Ogawa Rin

Név: Ogawa (Maeda Abe) Rin

Nem: férfi

Életkor: 26

Láng: nap

Egyéni fegyver: egy súlyozható kard, amiben alapból 127 kg súly van de, még lehet bele rakni. A külseje első ránézésre hogy hatalmas. A hosszúsága a 3 méteren is túl van. A Markolat egy lábszárcsont, aminek a végén egy korona van. A keresztvas pedig egy emberi borda csont és kettő lábszárcsont lóg ki belőle kettő oldalra.

Család: nincs

Jellem: Általában viszonylag kedves és vidám hangulata van. Nagyon könnyen fel lehet idegesíteni. Sajnos nála az idegesség egy bizonyos testi változást is létre hoz, ezáltal amikor ideges sokkalta erősebb lesz. Ez persze roncsolja a szervezetét, hisz a vér, ami az izmaiba pumpálódik ilyenkor túlságosan is, megnöveli az izmok erejét és így nagyobb károk is, keletkeznek közben.

Kinézet: 189 cm magas vagyok. Kicsit hosszabb szőke hajam van és arany barna szemeim. Mindig van rajtam egy ing és ing mellény, de zakó maga nem biztos. A nyakkendőt kicsit hanyag módon kötöm, így sokszor szét van csúszva és hasonlók. Napszemüveget még éjszaka is hordok. Ezek mellett még cigizek is.

Felszerelés: A kardot egy hatalmas nagybőgős tokban tartok, amit folyton magam után húzok a földön. A szemüvegem is mindig nálam van ezen felül még 6 gyűrű van rajtam. Van egy nyakláncom is, amin egy kereszt van.

Előtörténet:
A családom maga régóta kapcsolódik a maffiához. Már legalább kilenc generáció óta. A családunkból sok maffia családhoz kerültek már őrzők az évek során. Sajnos én alapból hátránnyal kezdtem az életemet, hisz egy genetikai betegséggel születtem, ami a jellememben is megnyilvánult. A betegség maga csak annyi, hogy amikor a szívem gyorsabban ver az izmaim, elszívják a vért és így sokkal nagyobb erőt, vagyok megmozgatni pillanatnyilag. Amíg hat az állapot a hátránya, hogy az izmokat túlságosan elhasználja így a halál általában tizenöt és húsz év körül, már elragadja ennél a betegségnél az embert. Sajnos ezen apropóból a gyerekkorom is teljesen másképpen alakult, mint szerettem volna. Eléggé magányos gyerek voltam hisz akkoriban ez az állapot akkor jött elő, ha nagyon felidegesítettek és akkor általában minden körülöttem lévőt megvertem. Én magam is utáltam nagyon ezt az énemet és igyekeztem is elfojtani, de sosem sikerült igazán. Ezért nagyon magányos volt maga a gyerekkorom. Az eszem semmivel sem volt jobb a többiekénél, sőt ellenkezőleg sokkal hülyébb vagyok, mint az átlag. A memóriám maga szinte hogy tökéletes de a logikám nagyon rossz. Ez okból az iskola számomra kész szenvedés volt. Szerencsére azért azzal tudtam ellensúlyozni a dolgokat, hogy a memóriám maga nagyon jó volt. A családom maga nagyon hiányos volt hisz az apukám már születésem előtt csatlakozott egy kicsit nagyobb családhoz, mint őrző az anyukám pedig bele halt, abba hogy minket megszüljön az iker bátyámmal. A nagypapi nevelt fel minket. Az öreg maga nagy legenda volt a családon belül és még sokan mások is csodálták a tehetségét. Sokan jártak hozzá tanulni tőle. Még azt is mesélte, hogy az apánk is tőle tanult. Sokat mesélt róla, hogy igazi zseni volt az öreg és, hogy ő vitte eddig legtökéletesebben tovább a tanításait. Még elég kicsi voltam, amikor egyszer nagypapi bemutatta mi is az a technika, ami miatt olyan nagyra tartják őt. A technika maga elképesztő volt. Elő vett egy hatalmas kardot, amin én csodálkoztam is, hogy képes megmozdítani. De úgy pörgette és forgatta, hogy azon én csak csodálkozni tudtam. Könyörögtem neki, hogy tanítsa meg nekem. Meg is ígérte, hogy majd megtanítja nekünk a bátyóval de, előtte egy privát edzés tervet kell csinálnunk. Nagyon izgatott voltam, hogy megtanulhatom azt a mesterséget, amit az apu is kitűnően használ. Mindent teljes oda adással kezdtem el csinálni amit a nagypapa mondott. Már akkor azt hittem, hogy ez maga az edzés de súlyosat tévedtem. Csak a nagypapi ellenőrizte, hogy mennyi kitartásom van hozzá, hogy bele vágjak ebbe az egészbe. Amikor meg kezdte az erőnléti edzésem még az elején szólt, hogy ne nehezteljek meg rá, ha durva lesz de ez szükséges hozzá, hogy meg erősödjek. Megígértem a nagypapinak, hogy nem fogok neheztelni, bár ezt az ígéretet nem tudtam tartani neki. Bár ez szerintem érthető is. Az egész hetem be volt ütemezve, hogy milyen erőnléti edzés vagy épp gyakorlati edzés melyik napon van. Az edzést magát 4 éves koromban kezdtem el. A hétfői napomon Folyamatos gyakorlati edzésem van, ami a gyorsaságomat fejleszti. Az edzés maga arról szól, hogy a nagypapi egy fakardal folyamatosan támad engem vele. Én itt félmeztelen vagyok, és el kell hajolnom a csapásai elől. Az elején persze vissza fogta magát, de a vége felé amikor már én is képzettebb voltam olyan gyorsasággal mozgott már, hogy kétlem, hogy ha nem ő edz engem akkor követni tudtam volna a mozgását. A keddi napom arról szól, hogy folyamatosan meg állás nélkül futnom kellene. Az elején még csak gyaloglást kért tőlem a nagypapi de már az is, hogy egész nap egy folytában gyalogoljak az is elég kikészítő volt. Később mér teljesen természetessé vált, de kellett hozzá 10 év, hogy megszokja a szervezetem az efféle terhelést. A szerdai nap maga az erőnlétről szólt. Folyamatos fekvőtámaszok súlyzózások felülések és hasonlók. Az elején már képtelen voltam arra, hogy az egész napom pihenő nélkül ezzel töltsem. Olyan izomlázaim voltak tőle, hogy másnap meg se bírtam mozdulni. Sok izom szakadásom is volt de akkor se kímélt a nagypapa. A csütörtök maga a kardforgatás napja volt. Én fogtam egy fakardot és a nagypapival küzdöttünk egymás ellen. Nagyon kezdetleges volt a kard technikám de a sok edzés tökéletessé tette. A pénteki edzés maga arra ment rá, hogy minél több sújt, tudjak emelni. Erre azért volt szükség, mert maga a kard, amit a nagypapi forgat teljes egyszerűséggel az maga 87 kg volt. A szombati napokon a lángom létrehozásával és irányításával foglakoztunk, és ehhez kaptam is egy kisebb gyűrűt a nagyapámtól, aminek a segítségével tudtam irányítani a lángjaimat. A vasárnapokon pedig a betegségem gyakorlati használatát edzettük. Képes voltam arra, hogy a saját emlékeimtől kihozzam magamból azt az állapotot, hogy erősebb legyek. Így kétszer akkora erőt tudtam kifejteni de az orvosok mondták hogy ha ezt rendszeresen csinálom akkor akár 15 éves koromra meg is halhatok. A bátyám is velem edzett minden alkalommal bár neki kevésbé ment ez az egész, mint nekem. Ő valahogy sokkal törékenyebb alkat volt, mint én. Neki jobban ment a gondolkozás része, mint a gyakorlat és az ő testalkata valamiért nem tudott hozzá szokni ehhez az egészhez. A lángom edzésével először is kiderült, hogy Nap típusú vagyok. Mint a nagypapi elmagyarázta ez a legmegfelelőbb típus a betegségemhez. Arra lett leginkább ráfordítva az edzés, hogy a lángomat képes legyek a testemen egy meditációval szétterjeszteni és így képes legyek vissza állítani normális és egészséges állapotába az izmaimat. Így nem kellett attól tartanom, hogy belehalok a túlzott használatába a betegségemnek. Ezzel foglalkoztam minden vasárnap és mondhatni így telt teljes 22 évem. Utána a nagypapa mondta, hogy készüljek, mert elég éretté váltam, ahhoz, hogy megkapjam az első kardomat. A családunk elég nagy. Sőt túlságosan is nagy. Kovácsok is akadtak az ismeretségi körben és megtervezhettem a saját kardomat is. Egy olyan kard volt minden álmom, ami mindenképpen magára vonta a figyelmet. Először is hatalmas volt. A markolata is legalább hetven centi. A keresztvas egy emberi borda volt, amiből két oldalról egy-egy lábszárcsont lógott ki. A markolat is egy lábszárcsontot formázott, aminek a végén egy korona volt. Maga a kovácsolás nehézkes része ennek hisz a nagypapi fejlesztéseinek is benne kellett lenni a kardban. A pengéjébe még lehet tenni súlyokat, mivel az üreges. Így az alap súlyát még lehet fokozni. A másik egyediség benne, hogy a kard, amikor neki vágódik valaminek egy ellen robbanásszerűen, berobban valami fura porszerűséget, ami a kardban van és visszadobja magát a kardot. Ezt lehet szabályozni, hogy mikor lökjön és mikor ne. Az alap súlya, amit még a betegségem nélkül is tudok mozgatni az 127- kilogramm. Ha a betegségemet is használom, akkor akár 200 kg os súllyal is tudom használni ezeket. Utána, amikor meg volt a kardom megmutatta a kardal az alap technikákat. Az ilyen kardot nem lehet könnyedséggel forgatni. Ehhez lendület kell. Az első forma pedig az, hogy a kardot megfogod, kitartod és elkezdesz vele pörögni, mint egy balerina. Ez a legegyszerűbb az egészből. A kezdőknek általában 3 alakzat van, amit megtanítanak. Ez a pörgős. A másik pedig egy fel és oldalra csapás igazából. A kardot magad mögött húzod a földön, és amikor az ellenfélhez értél egy alulról irányzott csapással felütöm az ellenfelemet a levegőbe, és amikor visszaesne már a földre egy oldalról irányzott vágással mondhatni ketté szelem az ellenfelemet. A harmadik pedig igazából egy vadállatias ütés sorozat, amit csak kellő pszichológiai alátámasztással tudsz elvégezni. Azaz kell hozzá egy bizonyos fokú őrület. A sorozat maga, hogy kettőt csap felülről egyet szúr szívre kettőt csap oldalról egyet, pedig szemre szúr és onnan azonnal egy srégen balról lefelé irányuló vágást, indít. Általában ez az a kombó amit, rohadt nehéz megtanulni. Nekem gyerekjáték volt de csak úgy tudom használni, ha a betegségemre támaszkodok. Egyébként nem tudok elérni az utolsóig. Túl sok erőt kellene felhasználnom. A papi még azt is megmutatta nekem, hogy a következő technikákhoz mit kellene elsajátítania az újoncoknak. Az újoncoknak az lenne a fontos, hogy a kardban lévő kis robbanások, amikkel azonnal lehet indítani a következő támadást, azokat meg tanulják használni. Szóval a lényege az, hogy amikor én mondjuk, vágok egyet akkor az a 130 kg amit megmozdítottam ott ne álljon meg és essen le hanem a robbanás el löki a pengét és egy teljes fordulatot leírva a másik oldalról vághatsz már azonnal. Akik ügyesek ezt a forgást a másodperc tized része alatt megteszik, így szinte alig tudnak reagálni az első rohamra. Az utóbbi két évben csak ezt gyakoroltam. Úgy két napja megjelent egy fehér hajú srác, aki megkért rá, hogy csatlakozzak az ő családjához. Mondjuk, eléggé meglepődtem rajta, hogy ez csak így hipp hopp megy és akkor mi már is, beállunk és minden erőnket annak a családnak, szenteljük, ami befogad. Összepakoltam mindenemet és azonnal indulnom kellett vele. Az bántott a legjobban, hogy a bátyámtól nem is nagyon tudtam elköszönni. Sajnos nagyon is jól tudtam, hogy utál engem, mert én alkalmas voltam rá, hogy eltanulhassam ezt a kardstílust és ő, pedig nem de attól én még kedveltem. Amikor elértünk a főhadiszállásra, ami egy kurvanagy felhőkarcoló volt közölte velem, hogy egy egész nagyszobát kapok, amibe totál olyan cuccokat kérhetek amilyeneket, akarok. Mondanom sem kell egy komplett edzőterem szerűen szereltem fel az egészet. Legalább is az ahhoz való felszereléseket kérvényeztem nála. Mondjuk épp, hogy csak megérkeztem szóval nem is várhatom, hogy zsipsz zsupsz itt legyen minden de, azért jó lenne, mert így unatkozok.