Ilaszior

név: Ilaszior
nem: fiú
életkor: ? (18-23 között lehet kinézet alapján, de nem biztos)
láng: köd (engedéllyel)
család: -

egyéni fegyver: tőr, aminek egy karika van a végén, amit az ujjára tud húzni. A tőr pengéje elég érdekes, mert középen kihagytak egy centit, ezáltal jobban lehet hárítani+lefegyverezni. A karikát egy speciális csuklószorítóhoz lehet csatlakoztatni, és ezáltal el lehet dobni egy húsz méterre. A csuklószorítón van egy álcázott gomb, ami automatikusan feltekeri. Emellett rá lehet csatolni a pengét, és el lehet rejteni egy hosszú ujjú ruha alatt. 3 db ilyen tőre van.

jellem: visszahúzódó, titokzatos srác. nem bízik az emberekben, mindenütt ellenséget lát. ha valakiben megbízik azért akár az életét is adja, de nem könnyű elérni. két érzést mutat ki: a gyűlöletet és a bizalmatlanságot. nagy ritkán mást is, de az tényleg nagyon ritka. néha megszállja egy "állapot" amikor megőrül, és csak a pusztítás érdekli. ilyenkor vérrel fellövi a haját, arcán állati vigyor/vicsor jelenik meg

kinézet: fekete farmer, fekete póló, fekete bőrdzseki/fekete pulcsi (idájárás váltogatja, megengedő vagy), kapucnival. fekete sál, amit akció esetén az orráig felhúz. Fekete acélbetétes bakancs. Fekete, húsz centis haj, amit emo-s stílusban hord. Ezt egyetlen mozdulattal képes a kezén lévő vérrel (legyen bárkié) felálló tüskékbe rendezni. Arcán ilyenkor vérfagyasztó vigyor jelenik meg. Ezt ő állapot-nak hívja, ekkor semmi más nem érdekli, mint az ellenfél elpusztítása.

Őrült vagyok. Mindenki ezt mondja, és igazuk van. De nem én tehetek róla. Nem ilyennek születtem. De a körülmények közt nem tudtam megőrizni ép elmémet. Három életem volt eddig, a harmadikat élem. Nem emlékszem sokra az első életemből. Szinte semmire. Nem emlékszem sem a nevemre, sem életkoromra. Csak a végzetes napra, amikor minden elkezdődött.
Egy villában éltünk, nem tudom melyik országban. Hihetetlen nagy ház volt, azóta csak munka kapcsán járok ilyen házakba. De akkor ez volt természetes. Sőt, semmi mást nem ismertem a világból. Édesapám volt a ház feje. Így utólag visszagondolva, nem csak a házé. Egy maffiáé is. Talán. Nem tudom. Az emlékek erről a korról... nehezen jönnek. És fájdalmasak. Nagyon fájdalmasak.
A Nap épp lemenőben volt, bíbor színűre festette a tájat. Már-már vérvörös volt, mintha csak előre jelezné a közelgő veszélyt. De senki sem értette a figyelmeztetést. Én éppen az edzőmmel voltam, a tőr használatára tanított. Nem igazán emlékszem miért, de mesélt egy hagyományról... egy hagyományról miszerint a családunk vezetője mindig tőröket használt. Nem emlékszem a lényegére, lehet hogy nem is volt.
A tőr ekkor még félelmetesen nagy volt, mint egy kard. De ennek ellenére tudnom kellett használni. Nem emlékszem mennyire tudtam akkor, nem hinném hogy túl jól. Na persze ez az óta változott.
-A tőrharc számára nélkülözhetetlen a test többi része. Sok ä@ĐÄĐ{đ... -a szavak már elvesztek elmémben, mert nem voltak fontosak.- amihez nem kell a tested, mint a kard. De a tőr más. A tőr rövid. ä[@]Ä{}@\[Ä{łí<€ł[... Emiatt mindig használd az egész tested. Ha képes vagy rá nem maradsz alul senki ellen.
Ekkor kezdődött, talán emiatt maradt meg az utolsó mondat. Az egész egyetlen, vérfagyasztó sikollyal kezdődött. Azóta persze ez is változott: megtanultam élvezni ezeket a hangokat. De akkor... akkor még a hajam is égnek állt a félelemtől. Egy pillanatig minden elcsendesedett. Majd sziréna szólt, kiáltozások harsantak, fegyverropogás kezdődött. Én nem tudtam mit csináljak. Edzőm viszont annál inkább. Ledobta a gyakorlóruhát, és egy állványhoz ugrott, amin fegyverek voltak. Én is levettem a gyakorlóruhát, és visszavettem fekete farmeremet és fehér ingemet. Ez volt az utolsó alkalom, hogy fehér színt viseltem. Vicces, hogy milyen apró dolgok maradnak meg az emberben. Edzőm felkapott két wakazashit, azok voltak az ő igazi fegyverei. Rövid gondolkodás után felkapott egy pisztolyt is.
Nyílt az ajtó, edzőm elém ugrott, és a pisztolyt az ajtóra szegezte, majd leeresztette. Édesapám jött be.
-đ{&[]ä[ |\#ä]}Í[€ -mondta ki a nevemet. Próbálom felidézni, de fejembe hihetetlen fájdalom hasít, így lemondok róla.- gyere ide. Fogd ezt -akaszt a nyakamba egy láncon valamit. Így utólag tudom, hogy egy gyűrű volt, marmon láncon.- és menekülj. Vidd el. -fordul mesteremhez.- és vigyázz rá. Vidd ki az alagutakon át. És vidd el valami békés helyre.
Edzőm bólint, majd vállon ragad, és elindulunk. Apám szobájába megyünk, és meghúz egy titkos kart. A fal egy része elcsúszik, egy titkos lépcsőn találom magunkat. Leszaladunk, gondolataimra nem emlékszem. A lépcső a földszinten nyílik. Apám „munkatársait” látom, ahogy fekete egyenruhás alakokkal küzdenek, világító fegyverekkel. Ekkor még fogalmam sem volt, micsoda a végső akarat láng. Egy embert előttünk nyársalnak fel, vére a falra fröccsen. Edzőm már ott is van, leszeli a gyilkos fejét, az ő vére is falunkat gazdagítja. Meg edzőm ruháját. Megigézve bámulom a vért és a csatát, miközben edzőm egyre csak vonszol. Lángoló, démoni állatok vetik magukat az általam ismert arcokra, és pillanatok alatt széttépik őket. Félelmetes, és egyben gyönyörű látvány. Edzőm engem véd, de néha oda-odacsap egy ellenfélre, és ilyenkor fejek hullanak..
Újabb alagutak, majd egy csatornába jutunk. A fal penészes, a szag undorító. A vér fémes illata után ijesztő változás. Na persze akkor örültem neki.
Végül kijutunk a szabadba, a Nap már lement. Sötét van, én mégis mindenütt halottakat és vért látok. Az utat a lángoló villa festi meg. Nem tudom mióta mentünk, amikor hirtelen egy minden eddiginél hangosabb sikoly töri meg a csendet. Gyomrom összerándul, könnyeim elerednek. Próbálom elfojtani, de kacaj tör fel a torkomon. Vérfagyasztó, állati kacaj. Édesapám sikolya volt.
Nem tudom mennyit sétáltunk, de végül egy kolostorhoz értünk, egy hegyen. Edzőm bekopogott. Szerzetesek nyitottak ajtót, és meglepődve néztek ránk.
[color=red]-Vigyázzanak rá. -lehelte edzőm. És meghalt. Mint később elmondták, egy golyó eltalálta. Csoda, hogy eddig kibírta. Én elájultam a kimerültségtől.

***

Itt volt második életem. Nem tudom hány évig voltam itt, az egész összemosódott. Végeláthatatlan kungfu edzések. Meditációk. Harcok puszta kézzel. Harc a tőrökkel. Harc bottal, karddal, nuncsakuval, lándzsával, kötéllel. Persze ezek nem mentek olyan jól, mint a tőrök. De azokat megtanultam használni. Profi szinten.
Amikor felkeltem a gyengélkedőn feküdtem, és nem emlékeztem semmire. Az emlékek, melyeket eddig leírtam, később tértek vissza, szép lassan. Mellettem egy asztalon voltak a tőreim, és a gyűrű. Felvettem a gyűrűt. Nyílt az ajtó, magamra rántottam a takarót. Egy szerzetes lépett be, a sensei-em. Neki se tudom a nevét.
-Reggelt. Látom felkeltél. Mi a neved? -nem tudtam, de nem is akartam válaszolni.- Nem válaszolsz? Vagy nem tudod? Bárhogy is, nem kényszerítünk a válaszra. Mától fogva Ilasziornak fogunk hívni. Egy őssárkány neve. Három napig aludtál. Mestered meghalt, egy golyó által. Én leszek az új mestered. Kiképzünk a harcra. Veszélyes idők járnak, és a harc segít megtisztítani a tudatodat.
Ez a mondat máig él bennem. Ezért harcolok. Hogy kijussak az őrületből.
Ez az életem is egyetlen este alatt ért véget. Éjszaka volt, álmatlan forgolódtam. Elmémben sikolyok visszhangzottak, orromban a vér szagát éreztem. Ha nincs az őrületem talán már nem élnék. Nyílt az ajtó, és egy sötét árny lépett be. Egy kard volt nála, felém vetette magát. Nem számított arra, hogy ébren leszek. Félregördültem, le az ágyról. Elkaptam lábait, és megrántottam, mielőtt leszúrt volna. Felpattantam, egy szál alsógatyában voltam, nyakamban a gyűrű függött. Felállt, mellkasom felé vágott. Kitértem, de kettévágta a láncot. Elkaptam a gyűrűt, és jobb híján felhúztam. Felkaptam tőreimet, de gyorsasága és mozgása egyértelműen mutatta, hogy messze felettem áll. Így nem volt más választásom, kiugrottam az ablakon. Az ablaküveg kitört, én kiestem a hegytetőre.
Tél volt, a hóba estem. Nem egy élmény alsógatyában futni a hóban, közben fegyverövet csatolni fel, miközben egy gyilkos szándékkal rendelkező ember üldöz. De nem volt más választásom. Üldözőm is kiugrott.
~Tűnj el, tűnj el, tűnj el! Hagyj békén! -üvöltöttem magamban. Megbotlottam, előrezuhantam. A hátamra fordultam. Üldözőm megállt felettem. ~Élni akarok, élni akarok, ÉLNI AKAROK! -süvöltött bennem a gondolat. Gyűrűm hirtelen lila lángra lobbant, és megvilágította üldözőm arcát. A sensei-em volt. Felemelte kardját, hogy megöljön. Az állapot ekkor uralkodott el rajtam először. Semmi más nem érdekelt, csak hogy kínok közt fetrengjen. Elképzeltem, ahogy a tőröm a hasába fúródik. Meglepetésemre hasához kapott, és onnan egy tőr állt ki. Képzeletemben folytattam a kínzást. Újabb és újabb tőrökkel szúrtam át. Egyenként levágtam az ujjperceit, és azok a földre estek. Levágtam a lábát is, persze darabokban. Szabályosan feltrancsíroztam. Végül a földön feküdt, egy szál fejből és mellkasból állt. Felálltam, és odaléptem hozzá. Saját kezűleg vágtam el a torkát. Így ért véget második életem.

***

Harmadik életem nem igazán jelentős. Mármint eddig. Megtanultam előhívni a lángjaimat. Megtanultam kihasználni kezdő szinten a köd lángot. Állandóan harcot keresek. Az állapot-tól még én is megijedek. Ilyenkor a saját illúzióimat is valóságnak hiszem. A harc segít megtisztítani a tudatot. Talán igen. Akkor minden reményem a harcba van. Persze eleinte még nem vállalhattam szabadúszó bérgyilkos küldetéseket. Így kénytelen voltam betörőként üzemelni, ami alatt megtanultam, egyszerű hang és fénytrükköket. Hogyan lehet zárakat és kamerákat kijátszani.
De most, most elég erős vagyok ahhoz, hogy a harcokba vessem magamat. És tudom is, ki lesz a fő célpontom. A szemét, akinek a maffiája tönkrezúzta első életemet. Byakuran, és a Millefiore.
Őrült vagyok. És a gyilkolásba menekülök.