Okumura King

Név: Okumura (Ichinose Takashima) King

Nem: férfi

Életkor: 22 éves

Láng: vihar

Egyéni fegyver: a saját kezem és terveim által elkészített különleges robotom. Kép: http://3.bp.blogspot.com/_L78zEKWCMII/TG8G1g-TlII/AAAAAAAAA0c/KrNBtlTVDXk/s1600/mordekaiser.jpg

Család: Millfiore

Jellem: Igyekszik távol tartani az igazi jellemét a barátaitól ezért kialakított egy külön jellemet, amit általában mutat. Ez a jelleme pedig: figyelmes, kedves, viccelődő és kicsit hülyéskedő de a valódi jelleme egyszerűen ennek a szöges ellentéte. Valójában teljesen komolyan gondol mindent ezért nem érdemes viccelődni vele. Ha egy kicsit is megbántó dolgot mondanak, vagy művelnek velem, azért nagyon dühös tudok lenni. A jófiús kinézetem ellenére viszont egy zseni vagyok. Mindennél jobban szeretem javítgatni az én kicsikémet. Egy tapodtat, sem teszek meg nélküle, bár ez néha furcsa helyzeteket szül. Jah és még nagyon szeretek teázni is egy saját recept alapján.

Kinézet: Hollófekete hajam van és liláskék szemeim, amire általában vérvörös kontaktlencsét viselek, ami az egyik saját fejlesztésem. Mindig öltönyt viselek inggel és nyakkendővel. Mind a kettő kézfejemen egy-egy tetoválás található. Az öltöny alatt még egy saját fejlesztésű extra vékony de annál különlegesebb páncélt is hordok.

Felszerelés: Egy nagyon jelentős kereszt nyaklánc és egy szintén nagyon jelentős kesztyű. Ezen felül mindig van 2 pár kontaktlencse nálam. Plusz a ruha alatt hordott páncél.

NJK:

Név: Okumura Rukia (húgom)
Nem: nő
Életkor: 19
Láng: -

Kinézet: Vállig érő fekete haj. Gyönyörű nagy szemek és karcsú testalkat. Kicsit fehérkés bőrszín. Kép: http://fufu-kungfu.freeblog.hu/files/Bleach___Rukia_Kuchiki_Vector_by_kimlien.jpg

Jellem: Nagyon félénk. Ha zavarban van, általában mérgelődik picit. Annak ellenére, hogy a bátyja vagyok belém szeretett. Ezért általában gorombán viselkedik velem de ha én játszom a sértődöttet akkor nagyon gyorsan kiakar békíteni.

Előtörténet:

Az életem siralmas. Nincs semmim. Nincs kihez kötődnöm és nincs semmi, ami miatt érdemes lenne élnem. Egyedül a találmányaim, amiket szeretni tudok. Hogy, hogyan kezdtem? Jó kérdés. Kis pöcsös voltam, amikor elkezdtem már érdeklődni a technikusi dolgok után. Azóta meg mi lett belőlem? Gyilkos, őrült. No de ez nem fontos. Még anno apával „játszottunk” szerelőset. A család, amibe születtem elég jó módú volt. Apukám nagyon híres technikus volt. Ugyan sosem tartozott egyetlen céghez vagy hasonlóhoz sem de jobbnál jobb munkái voltak. Saját laborja meg minden isten fasza volt az öregnek. El se lehetett képzelni annyi ketyeréje volt. Anyukám pedig az egész család nevében élt társasági életet. Otthon nem kellett semmit takarítania mivel saját személyzetünk volt. Egyedül annyi dolga volt, hogy a betegeskedő húgomra figyelt általában. A húgommal én nagyon jól kijöttem. Mindennél jobban szerettem de, mivel sokszor volt beteg így általában fater nyakán lógtam. Én, mint első szülött jöttem a családban. Apukám nagyon örült neki, hogy fia született. Remélte, hogy én is a technika világa felé veszem majd az irányomat. Ebben később igaza is lett de ne ugorjunk annyira előre. Már a születésem után látszódott, hogy én más vagyok, mint az átlagos kölkök. Az átlagosnál jóval gyorsabban mentek a gondolkozásra alapuló dolgok. Mint pl. beszélőkésség és társai. A memóriám a logikám nagyon gyorsan fejlődött. 4 éves koromban már tudtam olvasni és írni, és már hamarabb elkezdtem érdeklődni apám tevékenysége miatt. Ennek ő kifejezetten örült. Pontosabban ujjongott örömében, amikor elkezdtem játszani az egyik kis segítő robotjával. Bár én erre nem emlékszek de apu mesélte, hogy szét akartam szerelni már az első alkalommal bár akkor még kis pelenkás voltam. Már 4 és fél éves korom óta tanulok magán tanárnál, így sokkalta előrébb haladok tudásban a korosztályomnál. Apukám 5 éves korom óta tanít saját kezűleg fizikára, elektronikára, kémiára és biológiára. Ezek mellett még arra is okít, hogy, hogy kell úgy megszerelni vas szerszámmal, hogy ne basszon meg az áram. Jártam versenyekre is. Mondjuk fasza volt, hogy 8 évesen betrappoltam egy versenyre ahol a saját kezem által összerakott saját típusú hangszűrős fülesekkel és hangszóró mikrofonokkal kezdtem, míg a 17 évesek valami kis Nintendo szerűségekkel indultak. Jó érzés volt, hogy annak ellenére, hogy 8 év körüli voltam még is több tehetség szorult belém, mint eddig bárkibe, akivel találkoztam. Még apa is emlegette, hogy ez a gyerek még rajtam is túl tesz majd. Nem tévedett sokban. 12 éves koromra már a felnőttek közül sem akadt olyas valaki, aki tudott volna a kreativitásommal és az eszemmel versengeni. Már képes voltam arra, hogy egy színvonalon dolgozzak apukámmal. Ő már nem tudott mit tanítani nekem de én tudtam, hogy van még hova fejlődnöm. Nincsenek korlátaim addig, amíg el nem kezdem hinni, hogy van egy bizonyos szabályozása a kreativitásnak. Apu megígérte, hogy az lesz a születésnapi ajándékom, hogy ketten tervezünk valamit, és azt megcsináljuk. Persze az a valami az enyém lesz. A tervek elkészültek már pár hónappal a születésnapom után. Egy páncél öltözéket terveztünk közösen, amivel sok mindent lehetne alkotni. A tervek után neki láttunk az összeszerelésnek is, de egy apróság közbe jött. Apának jött egy vendége. Pontosabban ez a vendég többször is eljött és valahogy minden alkalommal teljesen felhúzta annyira, hogy már dolgozni sem tudott normálisan néha. Sosem mondta meg, hogy mi van. Ez a furcsa fazon mindig vigyorgott valamilyen oknál fogva. Fehér haja volt és barátságtalan pofája. Nem tudtam elviselni már a jelenlétét sem. Egyszerűen taszító volt. Egyszer kihallgattam, hogy miről beszélgetnek apával. Arról fojt a vita, hogy én elmenjek ezzel a hülye kinézetű köcsöggel. Apa biztos, hogy nemet mond. Csak úgy elengedne ezzel a fazonnal. Képtelenség. Nem is hallgattam tovább. Visszavonultam a szerelgetéshez. Egész végig ezen pörgött az agyam. Remélem, hogy apa nem fog bele egyezni abba, hogy én ezzel a szörnyű alakkal menjek. Teljesen belefeledkeztem a munkába. Észre se vettem, amikor az a fura alak bepofátlankodott a műhelyünkbe. Ha látom, hogy be akar jönni már abban a lendületben, rúgtam volna ki a francba. Már épp készültem volna kitessékelni, amikor közölte velem, hogy menjek vele. Persze előtte még bemutatkozott de az engem nem érdekelt. Amikor közölte velem, hogy mostantól ő a bátyám és én átköltözök hozzá egyszerűen összetört bennem minden. Nem tudtam semmire gondolni csak arra, hogy apa elárult engem. Felkaptam a páncélmeglévő részét és a terveket és beraktam minden eddigi találmányomat, ami elég kicsi volt ahhoz, hogy betehessem pár bőröndbe gyors bepakoltam és rohantam ki a házból szipogva. El se tudtam hinni, hogy apa ilyen könnyen eladott egy ismerősnek. Később a szomorúság inkább haragba csapott át. El kellett hagynom mindenkit. El se búcsúzhattam a húgomtól és az anyukámtól sem. A bátyó Olaszországba vitt engem és ott volt egy hatalmas felhőkarcoló szerűség, aminek az egyik lakosztályába beköltözhettem. Első dolgom volt, hogy kibömböltem magamat a második, hogy mély depresszióba estem és megőrültem a magánytól. Ez a sorozat úgy 3 évig tartott. Nem tudtam hozzá szokni, hogy csak úgy eldobtak maguktól. A hosszú depresszió után bevillant mit kell tennem. Csak ehhez kell valami, amivel el is érhetem ezt a célt. Ekkor bevillant, hogy mit akartam még a 12 éves születésnapomra. Elővettem a régi kis találmányokat átnézegettem mindent a tervekben. Részletesen ellenőriztem mindent és javítottam rajta minden kis apróságot, amit rossznak ítéltem apám terveiben. Kértem a bátyótól minden hozzá valót, aki szívesen adott mindent a találmányaimhoz. Az első dolgom a mozgató rendszer megalkotása volt, amivel tudnék mozdítani hatalmas tömegeket olyan emberfeletti gyorsasággal, ami megfelelő lenne a többi képességhez. Utána a computer részét is hozzá kapcsoltam, hogy parancsokkal is tudjam irányítani és belülről is, láthassak valamit. Ez a rendszer minden apróságra figyelmeztet engem és kijelez a belső részen, egy monitorszerű valamin minden kis apró mozgást akár infrába is, lehet váltani. Képes a program kiszámítani a feléje irányuló tárgyak mozgását és attól megfelelően eltérni is. Utána jött maga a páncélzat, ami egy ember számára megmozdíthatatlan tömegnek tűnik. Az össz tömeg a végső fázisban 620 kg a testem nélkül. A páncél maga titánium ötvözetből van, és úgy van a mozgató részekre szerelve, hogy sok különálló helyre lehessen fegyvereket és extrákat szerelni. Sok szögecsszerű rész akad a külső felületen és a tenyér részből egy kis láng, összpontosít is található. Mivel a belső fegyverekre nem volt különösebb, hej hisz igyekeztem a gyorsaságra építeni ezzel a böhöm nagy valamivel. Sikerült is. A gyorsasága még az elvárásaimat is felül múlta viszont a fegyverzete annyi volt, hogy e tenyeremből és a mellkasomból képes vagyok sűrített lángokat kilőni. (ezt csak később miután megtanultam a lángjaim irányítását) A láb részekbe vannak szerelve kisebb robbanótöltet szerűségek. Amikkel úgy tudok repülni, hogy egyet berobbantok az fel lök úgy 50 méterig és utána kell még egyet robbantani, hogy tovább mehessek. Persze 620 kg mozgatásához hatalmas robbanás kell így a lábrész szerkezete fel, van erősítve. Ha ezt mondjuk, úgy robbantom be, hogy egy ellenfelemnek tartom neki akkor őt csak egy olyan erős lökés éri, ami félig meddig szétpréselné a testét. Bár ilyen helyzeteket harc közben nem tudok kihasználni de, mondjuk egy-egy rúgás erősítéséhez is, használhatok ilyesmit. Az öklömbe is van egy ilyen robbantó szerkezet beszerelve így az ütéseimet is, tudom erősíteni és a repülésnél leginkább a kezeimet, tudom használni az irányításhoz. Mondjuk az öklömben sokkal gyengébb, hogy könnyebben lehessen irányítani a röptávot. Miután elkészült első dolgom volt, hogy kipróbálásra vittem. Arra lettem figyelmes, hogy leginkább közelharcra sikerült csak alapoznom, ami nem fasza. Ki kell találnom valamit, amivel távolra is tudok támadni. Plusz még felötlött az is, hogy kellene bele hangfelismerő rendszer és parancs felismerés is. Így akár kívülről is tudnám irányítani. Még később elemezgettem a régi robotokat, amit apával csináltunk régen és abban volt árnyékmozgó technika is. Azaz, hogy a robot egy bizonyos távolsággal arrébb pontosan azt csinálja, amit én magam is a háttérben. Egyszerűsítve a robot pontosan ugyan úgy mozog, mint én. Kitaláltam, hogy készítek neki egy fegyvert is, amivel harcolhat(ok). Egy kétoldalú szögecses buzogányon gondolkodtam, aminek a kettő végét képes lennék láncokkal kihajítani az ellenfél felé. Mondjuk a bot harc az egyetlen, amit saját kezűleg is gyakoroltam csak úgy poénból. Ezt a fegyvert is titánium ötvözetből csináltam meg. Tökéletesre sikerült az alkotás plusz, hogy ne kerüljek hátrányba, hogy ha véletlen elhajítom és nincs nálam szereltem egy elektromágnest is a fegyvert forgató kezembe és így a fegyver vissza, jön a „kezembe”. Még annyi a fegyver készlete, hogy az alkarvédőből egy-egy 150 cm hosszú pengét tud kinyitni a könyök, és a csukló felől mind a kettő kezén. Azon filóztam még, hogy ha viszont a robot nincs a közelemben akkor, vajon mit csinálok. Nagyon a robotra vagyok utalva és ez nem jó. Készítettem magamnak egy kisebb páncélzatot, amit ruha alatt is tudok hordani. Ezen csak annyi támadási funkció van, hogy kis rögzíthető robbanó és lehallgató csipek vannak elhelyezve benne mindenhol. Ezek a kis csipek érme nagyságúak, és bárhova fel lehet őket rögzíteni. A robbanó „érmék” nem robbannak nagyot. Épp annyit, hogy ha a kézre fel rögzítjük, akkor azt leszedje. A fém páncél úgy van a ruha alatt, hogy egy gumi anyagú ruhát hordok alatta, hogy ha véletlen áram vezetődne bele, akkor ne rázzon meg. Egyébként maga a páncél golyóálló így az átlagos fegyverek semmit nem hatnak ellene csak kisebb ütésekként érzem. De mondjuk egy lángokkal felerősített lövés már képes, lenne egy idő után átszakítani. Amikor a bátyónak is megmutattam a készítményemet csak annyit mondott, hogy: „Szép darab!” és félre hívott, hogy megmutassa, mivel tudnám még ennél is jobban felerősíteni a páncélomat. Elő vett egy gyűrűt és a kezembe nyomta azzal a mondattal, hogy: „Gondolj arra, amit mindennél jobban akarsz és koncentrálj rá minél erősebben.” Ő is elő vette egy gyűrűt és hirtelen meg gyulladt rajta egy narancssárgás színű láng. Érdekes volt. Nyilván ezzel a lánggal tudnám felerősíteni a képességemet. Azonnal elkezdtem gyakorolgatni. Fogalmam nem volt először, hogy mire gondolhatnék. Először az ugrott be, hogy vissza akarom szerezni a családomat, de erre sem történt semmi. Utána arra, hogy bosszút akarok az apámon, azért amiért így eldobott magától. Erre megjelent egy halván kis piros lángocska. Utána, amikor arra gondoltam, hogy akarok valakit, akivel saját családot alapíthatnék akkor jelent meg a legintenzívebb láng. Sokat gyakorolgattam vele, de nem értettem, hogy ettől a fegyvereim miért lesznek erősebbek? Utána azonnal nyilvánvalónak tűnt, hogy ha ez a láng beborítaná a fegyveremet talán akkor erősebb lenne tőle. Sok kitartó gyakorlás után meg lett az eredménye a dolognak. Képes voltam a robotomon is használni és a kis bombákon is. Mindenre ment már kiterjeszteni a lángocskákat. Utána neki kezdtem lefuttatni egy vizsgálatot a roboton, és közbe én átnéztem rajta minden kis apróságot, hogy semmi baja ne legyen és azonnal forgalomba vihető, legyen. Mikor minden tökéletesnek bizonyult végre megfelelőnek éreztem magam arra, hogy bosszút álljak az apámon. Meg kértem a bátyót, hogy engedje, hogy had látogassam meg a régi családomat. Megengedte, sőt adott is magán repülőt, amin elvihettem a robotomat, persze a biztonság kedvéért rám állította egy őrét, nehogy visszaszökjek, gondolom. Amikor vissza értem a régi házunkhoz azt lepukkanva találtam. Bementem és apámat részegen találtam a földön heverészve. Nem nagyon lepődtem meg. Kicsit megrugdostam, hogy keljen már fel. Látszott rajta, hogy amikor kinyílt a szeme már ordítani akart velem, de amikor meglátott azonnal könnybe lábadt a szeme és belém csimpaszkodott. Lekapartam magamról és azonnal kérdeztem, hogy mi van a húgommal.
- Kórházban van. Anyukád figyel rá. Olyan másnak tűnsz már fiam. Már biztosan felülmúltál engem. – mondja már végképp elérzékenyülve. Nem volt kedvem végig hallgatni de mégis érdekelt, hogy hol van a húgom.
- Melyik kórházban van? – kérdezem fenyegető hangon.
- A központi kórházban. Miért változtál meg ennyire? Valahogy teljesen más vagy. – mondta nekem. Itt jó pofizik velem ez a görény miközben 10 éve csak úgy eldobott maga mellől. Ez éktelen haragra gerjesztett. Legszívesebben meg akartam volna ölni, de nem érdemelt ilyen könyörületet. Fejbe vágtam az öklömmel és így elájult. (amin a ruha alatti páncél ököl része rajta van) Kikötöztem az asztalra és öntöttem vizet egy rongyra és a feje fölé a lámpáról lelógatva, hagytam, hogy lassan-lassan, csöpörésszen a homloka közepére. Ezzel a módszerrel egy pár óra után megőrül valaki. Nem érdemli már meg, hogy józan ésszel gondolkozzon. Utána elmentem a korházba és megkerestem a húgomat. Ő az egyetlen, akit szeretnék megtartani magamnak. Szegényke nagyon beteges és eddig nem találtak hatásos módszert a gyógyulásához. Talán tud valami orvosságot a bátyó számára. Amikor megtaláltam a szobát, amiben volt ott találtam anyut is. Mivel aputól tanultam magas fokon biológiát és kellett is a robotika megalkotásához a biológia ismerete így tudtam, hogy mi kell neki ahhoz, hogy biztonságban elvihessem Olaszországba. Anya már ellenkezni akart de nem tudott megállítani őt is leütöttem. Ugyan ő nem tett olyan sokat ellenem de végül is ő sem keresett engemet. Büntetést érdemel. A függönyhöz hozzá kötöttem a lábát egy csomóval és kilógattam így az ablakon. Utána gyorsan leléptem a hugicámmal. És most itt vagyok. Itt ülök Olaszországban, a szobámban. A bátyó épp egy különleges gyógyszert adott be a húgomnak és szinte azonnal látszott rajta a javulás. Én ígéretet tettem a bátyónak, hogy minden találmányommal a segítségére leszek, hisz meg gyógyította a húgomat. Én pedig mostantól a húgommal fogok élni. Ugyan erre a fejleményre nem gondoltam, hogy így fog alakulni de nem panaszkodhatok. Hisz ritkán történik ilyen jó, ha az ösztöneim után megyek csak. Mostantól már nem lesz olyan monoton és unalmas életem, mint eddig volt. Nagyon remélem, hogy a robotocskám készen áll minden megpróbáltatásra mert sok dolgot kell majd kiállnia.