Synus Wisteria

Bukott Angyal

Egy reggel arra ébredtem, hogy a nap belesüt a szemembe, a bedeszkázott ablakon keresztül.
Egy elhagyatott házban voltam. Ahol minden poros volt és elhagyatott. Ruhám koszos és szakadt. Hiányzik a régi életem. Kivéve az apámat. Most minden olyan elfuseráltnak tűnik. Nem adhatom fel, valamiből meg kell élnem. Fel állok, majd a holmimmal az utcára sétálok. Az ég borús, akárcsak a lelkem a lelkem. Séta közben meglátok egy elhagyatott kis helyet. Bemegyek és leülök az egyik asztalhoz. Öt perc múlva egy hölgy jön oda hozzám.

- Mit adhatok?- kérdi a nő unottan
- Csak egy pohár szénsavas ásvány vizet.
A nő kiguvad szemmel néz rám, mintha valami földön kívüli lennék. Majd megfordul és elhalad. Egy csapat rossz arcú ember áll az asztalom elé.
- Hé nyuszikám, honnan jöttél a cirkuszból? - viccelődik a pofátlan tuskója. Nem figyelek rá, mert félek megfojtanám.
-Hallottad te ribanc. - ordít rám.
-Fogd be a pofádat vagy ketté szellek te rohadék! - kiabálok vissza.
-Mit csinálsz te kis ... - nem vártam meg, amíg nekem jönnek.
Elő vettem a kaszám, és helyet csináltam magam. Az egyik vadbarom bele harapott a kezembe. Leráztam a kezemről a kis patkányt, és megmetszettem az arcát, ha már így is akkora pofája van. Utáltam az ilyen embereket. Majd amikor a kis tetvek nagyobb része elmenekül, kisebb része pedig döglődött. A pult felé fordultok:
-Fizetek! - mondom a pultosnak intve. Pár percen belül viszont kijött a rendőrség, mint fő gyanúsítottat elkaptak.


A bíróságon bűnösnek nyilvánítanak. És börtönbe küldenek. Synus Wisteria 6160 számú fogoly kérem lépjen be a fülkébe. Hallom az egyik rendőr felszólítását. De jó lesz kapok ingyen képet.
-Remélem az életrajzomba is beleírhatom, hogy azért csuktak le mert néhány töketlen idióta belém kötött, én pedig megvédtem magam. - mondom a rendőrnek.
-Nem érdekel mit mondogatsz, húzás be a terembe.
Majd beküld és lefényképeznek.
- Ha halálra ítélnek az utolsó szavam az lesz hogy, B+. - mondom az egyik rendőr tisztnek.
-Örülök neki. - mondja flegmán.
Igazságtalan, ami velem történt.- mondom megint.
-Kellemes utat a cellához. - jelenti ki,,majd int a fejével, hogy vihetnek.
A börtön sötét cellái vesznek körül. Mindenhol rabok tolongnak a rácsokhoz. Majd egy csendes terembe visznek. Egy liftbe tesznek, majd felértünk a 4.emeletre. A lift ajtaja kinyílik, majd egy hosszú piros szőnyeges folyosóra kísérnek az őrök.
- Ez lesz a cellája, remélem kijön majd a cella társaival. Kinyitják az ajtót,majd belöknek rajta. Egy olyan cellát kaptam, amit mások öt csillagos szállodai szobának szoktak hívni.
- Ez a cellám. - mondom ámulva. Majd az egyik szekrénybe találok ruhákat, és átöltözök. Ha már ilyen jó rabnak lenni, ledőlök aludni. Kb … olyan négy órát aludhattam, amikor felkelek, elindulok a konyhába. Majd kinyitom az ajtót … amikor valami furcsa hangot hallok meg.

-ÁU – ordít valaki a túlsó oldalról.
-Van itt valaki? - kérdezem hangosan hogy bent is hallják a másik oldalon. Majd valami dörmögést hallok a másik oldalon. Lassan kinyitom az ajtót.
- Bocsánat, nem akartalak bántani. - mondom zavartan.
- Hogy merted rám csapni az ajtót, te … - felnéz rám, majd elgondolkodik.
- Ki vagy te, és mit keresel itt? - mondja Steven Segalt megszégyenítő fapofával.
- Új lakó, de nem sokáig. Úgy is megszökök innen -válaszolom.
- Szóval te is szökni akarsz mi? - lehajtott fejjel mosolyog.
- Mi mindannyian megakarunk szökni. -válaszolja. Majd egy csapat ember felé fordítja a tekintetét.
- Üdv! - köszönöm gyorsan ,és kissé megilletődve.
- Máskor ne merészeld rám csukni az ajtót, vagy veled tömöm ki a fotelem huzatát. - mondja fenyegetően.
-Szerintem még fiatal vagyok, hogy tömőanyag legyek. - válaszolok neki mosolyogva.

Majd magukra hagyom őket. Éljen, megint őrültek vesznek körül engem. Leülök tv-t nézni, amikor az egész csorda bevonul a tv elé. Nézek rájuk unott fejjel.

- A nevem Xanxus. - mondja az általam leütött személy.
-Ez pedig az osztagom a Varia. Üdvözlünk a különjáratunkon.

Nézek rá, hogy mi baja van ennek a fazonnak. Most csak szimplán megkattant, vagy csak teteti hogy gyagyás.

- Különjárat? Ez egy börtön ember. - mondom neki felvilágosításként.
-Nem börtön. Ez egy gép. A börtön negyedik emelete a tető. És a leszálló pálya. Ez egy kis gép, ami simán elfér egy ilyen helyen. Az őrök, akik bekísértek pedig az embereink. Érezd magad otthon. De tartsd észben, hogy a foglyunk vagy, Byakuran lánya. - mondja unottan. -

És vedd bóknak, hogy ennyit beszéltem hozzád. Pedig meg se érdemelted. - mondja felszínesen.

Int az egyik kezével, majd az egyik embere egy fotelt toll alá. Beleül, és nézz engem.

- Nem zavar, hogy tv-zni akarok? - kérdezem tőle mérgesen.
- Nem hallottad a főnököt? Fogoly vagy! - ordít rám egyik hosszú hajú osztagos.
- Attól még tv-zhetek nem? Vagy szeretnéd, hogy tv helyet farkas szemet nézzek veletek? - vetem oda a csípős modoromba.
- Xanxus vagyok, tehát szólíts a nevemen, megértetted? - mondja dühös hangon, mégis faarccal, majd egy fegyver szegezz rám. Felemelem a kezem.
- Ha lelősz, lelőlek én is. - mondom fenyegető hangnemben.

Leereszti a pisztolyt, majd elkezd mosolyogni.
- Szóval, mégis igazak a hírek rólad. Hogy te más vagy. - mondja körül írva a dolgokat, amit közölni akar velem.
- Más? Erre gondolsz? - a gyűrűmet a szívemhez rakom. A láng pedig elkezd lobogni a szememből.
- Erre gondoltam. - mondja, majd belekortyol a pohár borába.
Azt akarom, hogy nekem dolgozz! - mondta ellenvetést nem tűrően.
Mért dolgoznák neked? Mert elraboltál? - nevetek az arcába.
Kicsinállak te kis csitri! Hogy beszélsz a főnökünkkel? - ordibál megint össze-vissza.
-Úgy beszélek, ahogy akarok. - mondom flegmán.
- De velem nem. - mondja szigorúan, majd feláll és a pohara tartalmát a tv-re önti.
-Főnök, ez volt az egyetlen tv a gépen. - mondja egy alacsonyabb fiú a mogorva főnökének.
-Nem tudok időjárás jelentést nézni. - mondja az egyik béka kalapos emberke.
Majd nagy tanácskozás közepette, elhagyták a szobát.
Nem akarok fogoly lenni, nem akarok munkát. Inkább megszökök valahogyan. Csak nem most.
A gép egy két órát még repült majd landolt. Egy furcsa kastélyon. Egy furcsa, idegesítő kiabálásra lettem figyelmes.
- Hé hófehérke, megérkeztünk. Kiszállás! - kiabálta irritáló hangon.
Kivezetett egy bilincsben, majd a főnök kérésére az asztalnál kellett helyet foglalnom.
- Csak azért ehetsz velünk, mert nem vagyunk barbárok. - fordult hozzám a fiatal, furcsa hajú fiú.
- Ezt vegyem megtisztelésnek? Úgy érted? - mondom neki.
-Valahogy úgy, Örülj annak, hogy még egyben vagy. - mondja idiótán röhögve.

Nem nyírnak ki mivel szükségük van a lángomra. Nem érdekel én akkor is megszökök innen, az már biztos. Vacsora után egy szobába zárnak. Legalább van alvó helyem, és tisztaság van körülöttem. Örültem, hogy van normális mosdó, ágy így legalább normálisan végződhetett a napom.

Másnap, kocsiajtó csapódásra ébredtem. Felkeltem, majd kinéztem az ablakon.
Egy fekete luxus kocsi állt a ház előtt. A kocsiból két fura ember szállt ki. Gondolkozok, majd cselekszem. Amikor a két egyén bemegy a házba. Elkezdem összekötözni a lepedőket, amiket tegnap találtam a szekrény felső polcán. Majd halkan kinyitottam az ablakot. A hosszú lepedő kötél egyik végét az egyik csőre kötöttem, a másikat lelógattam. Kimásztam az ablakon és szépen lassan lemásztam rajta. A lepedőt le akarom rántani, hogy ne lássák meg. De sajnos, szerencsétlenségemre az egész cső lejön vele, ezzel nagy zajt csapva. A csövet és a lepedőt berakom a bokorba, magammal együtt. Az ajtón kisiet két mérges személy. Körülnéznek, majd bemennek. Kiszállok a bokorból, majd elbújok a kocsi hátsó ülésén. És betakartam magam egy pokróccal, ami ott hevert az ülésen. Még szerencse, hogy ilyen hülyék hogy nyitva hagyják az ajtót. Sajnos mivel nem tudok vezetni, ezért megvárom ameddig elhajtanak velem, aztán kiszállok. Léptek zaját hallom meg, majd ajtó csapódást.

- Elraktad a papírt? -mondja az egyik hang.
- Persze, megvan minden. - mondja a másik. Az autó elindul. Igaz, az utamat még saját magam se tudom.

Az egyik éles kanyarnál. A testem legurul az ülésről, és nagyot puffanok. -Áuu! – mondom hangosan. Ugyan is nagyon beütöttem a fejemet.

Mi volt ez? – kérdezi az egyik hang.
-Nem tudom, de a frászt hozza rám. – mondja a másik.
-Tsuna ne ijedj meg, de egy hulla van a hátsó ülésem. – mondja az egyik hang.
-MICSODAA!??? – üvölti kétségbe esetten.

A kocsi megáll. Lebuktam, ne. A lepel lehullik rólam, majd felkelek.

– Jól van lebuktam. De már nem bírtam ott maradni. Ne vigyenek vissza oda, kérem. – mondom kérlelően.
De ki vagy te? É mit keresel a kocsinkba? És mért van rajtad ilyen kevés ruha? – kérdezi egyszerre értetlenkedve a barna hajú fiú.
A Varia foglya. Xanxus beszélt róla nekem. – mondja a kisebb fiú.
Ő Byakuran lánya. – mondja, mintha egyértelmű lenne.
A nevem Synus Wisteria. És nem az hogy Byakuran lánya! – kiabálom rá.
Byakuran??!! Lánya??! – nézz rám furcsán.
Az a szemét nem az apám! – mondom morcosan.
Elszöktem, és most itt tartok. Megjártam a poklot otthon, az utcát, egy elhagyatott házat, verekedtem kocsmába, börtönbe vittek, elraboltak, megint megszöktem. Elégé kivagyok. Szeretnék egy normális napot! Elegem van. – mondom egy szuszra az egészet.
A nevem Tsunayoshi Sawada. Én vagyok a Vongolák főnöke.
Az én nevem Reborn. – örvendek.
Furák vagytok- mondom nekik zavarosan.
Nektek nincs olyan maffia beütésetek. – jelentem ki.
Kösz. Ennek igazán örülök. – vakargatja a fejét Tsunayoshi.
Szállj be a kocsiba, Synus. Nyugodj meg nem viszünk vissza. – mondja Reborn.
Rendben hiszek nektek. – mosolygok.

Bár egyáltalán nem tudom, mért hiszek nekik. Ez csak egy megérzés. Remélem jó úton haladok. És nem kerülök nagyobb bajba.