Nowis Seyen

Egy elpocsékolt nap…

Úgy fél napja érkeztem meg a Vongola Namimori alatt elterülő titkos bázisára. Miután lepakoltam a számomra kijelölt ideiglenes szálláson a bázis lakórészlegében található. A szobámban levő asztalon megtaláltam az üzenetet a mesteremtől. A levelet a zsebembe raktam, majd egy pillanatra meg álltam gondolkodni. A fickó, aki körbevezetett a bázison mondta, hogy mihelyt tudok, szerezek be egy gyűrűt, ha még nincs. Nem értetem, hogy pontosan mi is ez a nagy felhajtás a gyűrű körül soha nem szeretem az ékszereket. Nem volt mit tenni úgy éreztem nem lenne okos dolog nem meg fogadni a fickó tanácsát. Az utam a fegyvertár felé vettem. Ott közölték velem hogy itt csak „D” és „C” szint ügyürüket tudok venni, az efölöttieket már ki kell érdemelni. Viszont mivel én még csak kezdőnek számítok így csak „D” szintűre van jogosultságom.
- Akkor egy „D” szintű köd gyűrűt kérek. – Mondtam, majd kifizetem a megtakarítót pénzemből, legalábbis ami meg maradt belőle. Kiérve a folyosóra zsörtöltem magamban.:
~ Ha már csatlakozok, legalább a felszeretésemet fizethetnék. Bár ez a maffia és ne ma szeretet szolgálat.
Ez után a szobám felé vetettem az irányt. Egy kis liftezés meg egy kis séta és vissza értem a szállásomra. Ott ledűltem az ágyra kicsit gondolkodni.
~ Mihez kellene most kezdeni. – gondoltam magamban. Hátamon feküdtem, kezemre húztam az új gyűrűm és néztem. Most hogy meg van, végre a köd gyűrűm. Mit is kellene tennem vele. Egyszer csak valami rémleni kezdet.
~ Nnee-chan régen mesélt valamit eszekről, a gyűrűkről.
~ Felhúzom az ujjamra és és … minek is kell történnie ? – kezdtem töprengeni
~ Elég régen volt már…. – visszagondoltam a múltra.
9 éves lehettem, már egy éve volt mikor találkoztunk, már egy éve viselte a gondomat. Az aznapi illuzionista edzéseben ép szünetet tartottunk. Akkor lettem figyelmes egy dologra. A kezén volt egy gyűrű, amit soha nem vett le és akárhányszor használta az erejét mindig indigószínben fénylett fel. Most amíg tart a szünet gondoltam rá kérdezek.
- Nnee-chan már korában is akartam kérdezni, hogy mi ez a gyűrű a kezeden.
- Tudod, hogy nem szeretem, ha így hívsz. - zavartan feleli.
- Azóta hogy egyszer véletlen halottam, ahogy álmodban beszélsz azt a nevet emlegetve. Reggel mikor ár kérdeztem nagyon zavarban voltál teljesen elpirultál.
- … (kínos csend) – majd hirtelen megszólal.
- Szóval a gyűrű érdekel. Ez a bizonyíték arra, hogy tartozom valahova. – monda kis mosollyal az arcán miközben a kezét szemmagasságba emelte és a gyűrűt nézte.
- Értem. – mondtam keserű hanggal. Ekkor ö a kezét a fejemre tette és meg simította. Erre csak egy pimasz mosollyal válaszoltam, ö csak folytatta a magyarázatot.
- A gyűrűnek van egy másik feladata is, képes az elszántságodat lánggá alakítani. Ha elég erős az elszántságod, akkor a gyűrűben lánggá válik.
Vissza a jelenbe. Hirtelen felpattantam az ágyról.
- Most már emlékszem szóval a gyűrűvel az elszántságom tángál, válik.
- Ez a gyűrű nem pont olyan, mint az övé volt, de hasonló. Akkor ez azt jelenti, hogy én is ugyan oda tartozom ahova ő. – a gondolat örömmel töltött el.
-„Üdvözöllek a családomban” Mi? - Emlékeztem az üzenete utolsó mondatára.
- Család, én hosszú ideje öt tatom az egyetlen családtagomnak, de volt egy másik családom is. Az arcomról eltűnt az öröm, és minden boldogság egy pillanat alatt elillant a szívemből. Eszembe jutott az a nap, amikor elvesztetem a másik családomat. Hirtelen elborított a harag és a szomorúság. Bosszúvágy éget bennem. Ekkor láttam, hogy a gyűrűmön megjelent egy láng.
- Szóval ez az én elszántságom. – gondoltam miközben a lángomat figyeltem.
- Vajon ezt az érzést értette elszántság alatt?
- Ö is ezzel az érzéssel hívhatja elő a lángját? – elmerengtem egy pillanatra.
- Mindegy, ha nem feledem ezt az érzés, akkor bármikor képes leszek előhívni a lángomat.
Ekkor az asztal fele vetettem a tekintetem. Még midig ott volt az ezüstszínű kulcs.
- Tényleg még egy ajándék Nnee-chan-tól emlékszem nagyon nem szereti, ha így hívom.
Mit is irt abban a levélben? – keresem a zsebeimben a levelet.
- Áha meg is van, szóval valahol itt írja. – Kezembe vetem a levelet és olvasgatni kezdtem.
- Meg is van szóval: „Kapsz tőlem egy ajándékot a neve „Az álomvilág kapujának kulcsa” (La chiave per la porta di un mondo da sogno). Ha már elég tiszták a lángjaid képes leszel működésbe hozni. Akkor majd meg tudod miként is kell használni.”
- Ha elég tiszták a lángok, mi? Vajon honnan lehet tudni, hogy elég tiszták a lángok?
- Talán ha most megpróbálom, akkor működni fog, de pontosan hogyan is kellene működnie. A lángok meg vannak. - Ekkor lángokat hívok elő a gyűrűmből. - A gyűrűt a kulcs fele tartom, de nem történik semmi.
- Ezek szerint nem így működik. - állapítom meg értetlen arccal.
- Próbáljuk másképpen. – A kulcsot abba a kezembe vettem, amelyiken a gyűrű is van. Ismételten nem történik semmi.
- Vajon hogy kellene használni ezt a kulcsot? – Tűnődtem tovább a megoldáson.
- Végű is ez egy kulcs talán ki kell valamit nyitni. - Kezemet előrenyújtottam majd, mintha egy zárat nyitnék ki elfordítódtam. Erre köd lángok kezdtek szivárogni belőle, amit a következő pillanatban egy nagy robbanás követett. Engem keresztülrepítve a szobán mintha csak egy darab sz*r lennék. Igazából úgy is éreztem magam. Az ajtóm elöl, egyszer csak veszett dörömbölést halok, majd kiabálást.:
- Hé, Jól vagy, mi történt odabent. Nem eset bajod új fiú?
- N-nem – nyögtem vissza közben egyik kezemmel a fejemet fogtan, néztem nem vérezek-e valahol. Majd feltápászkodtam a földről oda bicegtem az ajtómhoz aztán ki nyitottam.
- Látjátok mi sem történt – tágra nyitottam az ajtómat mutattam a szobát. A szoba teljesen rendben volt minden a helyén, rajtam sem látszott semmi, csak az arcomon volt egy kisebb erőtettet mosoly.
- Akkor mi volt az a korábban éktelen robaj? - kérdezték.
- Ne is törődj, vele semmiség felejtsétek el az egészet.
- Ha lehet, ne robbants fel minket öcsi. – Gúnyolódva vágták a fejemhez.
- Rendben –rendben. - Ezzel becsuktam az ajtót és feloldottam az illúziót. A szoba tejesen romokban volt. A jobb kezem összeéget és talán néhány bordám is megrepedt.
- Késesebb el kell majd néznem a gyengélkedőbe. Szerencsére sikerült létrehoznom egy illúziót, ami elfedi ezt a katasztrófát, ami itt történt. Nem akartam szégyenbe hozni azzal nee-cahnt, hogy a kedves diákja első nap felrobbantja magát.
- Viszont ez érdekes, hogy ilyen sérülten is ilyen jól sikerült illúziót tudtam létrehozni. Régebben csak magamat tudtam észrevehetetlené tenni vagy esetleg másnak kiadni.
- Biztosan a gyűrű miatt van tényleg meg nőheveltet az erőm. Pedig erre azt mondták, hogy ez csak egy alap szintű gyűrű. Vajon mire képesek a legerősebbek?
- Vajon mi történhetett nem hiszem, hogy ez a robbanás lenne a kulcs képessége. Esetleg azért történhetett, mert még nem vagyok elég jó hozzá, hogy használhassam.
- Később majd még próbálkozok vele, de nem itt. Remélem lesz, egy hely ahol edzhetek. - ekkor szétnéztem a szobában. Minden szanaszét még jó hogy nincs sok holmim. Viszont az alap felszerepelés a szobában megjárta. Az asztat bevágta a sarokba, a szekrény ajtaja leeset, Az ágyat felkenve a falra.
- Remélem, rendbe bírom hozni, valamennyire mert nem lesz itt sokkág maradásom.
- Ellőbb az elsősegéllyel kellene kezdenem. – Még ár percet vártam, amikor úgy éreztem, hogy végre olyan állapotba kerültem, amivel már elindulhatok.
Illúzióba burkoltam magam és elindultam az elsősegélyszoba felé. Szerencsére a nem volt mesze és nem sok mindenivel futottam össze útközben.
~ Már csak azt kell kitalálnom, hogy mégis mit, mondok az ápolónak. – töprengtem útközbe egyre nehezebbnek éreztem a fejemet. Mikor az ajtóhoz értem kopogtam majd beléptem. Átlagos elsősegélyszoba volt néhány ágyal, szekrényekkel, meg egy asztallal, amin papírok voltak szanaszét. Szétnéztem, de senki sem láttam, majd így szóltam. :
- Helló van itt valaki, egy orvost keresnék. - De semmi válasz nem jött.
- Hahó, senki nincs itt. - kicsit hangosabban.
- Rögtön jövök, várjon, kérem türelemmel. - Egy álmos hang szólalt meg az ágyak környékéről. Egy nő lép ki az egyik ágytól. Rövid vörös haja volt. Fiatalos kinézetű csinos testű, fehér orvosi köpenyt hordott, alatta mély kivágású pólóval és miniszoknyával. A nyakában egy sztetoszkóppal.
- Áhha (ásítás) Most látom milyen fiatal vagy – közben a szemét dörzsölgeti.
- Sajnálom tegnap késő éjszakáig elhúzódót egy operáció most kicsit fáradt vagyok még. Mondjad, miben segíthetek?
- Edzés közben „kicsit” meg sérültem. – Felemelem, a karom mutatom az égési sérülésem.
- A fejem is nagyon sajog, a levegőt is elég nehéz venni, szerintem a bordám is eltört.
- Szóval „kicsit” megsérülté mi, ez elég csúnya, de rögtön helyre tesszük. Belenyúl, a zsebébe kivesz egy dobozt a zsebéből. Majd a kezén lévő gyűrűn egy sárga színű nap lángot jelent meg.
~ Ez más, mint az enyém. Hallottam hogy7 fajta van eddig még csak köd lángot láttam.
Ezután a dobozhoz emelte a gyűrűt, majd egyszer csak egy sebészkés jelent meg a kezében.
- Én nem vagyok orvos, de égésre és csonttörölésre nem hiszem, hogy ez kellene használni. – enyhe zavarral jegyeztem meg.
- Huhu (kuncogás) ne aggódj nem foglak felvágni, ez a szike nem arra valló. – mosolyogva mondta. majd így folytatta. :
- ez egy Saldatore del Sereno vagy érthetően a Nap sebészkése, arra szolgál, hogy meg gyógyítsalak vele. A Nap láng aktivitását használva képes sebeidet begyógyítani. Mellékhatás ként seb körüli viszketés fog megjelelni. Magyarázta lelkesen.
Majd a kezemen, a fejemen, és a mellkasomon is levégezte a kezelést. Én ezután visszatértem a szobámba rendet rakni.


Folytatás következik.

~ ezt a jelet akkor használom ha azt akarom kifejezni ezt csak gondolom és nem mondom hangosan.
Ha van idő érdemes elolvasni az előtörténetemet is mert sokszor utalok rá vissza.

Egy elpocsékolt nap… 2


Jól elhúzódót mire sikerült rendbe rakni a szobát, hogy nádjából hasonlítson arra, ahogy átvettem. Amikor hirtelen kopognak az ajtómon.
Pár órával korábban, az elsősegélyszobában.
- Ezt az előbb, hogy csinálta doktornő? – kérdeztem meglepettem.
- Ne légy ilyen hivatalos dr. Marikawa Mikado vagyok, de szólíts csak Dr. Mika-nak. Te még be sem mutatkoztál. Neked mi a neved?
- Nowis Seyen vagyok, de még nem válaszoltál a kérdésemre Dr. Mika.
- Bocsika de még teljesen nem éberem fel. A dobozra gondolsz?
- Ad kérlek a kezed, közben elmondom. – A szikét a kezem felé tartotta, amiből fény jött ki. A kezemen a seb gyógyulni kezdett. Közben magyarázta.
- Röviden egy 4. századi tudós tervezte őket, de a tervei nem voltak megvalósíthatok az akkori technológiával. Feledésbe is merültek, majd három feltaláló megtalálta a terveket és sikeresen megvalósították. Legalábbis ez a rövid történet, ahogy én tudom.
- Ezt értem, hogy működik? – Kérdezgetem tovább.
- Fordítsd a kezed, kérlek. - Mondta közben gyengéden fogta a kezem.
- A pontos működését én sem ismerem, doktor vagyok, de nem tudós egyszerű orvos.
- Annyit ismerek csak belőle, hogy a gyűrűk lángjait tökéletesen lehet erőforrásként felhasználni, de ha részletek is érdekelnek, a számítógépes hálózatunkon biztosan lehet róla némi információt találni.
- Rendben köszönöm a magyarázatot Dr. Mika. - Közben azt vettem észre, hogy végzet a kezem gyógyításával.
- A kezded rendben is van, ha egy kis viszketést fogsz észre venni, akkor az teljesen normális.
~ Kis kicsit mi, úgy viszket hogy legszívesebben véresre kaparnám a kezemet. Viszont akkor jöhetnék vissza. Inkább akkor megpróbálok ellenállni a kísértésnek. - Gondoltam éppen.
- Akkor nézzük meg, hogy hol sérültél meg még. – majd belenyúlt a köpenye zsebébe és kihúzott egy másik dobozt. A korábban látott módszerrel kinyitotta, Ebből a dobozból egy szemüveg jött elő, kicsit megtörölgette majd felhelyezte. –aztán a következőt mondta.:
- Ez a szemüveg arra szolgál, hogy megtudjam állapítani, hogy vannak–e belső sérüléseid.
- Nézzük csak, jól gondoltad a bordáid tényleg megrepedtek,a fejednél is van egy kisebb vérzés mindjárt azokat is ellátjuk. – mondta miközben engem nézett.
- Az ugye nem röntgen szemüveg? –kérdeztem közben értetlen arccal néztem rá vissza.
- Huhuhu (kuncogott) Nem láttok át rajtad ~vagy a ruháidon~ (jegyezte meg halkan). A szemüveg csak a testben lévő rendelleneset tudja érzékelni ~sajnálatos módon~. -Jegyezte meg kissé félre fordulva.
- Kezdjük, akkor először a fejeddel kérlek, hajolj egy kicsit előre. – A bal-kezével meg fogta a fejem, a jobba pedig a szikét tartotta.
Igen kellemes ki látás terült elém hála a mély kivágású pólónak.
~Nee-chan teste is szép, de az Dr. Mika szépsége teljesen máshonnan fakad, és milyen jó az illata. –járt ép a fejembe.
- A dobozokra visszatérve, egyelőre ne foglalkozz velük? Kezdők számára nem adnak.
- Igen tényleg? –rántottam vissza a valósságába.
- Ha egyszer lesz, majd dobozod akkor gyere el hozzám én, majd meg tanítalak, hogy használd rendesen. – Ajánlotta fel az arcán kedves mosollyal.
- Köszönöm a felajánlást, szaván fogom fogni.
- Persze ilyen kedves fiúkat bánikor szívesen oktatok bármire. – Az arcára egy huncut mosoly ült.
- A fejed gyógyításával lassan meg is vagyok, ha ezzel végeztem kélek, vetkőzz félmeztelenre, hogy elláthassam a bordáidat is.
- Rendben a fejeddel meg is volnánk, már csak a bordáid vannak hátra és végeztünk is.
- Neki is fogatsz a vetkőzésnek, a ruháidat meg tedd csak a székre.
~ Mint ha láttam volna, ahogy megnyalja a szája szélét. –gondoltam magamra.
- Rendben kész vagyok. – Szóltam, amikor kész voltam.
- Így ruha nélkül nem is látszol olyan nyeszlettnek, mint ahogy várattam.
~ Azért egy kicsit nyers volt az előbb. Mindegy úgy fogom, fel mintha hízelgés lenne. – Bárgyú mosollyal néztem előre és eközben ez járt az agyam.
- Milyen szép nyakláncod! Olyan az alakja, mint egy fülbevalónak. – Kiáltott fel hirtelen és nyúlt a nyakláncom felé. Ekkor hirtelen egy lépést tetem hátra, a jobb kezemmel meg ragadtam a csuklóját, a ballal pedig a nyakláncot markoltam meg. Eközben az arcom komolyra változott határozott hangon csak annyit mondtam, hogy:
- Ne nyúljon hozzá! - Förmedtem rá.
A légkör egy pillanata megfagyott körülütünk. A mozgása abban a pillanatban meg állt, nem remegett vagy ijedtet meg. Az ö arcáról is eltűnt a mosoly és minden kedvesség, ami addig rajta volt. A szemeiben látszódót a gyilkos szándék, mintha teljesen más személyé vált volna. Legalább olyan félelmetes volt, mint a fickó, aki bekísért a bázisra. Majd hirtelen meg szólalt.
- Nem engednéd el a kezem, ha nagyon szorítod fájni fog.
~ Neki vagy nekem. – gondoltam.
~Szerintem nem tudnám annyira meg szorítani a kezét hogy fájlon neki.
- Sajnálom nem tudtam, hogy olyan fontos neked az a nyaklánc bocsáss meg kérlek. – Mondta és bár ismét mosolygót, a szemei még mindig félelmetesek voltak. Úgy értem, hogy az életemmel játszok. Ha nem engedem el a kezét, akkor komoly bajban leszek.
- Nem én sajnálom, le kellet volna vennem és talán kicsit túlreagáltam a dogot, de ez egy nagyon fontos emlék a számomra. – válaszoltam és lassan elengedtem a kezét. Majd levetem a nyakláncomat és a zsebembe tettem.
- Most már minden rendben. Látom, tényleg fontos lehet számodra az a nyaklánc. Akkor folytassuk a kezelést már csak a bordáidat kell helyre tenni. Ez kicsit tovább tart, mert nem felszíni sérülés. – mondta az arca ismét kedvességet sugárzott, a szeméből is teljesen eltűnt a gyilkos szándék.
]- Rendben – Közelebb léptem, hogy fojtathass a gyógyításom.
~Az a nő nagyon félelmetes tud lenni, biztos nem alaptalanul, gondlom nagyon erős lehet.
~ Most ez a nő és korában a fickó, aki bekísért ide (legközelebb ha látom meg kellene kérdeznem a nevét) nagyon erősek. Vajon a Vongolában, nem is inkább a maffiában mindenki ilyen erős. Nem csodálom, hogy Nee-chan azt mondta, hogy a maffia világa veszélyes.
- Nem haragszol, ha meg kérdezem, hogy honnan van, csak nem a barátnődtől kaptad?
- Nem, ez egy emlék a mesteremtől akkor kaptam, amikor először kellet elválnunk.
- Biztos nagyon közel állhattál a mesteredhez. –jegyezte meg.
- Igen nagyon fontos a számomra, mivel…
Ezután elmeséltem az élettörténetemet ö csak figyelmesen hallgatta. Hosszú pecek teltek el. Nem szólt semmit, még a kezelésemet is abba hagyta erre az időre. Az arcán az látszott, hogy együtt érez velem. Majd miután befejeztem folytatta a gyógyításom közben ezt mondta. :
- Szegénykém neked sem volt egyszerű életed, mindenkinek cipelnie kell a saját keresztjét igaz? Sok dolgot hallottam és láttam is már, de a te történeted igen szomorú.
- Pontosan meg értem az érzéseidet. A bosszúdal kapcsolatban, de ennyi év után nem lesz könnyű dolgod. A sérüléseiddel kapcsolatban ne aggódj, amíg életben vagy addig én majd rendbe raklak. Viszont ahhoz túl kell élned.
- Az ellenben meglepett, hogy ilyen közeli kapcsolatán állsz Chrome-mal. Habár személyesen még nem találkoztam vele, de azt tudom, hogy nagyon fontos szerepe van a családban. Ö az egyik őrző. Igen befolyásos ismerőseid vannak. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ilyen gondosod anyás típus.
- Igen, számomra ő jelenti a családot. –közben úgy látszott befejezte a kezelésemet mivel a sebészkést és a szemüveget is visszatette a dobozaikba, és hátrébb is lépett.
- Veled mi a helyzet Dr. Mika, a koráni szavaidból azt vettem ki, hogy neked is meg van a magad története. Te nem mesénél magadról?
- A kezelésedet befejeztem, és mint korábban említettem kicsit fáradt vagyok, ha lehet, halasszuk egy másik alkalomra. Azonban jól gondolod igen nekem is meg van a magam története.
- Megértem bár nem tevézem, hogy túl gyakran megfogok sérülni. - Közben neki kezdem felöltözni.
- Azért remélem nem csak akkor fogak látni. Nyugodtan jöhetsz máskor is, ha ép nem kezelek senki, akkor sokat unatkozom.
- Köszönöm a segítségét és tényleg sajnálom a korábbit.
- Semmiség ez a dolgom, azt pedig már el is felejtettem ne is foglalkozz vele.
- Akkor mentem remélem, hamarosan találkozunk. Viszlát. – Köszöntem majd kinyitottam az ajtót.
- Áhhaa (ásítás) Akkor én is visszafekszem egy kicsit még aludni. Szia – köszönt, de akkor már becsuktam az ajtót és már a folyosón is voltam.
Miközben a folyóson sétáltam arra gondoltam, hogy mitlen érdekes személyek is vannak itt.
Már majdnem a liftnél voltam mikor jött velem szembe egy szőke hajú srác korombeli lehetett.
~Jól helyben hagyták kíváncsi vagyok mi történhetett vele?
~ Szegény Dr. Mika úgy néz ki hogy még nem pihenhet.
Aztán beléptem a liftbe és a lakórészleg felé ettem az irányt. Nem telt bele sok idő és máris a szobámhoz értem. Szétnézem, hogy nincs–e a környéken senki. Mikor meggyőződtem róla hogy tiszta levegő beléptem a szobámba.
~ Mivel még nem raktam rendbe nem lenne jól, ha valaki meg látnál.
~Azért érdekes, hogy Dr. Mika nem kérdezett túl sokat az esettel kapcsolatban. Nem akartam volna neki hazudni. Bár mivel a maffiánál orvos gondom hozzá szokott, hogy nem kérdez olyanra, amire nem érdemes tudni a választ.
- Akkor lásunk is neki a szobák, tegyünk a helyére mindent. – Kiáltottam fel majd, ezután neki fogtam rendbe rakni a szobában. Az ágyat és az asztalt nem volt nagy ördöngösség a helyére rakni. Bár az ágyban biztos, hogy valami nincs rendben, mert ezután már soha nem volt olyan kényelmes, mint az esett előtt. Az igazi gondot a szekrény okozta. Az ajtajával igazán megszenvedtem mire helye raktam.
Vagy egy óra is eltelt mire tejesen rendbe raktam a szobát és lefeküdtem az ágyra piheni.
Éppen hogy csak lefeküdtem az ágyra, az ajtóm felől kopogást hallottam. Mentem, hogy meg nézem ki az. Csak egy küldönc volt egy levelet adott át. Így kaptam az első munkámat a maffiától.

Az új szomszéd

Egyik reggel valami iszonyatos lármára ébredtem, és már nem ez volt az első esett. Pedig szerettem volna, kipiheni az utolsó utazásomat. Mivel visszaaludni már nem tudtam gondoltam elmegyek, az ebédlőbe megreggelizek. A folyósok sokkal tömöttebbek voltak mit korában, rengetegen jártak rajta.
Mikor megérkeztem az ebédköbbe láttam, hogy ott sem jobb a helyzet. Az asztaloknál egy csepp hely sem volt. Úgy hogy gondoltam veszek egy szendvicset és majd visszasétálok a szobámba, közben megeszem. Miközben vissza fele sétáltam a folyóson össze találkoztam Takana úrral. Az ö lányát Yuit próbálták elrabolni.
- Helló hogy vagy? Látom, épen az ebédlőből jössz.
- Üdvözlöm, köszönöm jól vagyok. igen onnan, de mivel semmi hely nem volt gondoltam útközben eszek valamit.
- Sikerült megtudni valamit megtudni arról a fickóról, aki megpróbálta elrabolni Yuit?
- Elég nehezen, de sikerült beszédre bírni. Nem tudni menyi igaz abból, amit mond. Annyit sikerült kideríteni biztosan, hogy ö egy szabadúszó. Azért bérelték fel, hogy elrabolja a lányomat. Engem pedig ezzel zsarolva, kényszerítsen, hogy információt adjak át a bázisról. A megbízóját állítása szerint nem ismeri mivel csak e-mailban kapta az utasításokat. A jutalmát pedig a számlájára utalták volna.
- Amikor a kocsiban voltam a szavaiból úgy vettem ki, hogy társai is vannak. Róluk mondott valamit?
- Nem említette, hogy lenének társai, majd szokok, hogy nézzenek utána.
A képességei nem túl jók, de azért vigyázzanak vele mégis csak egy illuzionista.
- Ne aggódj miatta megfelelő őrizet alatt van.
- Rendben – mondtam közben valaki nekem jött kicsit hátúról majdnem elejtettem a szendvicsemet.
- Bocsi, de elég szűkös itt a hely. – mondta és már ment is tovább még válaszolni sem volt időm.
- Elégé sokan lettünk a bázison. Amikor ide kerültem alig találkoztam néhány emberel a folyóson.
- Igaz most sok embert helyeznek ide. Mostanában elég sok probléma van erre felé. Most itt volt a gyermekrablási kísérlet. Még csalikat is helyeztek el a város szélén. Előtte, pedig amikor a bejáratokat kutatták. Ezek pedig csak azok az esetek, amikről te is tudsz. Korábban is voltak már hasonló incidensek.
- Amúgy ha ennyire zavar a tömeg mért nem keresel egy lakást a városban. Tudtommal most is csak az ideiglenes szállásokra vagy beosztva.
- Nem mintha annyira utálnám a nagy tömeget, de azért már úgy érzem, hogy túl szűkösen vagyunk. Ez a saját lakás ötlet nem is rossz, az utolsó munkáimnak hála van annyi megspórolt pénzem, hogy tudjak bérelni egy lakást.
- Ha gondolod, tudok egy helyet. Egyik régebbi barátom most kötözött el onnan. Nincs is messze a bázis dél-nyugati bejáratától. Megadom a címet, ha gondolod meny oda és nézd meg. – majd egy papírt vesz, elöl és ráírja a címet.
- Ha megtetszik, szólj és segítek költözködni. – majd átnyújtotta a papírt.
- Köszönöm majd délután elnézek. – válaszoltam neki.
- Én most visszamegyek vár a munka, majd akkor utána nézetek, hogy voltak–e társai. Köszi, a tippet. –már tovább is indult.
Gyorsan befaltam még azt a keveset ami, volt a szendvicsemből és már vissza is tétem a szobámba. A délután hamar eljött. Mivel a bázison lévő szállásom mesze volt a dél-nyugati bejáratától ezért másik bejáraton távoztam. Elhagytam a bázis majd taxival elmentem a címre, amit kaptam. A lakás, amit említettek a hatodik emelten volt, a folyosó végén az utolsó elönti ajtó. A lakás elég tágas volt a mostani szállásomnál legalább két és félszer nagyobb. A lakáshoz tartozott egy fürdőszoba és egy konyha is. Na meg persze volt saját erkélye. Úgy döntöttem, hogy ki veszem. Azt mondták, hogy holnap akár már költözhetek is be. Vissza is mentem a bázisra hogy összeszedjem a cuccaimat. Mivel nem régóta éltem ott ezért nem volt sok holmim. Ezért sikerült gyorsan összeraknom. Amikor a pakolással végeztem, küldtem üzenetet Takanának hogy a megnéztem és úgy döntöttem kivesszem lakást, amit ajánlott.
Örült neki hogy tudod segíteni a kiköltözéssel kapcsolatos papírmunkát is majd elvégzi nekem.
Mivel jelenleg nem volt semmi dolgom és elég későre is járt ezét lefeküdtem aludni.
A reggel hamar elékezett Nem lett túl sok csomag ezért a nagyrészt egyedül is képes voltam elvinni. Egy taxiba belefért az egész eddigi életem.
Nem telt bele sok idő már meg is kezdem a csomagjaim bepakolását. Éppen nyitottam az ajtót és elkezdem volna behordani a holmim.
- Sz-Szia te most költözöl ide? – szólalt meg egy lágy a hátam mögül.
- Helló igen, szia. – enyhén zavartan fordultam a hang irányába kezemben a csomagjaimmal.
- Erre - erre. – mondja lágy mosollyal.
- Megvagy. - mondtam mikor vége sikerült megtalálnom honnan is jön a hang. Egy lány állt ott, ránézésre fiatalabb lehet tőlem. vékony testalkatú, világos bürü a haja világos barna vállig érő volt.
- Szóval még egyszer. Szia, a nevem Nowis Seyen 19 éves vagyok. Én leszek az új szomszéd.
- Szia, engem Hoshina Miyunak hívlak 20 éves nagyok örülők hogy meg ismertelek.
- Én is örülők.
~ Öregebb nálam nem hitem volna. - gondoltam magamban.
- Kell segítség? – kérdezette kedvesen.
- Hagyjad csak, ezt a pár holmit magamtól is behordom, de köszönöm, hogy felajánlottad.
- R-rendben. – láttam, hogy valami zavarja az ujjait gyúrta és közben az utcára tekingetett.
- Minden rendben? – kérdeztem tőle.
- Igen, de most mennem kell. – Bement a saját szobájába.
~ Vajon mi lelhette? – gondoltam magamban majd én is az utca fele néztem. Csak egy férfi-alakot láttam elsétálni.
- Humm. Talán miatta? – jegyeztem meg majd folyattam a bepakolást. Gyorsan végeztem vele. Ez után gondoltam, hogy enni kellene valamit. Tetem pár lépést a hűtő fele, de aztán eszembe jutott, hogy teljesen üres.
- Mind, ha lett volna erre egy családi éterem, azt hiszem ma ott eszek. Holnap reggel meg majd megyek bevásárolni. - Ezután elmentem az éterembe és ott ettem. Vissza fele még nézegettem a boltok kirakatait. Hogy mit is kellene vennem az újdonsült lakásomba. Nem találtam semmi érdekeset végül. Így szép lassan hazasétáltam az új lakásomba. Ezután elmentem lefürödni. Miután végezetem a fürdéssel bementem a konyhába, hogy igyak valami lefekvés előtt. Ekkor dörömbölésre lettem figyelmes. Odamentem az ajtómhoz. majd kiabálást hallottam.
- Itthon vagy? – mondta egy férfihang.
Kinéztem a kukucskálón, nem az én ajtóban álltak.
- Itt vagy? Engedj be! Csak egy filmet akarok meg nézni.
Kicsit nyílásnyira kinyitom az ajtóm és kinézek. A szomszédomba jött egy húsz év körüli pasas.
~ Biztos Miyuhoz jött, talán a barátja?– gondoltam magamban. Majd készültem, hogy becsukom az ajzott.
- Menyen innen én nem ismerem magát. – Kiáltotta Miyu, a hangja félelemmel volt tele.
- Ugyan csak kicsit szórakozunk.
- Hagyjon engem békén, már korábban is mondtam, hogy ne zaklasson.
~ Akkor délután ezért viselkedett furcsán biztos ezt a férfit látta a ház előtt.
- A hölgy azt mondta, hogy távoz. – léptem ki az ajtón.
- Mi van kisöreg? Csak nem hősködni akarsz. Vagy csak ráuntál az életedre? – lép felém fenyegetően.
- Azt ajánlom, hogy távoz, a még szépen kérem.
- Szóval csak hősnek hiszed magad. – majd nekem ront, hogy arcon üssön.
- Vigyáz! - kiált Miyu.
~ Ilyen amatőrt. – gondolom, magamban majd mielőtt közel érne hozzám gyomron talpalom.
- Buuha – öklendez, egyet majd hátra tántorodik.
- Jó van, nem szórakozok veled tovább. – mondja, majd egy kést húz, elöl, a zsebéből.
~ Nem akartam lángot használni egy ilyen ellen, de Képtelen vagyok vissza fogni magam. -Közben egy pillanatra Miyura néztem láttam, hogy kétségbe van esve. Nem tudja vissza tartani a könnyeit sír.
- Hova nézel, ide figyelj. Most meg vagy. - kiabálja nekem és próbál megszúrni a késével.
Az agyamat tejesen elönti a méreg. A gyűrűmön felvillan a végső akarat lángom.
- Most véged kölyök, előbb meg leptél, de most nem ugrálsz, annyira. - Majd megpróbál keresztülszúrni a késével, de csak átszalad rajtam.
-Ennyi hozzám kevés. – mondom, majd teljes erőből arcon vágom a fickót. A kését elejti, és a földre rogy.
- Most pedig takarodj innen. – majd még a földön van bele is rúgok egyet.
- Sz-Szemét ezért még meg fizettek elkapunk még téged.– majd kúszva-mászva elsomfordál. Közben valami furcsa borzongás fut át a hátamon. Nem tudom, mi lehet de nagyon ismerős.
- Nyugodj meg most már semmi baj. – fordulok oda Miyuhoz.
- Nem kell aggódnod miatta, ha vissza is mer jönni, még nem tuja kibe kötött is bele.
- Már megnyugodtam, és már nem félek, tőle biztosra veszem, hogy nem fog többet visszajönni. – mondja, de a hangja olyan, mint ha meg változott volna.
- Azonban ha most nem haragszol egy kicsit fáradt vagyok és fáj a fejem is. Most szeretnék, lepiheni. – majd bemegy a lakásába és becsukja az ajtót.
~ Valahogy most olyan más volt, mint korában. Ennyire meg nyugodott volna, mert elkergetem.
~ A hangja is mintha más lett volna és mégis ismerős.
~Mindenesetre jobb lesz, ha én is lefekszem aludni. – majd bementem a szobámba és nyugovóra tértem. Az éjszaka további része szinte zavartalanul zajlott csak hajnalban ébredtem fel valami apró ricsajra. Reggel felkeltem és gondoltam elugrok a boltba bevásárolni.
Amikor kiléptem az ajtómon, Miyu lépet oda hozzám.
- Mi történt tegnap este? Jól vagy? – kérdezi tőlem kissé ijedve.
- Persze jól vagyok, de hogy érted ezt hisz te is itt voltál nem emlékszel? – kérdem értetlenül.
- Nem. Sajnos gyerekkorom óta gyakran előfordul, hogy elkezd fájni a fejem és utána nem ékszem, hogy mi történik.
- Bocsáss meg nem tudtam. – mondom kissé zavartan.
- Unn. Nem a te hibád nem tudhattad. Ilyenkor ár orra kiesik teljesen. Az orvosok sem tudnak mit kezdeni vele.
- Renden értem. A tegnapi miatt ne aggódj. Jó ideig biztos nem fog merni, zaklatni téged, és ha mégis felütne. Teszek róla, hogy eltűnjön.
- Csak légy óvatos nem akarom, hogy miattam megsérülj. – mondja kissé elpirulva.
- M-Most nekem mennem kell. Szia. – majd beszalad a szobájába.
- Szia. –köszöntem vissza neki, de már becsapta az ajtót.
Ezután elindultam a boltba hogy bevásároljak. Útközben látom, hogy az egyik sikátornál nagy tömeg gyűlt össze. A rendőrség is a helyszínen van. Hallgatom a járókelőket hogy mi történt.
> Valami gazfickót megöltek.
> Tényleg?
> Azt halottam, hogy valamivel meg fojtották.
> És mintha a bőrét is felszaggatták volna.
> Szörnyűség. Milyen mostanában a közbiztonság.
> Az a mocsok meg érdemelte többeket is zaklatott és terrorizált.
> Csak azt kapta, amit járt neki.
~Csak nem a tegnapi fickóról beszélne? Közelebb kel mennem, hogy megnézhessem.
Kicsit furakodok, majd látom, hogy tényleg az a fickó volt, akit tegnap megvertem.
~ Jobb lesz, ha ellépek, mielőtt még összefüggésbe hoznak vele. – majd elkezdek kihátrálni, de még egy utolsó pillantást vettek rá. Feltűnik valami.
~ A sebek a testén valahol már láttam ilyet.
~ Persze az első munkámnál, amit a Vongolának végeztem ott szereztem ilyen sérüléseket.
~ Akkor viszont ez azt jelenti, hogy a Kacagó még a városban van.
- Ha ezt jelentem kell. - ezután a lehető legrövidebb úton visszatértem a bázisra hogy elmondjam mi történt.

Folytatása később lesz.
(az nem elszínezés direkt így akartam)
Előzmények a Munkáknál.
> Ami így van jelölve ezt a tömegben mondják.

Kell egy fegyver


Néhány nap eltelt amióta sikerült vissza tértem az utolsó küldetésemről. Ezen a küldetésen végre megértettem, hogy harci képességeim mesze elmaradnak az elvártakhoz képest. Bár az illúziókkal jól bánok, mégis sikerült súlyosan megsérülnöm. Lassan nekem is kellene szereznem egy fegyver, ha túl akarom élni az elkövetkező küldetéseket. Ez itteni „szuper emberekhez” képest az én állóképességem mesze alul marad. Ezért is kezdtem el edzeni magam. Ehhez a Bázison lévő edző termet használom. Egyik ilyen edzésem közben csörrent meg a telefonom. Dr. Mika hívót.
- Szia, rég beszéltünk csak nem kerülsz engem?
- Helló nem csak mostanában elég elfoglalt voltam.
~ Bár igaz amióta vissza tértünk olaszországi utunkról nem merek a szemébe nézni.
- Van, egy meglepetésem a számodra. Ha van, időd szeretném, hogyha meglátogatnál.
- Renden, ha mihelyt tudok, benézek hozzád, az orvosi szobába.
~ Ö meg a meglepetései, már előre félek.
- Rendben akkor szia. – még egy cuppanás hangot lehetett hallani, majd lerakta a telefont.
Ezután még egy darabig sokkosan álltam, majd igyekeztem befejezni az edzésem.
Amikor végeztem az edzéssel, egy gyors zuhany után, a gyengélkedő fele vettem az utam. Amikor oda értem kopogtam, majd beléptem.
- Helló Dr. Mika itt vagy?
- Szia. – bukkant fel hirtelen a semmiből elöltem.
- Már vártalak gyere, beljebb hagyj, mutassak valamit. - majd meg fogta a kezem és az asztaláig ráncigált.
- Mi az, ami annyira sürgős? – kérdeztem tőle.
- Ezt nézd. – mondja, majd az asztalra mutat. Az asztalon egy 50 centis fa doboz van.
- Emlékszem mondtam, hogy majd bónuszt kapsz, mert gubancos lett a múltkori meló.
- De hát akkor "AZ", mi volt a repülőn visszafelé? – kérdem, meglepetem.
- Ja, arra gondolsz. Az én jutalmam.
- Minden esetre nyisd ki a dobozt és nézd meg.
- Rendben - ezután kinyitottam a dobozt és belenéztem. Egy furcsa fémkesztyű volt benne.
- Ez micsoda? – továbbra és értetlenkedve álltam.
- Ez egy különleges fegyver csak 10 darabot gyártottak le belőle az egész világon. Abból a tízből már csak ez az egy marat fent a többi vagy elpusztult, vagy haszna vehetetlené vált.
- Egy ilyen ritka dolog biztos drága lehet.
- Ha eladnád, legalább tíz évig nem lenne gondod a pénzzel.
- Akkor hogy sikerült megszereznie és miért adja nekem?
- Egy számomra nagyon fontos ember hagyta rám, és mivel rá emlékeztetsz, gondoltam neked adom. – látni, hogy a szemében könnycseppek gyűlnek.
- Egyébként ahhoz, hogy tud egyáltalán használni, hozzád kellet igazítani. Ezért majd ha lehet, 50000 yent el kell, kérjek tőled. – és mintha a könnyek sosem lettek volna megint úgy mosolygott, ahogy szokott.
- Persze még nem teljesen tökéletes kell, majd még egy kis idő mire rendesen fogod tudni használni.
- Szóval fizessek ki 50000 yent és még csak nem is fog rendesen működni. - mondom haragosan.
- Igen – feleli – de majd megtanítalak hogyan is kell használni a fegyvered. – Mondja azzal a furcsa perverz mosollyal az arcán.
- Menj a 10. szinten lévő tréning szobákhoz, arra van az én magán edző termem. Ott elkezdheted a gyakorlást. Ha pedig végeztem a műszakommal megyek és segítek.
- Rendben. - majd visszaraktam a dobozba, és elindultam az edzőterem felé.
Egy kis liftezés egy séta után hamarosan ott is voltam. Amikor bementem láttam, hogy egy hatalmas terem volt. A falakon és a padlón is óriási repedés és lyukak voltak.
- Nem érek rá csodálkozni, ideje megnézni, hogy hogyan is működik ez.
Ezután kivettem a dobozol ismét. Majd a kezemre húztam, és rögzítettem. Először nem illeszkedett tökéletesen a kezemhez, majd jött valami furcsa hang kicsit megszorította a kezem. Utána már szinte nem is éreztem, hogy rajtam van, leszántva azt a kis extra sújt.
- Rendben most már fent van, de mégis hogyan kellene használni.
- Vajon van rajta valami kacsoló? Valószínűleg lángokkal működik.
A gyűrűbe lángokat vezetem majd a fegyver közelébe vittem a kezem. Láttam, ahogy magába szívja a lángjaimat.
A követőző pillanatban a tenyeremen lévő égkő felvillant majd egy sugár jött ki belőle épen, hogy elkerülte az arcomat majd a plafonba csapódott.
- Francba, ez meg mi a fene volt? – rökönyödtem meg.
~ Nem sokon múlott, hogy lelőjem a saját fejem.
- De azt hiszem értem, hogyan is működik.
Ezután kinyújtottam a bal-kezemet, a jobb-kezemet ráraktam a fegyvere majd elkezdem feltölteni lánggal. Aztán lőttem. A lövés az elöltem lévő falba csapott be, alig látszót rajta valami sérülés.
- Csak ennyit tud? –jegyeztem meg kissé csalódottan. Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó Dr. Mika lépet be rajta.
- Látom rájöttél hogyan is működik. A hatása miatt pedig nem aggódj, a falakat direkt úgy készítetek, hogy ellenállóak legyenek a lángokkal szemben. Az hogy egyáltalán sikerül kárt tenned benne jelent, hogy igen is jól működik.
- Ismerkedj még egy kicsit a fegyverrel, amíg én felkészülök. – mondta majd félrevonult az egyik sarokba.
Ekkor elkezdtem kicsit jobban ismerkedni a fegyverrel. Rájöttem, hogy akkor, ha folyamatosan töltöm és utána jövök a lövések ereje gyengébb, mintha teljesen feltölteném, és csak utána lövök vele. Bár ekkor csak pár lövést birok leadni vele. A teljes feltöltése úgy egy percet vehet igénybe, de eközben nem birok illúziókat használni.
~ Azt hiszem, két fajta módon használhatom. Az egyik, amikor a teljes erejét használom és feltöltöm. A másik módot viszont használhatom gyors-tüzelésre bár az ilyenkor a lövések ereje töredéket a töltéses módnak majd valami haszna csak lesz.
Ezután még lövöldöztem vele egy még kicsit. Célozni nehéz volt vele. Csak nagyjából sikerül oda lőnöm ahova szerettem volna. Egyszer csak Dr. Mika szólalt meg.
- Látom már egészen belejöttél, akkor azt hiszem itt az ideje a valódi edzésnek.
- Tényleg ez remek, de mi ez a ruha rajtad? – kérdem meglepetten.
Egy búvárruhához hasonló passzos egész testet lefedő feszülős ruha volt rajta, melyet furcsa mintázat díszített.
- Ja, ez egy különleges kifejezetten tréningre kialakított ruha. Képes lenyelni a végső akarat lángokat így csökkenti a sérülést. De azért legyél óvatos, mindentől nem véd meg.
- Tessék hoztam neked is egyet, vedd fel. – mondja majd hozzám dob egyet.
- Ezt és mégis hol?
- Természetesen itt. (Ne hidd, hogy tudsz olyat mutatni, amit még nem láttam volna.) – mondja halkan.
- Micsoda?
- Ne is foglalóz, vele csak öltözz már. Majd hátat fordítok és nem lesek. – mondja, közben kuncog.
- Rendben. – hátat fordítódtam neki és elkezdtem áttöltődni.
- Ha kész vagy akkor kezdhetjük, úgy harcolj elennem mintha meg akarnál ölni különben esélyed sem lesz.
- Megölni, hogy érted ezt? Azt hitem ez csak tréning, nem élet-halál harc?
- A kérdezősködés helyet inkább készülj, mert indulok. – ekkor az arca teljesen meg változott. Ugyan olyan hidegé és kegyetlené volt, mint első találkozásunkkor.
Ezután csak a sárga villanást láttam és már ott volt előttem. A kezemet alig tudtam magam elé rántani, hogy védekezek. Azonban késő volt. Egy ütés talált el és méterekkel hátrább repített.
- Jól vagy? Azt hiszem sikerült túlzásba esnem. Legközelebb jobban vissza kell fognom magam. – az arca megint a szokásos.
- Me-meg vagyok. – mondom lihegve.
~ Gondoltam, hogy erős, de ennyire, és azt mondta még vissza fogta magát.
- Akkor próbáljuk újra. – mondtam miközben feltápászkodtam. Ekkor felé tartottam a fegyvert és próbáltam eltalálni. A gyors lövésekkel próbálkoztam, de könnyűszerrel elkerülte őket.
~ Fene, ha ilyen gyorsan mozog, esélyem sincs eltalálni. Valamit ki kellene találnom.
~ Bár most lehet, hogy tényleg vissza fogottabb, ellőbb nem is láttam ahogy mozog.
~Valahogy időt kellene nyernem, hogy teljesen fel tudjam tölteni a fegyvert.
Készítettem magamról öt másoltatott és különböző irányba kezdtem el távolodni a doktornőtől. Ekkor ő meg állt egy pillanatra, majd egy apró lökéshullámot éreztem.
Ezután Mika elindult felém a másolatokat figyelmen kívül hagyta, megint sikerült jól eltalálnia.
~ Franca hogy a fenébe szúrt ki ilyen gyorsan? De legalább már csak egy kicsi kell, hogy a fegyvert teljesen feltöltsön.
- Húznom kell, még az időt már nem kell sok.
Kicsi próbáltam futkorászni, hogy elkerüljem a támadásokat, míg végül sarokba szorított.
- Azt reméltem szórakoztatóbb leszel kicsit csalódtam. – mondja érzelemmentes arccal.
- Akkor remélem, most kicsit felvidíthatlak. – szólalok meg a háta mögül.
- Ó, csak nem megint türközöl? – fórul felém, alig másfél méterre voltam tőle és rászegeztem a fegyverem.
- Lehet, hogy gyors vagy, és én is rosszul célzok, De ilyen közelről, nem vétem el. – alig hogy kimondtam már ott is állt elöltem közvetlen közel.
- Ez még kevés. – mondta majd a jobb kezét lendíttette ütésre. Az ütés keresztül halat rajtam.
- MI? Újabb illúzió? - mondta de akkor én már mellette térdeltem a kezemet a fegyverrel a hasához szorítottam .
- Mondtam ilyen távolságból nem hibázom el. A közvetlen találatot nem kerülheted el.
- Akkor mire vársz? Mondtam úgy harcolj mintha meg akarnál ölni. – mondta majd a felemelte a kezét. A kezében piros láng kezdett gyűlni. Az arcán fájdalom látszódott. A kezén a bőr kezdet lemállani.
~ Piros láng az nem vihar? Azt hitem nap lángja van.
- Figyel oda, ne tétováz. - kiált rám magából teljen kikelve. Majd a kezét leinti a fejem felé.
- Sajnálom. – mondom, halkan majd lötem a fegyverrel.
A lövés átment a testén. A kezét centikre álltja meg a fejemtől. A kezén már látszik a hús is néhol.
- Remek. – mondja a szokásos kedves arcán. (bár a szája széle egy kicsit véres)
- Még nem tökéletes kicsit tétovázol, de ez majd kialakul.
- De hát Dr.Mika jól vagy? - kérdezem tőle meglepetten. Az arcomon kiült a rökönyödöttség. Hátra borulok és leülök a földre.
- Ne aggódj emiatt semmi komoly. – majd a kezén a láng meg változik ismét sárga lesz a sebek, amik korába keletkeztek rajta elütnek.
- Ez a képességem mellék hatása, ha használom a vihar lángjaimat is, akkor gyakran én is megsérülök miatta.
- Olyan intenzíven lángolok, hogy saját magamat is elégetem. – mondja mosolyogva.
- De mivel nap lángom is van, ezért könnyen meggyógyítom magam.
- Hagy üljek ide. - monda majd a mögém sétál, és a hátamnak dűl.
- Miközben gyógyítom magam hagy meséljek valamit, jutalmul, mert ilyen ügyes voltál.
- Renden hallgatlak.
- Korábban kérted, hogy meséljek a múltamról, azt hiszem most van idő, ha tényleg akarod hallani akkor figyelj jól.
Egy jómódú orvos családba születtem. A gyerekorom békés volt. Bár te azt honnan is tudhatnád milyen az. Szegénykém. – mondja kicsit elszomorodva.
A középiskola után orvos egyetemre mentem. Abban az időben ismerkedtem meg életem nagy szerelmével.
Valamivel idősebb volt nálam. Szinte azonnal bele szerettem. Elmondta, hogy ö egy maffia család tagja. Nem teljesen értettem még akkor, hogy mit is akar ezzel, de nem nagyon érdekelt szedtem és ez volt a lényeg.
Mikor látta, hogy nekem ez nem igazán számít rögtön el is jegyzet. Mondta, hogy még van egy feladata, és ha azt elvégzi össze is házasodik velem.
Bár ez soha nem történt meg. – itt kicsit elfojtott lent a hangja mintha sírni akarna.
Ha tudtam volna, hogy lesz, nem engedem el. Ekkor láttam utoljára ezután nem sokkal eltűnt.
~ Ismerős dolog milyen jó is volna, ha előre látnánk a dolgokat.
Egyszer furcsa öltönyösök alakok jelentek meg nálam azt mondták, hogy valaki beszélni akar velem és magukkal vittek. Kicsit meg voltam ijedve, de reménykedtem, hogy talán a vőlegényemhez visznek.
Egy kisebb hegyi villába vittek ott leültettek a teraszon majd mondák, hogy itt várjak. Egy barna tüskés hajú férfi jött oda hozzám. Azt mondta, hogy a család főnöke és sajnálattal kell közölne hogy a vőlegényem egy leszámozásban meg halt. Ha kell, bármiben segít amiben tud. Bár ezek a szavak már nem igazán értek el engem teljesen magamba zuhantam. Hónapokig tartott mire összeszedtem magam. Mikor már jóban voltam megkerestem őket, hogy szeretnék csatlakozni. Bár vonakodva, de engedték. Tovább folyattam az orvosi tanulmányaimat. Közben részese lettem a maffiának is. Sokat meg tudtam, hogy mennek itt a dolgok. Sikerült felélesztenem a nap lángomat is így váltam hasznos tagjává a családnak.
Sokakon segítettem, akik meg voltak sérülve. De mindvégig a bosszú hajtott.
Egyik alkalommal mikor a család kórházában egy nagyobb harc után ápoltam a sérülteket történt egy szörnyű eset. A kórházat meg támadta egy ismeretlen család, hogy végezzen a sérültekkel. Korábban már mondták, hogy készüljek fel, ha harcra kerül a sor nekem is ki kell vennem a részem. Ezért bár korábban már voltam tréningeken, amiken nagyon jól teljesítettem. Sokszor voltam másokat támogatni, de igazi harcban még nem vettem részt ez előtt. Az elején kicsit féltem, egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy ki is a támadok.
Kitalálhatod, azok voltak, akit elvetek tőlem a szerelmemet. Akkor a félelem teljesen elmúlt, csak harag volt bennem. A lángommal felerősíttetem a testem és puszta kézzel végeztem velük. A sérülésekkel nem is foglalkoztam. Szinte azonnal begyógyultak.
- Nem akartak rajtad is bosszút állni? – kérdeztem tőle.
- De, viszont nekik sem kegyelmeztem az a család teljesen tűnt. – mondja gúnyos keserű kacajjal.
- Te tényleg félelmetes vagy? – Mondom kicsit félve.
- Ugyan – kicsit nekem dőlt – Tudod te, hogy valójában kedves vagyok én.
- Most már értem mért mondtad, hogy megérted a bosszúvágyam.
- Hagyd, ugyan azon az úton járunk csak én kicsit előrébb. Még én sem látom mi vár ránk az út végén.
- Akkor ez a fegyver….
- Igen a vőlegényemé volt. – vágott a szavamba.
- Biztos, hogy nekem akarod adni?
- Igen már eldöntöttem, meg így hátha nem sérülsz meg annyira. – mondja nevetve.
- Csak nem unod, hogy állandóan kezelned kell?
- Igaz is gyere, ellátom a sérüléseidet. – mondta majd felállt. Én is feltápászkodtam.
- Amúgy mondtam már, hogy mitlen becenevet aggattak rám a kórházban történt esett után.
- Nem még nem. - válaszoltam
- Én lettem a Főnix királynő, mert akárhányszor küldtek a padlóra midig megújult erővel tértem vissza sokkal elszántabban. Utána pedig jutalmul még megkaptam ezt is. - Majd elővesz egy dobozt, és kinyitja.
Egy hatalmas lángoló madár szál ki belőle. Nap és Vihar lángok borítják. A teste posztul és gyógyul is azonnal, félelmetes látvány.
- A neve Lilli most rá hagyom a kezelésed. – majd a madárhoz fordul.
- Lilli kérlek, gyógyítsd meg öt.
- Nem lehetne inkább a szikével?
A madár felém fordult a vihar lángok halványulni kezdtek és a nap lángok erősödtek. A szárnyával átkarol. A korábbi sérüléseim pillanatok alatt eltűntek. Teljesen feltöltöttem.
- Rendben vagy már? – kérdezte tőlem, közben visszahívta a madarát a dobozba.
- Igen furcsa mód sokkal jobban érzem magam, mint az edzésünk kezdete elölt. Ha mára ennyi lenne, azt hiszem, megyek is a dolgomra.
- Ki mondta, hogy már végeztem veled. Most hogy újra formábban vagy ideje folytatni. Azonban most kicsit keményebb leszek. Nem hagyom magam annyira. Nekem a napom további része szabad szóval rá érünk.
A nap további részében folytattuk az edzés, bár a végére inkább kínzásnak éreztem. Az a nap nagyon fárasztó volt.

Egy csendes vacsora

Már eltelt némi idő, és nekem sikerült teljesen felgyógyulnom. Ideje volt, hogy betartsam a dr.Mikanak tett ígéretemet, és elvigyem őt vacsorázni. Éppen ezért az edzésem befejezése után gondoltam megbeszélem vele.
- (liheg) Szeretnék veled megbeszélni valamit. – mondtam miközben a földön feküdtem a kemény edzés után.
- Egy pillanat, ha sikerül kifújnom magam rögtön bele is kezdek. – mondtam, majd feltápászkodtam.
- Rendben mondjad csak.
- (nyeltem egyet) Biztos emlékszel mondtam, hogy ha segítesz, akkor elviszlek cserébe vacsorázni.
- Ezért szeretném meg kérdezni, hogy holnap neked jó –e?
- Nem. – vágta rá szigorú arccal.
- Még ma megyünk. Öltözz ki rendesen és jelenj meg este fél-nyolcra a dél-nyugati titkos bejárat előtt. – mondja mosollyal az arcán.
- Mivel te nem vezethetsz ezért az én kocsimmal megyünk. Legyél pontos ne váras meg. – ezzel fogta magát és elviharzott. Még csak azt sem várta, meg hogy mit szolok hozzá.
~ Szerintem már nagyon készülhetett erre.
~ Bár jobb lett volna, ha előbb teljesen felgyógyít, mielőtt elmegy. – ez után elindultam, hogy kipihenjem magam, és elöl készüljek a vacsorához. Hazaértem felhúztam az órámat hatra majd mentem aludni. Az a pár óra gyorsan eltelt s már szolt is az ébresztő hogy ideje indulni. Gyorsan lezuhanyoztam majd elkezdtem öltözködni. A szekrényéből megint előkerült az öltöny, amit még az első Olaszországi utamon kaptam. A nyakkendővel megint bajban voltam. Mivel elegáns helyre megyünk, ezért nélküle nem mehetek.
~ Azt hiszem, marad az illúzió. – gondoltam magamban és már rajtam is volta „nyakkendő”.
Mivel a találkozó hely nem volt mesze a lakásomtól, de mivel semmi képen sem akartam késni ezért már hétkor elindultam. Az út gyalog sem tartott tovább tíz percnél. Még várnom kellet, azonban mikor fél-nyolcat mutatott volna az órám, egy kocsit halottam jönni. Iszonyatosan sebesével közeledett, a sarkon éppen hogy csak bevette kanyart. Aztán egy óriási fékezés után megállt előttem. Egy sárga kétszemélyes sportautó volt, sötétített ablaküveggel. Amikor az ablak letekeredett már meg sem lepődtem, hogy dr. Mika ült benne.
- Semmi virág?(sóhajt) De legalább most pontos voltál. Mindegy szállj be? – majd kinyissa nekem az ajtót. Ezután beszállok a kocsiba. Megint ugyan azt a fekete estélyi ruhát viselte, mint legutóbb. Csak most a nyakában egy gyémántokkal díszített nyaklánc is volt.
- Hagy nézzelek meg jobban. –mondta majd szemügyre vett.
- Még leskelődés nélkül is meg mondom, hogy nincs rajtad nyakkendő és megint be akarsz csapni.
- Hajolj ide még jó, hogy hozottam magammal egyet erre az esetre. – ekkor belenyúlt a táskájába és ki vett egy vadonatúj nyakkendőt.
- Gyerünk, tüntesd el majd én meg kötöm neked, igazán meg tanulhatnád, már vagy legalább ne bontsad ki a régit. – mondta majd közel hajolt hozzám. A kezével át karolt és elkezdte meg kötni a nyakkendőmet.
~ Ellőbb mit is mondott a leskelődésről…
~ Milyen jó illata van. – szippantottam bele a levegőbe.
- Kész is vagyunk, indulunk, kösd be magad. – mondta majd elhajolt tőlem és elkezdte indítani az autót.
~ Előbb min is gondolkodtam mindegy biztos nem fontos. – gondoltam majd bekötöttem magam.
- Készülj, akkor indulunk. – majd bele taposott a gázba. A kocsi felmordult és már mentünk is.
Pillanatok alatt áthajtottunk a városon és már az autópályán is voltunk. nem mertem a sebesség mérőre nézni csak úgy száguldoztunk az autók között.
- Mivel nem bízhattam ezt rád ezért én választottam ki a helyet.
- A vendéglő ahova megyünk, három várossal odébb van, de nem kell aggódni időben ott, leszünk. - mondja, majd gyorsítani kezd.
- Abban nem kételkedem. – feleltem.
~ Sok kemény helyzetbe kerültem, de ennyire talán csak kisgyerekként féltettem az életemet.
Nyolc óra előtt nem sokkal megérkeztünk az étteremhez. én csak arra tudtam gondolni, hogy végre kiszálljak ebből a száguldó koporsóból.
- Eddig azt hitem akkor vagy félelmetes, amikor harcolt, de ezelőtt még nem láttalak vezetni. – mondtam neki remegő hangon.
- Ez gonosz volt, szerintem nem is volt olyan rossz. –mondja mosolyogva.
~ Még csak nem is tudja. – dermedtem le magamban
- Inkább menyünk be. – mondta majd elindultunk az éterem bejáratához.
Bent az előtérben elég sokan vártak, hogy végre bemehessenek. Mi csak odamentünk a pulthoz, majd dr. Mika megszólalt.
- Jó estét dr. Marikawa Mikado délután telefonáltam, nyolc órára van foglalásom két fő részére.
- Igen látom. Kérem, fáradjanak beljebb. – válaszoltak nekünk. És indultunk is volna amikor.
- Ez hogy lehet. – förmedt ránk egy alak mellünk.
- Én már egy hónappal előre lefoglaltam az asztal.
- Már itt várok két órája, de csak azt mondják legyek türelemmel.
- Nekem is nyolcra van, időpontom mégse kapok asztal.
- Ők csak beesnek ide és máris bemehetnek.
- Kérem, uram értse meg ők fontos vendégek. – A személyzet próbálja nyugtatgatni.
- Ti pedig nehogy azt higgyétek, bemehetek előttem. – kiabál nekünk a fickó. Én egy pillanatra oda nézek, de Mika tudomást sem vesz róla.
- Gyere. Siessünk, már kezdek nagyon éhes lenni.
- R-Rendben. – Válaszoltam és mentem tovább.
- Kérem, uram nyugodjon meg. Hamarosan ön is sora kerül.
- Tűnés az utamból. – löki félre a személyzetet. Majd elindul felénk.
- Ti pedig ne merjetek figyelmen kívül hagyni engem. Tudjátok, hogy ki vagyok én? –Majd megragadja Mika vállát, hogy visszahúzza. A fickó vagy 190 centi magas volt. elégé kigyúrt nagydarab.
- Szerintem nem kellene… - akartam mondani, de a szavamba vágott.
- Ne próbálj meg itt arcosodni kisöreg. Ne próbáld védeni. Tudod te, hogy én ki vagyok? - üvöltött rám. Ekkor dr. Mika meg fordul. Megragadta a fickó kezét, ami a vállán volt. Finoman leemelte, ezután már csak egy reccsenést lehetett hallani. Majd a térdre rogyott és üvölteni kezdet.
- Nem. Nem tudjuk, hogy ki maga, és ha most meg bocsájt. – majd elengedte a kezét és elindult be az asztalunkhoz.
- Én akartam szólni. - mondtam flegmán majd én is bementem az asztalunkhoz. Amikor elültünk végre az asztalhoz kérdeztem Mikant.
- Mégis mit tettél vele?
- Eltörtem a csontját. – felelte rezzenéstelen arccal.
- Tényleg szükséges volt ez?
- Te már eldöntötted mit fogsz rendelni? – kérdezte tőlem mosolyogva.
~ Biztos nem akarsz foglalkozni ezzel.
- Még nem majd meg nézem az étlapot.
- Egyébként tényleg ilyen nehéz asztalt foglalni ide.
- Igen. Normál esetben legalább fél évet kell várni, hogy foglalást kapj.
- Nekem csak azért sikerült, mert protekcióm van. – mondja, közben kuncog. Közben meg jön a pincér.
-Itt vannak az étlapok. Amíg sikerül választaniuk esetleg valami italt parancsolnak?
- Én egyelőre csak egy pohár vizet kérnék. És te? – mondja, majd kérdezi tőlem. Én elkezdek, szétnézni látom minden asztalnál pezsgőt és bort isznak. Már éppen megszólalnék, mikor Mika megelőz.
- Te még kiskorúnak számítasz nem ihatsz alkoholt.
- Nekem is csak egy pohár víz lesz. – felelem kissé csalódottan.
- Értetem azonnal hozom. – feleli, és már távozik is az asztalunktól.
- Azért ez egy kicsit durva volt. - mondom, elkeseredetten.
- Ha zavar, hogy fiatalabb vagyok, szólj és illúzióval megváltoztatom a kinézetem.
- Ne vedd ennyire magadra így vagy jó. – mondja mosolyogva, de mintha valami bántaná. Eközben én inkább az étlapot bújóm. Nézem, az árakat.
- Tényleg jó hely lehet ha ilyen magas árak mellett ennyi vendég van. A pénzem nagy része rá fog menni a vacsorára. – súgom oda Mikanak. Közben visszajön a pincér.
- Itt van a két víz. Sikerült választaniuk?
- Én a szokásosat kérem. –mondja Mika.
- Én pedig ezt. - majd mutatom az étlapon.
- Azonnal felszolgáljuk.
- A „szokásost”. Sokat szoktál ide jönni. – kérdezem tőle.
- Nem. Általában csak évente egyszer jövök ide, de akkor mindig ugyan azt eszem. – mondja az arcán egy keserű mosollyal.
~ Valami bánthatja. - gondolom magamba.
- Itt vannak a rendelések, amiket kértek. – jött vissza a pincér.
- Parancsoljanak, fogyasszák egészséggel. - majd letette a tányérokat és ettünk.
Egyszerre csak valami nagy ricsajra lettem figyelmes. A terem végéből sikításokat lehetett hallani. Majd pisztolylövéseket. Ránézek Mikara, de ő mintha semmi sem történne, eszik tovább. Ekkor fegyveresek rontanak be, és miden kittől elkezdik követelni az értékeiket.
- Nem kellene valamit csinálnunk. – kérdezem tőle.
- Ha akarsz, mehetsz. –válaszolja, majd eszik tovább.
- Igazság szerint a lakásomon hagytam a Hand Blasteremet. Mivel nem hittem volna hogy kelleni fog. –mondtam neki. Ő ekkor abba hagyta az evést. Letette az evőeszközt komoly arccal rám nézett. És csak ennyit mondott.
- A fegyveredet minden alkalommal tartsad, magadnál nem tudhatod, mikor kellhet. – majd mosolyogva ennyit tett hozzá.
- A képes vagy egy nyakkendőt inkább megjeleníteni, mint hogy megtanuljad, hogyan kell megkötni. Valahogy egy fegyvert is képes vagy elrejteni. – majd folytatta az evést. Ekkor az egyik fegyveres oda lépet mellénk és elkezdte követeli a pénzünk és Mika nyakláncát.
Én már csak azt láttam, hogy Mika gyűrűje felvillant. A következő pillanatban pedig a fegyverese már repült keresztül a szobán.
~ Hihetetlen nem is igazán láttam, hogy mit csinált pedig edzéseken már azt hitem sikerült felzárkóznom a sebességéhez. Vajon ellenem menyire foghatja vissza magát. –gondoltam magamba. Ekkor még két fegyvere rohan, oda hozzánk majd lőnek. A kezével fogja fel a lövéseket, De mielőtt elkezdene vérezni már be is gyógyulnak a sebei. Ekkor befejezte az evést.
- Azt hiszem, ideje indulni. Mára már jól laktam. – Ekkor feláll, és elindul a kijárat felé. Közben újabb lövések találják el, persze semmi hatásuk sincs. Amikor közel ér a fegyverekhez azok egyszerűen elszánlak, majd neki csapodnak a falnak.
- Előre megyek a kocsihoz, te rendezd a számlát.
- R-Rendben. –felelem, közben csak ámulok. Ezután megyek, majd fizetek a vacsoráért. A fickó, aki az elején kötözködött most egyik sarokban ú lösze kuporodva és fogja a kezét.
Mire kiérek az ajtón a kocsi már ott vár. Besszálok majd elszáguldunk a helyről. Egész úton egy szót sem szol hozzám, egészen addig még be nem érünk Namimoriba.
- Elviszlek a lakásodig. – mondja.
- Nem szükséges elég, ha valahol kiteszel. – felelem, de nem reagál rá semmit. Hamarosan megérkezünk ahhoz az épülethez ahol a lakásom is van. Itt meg álltunk.
- Köszi hogy elhoztál idáig. Szia. Akkor én most megyek is. - mondom neki és szállnák ki a kocsiból.
- Várjál. – szól utánam majd megfogja a ruhám.
- Valamit el szeretnék mondani, kérlek hallgassad meg.
- Oké. - felelem, és megdöbbentve várom mit is fog mondani.
- Ezen a napon tudtam meg, hogy a vőlegényem meghalt. Ezt a napot tekintem a halála évfordulójának. Ezen a napon minden évben elmegyek abba az éterembe. Mivel ott kérte meg a kezem. Ezért volt, hogy olyan könnyen szereztem asztalt. Már tudták, hogy jönni fogok.
- (sóhajt egy fájdalmasat) Köszönöm, hogy ma eljöttél velem oda.
- Szia. Holnap majd gyere edzésre. – ezután kiszállok és ő elhajt.
Majd én is felmegyek a lakásomig és lefekszem aludni.

A mosoly mögött


Ezen az éjszakán rosszul aludtam. Sokat gondolkodtam az este történteken. Azokon a dolgokon melyeket Mika mondott nekem. Aggódtam miatta. Sokára jött a reggel, a fejem pedig zsongott a gondolataimtól. Mivel nem aludtam sokat ezért kicsit nyomot voltam. Ezen nem tudott segíteni sem a zuhany sem a kávé. Arra gondoltam, hogy ha beszélek vele, talán megnyugszom. Ma délután kellene csak találkoznunk az edzések miatt. Azonban gondolom, hogy meglepem, és bemegyek még délelőtt megnézni, hogy is van. Ezért elkezdem felöltözködni. Korábbi tanácsát megfogadván felvettem a Hand Blasteremet is, majd elrejtettem.
~Mégsem mehetek egy ilyennel az utcán. – majd éppen létem volna ki az ajtón. Amikor valaki kopogtatott. Ki néztem, hogy még is ki lehet az. A szomszédom volt Hoshina Miyu. Az arca kicsit bánatos volt.
- Szia, segíthetek valamiben? Esetleg valami baj van? – nyitottam ki az ajtót és kérdezgettem tőle.
- Sz–Szia. Ne–nem. Izé, igen. Konyha, Sütő. – zavarodottan hablatyol össze-vissza, nem nézet rám közvetlenül. Kerülte a tekintetem. Kezében egy fazekat szorongatott.
- Bocs,i ezt így, nem teljesen értem. El tudnád mondani újra? – kérdem értetlenkedve.
- (nagy levegőt vesz, sóhajt egyet) A sütőm elromlott és szeretném használni a konyhádat persze csak ha, lehet. Viszont úgy látom menni, készülsz nem is zavarlak.
- Nem annyira nem sürgős a dolgom, gyere csak be. – invitálom be. Bár furcsállom a hirtelen váltást.
~ Nem hinném, hogy sokáig tarthat, és legalább eltereli a gondolataimat.
- Köszi, igyekszem gyors lenni. –mondta majd bement a konyhába. Én levettem a kabátomat, majd feltettem a fogasra. Mivel a fegyver a kezemen volt óvatosnak kellet lennem. Nem akartam megijeszteni. Elülten az asztalhoz ahol enni szoktam, és néztem, ahogy a konyhában sürög-forog.
- Egyébkén mi lett a sütőddel? – kérdeztem tőle.
- Nem igazán tudom megmondani. Mindenesetre a szerelő azt mondta, csak holnap tud jönni meg nézni. Ezért ha lehetne, szeretnék este is nálad főzni cserében, megkóstolhatod a specialitásom.
- Oké. –válaszoltam meglepetten.
~ Valahogy most nagyon másmilyen, mint szokott lenni. Sőt előbb még rám nézni sem mert most pedig teljesen természetes velem. – gondolom magamban. Közben őt figyeltem. Amikor láttam, hogy egy pillanatra megtorpan, zavarodottan szétnéz, rápillant az órára, majd folytatja főzést.
-Jól vagy?
- I-Igen csak megszédültem egy kicsit. – mondja kicsit szégyellősen.
- E-Egyébként meg tegnap esete hallottam egy autót megállni a ház ellőt. Igen hangos volt. – mondja nekem, most valahogy megint félénk lett.
~ Biztos mikor Mika haza hozott. – gondoltam magamban.
- Bocsi én jöttem azzal a kocsival. Sajnálom, ha felkeltettelek.
- Nem semmi, csak tudod… Hogy is mondjam. Tudom, hogy nincs közöm hozzá, de igazság szerint tegnap mikor hallottam, hogy megállt itt egy autó kinéztem. Láttam, ahogy kiszállsz belőle, és kíváncsi voltam. Igen csak ki voltál öltözve és egy nő kocsijából száltál ki.
~ Jó szeme lehet, ha a harmadikról éjszaka látta.
- Hallottam, hogy vannak, akik ebből élnek…. Nem semmi fejtsed el. Tényleg nem rám tartozik. –mondja, közben összehúzza magát, és elvörösödik.
~ Mégis mit gondolhat rólam.
- Félre érted, ő csak egy barátom volt. Egy ígéretemet tartottam meg neki. Mert segített, hálából elvittem vacsorázni. – válaszoltam meglepetten.
- Egy barátod, igazán? – mondja, közben abba hagyja a főzését egy pillanatra.
- Biztos jóban vagytok, ha ilyen közel állsz hozzá?
- Igen elég sokat segít nekem.
- (Szipog egyet) Már végeztem sajnálom, ha feltartottalak. Köszi hogy használhattam a konyhádat. –majd összepakolja, ami főzőt és öltözködni kezd.
- Természetese máskor is szívesen látlak, de hisz este úgy is jössz.
- Este? Milyen esete? – kérdi zavartan.
- Ja persze igen majd jövök. –mondja kicsit mérgesen, majd haza megy.
Kicsit álltam zavarodottan, majd vettem a kabátomat és elindultam a földalatti bázisra. Közben a fejemben csak nagyobb lett a zűrzavar. Már nem csak Mika miatt aggódtam, de Miyu viselkedése is aggasztott.
~ Igaz hogy annyira nem áll hozzám közel, de mégis csak egy kedves szomszéd. – gondoltam magamban. Közben hamarosan megérkeztem a bázisra. Utam azonnal az orvosi rendelőhöz vezettet. Amikor oda értem láttam, hogy zárva volt. Mivel a bázis elég nagy volt, nem tudtam merre induljak. Amikor valaki megszólított.
- Helló Seyen. Micsoda véletlen éppen beszélni akartam veled.
- Üdvözlöm. – válaszoltam Takana úrnak.
- Dr. Marikawát keresed, gondolom?
- Igen. Honnan, gondolta? – feleltem meglepődve.
- Valaki megtámadta őt, amikor tegnap haza fele hajtott.
~ Mikant ki lehet olyan ostoba?
- És mi lett vele?
- Igazabból semmi baja, csak a kocsija tört össze. Bár ezért nagyon dühös.
- Tulajdonképpen sejtettem, hogy nem történt vele semmi nagyobb baj. A támadó hogylétére vagyok kíváncsi maradt belőle annyi, hogy tudják azonosítani?
- A támadójának sikerült megszöknie.
- Az hogy lehetséges.
- A doktornő elmondása szerint annyi történt, hogy haladt hazafele. Épen egy hídon hajtott volna át, akkor hallotta, hogy valami neki csapódott a kocsi tetejének. Egy hegyes lándzsaszerű tárgy, amiben felhő láng volt vezetve, átszúrta a kocsi. Őt magát nem találta el, de a kocsi a földhöz szegeződött. Majd a lendület félbe tépte az autót. Ami a korlátnak csapódott. Amikor Doktornő kimászott a kocsi roncsaiból egy pillanatra látta támadót. Ugyan az volt, akivel te is harcoltál az első munkádnál.
- Tehát akkor…
- Igen a Kacagó árnyék volt.
- Ezek szerint még mindig a városban van?
- Úgy tűnik. Egyébkén, ezt bizonyítja az illuzionista vallomása is, aki megpróbálta elrabolni Yuit. Miután említetted, alaposabban kivallattuk a témával kapcsolatban. Elmondta, hogy a társai között szereppel a Kacagó is. A vallomása alapján sikerült elkapnunk a többi társát is, Persze a Kacagót kivéve.
- Akkor ahhoz az esethez is köze volt?
- Továbbá, amit korában jelentettél halálesetet. Utánajártunk. A sebek a testén tényleg annak a fegyvernek a nyomai, amit a Kacagó használ.
- Szóval tényleg ő volt. De miért?
- A két eset között egyetlen közös pont te vagy. Te valamilyen módon kapcsolódsz mind a két esethez. Lehet, hogy mert korában életben hagyott, ezért most rád vadászik.
- Ennek nincs értelme akkor egyenesen engem támadott volna. Van valami, amit nem vettünk észre.
- Miden esetre légy óvatos. Yui biztosan szomorú lenne, ha történne valami "Unalmas bátyussal". (felnevet)
- Még mindig így nevez?
- Igen szerinte a te munkáid unalmasak. Egyébként nincs kedved ma is nálunk vacsorázni biztosan örülne neki, ha eljönnél meglátogatni.
- Ma sajnos nem jó, talán majd máskor.
- A fiataloknak, mint neked biztosan más dolgod is van. Akkor majd legközelebb.
- Rendben. Mindenesetre jól elszaladt az idő, hamarosan kezdődik az edzésem Dr. Mikanal. Jobb lesz, ha nem kések.
- Várjál, erről jut eszembe pontosan ezért kerestelek. Egy üzenetet kellene neked átadnom.– majd belenyúl a zsebébe, és elő vesz egy papír fecnit.
- A doktornő nekem csak annyit mondott, hogy ezt adjam át. – majd átnyújtja a papírt.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha felhív? – majd átveszem a fecnit.
- Benne van minden az üzenetben. Nekem most mennem kell. További jó olvasást. – ezután tovább is áll. Ekkor elkezdem olvasni az üzenetet. Amiben a következő állt. :
„Helló. Sajnálom, hogy ma nem találkozhatok veled, de rengeteg elintézni válom van. Azért nem hívtalak, mert a telefonom is oda veszett az autó baleseten. Ami a mai közös edzésünket illeti, úgy néz ki, hogy nem tudok részt venni rajta. Ennek két oka van. Az egyiket már korában említettem, hogy sok dolgom van. A másik pedig A történtek miatt nagyon ideges vagyok, ezért valószínűleg nem bírnám vissza fogni magam. Azt pedig korábban is mondta már, hogy élned kell, hogy meggyógyítsalak. Hallottakat én sem birok feltámasztani. Mostani állapotomban pedig nem bírom garantálni az épséged. Egyébként az edzést ne hagyd ki, majd kapsz valamilyen kárpótlást, amiért ma nem tudtalak edzeni.
Üdvözlettel: Dr. Mika

Ui.: Ne aggódj, miattam jól leszek.

Ezután elmentem edzeni. Most is azt a termet használtam amit MIkanal szoktunk. Bár mivel a tréning általában annyiból áll, hogy harcolunk. Pontosabban ő ver engem laposra, majd felgyógyít, és ismét laposra ver. Amivel állítása szerint sok harci tapasztalatra tehetek szer. Nyilván valóan lehet benne valami, mert mostanában egyre többször tudom elkerülni az ütéseit. Néha mintha már látnám előre a támadásait. Bár attól még nem vagyok képes lépést tartani vele. Mivel ez az edzés most nem valósítható meg, ezért most másra koncentráltam. Már egy jó ideje használom a Hand Blastert, de a célzásom még mindig nem olyan jó, mint lennie kellene. A mostani edzésemen főleg a célba lövészetről szólt. Mozgó, és hirtelen feltűnő célpontokra lövöldöztem. Több-kevesebb sikerrel. Miután úgy éreztem, hogy befejezem a gyakorlást visszamentem a lakásomhoz.
Haza felé menet jobb hangulatom volt. Az edzés nem fárasztott el annyira, mint szokott általában. Meg már Mika miatt sem aggódtam.
~ Biztosan tudta, hogy nyugtalan vagyok, miatta ezért irt. A mostani eset elterelte a figyelmét. Ha dühös legalább nem szomorú. - gondoltam magamba. Majd lassan elértem a házat ahol a lakásom van. Ott felmentem a hatodik emeletre egészen az utolsó előtti ajtóig, ez volt a lakásom ajtaja. Ami után haza értem az órára néztem. Mivel volt még időm Miyu érkezéséig ezért gondoltam lezuhanyozok. Ezért levetkőztem, majd bementem a zuhany alá. Miután ott végeztem felöltöztem és vártam Miyu érkezését. Amikor eszembe jutott, hogy a Hand Blastert még nem raktam el.
~ Francba, hogy lehettem ilyen feledékeny, mindegy az a lényeg hogy időben eszembe jutott. - ekkor fogtam a Hand Blastert és visszaraktam a dobozába. Majd illúzióval egy vázának álcáztam, ezután az egyik szekrényem tetejére tettem. Akkor hallottam, hogy csöngetnek.
- Mintha picit korán volna még, de biztos hamarabb jön. - néztem rá az órára. Majd mentem, hogy nyissam az ajtót. Kisem néztem a kukucskálón.
- Szia, a Miyu kicsit korán jöttél fáradj csak be, már alig várom, hogy megkóstolhassam a főzted. – mondtam mosolyogva közben nyitottam ki az ajtót. Azonban ahogy kinyitottam láttam, hogy nem Miyu van az ajtóban, hanem a Kacagó.


Folytatás következik.

Spoiler:

A mosoly mögött 2


Amikor kinyitottam az ajtót láttam, hogy nem az állt ott, akit vártam. A kedves (bár néha kicsit furcsa) szomszédom helyet, egy Harlequin maszkos nő volt. Akit maffia körökben csak úgy ismernek, mint a Kacagó árnyék. Egy szabadúszó, aki lop és szabotázsokat követ el. Korában egy munka során találkoztam vele, sőt harcoltam is. A harcunk elég egy oldalú volt az ő javára, csak a szerencsén múlott, hogy megúsztam akkor. Sejtettem, hogy még összefutok vele valamikor, de sohasem gondoltam, hogy pont az ajtómban fog állni. Remélem, hogy most sokkal kiegyenlítettebb lesz a harc, mint akkor. Mert a harc elkerülhetetlen lesz.
~ Francba. Pont most. – gondoltam mikor észrevettem már jött is az első támadása. Egy rúgás formájában. Telibbe kapott volna, ha nem lenének azok az edzések Mikanal. Így viszont sikerült, elugranom a rúgása elöl.
~ Sikerül még időben kitérnem, és ilyen szűk helyen még az ostorát sem tudja rendesen használni. – gondoltam magamban. Amikor hirtelen azt hallom.
- „Picco Lancia” (tüske lándzsa) - ekkor az ostor kiegyenesedik és megfeszül, olyan lesz mintha egy lándzsa volna.
~ Sejthettem volna hogy nem lesz egyszerű. Minél hamarabb a el kell érnem a fegyveremet. Elkezdek hátrálni a nappalim fele ahol a Hand Blasteremet hagytam. Viszont ö sem tétlenkedik és támadásba lendül. Amit az előszoba szekrényem bánt. Nekem ez idő alatt sikerül befutnom a napaliba. Itt gyorsan levettem a szekrényről a Hand Blastert, majd felhúztam a kezemre.
~ Most már ellentámadásba tudok, lendülni. Most viszont gyorsan el kell, tűnöm innen, ekkora zajra hamarosan ide sereglenek a szomszédok. Meg persze mininél többet harcolnánk, itt annál jobban elamortizálódna a lakásom. A legnagyobb gond hogy nincs időm teljesen feltölteni a fegyveremet. Akkor marad a gyors-tüzelés. Bár lehet, hogy nem ilyen éles helyzetben kellene, de kipróbálom az új képességemet, amit nemrég találtam ki. – gondoltam magamba.
Ezután kiugrottam a fedezéknek hasznáét fotel mögül és ellentámadásba lendültem.
~ Nem szabad elfelejtenem, képes egyszerre több célpontot is támadni, és megnyújtani az ostorát a távoli célpontok ellen. Ideje belekezdenem.
- „Hazug Vízió” - motyogtam közben rohantam a Kacagó fele.
- Egyenesen nekem rontasz milyen ostoba. – majd elkezd felém döfni. A támadása azonban mind hatástalanok voltak. Általában elöltem csapódtak be.
~ A maszkod alatt most biztosan meglepett arcot vághatsz. Hála a „Hazug Víziónak” azt hiszi, előre látja a támadásaimat, így arra reagál. Ha megfelelően időzíttek, akkor remek támadófelületet kapok. Most viszont más a célom. –gondoltam. Lassan sikerült a közelébe érnem. Ekkor átkaroltam az oldalát.
- Azt hiszem ideje távoznod. - megragadtam és futottam vele a kijárat felé. Közben ö pedig ütögette a hátam, hogy elengedjem, de én csak futottam vele tovább. Egészen addig még el nem értem a korlátot. Ott neki rugaszkodtam, és ugrottam egyet, Ezzel mind kettőnket keresztülrántottam a korláton egyenesen a mélybe.
~ Furcsa, hogy amilyen hangzavart csaptunk nem jött senki sem utána nézni. Azonban most van ennél fontosabb dolgom is.
- Megörültél. – üvöltött rám. Közben próbál lerázni magáról.
- Én nem tudtok repülni szóval, ha nem akarunk becsapódni, akkor neked kell csinálni valamit. - mondom neki és továbbra sem engedem.
- Francba veled. – mondja, majd használja az ostorát. Az ostor ismét lazává válik, majd rátekeri az egyik korlátra. Ezzel megállva az esésünket. A hirtelen megállástól megcsúszik a kezem és sikerül megszabadulna tőlem. A földtől még egy emeletnyire vagyok. Ő megpróbálja magát felhúzni az ostora segítségével, hogy elmeneküljön.
- Mintha hagynám! – kiabálok utána, majd zuhanás közben szétlövöm a korlátot, amire rácsavarodott az ostor.
~ Még jó hogy Maffia Landon tudtam gyakorolni a célba lövészezett fejel lefelé lévő pózban. – gondolom magamban, majd becsapódtam. A hátamra érkeztem, de leszámítva néhány zúzódást meg a fájdalmat nem lett komoly bajom. Ő neki sikerült talpra érkeznie.
- Hogy merészelted, ezt nem fogod megúszni. – mondja, közben megindul felém.
- Mire gondolsz, hogy leugrottam onnan és téged is magammal rántottalak. Vagy, hogy nem hagytalak megszökni. – mondtam gúnyosan. Közben elkezdtem feltápászkodni.
- Mindenért, amit tettél. – üvölt rám. Közben az ostorával fenyegetően csapkod.
- Akkor, ha így áll a helyzet nincs mit tenni. Ez harcban dől majd el. – mondtam majd, leporoltam és kihúztam magamat. Mintha ez az esés meg sem kottyant volna.
~ Könnyű nagyokat mondani, de most elég nagy slamasztikában vagyok. Úgy látszik sikerült elégé felhúznom ahhoz, hogy mindenképpen meg akarjon ölni és ne akarjon elmenekülni. A telefonom fent maradt így nem tudok segítséget sem hívni. Ráadásul elég hűvös van főleg, hogy mivel cipő sincs rajtam. Most bele gondolva tényleg hülyeség volt csak így leugrani onnan. Bár biztos nem várta volna, meg még szépen felöltözök. Legalább nincsen hó, mint Maffia Landon. Egyelőre azonban jobb volna megváltoztatni a harc helyszínét. Ha az utcán harcolunk abból csak több probléma lesz, ha jól emlékszem a közelben van, egy park ahol ilyenkor már kevesen járnak. Az a park megfelelő hely lesz a harchoz.
- Akkor ideje kezdeni. – mondtam majd felemeltem a bal kezemet, ami a fegyver is volt. Ezután fellobbantottam a lángomat a gyűrűmből. Eztán ráhelyeztem a jobb kezemet a fegyverre, és belekezdem a gyors-tüzelésbe. Majd hátrálni kezdtem a park fele.
- Ezek a támadások kevesek lesznek hozzám. – mondta közben jött utánam. a támadásaimat vagy kikerülte, vagy hárította.
~ Óvatosnak kell lennem, emlékeim szerint elég fájdalmas, ha eltalál az ostorral. Mivel képes megnyújtani is ezért nem lehetek óvatlan. – alig hogy keresztül futott a gondolat az agyamon, máris csapódott be mellettem az ostor egyik csapása.
A park már nem volt messze egész odáig egy csiki-csuki játékot játszottunk. Egyszer ö támadott egyszer én. Sikerült úgy elérnünk a parkot, hogy nem keltettük fel senkinek sem a figyelmét. Bár a mekkora zajt csatunk nem értettem, hogy mégis miként lehetségese ez.
~ Remek hogy sikerült ide érnem, de most mihez kezdjek. Nem hiszem, hogy addig békén hagyna, még nyugodtan feltöltöm a fegyverem. Szerintem a „Hazug Víziónak” még egyszer nem dől be. A gyors-tüzelés viszont nem elég erős hogy messziről kiüsse, közel kell kerülnöm hozzá. – gondoltam, majd bebújtam egy fa mögé.
- Ha azt hiszed, hogy az megvéd, nagyon tévedsz. – mondta majd az ostorát a fa köré csavarta.
- „Spina Frusta” (tövis ostor). – az ostorból tüskék jöttek ki és bele fúródtak a fába. Ezután húzott egyet az ostoron, ami így az ketté fűrészelte a fát. A fa felső része majdnem rám dőlt.
- Ez már tényleg sok trükk egy ostortól nem gondolod?
~ Francba ez nagyon veszélyes volt, és még nem is sikerült elég időt nyernem. Amíg nem juttok közel hozzá addig nincs esélyem ellene. – gondoltam közben elindultam egy másik menedéket keresni.
- Ez a bújócska nagyon ócska, kezdem már unni. Vagy elől állsz valamivel, vagy megdöglesz végre.
- Azt hiszem, igazad van, tényleg elöl, kellene állnom valamivel. És ha egy kicsit hagynál, nyugton gondolkodni sikerülne is, kitalálnom valamit.
- Ne szórakozz velem! – kiált fel. Azután az ostorával a hangom irányába suhint egyet. Ezután elhallgat.
~ Azt hiszem nincs más választásom. – kiugrok a fa mögül és készülök, hogy lőjek rá. Azonban azt látom, hogy a földre van rogyva és levegő után kapkod.
- A francba ne most. Tarts ki még egy picit. Csessze meg. – mondogatja. Közben egyik kezével fejét fogja.
- Nem pont ez volt a tervem, de nem hagyhatom elúszni a kínálkozó lehetőséget. – mondom, közben elkezdek közelíteni felé. A fegyvert folyamatosan felé tartom közben.
~ Jobb lesz azért óvatosnak lenni lehet, hogy csapda. - gondoltam magamban. A fegyvert folyamatosan rá céloztam.
- Ne merészelj közelebb jönni! – kiált rám, majd próbál feltápászkodni.
~ Azt hiszem igyekeznem kell, vagy az esély amit kaptam semmivé lesz. – gondoltam majd odarohantam hozzá és gyors-tüzeléssel követlen közreöl a gyomrába lőttem. De még mindig próbált küzdeni. Ezért kénytelen voltam megismételni az előbbi folyamatot és még kettőt lőttem a gyomrába. Ettől elájult.
- Ez nem elég hogy megöljön, de legalább egy kicsit nyugton maratsz.
Ezután kerestem valamit, amivel meg kötözhetem. Miután találtam valamit és megkötöztem én is kicsit leültem, hogy kifújtam magam. Nem telt bele sok időbe kezdet magához térni.
- Te tényleg kemény vagy. Reméltem, hogy több időm lesz piheni, mielőtt magadhoz térsz. Mindenesetre ideje megtudni kit is rejt a maszk. – mondtam majd közelebb léptem hozzá.
- Ne. Azt nem teheted! - kiáltotta és izegni-mozogni kezdet.
- Ne gondolj semmi rosszra csak a maszkodat akarom levenni. – majd megragadtam a Harlequin maszkot és levettem az arcáról. Ekkor elrántotta a fejét, hogy ne láthassam az arcát. De már késő volt az előbb láttam az arcát, és a meglepetéstől alig jutottam szóhoz.
~ Mi-Miyu? Nem az nem lehet, hasonlít rá, de mintha időseb lenne, a testalkata is más. Sokkal „fejeltebb”. Mégis ki lehet ö?
- Ki vagy? Kicsit hasonlítasz Miyura csak nem a nővére vagy?
- Most már úgy is mindegy szóval elmondok minden, hogy hiszel nekem vagy sem azt csak rajtad áll. Az igazság szerint én tényleg Hoshina Miyu vagyok, pontosabban a másik személyisége Alice.
- Ezt hogy érted? Én ezt nem hiszem el. Magyarázd meg. – értetlenkedtem.
- A legjobb lesz, ha megmutatom. – ekkor a teste elkezdett megváltozni, egészen addig még úgy nem nézett ki, mint Miyu.
- Ez hogy lehet? –kérdeztem.
- Légy türelmes mindjárt elmagyarázom. A felhő lángomat használtam, hogy megnöveljem az izmaimat így természetesen a külsőm is megváltozott.
- Akkor te most Miyu vagy?
- Nem én Alice vagyok, de hogy ezt jobban megérthessed, ismerned kell Miyu múltját. Á milyen macerás. Szóval Miyu apja egy, hogy is mondjam „üzletember” volt. Aki néhány rossz „üzlet” után csődbe ment. Eztán Az alkoholba, majd később az öngyilkosságba menekült. Az anyja pedig a temetés után egyszerűen eltűnt. Szegény kislány pedig a „kedves”rokonokhoz került. Ezek az események hatalmas traumát okoztak benne. Ezért próbálta tagadni a valóságot. Szüksége volt valakire, aki megvédi. Ekkor „születtem” meg én.
- Ez kissé hihetetlen.
- Enged, hogy folytassam. Szóval ekkor jöttem létre én egy erős személyiség, aki megvédheti őt. Eztán mindig vigyáztam rá, terelgetem az útját, próbáltam jó életet biztosítani neki. Azonban ahhoz ezt biztosítani tudjam, bekellet „piszkolni a kezem”. Elvállaltam néhány alvilági munkát. A kilétemet hogy elfedjem, Harlequin maszk mögé bújtam.
- Így kaptad a Kacagó árnyék nevet?
-Ha lehet, ne szólíts így, nagyon nem szeretem. Az első munkaadóm aggatta rám, azt a nevet.
- Ez még mindig nehezen hihető.
- Lehet azonban, ha minden igaz, akkor tudsz a gyerekkori betegségéről. Aminek hatására fája a feje és néha nem emlékszik bizonyos dolgokra. Az azért van, mert olyankor én veszem át az irányítást. Én emlékszek mindenre, ami vele történik ö viszont csak azokra a dolgokra, amiket személyesen átél. Van egy naplója ahova leszoktam írni, hogy „mi történt vele az nap”. Pontosabban hogy mit is higgyen arról, hogy mi történt vele.
- Tehát akkor becsapod.
- Csak megvédem az igazságtól.
- Miért kellet megtámadnod a körülöttem lévőeket, ha én kelletem neked.
- Úgy látszik, félre értesz valamit. Eredetileg nem te voltál a célpontom. Akkor figyeltem fel rád, amikor először segíttettél Miyun, és használtad a lángjaidat. Az a mocskos zaklatót, aki rászállt Miyura így is úgy is megöltem volna. Így legalább nem kelet kitalálnom semmit hogy mért tűnt el. Ezt köszönöm.
- Elhiheted nem azért csináltam.
- Az után az eset után Miyu nagyon megkedvelt. Erre jössz, te azzal a másik növel, parádézol a ház előtt.
- Dr.Mika?
- Áh. Szóval így hívják. Gondoltam, ha megijesztem, akkor eltűnik a színről. Csak hogy a dolgok nem úgy mentek, mint terveztem és kicsit túl durva voltam. Azt viszont soha nem gondoltam volna, hogy az a nő ilyen durva. Igazi szörnyeteg.
- Nem is tudod menyire.
- Te csak hallgass. Miattad muszáj volt tönkretenni a sütőnket, hogy átmehessünk hozzád beszélni. Amikor már azt hiszem, hogy kimagyarázod magad, akkor mindent elrontasz és megbántod őt.
- Mégis mit tettem?
- Fogd be. Mivel megbántottad ezért döntöttem úgy hogy összezúzlak. Arra amit csináltál nem számítottam. Te mégis mit gondoltál akkor amikor leugrottál A hatodikról?
- Nagyjából csak annyit.:„Minél hamarabb el kell tűnöm innen, mielőtt a kedves szomszédom át jön és belekeveredik ebbe”.
- Tényleg?
- Igen.
- (Sóhajt) akkor most mégis mihez akarsz kezdeni. Most hogy ezt már mind tudod. Megölsz most azonnal? Átadsz Vongolának. Szóval hogy döntesz. Nekem az volna a legjobb, ha meg ölnélek, és így nem derülne fény a titkomra.
- Azt hiszem, létezik még egy meg oldás.
- Mire gondolsz?
- Arra hogy ma a Kacagó árnyék megtámadott harcoltam vele, majd sérülten elmenekült.
- Futni hagynál?
- Nem. Alkut ajánlok, ha segítesz kiadni a megbízódat, akkor nem adlak most át Vongolának. Egyedül a Bossnak fogok szólni rólad, biztos megfogja, majd érteni. Így Miyu továbbra is nyugton élhet. Ha menekülni próbálsz, ki adom Miyu arcát és nem lesz nyugtotok sehol sem.
- Szóval azt akarod, hogy a kegyelmedre bízzam a sorsunkat? Majd ha már nincs ránk szűkséged eldobj?
- Tudom milyen az, ha valaki nehéz helyzetben van, és ha amit elmondtál igaz. Akkor Miyu nem tehet semmiről. Nem akarnám, hogy feleslegesen baja legyen. Bár a történeted még mindig hihetetlen, úgy döntöttem megbízok benned. Ennyit várok el tőled is.
- R- Rendben. –mondja elpirulva.
- Most pont úgy viselkedsz, mint Miyu, még mindig Alice vagy?
- Idióta! – förmed rám.
~ Igen még mindig Alice. – gondoltam magamban. Majd eloldoztam és visszamentünk a lakásomra. Ott felhívtam a bázist és kértem, hogy kapcsolják a Tízediket. Részletesen elmagyaráztam neki mindent. Először kicsit mérges volt nem igazán örült a hívásomnak a hétórás időeltolódás miatt. A helyzetet megértette és jóváhagyta az ötletemet, természetesen csak úgy hogy vállalom a felelősséget mindenért.
- Sikerült mindent elintézni, most már minden rendben lesz. – mondom Alicenak.
- Nem igazán tetszik nekem ez a helyzet, de egyelőre nincs más választásom. – válaszolja kissé dühösen.
- Azt hiszem jobb lesz, ha haza megyek. Sajnálom a lakásodat, majd hozzad rendbe.
~ Segítek, vagy valami jobban eset volna.
- Akkor szia. Egyébkén Miyu naplójába majd azt írom, hogy jól sikerült a vacsora szóval jobb, ha eszerint viselkedsz. – mondta mosolyogva. Ezután hazament. Én pedig nekifogtam takarítani.

Spoiler: