spike

Név: Spike (Ragno)
Nem: lány
Életkor: 15
Lángja: Villám
Családja: Vongola
kinézet:
-ruházat és felszerelés: Fekete hosszú ujjú ing, fekete nadrág, amibe fémszálak vannak szőve. A bal karján egy alkarvédő van, amiből 5 centis ívelt pengék állnak ki egy egyenesben, amivel képes lassítani egy zuhanást, vagy akár ennek a segítségével lógni a falról. Fekete, hosszú szárú bőrcsizmát visel, amikbe öt-öt speciális dobókés van elrejtve (a kések végén egy-egy csapágyas karika van, benne húsz méternyi acélkötél feltekerve, ha ezeket ráhúzza az ujjára és elhajítja a késeket akkor vissza tudja húzni őket, és a dróton át tudja vezetni a lángjait. Mágneses képességgel tudja visszahúzni). Láncból „font” kesztyűt visel, amibe képes elektromosságot vezetni. Hátán három kardhüvely van, mindegyik hüvelyben két kard, nyelük az átellenes végeken lóg ki. Egy pontban felezik egymást a hüvelyek, így a hátán egy pókháló elnagyolt főszálai vannak. Jobb karján egy speciális tűvető van. A tű horgas végű, hogy bármibe beakadjon, a végére 200 méternyi acéldrót van tekerve, ami szépen lepörög ha kilövi (egy gombnyomásra megállítható a drót lepörgése, és visszahúzható), és végig lehet vezetni rajta a mennydörgés lángokat..Ennek a segítségével akár épületek között is átlibbenhet, mint pókember. A felszerelései és dróthasználata miatt kapta a Ragno (pók) becenevet.
-külső: Alacsony, 160 cm-es, sötétlila, égnek álló hajú lány. Szemei fehérek, tompák, érzelemmentesek, hidegek. Sokan mondják, hogy elég ránéznie valakire, és az ember a halállal találja szemben magát, és a mérhetetlen fájdalommal.
Jellem:
-Nem érdeklik az emberek, csak a munka élteti. Legalábbis ezt mutatja. Azonban belül valójában egy törékeny lány, aki fél bárkit bizalmába fogadni, mert fél, hogy becsapják. Nincsenek barátai, mert az ő világában a barátok fölösleges kötelékek, hamar meghalnak, csak fájdalmat okoznak.
-Szereti a sötétséget, és a vér szagát. Mazochista, van hogy szimpla élvezetből magát vagdossa.
-Nem kifejezetten erős, bár erősebb mint kinéz. Reflexei fejlettek, de inkább észből harcol mint ösztönből és reflexből. Nagyon higgadt, sose veszti el a fejét harc közben, felméri a terepet, és megpróbálja kitalálni ellenfele mozdulatait, és kiismerni. Inkább elnyújt egy harcot a biztos győzelemért, minthogy elkapkodja, és esetleg kudarcot valljon. Jobb szeret észrevétlenül maradni, és csendben ölni. Nem szeret ölni, de sose hagyja életben ellenfelét. Ritkán mozdul ki a Vongola búvóhelyéről, leginkább ha küldetést kap.
-van egy idegrendszeri betegsége, ami miatt néha vért köhög fel, de ugyanakkor a szemei sokkal jobban felfogják a dolgokat mint az átlagos emberi szemek.
-életcélja: csatlakozni a variához, és átvenni Levi helyét

Előtörténet:
Egy kisvárosban születtem, valahol Olaszországban. Az utca nevelt, szüleimet nem ismertem. Egyik szülőm feltehetőleg ázsiai volt, mert kevert bőrszínem volt. Senkit sem érdekelt egy piszkos, sovány árva kislány. Eggyel több, vagy kevesebb, ez már semmit sem számított senkinek. Az egyháznak volt egy árvaháza, de oda jobb volt nem bekerülni. Mármint senki sem tudta, hogy mi folyik ott, de... elég kevés srácot láttak megint, aki bejutott oda. Az árvák tudták: egyszer buknak le egy bűncselekedettel, és oda kerülnek. Na persze ennek ellenére loptunk, de sokkal nagyobb körültekintéssel. Ám néha ez sem elég.
Így volt velem is. Gyönyörűen kitervelt lopás volt, de valahogy mégis rajtakaptak. Igazából nem is engem, hanem egy haveromat. Ő meg beköpött, hogy mentse magát. Mire észbe kaptam a bíróságon voltam, majd egy sötét lovaskocsi vitt a kolostorba. A kolostor a várostól pár kilométerre volt, esténként lehetett látni a fényeit. Hatalmas, kastély szerű építmény volt, amit egy szerzetesrend vett meg. „A földi siralomház csak a halállal szűnik meg.” -hirdette a felirat. Ekkor még nem tudtam, hogy mennyire igaz.
A tölgyfaajtók döngve csapódtak be mögöttem. A folyosók hidegek, sötétek, nyirkosak voltak. Kis szobákban, priccseken és a földön, gyerekek voltak. Talán húszan lehettek rajtam kívül. Hamarosan egy hatalmas terem tűnt fel, aminek a falain repedezések, égésnyomok, és zúzódások voltak. Sőt, amikor jobban megnéztem feltűnt, hogy az egész vassal van bevonva, és még így is ilyen károk vannak rajta! A teremben épp két pap csépelte egymást. Egyiküknek vörösen lángoló kesztyűje volt, a másik egy gyakorlókarddal harcolt, amit kék lángok öveztek. Ekkor még nem értettem a lángok jelentőségét, és lenyűgözött látványuk.
Hamarosan kiderült, hogy az egész kolostor egy átverés. Az egész csak egy hatalmas edzőterem, ahová a hozzám hasonló szerencsétleneket viszik, és ott harcra kényszerítik őket. Nem volt értelme barátkozni, mert a barátok hamar kihulltak. Ha elég erősek lettek eltűntek egyszerűen, vagy meghaltak. A létszám körülbelül folyamatosan állandó volt.
A teremben tanultuk meg a harcművészetek alapjait. Rúgásokat, ütéseket, az ember gyenge pontjait, mozgáskombinációkat. Volt elméleti oktatás is. Az ember létfontosságú szerveiről, és hogy hogyan lehet őket eltalálni. Hogyan lehet mindenféle porokat, mérgeket csinálni. Japán nyelvet, kínait, angolt. A lángok alaptulajdonságait, trükköket hozzá. Hogy lehet előhívni.
-Gondolj egy lángra. Gondolj arra, hogy miért harcolnál. Gondolj arra, ahogy érzéseid lángra lobbannak. És koncentrálj a gyűrűdre. -Na persze ezeket csak elméletben, eszük ágában sem volt gyűrűt adni a kezünkbe.. Tények a maffia világáról. Fegyverhasználat. Itt sajátítottam el a kardhasználatot.
És ott voltak a tesztek. Tesztek, melyek minden egyes porcikádat megmozgatták, minden tudásod felőrölték. Ha megbuktál, akkor a kezedbe nyomtak egy kést, és párba állítottak egy másik bukottal. Aki túlélte az bennmaradt.
A terror tökéletes háza volt ez. A „papok” a legkevésbé sem voltak tiszták. A lányokat és a fiúkat ugyanott szállásolták el, ugyanott adtak helyet tisztálkodni, fürödni. Tizenkét éves voltam amikor először megerőszakoltak. Méghozzá rögtön három pap, mindenféle kíméletességet mellőzve. A mellem még épphogy csak elkezdett nőni. A szobában is előfordult hasonló eset. Az erősebb mindent megtehetett, és közel sem voltam olyan erős mint a legtöbb fiú. Hamarosan megtanultam, hogy úgy kerülhetem el legalább a saját kortársaim közt a hasonlókat, ha megkeresem a legerősebbet, és hagyom hogy megdöngessen akármikor, cserébe nagyjából megvédett a többitől. Az életben maradás volt a legfontosabb.
Sötét éjszaka volt, amikor elkezdődött a felszabadulás. Épp egy fiú döngetett egy cellában, amikor robbanásokat hallottam. Majdnem tizenhárom éves voltam. Megállt, kiszállt belőlem. Felöltözött, majd kiment. Zihálva, meztelenül feküdtem a hideg padlón. Egyedül voltam, végre egyedül. Az ajtó felől halálsikolyokat hallottam. Felálltam, és kimentem a szobából. A folyosón papok siettek, lángoló fegyverekkel. A robbanások és a csatazaj egyre közelebb ért. Láthatóan nem készültek fel támadásra, és hátrányban voltak. A földön megláttam egy halott papot, akinek a hátából kések álltak ki. Nem tudom, hogy honnan jöttek, hisz idáig még nem jutott el az ellen, de nem is érdekelt. A halott pap mellett egy katana hevert. Felvettem, és lehúztam az ujjáról a gyűrűt. Nem tudtam, hogy milyen elemű, de nem is érdekelt. Azt se tudtam, hogy én milyen elemű vagyok. Próba szerencse.
Visszamentem a cellába, és a gyűrűre koncentráltam. Elképzeltem a lángot. Már réges-rég kitaláltam miért harcolnék: a szabadságomért. Hogy ott legyek ahol én akarok lenni. Hogy annak dolgozzak akinek akarok. A láng amit elképzeltem nem is láng volt, inkább egy zöld áramcsóva. Kinyitottam a szemem, és megláttam, ahogy a gyűrűmön zöld áram cikáz végig. Felkaptam a kardomat, és kimentem. Kioltottam a lángot, ne legyek feltűnő. Befelé mentem, a káoszban senkit se zavartam. Elbújtam a főpap ajtaja mellett, és vártam, hogy kilépjen. Tudtam, hogy odabent van, és hogy messze erősebb, mint a többi pap. Tudtam, hogy meg kell ölnöm, ha szabad akarok lenni. Gyűrűm fellángolt, és végigfutott a kardomon. A főpap két perc múlva lépett ki, nem vett észre. Ahogy elment előttem ösztönösen mozdult a kezem, és keresztülszúrtam a mellkasát.
Épp ekkor értek ide a behatolók. Elől egy ősz hajú fickó jött, akinek az egyik keze helyett kard volt.
-Vooooooooooooi! -kiáltotta meglepetten. Na persze én is meglepődtem volna, ha egy csenevész, meztelen kislányt látok, aki épp leszúrta a főpapot. Észbe kapott, és körém terítette köpenyét.
Mire észbe kaptam már egy kocsiban ültem, idegen emberek mellett. Elaludtam. Pár óra múlva kiszálltunk, és egy hatalmas, fehér építménybe mentünk. Nem emlékszek teljesen a történtekre, de másnap tisztán ébredtem egy tiszta ágyban. Egy székre rám szabott ruhát terítettek.
Lekísértek a már látott ősz hajú fickóhoz.
-Reggelt. Én Squalo vagyok a...
-A Varia másodkapitánya. -mondtam.
-Igen. Látom hallottál már rólam. A hely ahol eddig voltál a millefiore egy kiképzőhelye volt. Megtudtuk, hogy miket csinálnak ott, és lerohantuk. Így kerültél hozzánk. Ha gondolod kisétálhatsz a kapun, és búcsút mondhatsz a maffia világának. Vagy csatlakozhatsz a Vongolához. -elgondolkodtam. Kint vár a napsütés... és a nyomor. Idebent pedig lenne munkám, szállásom. És bosszút is állhatnék.
-Maradok. Csatlakozhatok hozzátok?
-Mármint a Variához? Nem, még nem. Először is egy hosszú edzés vár rád, ami alatt képességeket és fegyverhasználatot tanulsz. Utána megerősödsz. Na és azután, hogy már tápos lettél, újra megkérdezel.
-Rendben.
Így kezdődött az életem a Vongolában. Az első dolog amit megtanultam, az a lángom használata volt. Lambo edzett, egy furcsa fazon.
-Az áramot lehet villámcsapásra használni... vagy használhatod mágnes létrehozására. Az egyik gyorsan öl, míg a másik felerősít, illetve nehezíti ellenfeled dolgát. Csak a képzeleted ad határt. Na gyakorolj magad, én addig megyek, eszek egy kis takoyakit. -ezzel magamra hagyott.
„Na köszi.” gondoltam magamba. Két év alatt fejlesztettem ki a jelenlegi harci stílusomat, ami még eléggé kiforratlan. Először is megtanultam mindenbe akkora áramot vezetni, amivel megölhetek, vagy legalábbis sokkolhatok egy embert. Ez az edzés még egy dologra hasznos volt: testem ellenállóbb lett az árammal szemben. Másodszor megtanultam mágnesessé tenni a rajtam lévő felszerelést, ennek köszönhetően képes lettem akár a falon függeni, amennyiben tartalmaz mágnesezhető fémet, illetve az eldobott kardjaimat is vissza tudtam húzni. Harmadszor megtanultam a mágneses mező segítségével eltéríteni a golyókat.
Harctechnikailag is fejlődtem. Kifejlesztettem a rootoryuut, azaz a hatkardos stílust. Valójában csak két kardot fogok egyszerre, de közben képes vagyok bonyolult mozgás kombinációkkal a többi kardomat is mozgatni (akár a fogott kardjaim segítségével, akár mágnessel). Az egyik ilyen, amikor az egyik kardomat a másik nyele mögé teszem heggyel, és mágnesek segítségével az elöl lévőt nagyon gyorsan kilövöm.
Két év gyakorlás után úgy érzem eljött az idő, hogy élesben is kipróbáljam magam...