Ursula Bricciole

Név: Ursula Bricciole (de mindig japánosan, Urusura-nak ejti)
Becenév: Ur
Nem: Nő
Életkor: 16 év (született: november 24 – lassan 17 lesz, készíthetitek az ajándékait )
Láng: Eső láng
Láng színe: Kép
Egyéni fegyver: A családi örökség: iker pisztolyok, illetve kettő darab, roppant hülyén kinéző kesztyű/báb/ami tetszik (A szöveg linkeket tartalmaz! Mindkét tárgynak lesz később jelentősége, majd megpályáznám őket.)
Család: Millefiore Famiglia
Jellem: Az eső lánghoz „megfelelő” jellemmel rendelkezik – első látásra biztosan. Hűvösen nyugodt tekintete van, mely ritkán ötvöződik gúnnyal, netán elfojtott haraggal. Ha teheti, keveset beszél, és úgy viselkedik, mint egy kívülálló. H a társaság befogadja, s arra kényszerül, hát társalog. Eddig tartja meg nyugodt jellemét – mindezek után, elég nagy dumás ember lesz. Ha valaki beszól neki, nem állja meg, hogy ne ugorjon neki, ne szóljon vissza, vagy rögtön üssön. Ennek ellenére, hogy kívülről társaságban egy bunyós, fiús, perverz, és kellemetlen alaknak látszódik, belül sokkal érzelmesebb. Minden sértést magára vesz, habár néha elfojtja. Ha haragot gerjeszt valakiben, hamar lelkiismeret furdalása lesz, nehezen dolgozza fel, ha valakit maga ellen fordít, hisz kevés embert tudhat barátai sorában.
Jelentősen piromániás személyiség, de ennek ellenére lételeme a hideg, a víz – többek közt a hó, és az eső. Gyakran áll ki az esőbe, táncol benne, énekel… vagy egyéb hasonló, mókás dolgok, csak azért, hogy feloldódjon.
Kinézet: 174 centis magassággal, és 55 kilós súllyal büszkélkedhet, ami korához képest egész jó arány. Öltözködése, stílusa, s, hogy mennyire öltözködik ki, az időjárástól függ. Hosszú, derékig érő, világosbarna haja van, és ugyanilyen színű szeme. Nyugodtságot, békét sugárzó arca van, selymes bőrrel. Maga a lány nem egy férfi álom, hiszen annak rendje módjára, szinte lapos mellű. Inkább jellemével, arcával próbál emiatt csábítani, ha arra kerül a sor.
Gyűrűjét bal kezén, gyűrűsujján hordja. Gyakori, hogy kapucnis köpennyel járkál valahová, ezen általában rajta van a Millefiore szimbóluma.
Képek: Skicc; Hmm?; Ceh, ki vagy te?; Fárasztó vagy…; Most meghalsz!
Felszerelés:
- A két kesztyűje;
- Pisztolyai;
- Általában pénze;
- Kettő darab bicska;
- Egy pillangókés;
- Ha olyan helyre megy, energiaitalt is hord magánál.

Előtörténet:
Napsütés, meleg, Velence! Nem nehéz kitalálni, hogy itt születtem én, egy meleg, napsütéses délután – mikor esett az eső. Egyenesen zuhogott, mégis, ahogy kibújtam, a nap magasan világított az égen… gyönyörű esemény volt ez Olaszországban, gyönyörű és nagyon ritka. Egész nap szivárványokat lehetett látni az égen, esett az eső, én pedig mosolyra húztam apró számat.
Napjaim azzal teltek, hogy boldog családommal, bátyámmal töltsem az időt. Egy nemesi családból származom minek neve Bricciole - nagyon megbecsült, tisztelt, és gazdag család. Egy bátyám volt, két szülőm, így hát teljesen normális életet éltem, nem volt hiányom semmiben.
Egész nap lábamat lógattam a vízbe, mely nyugodt felszínnel tekintett rám vissza. Szép volt ez az élet.
Alig voltam pár éves, mikor rögtön kaptam egy húgot is – szerettem, bár néhol gátolt itt-ott. Beszéd tanulásában, netán ha olvasni szerettem volna, vagy hasonló. Igaz, ezeket hamar megtanultam, korosztályomhoz megfelelő időtartam alatt, talán egy kicsit jobb teljesítménnyel.
Bátyám folyton-folyvást beszélt nekem egy dologról: lángokról. Akárhányszor megláttam egy tűz, vagy máglyarakást, mindig meghúzogattam apró kezeimmel a pólóját, s rámutattam; de ő mindig mosolyogva megrázta a fejét. Igazán nem értettem, mit akarhat… egyszer a lángok voltak mániái, máskor pedig, ha tűz közelében volt, szorongott. Teljesen ellent mondott magának, legalábbis akkor még azt hittem. Viszont én egyre jobban kezdtem megkedvelni a tüzet – a kicsapongó lángnyelvek, mintha magukba akartak volna fogadni, felnevelni, körbeölelni… mindig így írtam le a szüleimnek az érzést, miután kirántottak a mardosó tűz karmai közül.
– Nem szabad játszani a tűzzel, mert még megégsz. – okított ki bátyám, de én csak húztam a számat. Ne beszélj nekem lángokról, ha nem akarod, hogy megégjek!
Szokatlan dolog volt nálunk, hogy esett az eső, mégis, egyre gyakrabban fordult elő. Ha szomorú, ha dühös voltam, hamar kitört egy-egy vihar, de akár csak simán leülhetett a levegő. Senki sem értette, a bátyám viszont egyre aggódóbb tekintetet vetett rám, s néha mintha sajnált volna valamiért…
– Ursula, azt hiszem, nekünk beszélnünk kell. – sóhajtott fel, ahogy leültetett maga elé. Alig lehettem nyolc, kilenc éves, nem tudtam, miről akar beszélni… bár volt róla fogalma. A suliban egyre többet balhéztam, egyre többet verekedtem, mintha valami belső, hűvös erő fűtött volna. Nyugodt harci stílusom volt, közömbös fejjel, de gyors lábmozgással rúgtam gerincen áldozatom, ha kellett. Igen, valószínűleg erről akar beszélni. – Tudom, hogy harcolni szoktál az iskolában. A korodban ez nem normális, neked még barbizni kéne, nem gondolod…? – kérdezte gúnyosan. Tudtam! Most milyen lecseszést kapok majd, hú. – De most nem ez a lényeg. Tudod, hogy meséltem neked lángokról… de ezek nem olyan lángok, mint amik a közönséges tűzrakásokban bújnak meg. A láng egy olyan képesség, mely csak keveseknek adatik meg. Nézd csak… - vágta félbe a mondatát, mikor hirtelen valami szikra lobbant fel a homlokán. Egy sötétkék színű lángcsóva öltött ott alakot, én pedig kerek szemekkel meredtem rá. Teljesen lesokkoltam. Bátyus feje…
– Kigyulladt! – kiáltok fel, mire ő rögtön befogja a számat, s akárhogy próbálnám azt összenyálazni, csak nem enged el. Mikor látja, hogy lenyugodok, újabb sóhajt ereszt el, majd elenged.
– Tudom, hogy nem tetszik, de most ez van, ez a mi titkunk kell, hogy legyen. Anyáék nem hiszem, hogy tudnának a lángokról, bár nincs kizárva. A lényeg, hogy a lángoddal hatalmas dolgokat érhetsz el, a végső akarat lánggal pedig, melyet előbb láttál pedig, megsokszorozhatod erődet. De, hogy miért mondom ezt pont neked? – nevet fel értetlen arcom láttán. Akárhogy mondja, nem értem… csak a tűz, mely előbb a homlokán volt hagy bennem igazán mély nyomot. Ez olyan… remek! – Azért mondom, mert esélyt látok, hogy benned rejtőzhet egy láng. Láng, mellyel még magasra törhetsz… - itt abbahagyta, és nem is folytatta tovább, s nem értem, miért.
Fizikai és szellemi edzésbe kezdtem. Ez abból állt, hogy rohadt sok könyvet vittem ide, meg oda egyszerre, emelgettem őket, és utána mind kiolvastam, hátha okosabb leszek valamivel, ezekkel a lángokkal kapcsolatban, de semmi. Irodalmilag, szellemileg tényleg fejlődtem… sőt, a karizmom is nagyon szép lett, büszkélkedhettem is vele, hogy innentől már nem kell gerincen rúgni az emberkéket, most már megragadhatom, falra kenhetem őket… de úgy, ahogy lassan a könyvekbe zárkóztam, nem igazán kezdtek érdekelni az emberek. Hűvös lettem irányukba, aki ritkán beszél, elfojtottam minden gondolatom. Így telt el 2 év.

– UUUUR! Hová tűntél? – hallottam a bátyám hangját. Nehezen vettem a levegőt, éreztem, hogy szólnék, de nem bírtam… hideg járta át a testem, és fájt minden levegővétel. – Hát itt vagy! Mi tö – kérdezte volna, de teljesen lefagyott, ahogy bekanyarodott a sikátorba. Arca elsápadt, szemei kikerekedtek, de még a szája is nyitva maradt. De hát igaza volt, hisz ott feküdtem előtte, összeverve, ahogy több sebből véreztem, teljesen sápadt voltam…
– Én ezt… nem akartam… - próbáltam beszélni, de hamar kudarcba fulladt tervem. Vért köhögtem fel, és a vérveszteségtől elájultam. Onnantól pár napig… teljes képszakadás.
A házunkban keltem, a fehér szobában, tetőtől talpig bekötözve, és lélegeztető gépen voltam. Borzalmasan fájt mindenem, és még így is, hogy normálisan kaptam az oxigént, szédültem. Nagyon sok szervem rongálódhatott… de azóta biztos, hogy minden tisztázódott. Mivel rideg voltam az utcafiúkkal, akik megszólítottak, ők belém kötöttek – így felizzott bennem egy harci vágy, aminek nem kellett volna. Mind, ahányan voltak, összevertek… bár éreztem hirtelen egy hatalmas fizikai erő, és motiváció megnagyobbodást, ők ekkor megrémültek, s emiatt még keményebben ütöttek, mindaddig, míg ott kötöttem ki, a sikátorban.
– Az én hibám. – sóhajtott, ahogy nekitámaszkodott az ajtófélfának. – Te csata közben használtad a lángodat… Végső akarat módba léptél, magam sem tudom teljesen, hogyan. Nem tanítottam meg neked, hogy használd az erődet… hogy védd meg magad… sajnálom. – térdelt le elém.
Könnyeim csordultak ki… kezdtem megérteni, miről is szól ez az egész. Kegyetlen harcról, háborúról. Ennek én is részesévé váltam, ha akartam, ha nem. Itt volt az ideje jobbá válni.
– Semmi baj, Ryuuji. – nyögtem nehezen, ahogy levettem a lélegeztető maszkot. Már nem szédültem, igaz, fájt szinte minden cselekmény. – Örömmel tanulom ki kezeid alatt a lángokról mindent, és egyéb harci technikákat, ha kell…
– Egy hónap múlva kezdünk. Addigra felépülsz, megerősödsz. Jobbulást! – állt fel, majd sétált ki az ajtón sokkal megkönnyebbültebben. Mintha csak erre várt volna, születésem óta…

Egy hónap múlva, azon a bizonyos napon, az eső zuhogott. Az emberek szidták az eget, hisz így bármikor kitörhetett egy dagály, ami lesújtja városunkat. Mégis, én és bátyám vidáman álltunk egymás előtt. Hajunk már lelapult a sok esőtől, és szinte úgy csobogott rólunk a víz, mintha magunk egy vízesés lennénk…
Ekkor Ryuuji elmozdult a helyéről. Úgy tűnt, mintha csak lépett volna egyet, még láttam is őt, ahogy ott maradt – de ekkor egy ütést éreztem a hátamon, s ezzel egyetemben bátyám alakja is elmosódott az esőben.
– Mi a… - buktam előre, majd mögöttem a bátyám húzott fel. – Mi volt ez? Mit csináltál?
– Maffia technika. – mosolyodott el, mire ledermedtem. Hogy? Maffia? De hisz én azt még csak filmekben láttam. – A mi családunkban is vannak maffia családtagok. Egyszer azt mondják, hogy a Bricciole egy maffia család volt. De erről majd később… ilyen technikákat azok használhatnak, akiknek van valamilyen lángjuk. Megfigyeltelek, és megkérdeztem az utcafiúkat is… teljesen egyértelművé vált számomra, hogy eső lángot birtokolsz. Több féle lángfajta van. Ég, vihar, eső, villám, nap, köd és felhő. Ezekről később neked annyit mesélek, amennyit csak akarsz. A lényeg most az eső. Egy teljesen nyugodt elem, emiatt mindent lenyugtat, legyengít, vagy megszüntet. Ha beletanulsz, hidd el, nagyon erős leszel. Én is eső lánggal rendelkezem, pontosan tudom, hogy miket kell, kihasználod, hol fejlődhetsz. Vissza a maffia technikákra… Sok fajta van, és jobb, ha egyedi technikákat találsz ki. – vett egy nagy levegőt. Nehéz dolog egy szuszra ennyi fontos dolgot elmondani.
– Nagyjából tiszta. De gondolom, a fegyveres küzdelem is elhanyagolhatatlan a maffiáknál… - említettem meg, mire ő vidáman kapott elő egy aktatáskát. Az eső már elállt, így nem fenyeget az a veszély se, hogy az véletlen elázna, tönkremenne.
– Bele a közepébe! Fegyveres küzdelmet fogunk tanulni. Tudod, nagypapa mind a hármunkra hagyott valamit. Ezeket hugi még nem használhatja, te már igen. – nyitotta ki a táskát, mire szám nagyra tátom, szemeimben vad csillogás tárul fel.
– Pisztolyok! – kapom ki őket a táskából.
Ez után elkezdtük az edzést. Lőni kellett tanulnom… megtartani a pisztolyt egy helyben, nem könnyű feladat, az száz. De hogy még lőni is vele!
Miközben hol lőni, hol néhány praktikus technikát tanultam, Ryuuji még sokat mesélt. A maffiáról, a családokról… és tudtam, hogy én csatlakozni fogok valamelyikhez. Csatlakoznom kell valamelyikhez! Még jobban megerősödnék, és végre tartoznék valakikhez. De nem gondoltam, hogy ilyen módon fogok találkozni a családom egy tagjával.

Aznap kaptam meg a kesztyűket a bátyámtól. Azt mondta, kiskorában ő ezekkel edzett, és, hogy később ezekkel pusztítani fogok – bízzak meg benne. [color=mediumvioletred] ~ Nos, nem tudom, hogy lehet bábukkal harcolni… de semmi sem lehetetlen, egy maffiákkal és lángokkal teli világban.
Nyugodtan sétáltam az utcán, mikor egy kislányt láttam meg. Ahogy rám nézett, felcsillant a szeme – éreztem, futnom kell. Így is tettem.
– Miért futsz el? – kérdezte tőlem kimért, nyugodt és közömbös hangon, ám én tovább futottam. – Ne fuss már, baszki! – teremt előttem a lány. Végignézett engem, majd elvigyorodott. – Oké, mehetsz. Pápá. - egyet pislogtam, el is tűnt a lány… mi volt ez?
(időváltás – múltból jelenbe)
Remegve sétáltam tovább, de hallottam, hogy valakik követnek. Akármerre néztem, árnyakat láttam, de gazdáik sehol sem voltak… Majd négy ismerős alak tűnik fel előttem. Azok, akik évekkel ezelőtt majdnem megöltek engem…
– Korcsok! – fakadok ki, majd nekem ugranak. Elég egyoldalúra sikeredik a küzdelem, egyet helyből meg tudok ölni pisztolyommal, míg egy másodikat csak eszméletlenné teszek. Ahogy látják társaik, hogy ez így nem lesz jó, elvigyorodnak, majd ők is pisztolyt vesznek elő.
Remegő testtel nézek rájuk, hirtelen kiver a víz. Nem lehet, hogy… most… én…
Lassan felemelik fegyvereiket, ám ami a legmeglepőbb – teljesen természetes tekintettel fogják egymásra, majd sütik el a ravaszt. Ahogy élettelen testük lassan a földre hullik, úgy nyugodok meg én is, és fordulok hátra, hogy hazamehessek.
Ám ekkor kaparászás hangját hallom felőlük. Ahogy visszafordulok, könnyek gyűlnek a szemembe – a félelem könnyei. Vigyorogva kelnek fel, szemeikben nem látok életet, csak homlokukon a tüzet. A Végső akarat lángot… egyiké vörös, míg a másiké zöld. A csata menete innen vált át az egyoldalúról egyoldalúra, az ő javukra. Meg fogok halni…
Épp nekem rontanának, de valaki hátulról ugrik mögéjük, majd két kezével megragadja fejüket, és egy laza mozdulattal vágja őket a földhöz. A férfi rajtuk áttaposva jön oda hozzám. Félhosszú haja van, és igézően mosolyog… úgy látszik, mint aki nem akar rosszat. Annyira.
– Hát látod, hogy érdemes volt nem elfutni? – mosolyog. – A nevem Byakuran. Tudom, hogy szokatlan a belépőm, de hiába. Az újoncokat megfelelően kell üdvözölni. – fogja át a vállam, mire én teljesen megilletődötten nézek magam elé. Hogy mit mondott? – Tudod… nagyon tehetséges vagy, te lány. „Látom a szemeidben”. Bluebell nem hiába nézhetett ki magának téged… van benned valami különleges. Befogadunk a családunkba, hogy megerősödj. A mi családunk a Millefiore család. A leghatalmasabb, s legerősebb mindközül. – magyarázza, én pedig teljesen elámulok. A… Millefiore akar engem befogadni?
Nem volt kérdés, hogy mit válaszoljak. Bár, mintha választásom is lett volna… ebből a férfiből kinézem, hogy ha az övék nem lehetek, nem leszek másé se – és megöl. Azt hiszem, így váltam egy maffia család tagjává, és teljes jogú maffiává…