Claudo Blackwood

- név: Claudo Blackwood
- nem: fiú
- életkor: 19
- láng: eső
- egyéni fegyver: egy fém bot végén egy pengével, ami lánggal felerősítve egy kasza lehet
- család: szabadúszó
- jellem: eléggé magába forduló, a csendet szereti, nem túl beszédes
- kinézet: hosszabb szőkés barna haj, kék szemek, vékony testalkat, egy fekete póló, egy narancssárga-fekete csíkozatú pulóver, fekete hosszú nadrág, egy narancssárga sál, mindig van vele egy farkas.

Kiskoromban egy apró faluban éltem két szülőmmel és egyetlen bátyámmal. Mikor betöltöttem 6. életévem egy nagyhatalmú ember elfoglalta a falut és gettóvá alakította azt.
Ekkoriban köszöntött be a nyomor kora, és sajnos ebbe sokan bele is haltak. De voltak olyanok, akik megpróbáltak szembeszegülni az új helyzettel, mint a családom. Őket sajnos vagy elvitették, vagy kivégezték……sajnos a szüleimnek és a testvéremnek nem volt olyan szerencséje, hogy akár elhurcolják őket. Az egész családom lemészárolták egyetlen éjszaka alatt. Nekem valahogy sikerült elmenekülnöm a vérszomjas pribékek elől, viszont így olyan helyekre vetődtem, amiken még soha nem jártam. Egy heti bolyongás után egyszer csak megpillantottam egy farkast amint egy romos épületbe bemegy. Valamiért vonzott….nem tudtam miért, de követtem, és mikor beértem az épületbe megláttam ugyan a farkast amint bámul engem, de nem volt egyedül. Mellette ült egy eléggé ápoltnak látszó középkorú ember aki úgyszint engem nézett és láttam, hogy mondani készül valamit, így hát figyeltem.
- Hát te fiam mit keresel errefelé?
- Követtem a farkast.
- Érdekes válasz…… mindenesetre kérsz valamit enni? Látom éhes vagy.
- Igen, - van valami fura ebben az emberben- köszönöm.
Evés közben állandóan figyeltem és ő is figyelt engem…. a farkasáról nem is beszélve.
- Mintha belém nézne. – gondoltam.
- A neved még el sem árultad.
- Az emberek csak Koukonnak hívnak és ő a farkasom Ame, de én csak Amnak hívom. És mi a te neved?
- Claudo. Claudo Blackwood.
Amint végeztem az étellel Koukon felállt és intett nekem, hogy menjel utána. Követtem hát egy alagsorba, ami egy kisebb barlangnak látszó helységnek tűnt még az előző századból. Nem értettem, hogy lehet ez a helység még eldugott a gettó főnöke elől. Kokun szembe állt velem és egész közelről a szemembe nézett…
- Akarsz nálam lakni?
Eléggé meglepődtem.
- I-i-igen! – válaszoltam.
- Akkor ez el is dőlt. – és felkacagott.
- Viszont későre jár. Menj most aludni a földszinti részre.
Úgy is tettem, mivel a koplalás és a bolyongás eléggé lefárasztott. Kerestem magamnak egy szimpatikus zugot ahova ledőlhettem és egy takarónak látszó kicsit vékony, de használható textilt, amivel takarózhattam. És amint lefeküdtem szinte egyből álomba merültem. Mélyen aludtam ez kétségtelen mégis felkeltem, mert úgy éreztem le kell mennem a helységbe, ahol még mintha a Koukon is ott lett volna. Igazam is lett, tényleg ott volt. Elrejtőztem egy törmelékrész mögé és figyeltem mit csinál. Láttam amint Am kerget egy fura lángot, amit mintha Koukon irányította volna. Nem értettem mi lehet az ezért a háta mögött odalopóztam hozzá, és amikor úgy láttam, hogy alkalmas megszólítottam.
- Mi ez a láng?
- VÁÁ! Mit keresel itt??
- Szóval?
- Háát…öö…jó elmondom. A láng olyan, mint az érzelmek megtestesülése. Van 7 féle láng, ezek a köd, a nap, a villám, a vihar, a felhő, az eső és az ég, amikből egy ember a személyisége szerint tud használni. Az én lángom nap típusú.
- Akkor nekem is van lángom? Miért nem láttam még? Hogy tudom előhívni?
- Milyen beszédes lettél hirtelen. Mennyünk sorban 1: Igen neked is van, 2: Még tudatosan sose próbálhattad előidézni, 3: Mindenképp szükséged lesz egy erős érzelemre, amit bármikor elő tudsz hívni. Meg szeretnéd próbálni?
- Persze.
- Legyen hát. Megmutatom, hogy tudod előhívni a lángod.
Majd szinte meglepő gyorsasággal előkapott egy kis szütyőt a zsebéből, amiből 6 gyűrűcskét rázott ki.
- A lángod egy gyűrű segítségével tudod előhívni legkönnyebben… sajnos nincs ég típusú gyűrűm, de a többi 6 féléből sikerült az éveim során szereznem egyet-egyet. Próbáld ki őket. Vegyél fel egy szimpatikusat és gondolj valamilyen erős érzelemre és azt az érzést koncentráld a gyűrűt viselő ujjadba.
Ki is próbáltam a gyűrűket szép sorjában, és amikor a harmadikat próbáltam egyszerre csak kék láng csapott fel a gyűrűből. Am eléggé meglepődött, de nem hátrált, hanem inkább közelebb jött és úgy nézte a lángot, mintha az megbűvölte volna.
- De szép!
- Azt hiszem meg is van a nyertesünk. Claudo a te lángtípusod az eső. Cseles egy elem ez és nem sokat találsz belőle errefele.
- Megtarthatod a gyűrűt. Úgy érzem szükséged lesz rá.
Majd a többi gyűrűt visszatette a szütőjébe, majd a zsebébe. Erre én csak néztem és mosolyogtam. Az elkövetkező pár hónapom a lángom kitapasztalásával és edzéssel telt. Az edzéseim a gettó szélénél lévő falnál voltak minden nap. Koukon elég mozgalmas edzést talált ki nekem. Minden nap ki kellett mennem a falnál lévő erdőbe, hogy senki se lásson. A lágom kiismerését meditációval végeztem, aminek során megpróbáltam letesztelni milyen érzésekre hogy reagál a láng. Koukonnal a tréning már nem volt ilyen könnyű. Minden nap száz felüléssel és fekvő támasszal kezdtem, majd az első alkalommal, amikor ez megvolt Koukon odajött hozzám és adott nekem egy fából faragott botot.
- Próbáld meg a botba vezetni a lángod.
Meg is próbáltam, mire a boton fellobbant a kék láng.
-Remek.
Ő is egy fa botot ragadt és belevezette a lángját, majd az enyémhez érintette.
- Most próbáld meg elszívni a lángom a boton keresztül.
Nem tudtam mit is kéne pontosan csinálnom, de tettem amit mondott és valahogy sikerült is, de nem túl nagy sikerrel.
- hát ezt még gyakorolni kell.
Órákon át gyakoroltunk. Ő támadott én pedig megpróbáltam elszívni a lángját. Mire észbe kaptam már rég este lett.
- Elég mára az edzés. Mennyünk vacsorázni, aztán alvás.
Így ment ez éveken át. Azt hittem senki se jár a fal fele, főleg az erdős részbe, de az edzésem kései felében minden nap egy nálam fiatalabb gyerek futott el a fal mellett, de soha nem hagytam, hogy meglásson, inkább elbújtam, és amikor elment folytattam a meditációt. Minden alkalommal néztem a fiút és elgondolkodtam rajta, hogy miért futhat, és hogy ki lehet. Edzéseim során megtanultam semlegesíteni más lángokat és a fizikumomat is fejlesztettük. Egy este Koukon lehívott a kis helységbe.
- Már eléggé kitanultad a lángod használatát. Lássuk, milyen leszel, ha igazi fegyverrel kell harcolnod.
Ahogy ezt mondta egy ládához sétált és kivett belőle egy kis fém botot. Nem értettem mit akar vele, de azért kezembe adta a fegyvernek nevezett kis tárgyat.
- Van az oldalán egy gomb. Próbáld ki, de óvatosan ám.
Alig találtam meg a gombot olyan kicsi volt, de megérte megnyomni. A kis botból egy fémrúd lett, aminek a vége pengében végződött.
- tetszik? Ez lesz a fegyvered, mert nem tudsz mindent fa botokkal megoldani majd.
- Köszönöm Koukon.
- De nem értem miért érdekelte úgy a lángom Amot? Eddig még csak a közelembe se jött.
- Lehet, hogy végre érez rajtad valamit, ami miatt ragaszkodni kezd hozzád.
- … Későre jár. Egyelőre menjünk aludni
- Egyet értek. Amúgy is fárasztó edzés volt a mai.
- És akkor még nem láttál semmit. A tényleges fegyveres edzéseket nehezebbnek szánom.
-… Akkor jó éjt.
És azzal ott se voltam. Másnap elkezdtük a fegyveres tréninget.
- Próbálj meg támadni vele!
- Rendben. Jövök!
A fa bot után könnyű volt megtanulnom kezelni ezt a fegyvert. Jól lehetett forgatni és könnyű volt vele vágni is, mégse sikerült még csak hozzá se érnem Koukonhoz.
- Jól van. Egészen jól forgatod a fegyvert pedig ez még csak az első alkalom, hogy harcolsz vele. Most próbáld meg a lángod a fegyveredbe koncentrálni, mint a fa botnál.
Meg is tettem. A fegyverem kék színbe borult és az oldalán kicsit kaszára hasonlító penge alakult ki.
- Most így próbálj meg támadni!
Kipróbáltam így is, és megkönnyebbülésemre így se jelentett nehézséget a kezelése.
- Jó így is nem?
- Igen. De eredetileg se rossz.
- Akkor estig meg sem állunk. Gyere!
- ÁÁ!! Estig? Na mindegy. Akkor védd magad!
Este már csak dőltünk az ágyba és aludtunk. Így ment el nagyjából másfél évem a mindennapos tréninggel. Azóta se láttam azt a fiút, aki a falnál futott.
Egyik este arra ébredtem, hogy zajokat hallok kintről és mindenki segítségért kiabál. Egy darabig nem értettem mi lehet kinn, de sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy a gettó ura újabb kivégző osztagokat szabadított a lakosokra. Gyorsan felkeltettem Koukont és Amot, hogy legyen időnk elmenekülni, hiszen ennyi ember ellen semmi esélyünk nem lett volna. Épphogy ki tudtunk menekülni a házból. De sajnos rossz irányba menekültünk és egy szűk utcában utolértek minket. Mielőtt megláthatták volna hányan vagyunk Koukon gyorsan belökött engem és Amot a szemétkupacok közé, hogy megpróbáljon menteni. Sajnos pont úgy estem, hogy bevertem a fejem valami keménybe és elájultam. Amint kicsit magamhoz tértem láttam, hogy tíz ember állja körbe Kouoknt és mindegyiknek az életére fáj a foga. Koukonnak viszont csak a gyűrűje volt tízük ellen.
- Bocs tata, de a főnök nem hagyott nektek más utat. És ha a főnök ilyen melót akar azt meg is kapja tőlünk.
Láttam, ahogy lefogták és mindegyik lőtt bele pár golyót, majd miután mindegyikőjük végzett, kikötötték egy oszlophoz és fejbe lőtték, majd mentek tovább és ugyanezt csinálták még sok arrafele élővel is. Segítségért akartam kiáltani, de nem jött ki hang a torkomon. Majd amikor odébb álltak sikerült kikászálódnom Am alól és odamenni hozzá
- Koukon… válaszolj!
Nem kaptam választ. Egyszerre minden olyan hidegnek tűnt. Nem tudtam uralkodni magamon előrántottam fegyverem és a banda után eredtem. Amikor beértem őket már nem voltak sokan, de ezzel nem törődtem, csak az érzés mart belülről, hogy megölték az egyetlen embert, aki befogadott és törődött velem. Így hát nekik rontottam.
- Most meghaltok ti szemetek!
Annyit elküldtem más világra amennyit csak tudtam. Sajnos páran így is elmenekültek és sok sebet szereztem én is, így nem volt erőm utánuk menni, csak kiterültem az utcán. Mikor magamhoz tértem legalább egy ismerős arcot láttam.
- Am követtél? Meg tudod mondani merre mentek?
Am csak a fejét tudta rázni erre.
- Hát akkor nincs más hát…
És elakadt a szavam amint megláttam, hogy mit tettek a gyilkosok a területtel. Szinte mindent felégettek, amit csak találtak. Elsötétült a tekintetem.
- Nézzük meg a házat maradt-e belőle valami.
Am egyetértően tekintett rám miközben feltápászkodtam.
Sajnos a házból nem maradt szinte semmi, így megint az utcára kerültem, de most legalább nem voltam egyedül, és most hajtott valami. A bosszúvágy. A következő hónapjaimban koldulnom kellett ételt és inni valót is. És közben információkat szereztem erről a főnökről.
- Senki se tudja ki ő, senki se tudja, hol van, mindenki csak azt tudja, hogy vörösen izzó szemei vannak, és hogy van egy fia valahol itt a gettóban, akiről egy elég pontos személyleírást szedtem össze, amiből a legjellegzetesebb a zölden izzó szempár.
Am mit sem törődve velem inkább folytatta szokásos szunyókálását. Egyszer csak megláttam az oly rég nem látott fiút a falnál futni, de csak pár másodperc után jöttem rá, hogy pontosan illik rá a leírás, amit annak a fiáról gyűjtöttem. Nem tudtam uralkodni magamon. Bevillant minden egyes kép arról az éjjelről. Hirtelen felálltam és nekirontottam a fiúnak. Majdnem el is találtam a fejét, de kitért.
- Ki vagy te? Hallottam ugyan a kérdést, de nem feleltem.
Újra és újra kitért ütéseim elől, mire megelégeltem ezt és előkaptam fegyverem és egyből felerősítettem lángommal, így a fiúnak egy bosszúvágytól elvakult kaszással kellett szembe néznie. Mikor viszont támadtam volna egy másik ember az utamba állt és kivédte biztosnak vélt támadásom. Láttam, hogy nem fogok eredményesen járni, ezért inkább elugrottam tőle, majd elfutottam. Am látta mi történt és értetlenül bámult miközben futottunk.
- Eldöntöttem. Meg kell erősödnöm, de azt itt a gettóban nem tudom megtenni. Ki kell jutnom.
Az elkövetkező két évem meditálással telt és a meditálásból született új technikák gyakorlásával, aminek során megtanultam lángommal vizet fakasztani fegyveremből és ezzel támadni. Ezen kívül nem felejtettem el, hogy informálódjak egyenlőre névtelen ellenségemről és fiáról. Mint kiderült nem is olyan rossz a fiú természete, mint apjáé. Az felkészülésre szánt idő gyorsan eltelt és már csak egy terv kellett volna, hogy kijuthassak a gettóból, persze Ammal együtt. Szerencsémre ismertem egy helyet, ahol meglóghattunk. A gettó falánál volt egy kút, amin keresztül már hallottam szökésekről, de egyik se járt sikerrel. Azért inkább megpróbáltuk. Nem volt egyszerű Amot leereszteni a kútba, de sikerült egy viszonylag erős lécet szereznem a régi lakhelyünkből és kötelet az utcákról, majd azokkal leengedni magunkat a kútba. Miközben ereszkedtünk egy hangot hallottam.
- Miért ereszkedik egy gyerek a kútba?
Felnéztem. A kútnál az az ember állt, aki megvédte a fiút még régebben. Így hát gondoltam nem lehet olyan rossz ember. Visszahúztam magunkat és elmeséltem neki mindent.
- Én is hallottam ilyesféle szóbeszédeket, de azok az embereket azért kapták el, mert ők meg voltak jelölve. De mint látom te nem vagy. Szerencséd van.
- Remélem ez a szerencse még meg is marad egy darabig.
- Viszont azt ajánlom neked légy óvatos odakint. Egy gyereket és egy farkast együtt könnyen felismernek.
- Azért nem kell félteni engem se. Mióta nem találkoztunk megerősödtem ám.
- Hát, akkor hagylak utadra menni.
Mire csak bólintottam és megint megkezdtük ereszkedésünket a kútba.
- Ja igen, ha látsz egy ládát kérlek nem nyúlj hozzá! Kiáltotta utánam.
- Rendben.
Végre leértünk. A kútban egy barlangszerű út volt, amin keresztül ki tudtam jutni. Még egyszer megemlékeztem Koukonról és elindultam Ammal világot látni és keresni a névtelen ellenséget. Utam során sokat tanultam és edzettem Ammal. Még a maffiába is bekerültünk, hogy könnyebb legyen a keresés. Már megnyugodtam és nem az a fő célom, hogy megöljem a fiú apját, hanem, hogy megakadályozzam abban, hogy másokkal is olyanokat műveljen, mint velem.

Kész van. Bocsi a hibákért, amikor ilyet írok csak a történetre próbálok figyelni .
Remélem nem rontottam el a színezést se.