. De ezúttal amint beléptem, megragadott az épület hangulata. Különös érzés fogott el… nem csak a kert, de a ház is hihetetlenül barátságos volt. A falon gyönyörű festmények, a kandallón családi fényképek voltak. A bútorzat mind első osztályú anyagból készült és ízlésesen volt kifaragva. A padlón perzsaszőnyeg, ami szintén nem lehetett egy rossz minőség. Egyfajta különleges illat terjedt körbe a házba, amire Vincent csak annyi választ adott:
- A következő állomásunk illata!

Valóban így történt, hisz a következő megállónk a konyha volt, ami rendkívül felszerelt és modern volt. A szakácsok most is sürögtek forogtak a cselédlányok sem álltak le egy percre sem csak akkor mikor megpillantottak minket.
- Szép jó napot az uraknak. – hangzott fel szinte egyszerre.
- Jó napot nektek is! – mosolygott Vincent
- Jó napot! – hajoltam meg
Miután a köszöntés elhangzott ők fojtatták a munkájukat ahol abbahagyták.
- Mond Gekkou, te tudsz főzni? – hangzott fel a kérdés Vincentől
- Nos mivel a szentélyben nem igen voltak nők, csak elvétve, így mi osztottuk fel a munkát egymás között. Tehát mindenkinek kellett mindent tudnia. Magától értetődően nekem is kellett főznöm is így hát a válaszom az, hogy természetesen tudok!
- Nagyszerű! Akkor majd főznél nekünk valamikor egy igazi japán ételt?
- Hát nem igen tudom, hogy az ínyükre lesz e, de ha van megfelelő hozzávaló, örömmel.
Azzal elhagytuk a konyhát és tovább haladtunk. Vincent megmutatott mindent a földszinten, ami nem volt könnyű út mivel, nem kis területen terült el a palota. Akár merre is jártunk, mindenfelé első osztályú anyagok és bútorok. A könyvtárban mindenféle könyv megtalálható volt. A fürdő meg csupán akkora volt, mint egy kisebb strand. Meglepetten és kicsit fáradtan érkeztem vissza a nappaliba miután végeztünk. Újból kaptunk egy kis hűsítőt majd Vincent mosolyogva fordult felém.
- Akkor most jöhet az emelet, ahol a szobád is van.
- Mi? Emelet is van? – néztem fel a lépcsőre, amit eddig valahogy nem vettem észre.
Az emelet kétfelé terült el és mindenfelé szobák voltak. Az ajtók közt festmények díszelegtek és mérget vennék rá egy kettő eredeti volt és nem az alsó kategóriások közt. Láttam ott Szinyei Merse Pál képet, Van Gogh Festményt és még Leonardo da Vinchi tervrajzokat is bekeretezve. Ahogy jobbra haladtunk Vincent megállt és az egyik szobaajtóra mutatott, amin egy különös ajtódísz lógott.
- Az ott a te szobád. Neked készítettem elő, remélem, hogy tetszeni fog. Nekem sajnos most mennem kell, van néhány elintézni valóm, de ebédnél találkozunk.
Azzal elment én pedig beléptem a szobámba. A szoba berendezése, keleti stílusú volt így hát számomra még otthonosabb. Éreztem ez szándékos volt hisz Vincent mindenre gondol. Miután kipihentem magam lementem a napaliba, ahol is egy cselédlány szaladt elém és ekképp szólt:
- Uram kérem, jöjjön velem! Az ebéd készen van.
- Rendben! De nem vagyok úr. Szólíts Gekkounak. – mosolyodtam el.
Erre kicsit zavarba jött majd elsietett. Én utána mentem az ebédlőbe ahol már Vincent várt.
- Ó! Gekkou kipihented magad?
- Igen! Köszönöm a remek szobát Vincent.
- Örülök, ha elnyerte a tetszésed, kérlek, foglalj helyet!
- Jól van! Köszönöm!
Amint helyet foglaltam Vincenttel szemben, kinyílt a konyha ajtaja és hatalmas leborított tányérokon különféle ételeket hoztak ki. Hatalmas választék volt és nem utolsósorban szemkápráztató látvány.
- Válassz nyugodtan és láss hozzá!
- Köszönöm Vincent, bár én nem hiszem, hogy annyira úriasan tudok enni, mint te!
- Ugyan ne szégyelld magad csak nyugodtan!
Azzal levettem azt a tálat, amiben Ramenre hasonlító leves volt és egy pálcikát elvéve nekiláttam.
- Vincent tényleg mindenre gondolt, hisz még pálcikákat is hozatott – gondoltam magamban.
Miután megettem a Rament a Takoyaki felé nyúltam, amikor is egy idegent vezetett be a cselédlány.

//Idáig van kész a történetem! Sajnos Adam-et semmilyen módon nem tudtam elérni, hogy megbeszéljem vele a bárbeszédet. Már 2 PM-et is küldtem de még egyikre se válaszólt, ezért még nincs kész//