Edem Arashi

Név: Edem Arashi
Nem: fiú
Életkor: 17
Láng: villám
Egyéni fegyver: Egy Akon nevű régi 8 lövetű pisztoly és egy bozótvágó
Család: szabadúszó vagyok
Jellem: Elég bolondos, vidám jelleg, utálja az erőszakot s főleg a halált. Csak akkor harcol, ha már muszáj s ezért gyakran verték össze anélkül, hogy visszaütött volna. Gyakran teteti magát síkhülyének és sokan annak is tartják, de azért ez nem fedi teljesen a valóságot. A másokhoz való viszonya egyszerű, csak azok érdeklik, akikben lát valami érdemeset, és ha még kedveli is őket, akkor bármit megtesz értük.
Kinézet: kócos barna haj, zöld szemek, bőrkabát, zöld pulóver, farmer gatya, vállvédő, esténként napszemüveg
Felszerelés: bozótvágó, pisztoly, egy mobil, vállvédő

Az első emlékem, hogy esik, hideg és sötét van. Olyan 8 éves lehettem, s csak feküdtem egy pocsolyában. Felálltam s körülnéztem, semmi ismerőset nem láttam, egy szűk sikátorban voltam. Embereket hallottam a sikátoron kívülről így hát elindultam a hang irányába. Mikor kiértem a sikátorból egy utcán találtam magam, de ez sem volt ismerős. A házak romokban, mintha háború folyt volna itt: Büdös volt, szinte már fájdalmasan büdös, nem volt semmilyen csapadék elvezetés ezért olyan volt mintha nem is utcán, hanem egy kisebb folyóban álltam volna és alig volt világítás. Egy kisebb csoportot találtam tőlem nem messze de nem fogadtak barátságosan, rám néztek és félelem lett úrrá arcukon.
- Megmondanák, hol vagyok? – Alig bírtam a tekintetük, azokat rideg és dühös szemeket…
- Mit keresel itt?! Húzz innen te szörnyeteg! – Ordított rám az egyik a másik pedig elindult felém, én megijedtem, elrohantam.
Rohantam, s akit láttam mind ugyanúgy nézet rám, egyesek elfutottak, mások utánam eredtek és én csak futottam, míg valaki meg nem fogta a vállam és el nem sötétült minden.

Mikor magamhoz tértem egy ágyban találtam magam. Egy kisszobában voltam, bár ez is romos volt, de mégis kellemesen éreztem magam.
- Látom felébredté, már hetek óta az ágyban vagy, bár elismerem nem csoda. – Szólalt meg valaki a mögöttem.
- Hol vagyok? – Kérdeztem majd próbáltam felkelni.
- Én a helyedben nem tenném, csoda, hogy élsz úgy megvertek.– Elém lépet egy öreg ősz hosszú hajú férfi volt. Magamra néztem, testem teljesen fásli fedte.– a kérdésedre meg a válasz, gettóban.
- Gettó, miféle gettó? – kérdeztem
- Maffia gettó. Ha kicsit tovább futottál volna láthatta volna a falakat, ami körül veszi. Ide hozzák azokat az embereket, akiket veszélyesnek néznek, de nem akarják, vagy még nem akarják megölni. Azt nem tudom melyik családé de, de miért kérdezel ilyet hisz ez az apád területe?
- Az apám… Nem emlékszem semmire, még a nevemet se tudom.
- Téged aztán tényleg jól elverhettek.
- Nem, már azelőtt vesztetem el az emlékeimet. - Ez után kiment én meg elaludtam.
A beszélgetés után csak ritkán egy pillanatra láttam a férfit, mikor aludtam ápolt, mikor ébren voltam viszont került.

Egy héttel később elég erősnek éreztem magam a távozásra, felkeltem felvetem a ruháimat majd távoztam. Világos volt s az emberek most nem bámultak meg, de nem is mentem közel hozzájuk. Megkerestem azokat a falakat, amikről beszélt nekem, nem tűntek magasnak, de ez csak látszat volt, egy madár, aki be akart repülni nekiment valaminek, amit nem láttam, de ott volt. Gondoltam keresek valami más kiutat, de nem találtam, körbejártam az egészet és semmit sem találtam. Órákig csak bá múltam a falat, míg be nem sötétedet. Robbanást és ordítást hallottam majd a hang irányába rohantam, de már csak romokat és vért találtam. A látványtól szinte megmerevedtem.
- Hé az ott nem a fia?
- Igen biztos az, nézzétek! Ugyan olyan.
- Az apja miatt van minden!
Bár hallottam figyelmem így is a vér kötötte le s mai napig irtózom a vértől.
- Mi, mi történt itt? – kérdeztem de mikor a többi emberre néztem ugyanúgy néztek rám csak még nagyobb gyűlölettel mint akkor és közeledtek felém.
Már vártam, hogy elvernek vagy megölnek, de most előbukkant az a férfi aki ápolt és elém állt.
- Nem ez a fiú a bűnös hagyjátok békén, vagy ha nem hát csak rajtam keresztül érhetitek el.
Ez után csak annyi maradt meg, hogy kék lángok jelenek meg a kezén majd elájultam.

Ismét ágyban találtam magam mégpedig ugyan ott.
- Te aztán szeretsz aludni, tegnap estétől ma estig aludtál. – mondta az ismerős hang majd felröhögött.
- Mért mentett meg?
- Nem gondolod, hogy természetes, ha egy felnőtt védelmez egy gyereket? Egyébként nem látszik rajtad, hogy visszatért volna valamilyen emléked, igaz?
- Nem uram.
- Ne uramoz már! Van nevem, Miko Arashi lennék. Hát pedig azt hittem, ha hagylak egy kicsit magadban, akkor előjönnek az emlékeid, mivel ha nem kell, új információt feldolgoznia az elme a régieket veszi elő.
- Uram miért néznek rám az emberek, úgy miért félnek tőlem?
- Mit mondtam az előbb? Nem uram, hanem Miko és a kérdésedre, a szemeid azok miktől félnek azoktól az izzó szemektől, nagyon hasonlítanak, azokhoz miknek tulajdonosa ki ezt a gettót uralja és rettegésbe tartja és ráadásul ez az alak azt állítja, hogy a fia vagy.
- A szemeim? – kérdeztem vissza mire Arashi egy tükröt adott kezembe és a szemeim tényleg izzottak, igaz alig láthatóan, de tényleg izzottak.

Másnap reggel bejött hozzám s ezt mondta
- Fuss egy kicsit, tegyél úgy két kört, a falmellet majd egyet hátrafutásban.
- Tessék?
- Jól hallottad ez lesz, a bemelegítés majd kapsz egy kis közelharc tanfolyamot.
Na, rohanj. – Majd szépen kitolt az utcára.
- Uram, de hisz a szemeim.
- Ne foglalkozz vele, nappal van, közelről is alig látszik. Ja és már 4 kör előre 2 hátra.
Mire megettem a köröket az egész testem zsibbadt.
- Eddig tartott lustaság? – kérdezte Arashi majd nevetett egyet.
- Bocsánat Miko-bácsi.
- Szerencséd, ezé kapsz finom lecsót. Jah és ha már név, legyen a neved Edem, ha már nem emlékszel az igazira.
Ebéd után pedig jött a közelharci edzés mivel Miko-bácsi úgy vélte, hogy itt meg kell tudnom védenem magam. Maga az edzés nem volt olyan rossz, mint számítottam, először az alapokat vettük át, de nagyon alaposan és Arashin kellet kipróbálnom a tanultakat, Ez ment hónapokig, delelőt futás, délután közelharc sötétedésig. Fél év elteltével viszont rátértünk az elkerülésekre ez eleinte abból ált, hogy Arashi fogott egy szivacs botot és azzal suhintgatott felém és ezt kellet elkerülnöm, ez még könnyű volt és nem fájt, ha eltalált, de később a labdaadogató-gépnél már nem így volt főleg, hogy tekegolyókkal töltötte fel. 2 év elteltével már a lövészetet tanultam, ezt légpuskával gyakoroltuk, azt mondta tehetséges lövész vagyok. Újabb két év múlva szinte minden el tudtam kerülni, amivel mesterem megbízott és már 200 méter távolságban mindent eltaláltam. De a legjobb az volt, hogy jól éreztem magam.

Egyik nap a szokásos köreimet tetem a fal körül mikor valaki megtámadott, az első támadás elől alig tértem ki, egyenesen fejbe akart ütni. Egy nálam 1-2 évvel idősebb fiú volt, bár nappal volt látszott rajta tudja, kivagyok, szeméből áradt a gyilkolási vágy.
- Ki vagy te?- kérdeztem, de nem választ kaptam…
Újra és újra megtámadott, mozdulatain látszott, hogy sokat edzet, de dühe miatt könnyű volt olvasni bennük. Sajnos csak dühítettem a kitéréseimmel, míg végül elővette fegyverét. Fegyvere egy lándzsához hasonló bot volt, de nem ez lepett meg, hanem hogy kék láng fedte be a pengéjét. Annyira meglepett, hogy már nem tudtam kikerülni, míg végül valaki másnak kellet közbelépnie s ez volt a mesterem. Tőrével és ugyanazzal a kék lánggal hárított s a fiú elfutott.
- Mester mik voltak ezek? Mik ezek a lángok?
- Látom nem lett bajod, ha már ennyire kérdezősködsz, - felröhögött - na, jól van, elmondom, de majd csak otthon gyere.
Otthon kivett hat gyűrűt az egyik zárt szekrényből. Majd leült elém és nekem adta őket.
- Tessék, ezek a gyűrűk kellenek majd ahhoz, hogy megtanuld a saját lángod használatát. - erre kicsit elmotyogtam.
- Nem szoktál ilyen könnyen belemenni a dolgokba, mi a hátsószándékod?
- Buta kölyök! Inkább idenéz. – s ezzel mutatott a kezén lévő gyűrűre, amin újra megjelent a kék láng – Ezt eső lángnak hívják ez az én lángom, ezen kívül még 6 fajta létezik: vihar, felhő, nap, villám, köd és ég. Akivel találkoztál az is eső lángot használ. Ha erős az akaratod és a megfelelő eszköz van nálad, akkor ezek a lángok valamelyike megjelenik. Mindenkinek megvan a saját beállítottsága így hát általában csak egy fajta lángot tud használni az ember.
- És, hogyan próbálhatom ki?
- Vedd fel ezeket a gyűrűket, gondolj valami olyanra, ami erős érzelmeket hoznak fel benned, lehet ez emlék, tárgy vagy valami cél, és ha jól csinálod valamelyiken meg fog jeleni a láng. Minél erősebbek az érzelmek annál nagyobbak lesznek a lángok és az erejük.
Úgy tetem, ahogy mondta és Az egyik gyűrűből kis villámok áradtak
- Lám csak villámok lennénk, he? Ami meggyulladt megtarthatod, ez egy D szintű gyűrű vannak ennél magasabb szintű gyűrűk, amikkel még erősítheted a lángodat. – Felröhögött (ez szokása) Majd erősen hátba vágott.
A következő 4 évben átálltunk az ellentámadás, támadás gyakorlásába valamint különböző eszközök használatát is tanultam, mint például a kard, lándzsa, íj. Fokozatosan kezdtük a lángot is belekeverni a gyakorlatokba. A lángomat lövedékek felerősítésére használtam s évek teltével egyre nagyobb tárgyakat tudtam elpusztítani vele és egyre hatalmasabb távolságokból pontos lövéseket leadni. Arashi szerint lassan haladóvá értem. Azok az évek melyeket edzéssel töltöttem életem legmeghatározóbb évei voltak, de mint minden ezeknek is lassan vége lett.

Egyik nap elküldött, hogy keressek meg valamit egy messzi romnál.
- Jól eldugtam a romok között, remélem tetszeni fog. – mondta.
Odamentem ahova küldött. Egy háromemeletes épülethez értem melynek lényegében a fele leomlott, itt kezdtem keresni, úgy sötétedésig kerestem, míg végül találtam valamit. Egy nagy ládát találtam a romok között. Kinyitottam s benne egy pisztolyt, egy hatalmas kést, egy vállvédőt és egy üzenetet találtam benne. A pisztoly egy 8 lövetű forgótáras lőfegyver volt az oldalán ezzel a felirattal „Akon”, a nagy kés pedig egy bozótvágó kés, ennek az oldalán egy kis villámmal, a vállvédőről pedig a mai napig nem tudom, hogy pontosan mi is az.
Ez állt az üzenetben:

Edem ezeket neked adom, mind úgy lett készítve, hogy remekül vezessék a lángodat a kés remek eszköz lesz, azok ellen kik a közeledbe férkőznek és Akon az egyik legjobb pisztoly, amivel találkoztam, képes úgy is tüzelni, hogy nincs benne töltény, ilyenkor a tisztán a lángot lövi ki és a páncél remekvédelmet fog nyújtani.

Rossz érzés fogott el, mert úgy írt mintha búcsúzkodott volna. Míg átnéztem a láda tartalmát besötétedett ezért felvettem a napszemüvegemet és siettem haza (szükséges viselet. Útközben hatalmas robbanások következtek be, nem messze tőlem és a testem magától mozdult, oda rohantam, a szokottnál is sokkal nagyobb rombolást láttam legalább tíz háztömb romokba dőlt, vér, füst mindenütt, csak egy valamit láttam tisztán, vörösen izzó szemeket láttam a romok közepén és a tulajdonosuk körvonalát, csak ő lehetett az, az apám. Láttam, hogy rám néz, hallottam kacaját és a testem megint magától mozdult, pisztolyt ragadtam és ráfogtam.
- Gyerünk, gyere lőj le! – Tisztán hallottam szavait, de nem húztam ravaszt.
A testem ölni akart, de a lelkem nem, térdre roskadtam a pisztolyt is leeresztetem.
- Szóval még nincs szándékod, na, mindjárt teszek róla. – s eltűnt.
Percekig ott térdeltem, nem értetem magam, egyáltalán mért rántottam fegyvert nem is emlékszem rá mégis olyan gyűlölet jött fel bennem, amit még nem éreztem… vagy legalább is nem emlékeztem.
- Arashi!
Eszem bejutott, hogy mit mondott apám utoljára és nem tudtam másra gondolni, mint, hogy Miko lesz a célpontja. Siettem haza, de mire hazaértem elkéstem. Nem volt rombolás csak ott találtam a nevelőmet vérben, még élt, úgy sebesítette meg, hogy sokáig szenvedjen, de Miko mégis mosolygott.
- Látom megtaláltad, ügyes vagy.– Erősen köhögött látszott rajta hogy szenved. – Ne is néz ide ez csak némi karcolás.
- Miko-bácsi mi történt?! Ki tette ezt?! Ő volt?!
- Halakban, halom hangoskodás nélkül is és tudod te ki tette a nélkül is, hogy válaszolnék.
- Miko-bácsi kérem, gyógyuljon meg kérem. – Eleredtek a könnyeim.
- Figyelj ide és jól jegyezd meg, lény mindig ön magad, ne zárkózz be hisz tele vagy energiával ismerkedj és élj, járd, körbe a világot tégy úgy ahogy jónak látod…fiam. Büszke vagyok rád.
Ezt hallottam utoljára majd meghalt.
- Meghalt, ilyen ha elveszítünk valakit? Ki felnevelt, ki tanított, ki gondoskodott rólam nincs többé! - A gyűrűm lángja olyan hévvel áradt, mint, még soha.
- Látom, végre kezded kapizsgálni. Na, gyere, csak támadj, ölj meg, ha tudsz, bosszuld meg az a korcsot! – Az apámat láttam az egyik háztetőn és az ablakon át kiabált nekem.
- Bosszú? Miről beszélsz, szerinted attól, hogy megbosszulom, visszakapom. Ez a láng nem dühből vagy bosszúból áll. Pusztán úgy döntöttem, nem hagyom, hogy ma éjjel bárki mást megölj. - A lángom még hevesebben éget, fegyvert rántottam és tüzeltem.

Először használtam Akont, lövedék nélkül is nagy pusztítást végzet s akkor még úgy gondoltam ezt senki nem élheti túl.
Másnap Órákig ültem a romokon, a lövés után apám eltűnt, de mivel hullát nem találtam biztos, hogy még élt. Az ajándékaim nézegetem, míg végül a pisztolyból kieset valami egy ujjbab üzenet volt:
Az üzenet másik oldalán egy térkép volt mely egy öreg kúthoz vezetett. Az aljára érve találtam egy alagutat mely kivezetett a falon túlra s még egy kis ládát is találtam a kijárat egyik sarkában, melyben egy kevés pénzt helyeztek el.

Azóta évek teltek el, és sokk dolgot láttam. Kapcsolatokat teremtetem a maffiával, felvetem Miko vezetéknevét és úgy teszek ahogy kérte, járom a világot ismerkedek, jelenleg japánba tartok ezért nyelvet tanulom, bár még csak kicsit beszélem. És mi a célom? Az apám keresése és megakadályozni, hogy más is megtapasztalja az ami én átéltem. Bár utóbbi lehetetlen még is megteszem, ami tőlem telik.
Ez volnék én Edem Arashi.