Név:SynusWisteria
Nem:Nő
Életkor:19
Láng:Vihar
Egyéni fegyver:
Kasza
http://www.gundammodelkits.com/wp-content/uploads/2011/08/Figma-White-Rock-Shooter-Review-By-AkibaHobby-19.jpg Kézi Ágyú
http://picture1.enfuniverse.com/anime/black_rock_shooter/metal_rock_cannon/01.jpg Család: –
Jellem: Okos, nagyszájú, néha beképzelt, és introvertált. Szeretett éhességét (családja miatt) semmi nem tudja csillapítani. Bár ezt nagyon titkolja. Kiskorában nagyon félénk volt, de nagyobb korára pont a fordítottja lett. Sokszor érzi magát magányosnak. Fél a férfiaktól, ezért sokszor támad rájuk vagy sérti meg őket, amikor közeledni akarnak felé. Csak azokban bízik meg, akik kiérdemelték az ő bizalmát. Sokszor parancsolgat oktalanul (mert megszokta, hogy kiszolgálták), és sokszor esik pofára, amikor közlik vele, hogy csinálja meg saját maga. Sokszor dühös, de ha egyszer tényleg elszakad nála a cérna, akkor az illetőnek felkel kötnie a gatyáját, mert ilyenkor olyan, mint egy fékezhetetlen tornádó, neki esik bárkinek. Ez vonatkozik arra is, ha bántják valamelyik szerettét. Megpróbál mindig higgadt maradni, de általában kitör, mint egy vulkán ha rossz megjegyzést tesznek rá.
Kinézet:
Egyenes, fehér, hosszú haja van. Általában két copfba szokta fogni. Pirosas magenta ? színű, nagy szemei vannak. Albínó. Ezért hófehér bőre van. Vékony, 162 cm magas + magas sarok. Általában egy számára egyedi ruhájában van, ami egy fehér rövid kabátból, fehér rövidnadrágból, egy fehér bikini felsőből és egy fehér cipőből áll (mellé fehér harisnyával, térdvédővel). Nyakán fehér nyakpánt található. Jobb szeméből néha pirosas láng lobog. (Ha használja a gyűrűjét) Persze télen hord más ruhákat is. De alapjában, ezt a ruhát szokta hordani. Ugyan is több egyforma ruhája van.
Felszerelés:
D gyűrű
(Összecsukható) kasza
Hajgumik
Térdvédő
Gyógyszer
„ A barátokat mi választjuk meg, a családunkat nem.”
A nevem Synus Wisteria, egy maffia családba születtem. Rossz helyen, rossz időben. Rossz testbe kerültem a világra. Az életem…, hogy is mondjam. Kezdem az elejéről.
Szóval, ahogy előbb mondtam maffia családba születtem. Anyám Mia Wisteria belehalt a szülésbe. Így hát apámra, ismertebb nevén Byakuranra, és az embereire maradtam. A szülés folyamán valami probléma adódott és szív elégtelenséget szenvedtem, amitől sokáig nem húzhattam volna. Ezért egy életmentő műtéten kellett átesnem. A műtétet még csak először hajtották végre.
Így én lettem az első ember, aki egy gyűrű lángjától lélegzik. Meg kellett halnom, ahhoz hogy újra élhessek. Persze csak képletesen. A gyűrű lángja mozgatta a szívem helyetti műszert. Így ha az a láng elalszik, az életem is elszáll. Ezt persze kiskoromban én még nem tudtam. Hiszen még alig voltam egy éves. A műtét után pár hétig kezeltek különböző stabilizáló szerekkel, majd készen álltam az életre. Persze csak megfelelő gyógyszeradagolással. Apám mindent megadott nekem, viszont a szobámat sose hagyhattam el engedély nélkül. Így sokáig a világot csak ablakon keresztül csodálhattam. Barátaim se voltak nagyon. Kivéve Shouichit, ő is apám egyik embere volt, de ő járt be hozzám beszélgetni kilenc éves koromtól, hapedig kimentem a szobámból mindenki vigyázzba vágta magát és hajolgatott. Kicsit olyan érzés volt, mintha félnének tőlem. Tudtam, hogy a félelem nagy úr, dehogy ekkora. Egyszerre szórakoztatónak és szánalmasnak találtam ezeket az embereket. Tíz éves koromban kaptam egy ajándékod Sho-santól.
-
Nézd Syn-chan, adok neked egy ajándékot. - mondta mosolyogva.
-
De ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el. – nézet rám szigorúan. Bár a szigor mellett a félelmet is megláttam a szemébe.
-
Megígérem. - mosolyogtam rá. Majd kinyújtottam a kezem.
Egy ezüstszínű gyűrűt rakott a kezembe.
-
Ez még anyukádé volt. Byakuran-sama adta oda, hogy vigyázzak rá. De nálad nagyobb biztonságba lesz. – mondta biztatóan.
-
Nyugodj meg Sho-san vigyázok rá. – majd magamhoz öleltem a gyűrűt.
A gyűrű felizzott a markomba. Én pedig csak néztem.
-
Milyen szépen világít! – közben néztem a gyűrű pirosas fényét.
Shouichi magamra hagyott a gyűrűvel. Én pedig vigyáztam rá és rejtegettem több mint hét évig. Addigra már, szabadon mászkálhattam a hatalmas épületben. És sokat nézelődtem a tetőn. Apám születésnapomra két fegyvert is adott nekem. Örültem, hogy én többet kaptam más embereknél, viszont hiányzott a szeretet. Amit a tv-ben láttam. A családi szeretet. Az anyai ölelés. És az apai dicséret. Szerettem volna egy igazi családot. De ez csupán álom volt, semmi más. Egyik tavaszi reggelen apám ébresztett.
-
Jó reggelt angyalom! Kelj fel gyorsan! – mondta mosolygó arccal, mint általában.
Apámnak olyan póker arca volt, mint senki másnak. Mindig mosolygott. Reméltem én nem örököltem ezt a kórságot tőle. Néha már féltem tőle.
-
Mindjárt, még fáradt vagyok. – mondtam álmosan, majd felültem az ágyamban.
-
És nem kopogtattál. – dobtam neki egy fehér párnát.
-
Kopogtattam, csak nem hallottad. – javított ki szokása szerint.
-
Én még alszok, menj te is, úgy sincs semmi dolgod. – mondtam flegmán.
-
De van, meg kell kérdeznem valakit, egy nagy titokról. – fordult felém.
Meghűlt a vér az ereimbe. Megtudta? De honnan. Kétségbe estem teljesen.
-
Sho-chan elmondta nekem. – mondta még mindig azzal az ijesztő mosolyával.
Jaj ne, megölte? Vagy megkínozta? Belőle kinézem. Meg fog ölni biztos.
-
Ne haragudj apa. Semmi jelentősége nincs annak a gyűrűnek, csak egy bizsu. – mondtam magyarázkodva.
-
Gyűrű? – nézet rám furcsán.
Kiakadtam, nem az lett volna a titok. Én pedig elkotyogtam.
-
Milyen gyűrű? – jött hozzám közelebb. Majd az ágyamra ült.
-
Á gyűrűt mondtam, ö… mást akartam mondani azt, hogy… – tovább akartam mondani, de nem tudtam, mert magához ölelt.
Pánikba estem. Mért ölelt át az apám? Nem értettem. Azt hittem neki nincsenek érzelmei, csak étvágya és hatalma.
-
Ne hazudj nekem Synus. – nézet bele a szemembe. Olyan hidegek és kegyetlenek, hogy attól féltem, hogy megfagyaszt.
-
Ki adta oda azt a gyűrűt? – kérdezte komoly arccal. A mosoly eltűnt róla.
-
Az egyik embered ellopta valakitől, hallottam a folyosón, utána oda mentem és elvettem tőle. – mondtam zavarodottan.
-
Ellopták a gyűrűt? – kérdezte kétlően.
-
Sho-chan egyszer se mondta nekem. – gyanakodva húzta mosolyra a száját.
-
Vagy te hazudsz nekem vagy ő hazudott nekem. – mosolygott újból rám.
Nem tudtam mit tegyek, ha apám megtudta az egészet, kinyír mint kettőnket.
-
De ha már úgy is nálad van a gyűrű, akkor megmutatom, hogy használd. – felállt az ágyról és az ajtó felé sétált.
-
Fél óra múlva várlak a stadionba. – mondta az ajtón kihaladva.
-
Fhúú, ez meleg helyzet volt. Bár így se úsztam meg a biztos halált. – ráncoltam a homlokom.
Fél óra múlva mozgás és életképesen álltam apám előtt a stadionban.
-
Most pedig vedd fel a gyűrűt. – parancsolta csendesen.
Felvettem. A gyűrű elkezdett szikrázni.
-
Most pedig tedd a szívedhez. – utasított tovább.
A gyűrűt a szívemhez emeltem. A gyűrű pedig elkezdett pislákolni. A vérnyomásomat az egekben. Össze fogok esni, úgy éreztem, majd pár másodpercen belül elmúlik. Kinyitom a szemem.
-
Pirosan látok az egyik szememmel. – mondtam neki furcsállva.
-
Igen. De azzal ne foglalkozz! – mondta flegmán.
-
A lényeg, hogy koncentrálj a kezedre. És szorítsd meg a kezed, mintha kapaszkodnál. – mondta kioktatóan mégis kedvesen.
Ökölbe szorítom a kezem, majd erőlködtem. Nem ment. Majd megpróbáltam még egyszer. Most se jó. A végén már idegességemben a falba ütöttem. És akkor megéreztem valami furcsát a tenyerembe. Egy lángocskát. Kicsi még is biztató jel volt, hogy helyes úton jártam.
-
Megcsináltam! – kiabálom oda.
-
Büszke vagyok rád. – oda jött, majd megint megölelt.
Mi baja lehet vajon? Gondoltam magamba. Szeretett hiánya lett. Bár ezt én mondom, aki a házon kívül még nem járt.
Minden nap gyakoroltam a tűz erősítését a szobámba. Apám pedig minden hónapba, be akarta vezetni egy új dolog elsajátítását. A következő nap is tanulással telt.
-
A mai nap meg tanulsz fegyverekkel bánni. Mint ez itt. – majd hozzám dobta a kaszát, amit kaptam tőle.
-
Koncentrálj a célpontodra. És ne lóbáld a kasza fejét, mert a végén a fejedbe köt ki. – figyelmeztetett mosolygó arccal. Félelmetes volt, amikor ilyeneket mondott és közben vigyorgott.
3-4 órát elbíbelődtem a kaszával. És újabb 4-5 órát az ágyú használatával. Az utóbbival a stadion felét leromboltam, sikeresen.
-
Örülök, hogy ilyen szépen fejlődsz. Ezt minden nap bevezetjük – majd kikísért apám a stadionból.
-
Holnap találkozunk Syn-chan! – majd integetve elhaladt a hosszú sötét folyosón.
Össze voltam zavarva, mért akarja apám ennyire, hogy használjam ezt a gyűrűt? És mi lehet Shoichivel? Már fél hónapja nem láttam. Elmentem a szobájába. Hátha ott találom. Mikor bementem sötétség volt, lámpát oltottam. Majd látom, hogy ott ül nekem háttal a nagy székben. Csak a lábát lehetett látni, semmi mást.
-
Sho-chan! A gyűrűt elmondtam véletlenül apámnak. De nem direkt. De ugye semmi bajod nem esett? Bocsánat, amiért megszegtem a szavam. Ráadásul apám is egyre furcsán viselkedik, mindig a gyűrűvel nyaggat. És állandóan ölelget. Lehet, hogy ez csak szeretet hiány, de nagyon furcsa. De ne aggódj nem mondtam el neki, hogy te adtad oda nekem. – hadartam el olyan gyorsan, mint még soha semmi mást.
-
Szeretet hiány? Gyűrű? Shoichi? – fordult meg egy ismerős hangú ember a székben.
Lefagytam teljesen. Szememből könny csordult ki, és a testem remegett, mint a nyárfa levél.
-
A … a … apám?! – nyögtem ki a szót végre.
-
Bizony. Ezt akartam hallani tőled. Csodálkoztam, hogy fél hónapig nem kerested fel. -
Már kezdtem azt hinni, hogy tényleg ártatlan vagy. – mosolygott a képembe.
-
De ez a kis vallomás beárult téged is, és őt is. – mondta ki a végszavakat.
Oda jön hozzám. Látja, hogy megfagytam és mozdulni se bírtam a sokktól.
-
Olyan vagy mint anyád, ő is titkolózott előttem. – majd lehajolt, és megcsókolt.
Amitől viszont magamhoz tértem. Bármennyire is féltem, viszonoztam egy irgalmas nagy pofonnal.
-
Mit képzelsz rólam?! Megőrültél?!- kiabáltam vele.
-
Nem képzelek semmit. Ez nem a képzelet, hanem a valóság. – törölgette le a szája széléről a vért.
-
Te semmit se tudtál a gyűrűről, mért jöttél az nap reggel a szobámba? – kérdeztem kiborultan.
-
Mert féltékeny voltam mondjuk. – jelentette ki közönyösen
-
Kire? – kérdeztem, szinte már röhögve az idegességtől.
-
S.h.o.-chan – betűzte a nevét.
-
Idióta! Mért kell rá féltékenynek lenned? Ő csak egy barát, te pedig csak az apám vagy! – kiabáltam dühösen.
-
Ostoba lány! Te nem csak a lányom vagy, hanem a tulajdonom! – jelentette ki, mintha teljesen természetes lenne.
-
Undorodom tőled! Látni se akarlak! – csaptam rá az ajtót. Majd a szobámba siettem.
Nem tudtam mit tenni. Meg kellett szöknöm. Összepakoltam, és indulás készen az ajtót nyitottam, amikor apám állt az ajtóba.
-
Hova készülsz?! – kérdezte lépkedve befele az ajtón.
-
Neked ahhoz semmi közöd! – vágtam rá, hátrálva.
-
Én vagyok az apád, valami közöm csak van hozzád. – mondta önelégülve.
-
Sose lesz, úgy közöd hozzám, ahogy te szeretnéd. Nem leszek egy darab tárgy a vitrinedben, és nem leszek a második… – ekkor kaptam egy jól célzott pofont az arcomra.
-
Ne merészeld anyádat említeni! – mondta mosoly nélkül.
-
Ahhoz a szukához semmi közöm! – mondta hideg tekintettel.
-
Ha az anyámat ócsárolod, akkor engem is. – vágtam rá a választ.
-
Neked sincs semmi közöd hozzá, meghalt. Neked már csak én vagyok! - mondta mosolyra húzott szájjal.
-
Soha, soha… SOHA! – kiabáltam az arcába.
Majd a gyűrűt elővéve, a szívemhez raktam. A láng a kezembe felizzott. Most látszódott tisztán, hogy tűz izzik a tenyeremben. Jobb szememből pirosas láng lobogott kifelé úgyszintén.
-
Jól gondold, meg mit teszel. A hálátlan gyerekek büntetést kapnak Syn-chan. – figyelmeztetett.
-
Már nem vagyok gyerek! És nem vagyok a lányod! – jelentettem ki.
-
Te mindig a lányom maradsz. Még ha meg is halsz, akkor is. – húzta mosolyra újra a száját.
-
Hagyj békén! – kiabáltam rá. A kezembe lobogó tűzzel arcon ütöttem, és kiszaladtam az ajtón.
Emeleteken át szaladtam egyre lejjebb és lejjebb. Végül inkább beszálltam a liftbe, mert nem bírtam az ilyen szintű strapát. Száz emelet mégis csak száz emelet. Mikor kiléptem a liftből ott állt apám, és jó pár embere.
-
Ugye nem hitted azt, hogy ilyen könnyen megszökhetsz? – kérdezte mosolyogva.
-
Hagyj elmenni, vagy magam török utat. – majd előre léptem egyet.
-
Kapjátok el! És hozzátok az irodámba. – majd odasétált az egyik lifthez és megnyomta a gombot.
-
Fenn találkozunk Syn-chan! – mosolygott ördögien, hogy szinte felfordult a gyomrom.
-
Találkozunk a pokolba, Byakuran! – mondtam a szemébe. A szemei megteltek gyűlölettel.
-
Ezt még megbánod! – mondta hideg tekintettel, és beszállt a liftbe.
Kivettem a kaszámat a zsákomból. És szétnyitottam. Testemből a kaszába szivárgott a láng, majd lábaim megindultak a tömeg felé.
-
Lássuk mit tanított az ördög. – mondtam végszóként.
Majd a tömeghez futottam, szétcsaptam köztük. A lelkem megkönnyebbült, mikor rájöttem, hogy helyes úton jártam a szabadság felé. Mire feleszméltem a szabadság gondolatából. Már halomra gyilkolt egyenruhások holtteste hevert a lábaimnál. Majd a bőröndömet áthúztam a holtest kupacom. És elhagytam a jég hideg otthonom. Még visszanéztem az épületre, a holttestekre és egy dolgot szinte biztos tudtam.
-
Még is csak az ördög lánya vagyok. - mosolyodtam el úgy, ahogyan ő szokott.
Tárgy: Synus Wisteria 
pl.: szülésben,hónapban stb.
azaz: 300