A gyilkosok gyilkosa is gyilkos, de mi van, ha ön-gyilkos?

Ahogy elérünk a házhoz, egy csapóajtón keresztül felmegyünk a, nem is tudom hova, ugyanis korom sötét van. Csak valami undorító zajt hallani, meg ahogy valami ropog, meg tocsog a lábam alatt. Gyorsan eldobok négy kést, minden irányba egyet, hogy a vihar lángjaim bevilágítsák a szobát.
-Aztak… - gondolom, amikor meglátom, hogy miben állok. Lárvák, vagy legalább is úgy néznek ki. Némelyik már kifejlett bogár. Ez a srác hogyan tud így élni, hogy a pincéjében egy rakat undorító féreg lakik, hát teljesen beterítik a padlót, ráadásul az oldalfalakat is. Undorító, pfuj. Gyorsan próbálok kijutni erről a betegesen bizarr helyről, amikor egy indigó szöveg jelenik meg a levegőben.
-Mi a…

Sziasztok fiúk.
Felettébb érdekel, hogy hogyan éltetek túl, úgyhogy mihamarabb siessetek a tetőre, hogy ismét elcseveghessünk, és megküzdhessünk egymással. A táska is nálam van, de fecséreljétek az időt ostoba keresgéléssel.

Ez az, felfedte magát ez a patkány. Vagyis. Mi a tököm? Hogy jött rá, hogy itt vagyunk? Végül is. Tök mindegy, de legalább megmondta, hogy hol van és nem kell keresgélnünk. Igazi úriember a srác. El is indulok a lépcső felé, hogy minél hamarabb felérjünk a tetőre. -Apropó, hol van Gray? – nézek hátra, de szerencsére a nyomomban van, nem hagytam el út közben. Ahogy felérünk a földszintre, hát a látvány… Valami borzadály. Nyálkás, kulás trutyi folyik le a falakról, miközben zombik mászkálnak felénk. Te jó ég. Ennél undorítóbbat még nem is láttam soha életemben. A zombikat félrelökve próbálok utat nyerni magunknak, amikor Gray szól rám:
-Joe, vigyázz az a valami alattad, mozog. – hátrafordulok, és látom, hogy érez valamit, szóval ez biztos valami csapda lesz, elvégre ő már találkozott illuzionistával.
-Mi? Áztárohadt! – ugrok félre rögtön. Az egyik pillanatban szilárd talaj van alattam, most meg majdnem beleesek egy lyukba a folyosó kellős közepén. Ráadásul tele van a gödör karókkal. Ha beleesek, tuti meghalok, de szerencsére Gray időben szólt. Ahogy egyre csak nézem a gödröt, elkezd halványulni, majd végleg eltűnik. Ez persze Graynek is feltűnt, aki nálam jóval jártasabb az illúziókban.
- Joe, úgy látszik az illúzió véget ér, amint átlátunk a trükkön.
-Úgy tűnik – majd kicsit elnézek jobbra, és… -Vigyázz! – Gray még szerencsére időben félreugrik. Az a kép, amin a bohóc van. Egyszer csak elkezdett belőle kijönni egy pisztolycső. Még ilyet, sunyi egy trükk, én mondom. Majd amint felocsúdok, elindulunk a folyosó vége felé, ahol már csak egy zombi állja az utunkat, akit könnyedén lecsapok, majd elindulok felfele a lépcsőn.
-*szip-szip* Mintha égne valami. Hm. Basszus, a cipőm. Mi ez, tiszta forró a lépcső! – majd gyorsan átlépek a második fokra, ahol meg szinte odafagy a lábam a szőnyeghez. Hamar tovább is ugrom, de a következő esemény, az sokkolt. Szó szerint. Megvágott az áram, amint ráléptem a harmadik fokra. Amilyen gyorsan csak tudtam, felszaladtam a lépcsőn, kerülve a nagyobb fájdalmakat. Hé, muszáj tartalékolnom az erőm a főellenségre.
Az első emelet, a ki tudja mennyiből. De gyorsan félre is kell ugranom, mert majdnem eltalál egy nyíl. Egy nyíl? Honnan? Körbenézek és látom, hogy a falból, csak úgy találomra jönnek ránk a nyílvesszők. Néhány el is talál, de a legtöbbet kivédekezzük, főleg Gray, aki hősiesen helytáll a harcban eddig. Hiába, igazi bérgyilkos ő is.
-Ez csak illúzió, nyugi Joe. – nyugtatom magam. Egy kis idő után le is nyugszom, és tényleg elhiszem, hogy ez csak egy illúzió, ettől el is tűnnek a nyilak.
-És most, merre? – gondolom, mire meg is jelenik egy csigalépcső a folyosó közepén, ezen hamar felszaladunk, mire a nyálkás trutyit a falon, leváltja egy laza lángburkolat. Nem kicsi a hőség, ráadásul egy igazi tűzmadár repked a fejünk felett. Épp támadásba lendülne, már el is kezd felénk repülni, amikor egyszer csak eltűnik a madár, meg a lángok is, és az egész padlózat befagy.
-Hm. Szóval gyengül… - Az mi? Miközben én itt elmélkedtem, Gray zakója lángra kapott, de amint eldobta, kialudt a tűz. Tiszta hülyeség ez az egész, egyszer lángol, majd kialszik, most meg minden befagy. Várjunk csak… Az mi? Az a valami nagyon közelít felénk, csak tudnám mi az. Neeee! Mekkora az a szekrény, ez csalás! Gyorsan beleütök a jégbe, ami ettől feltörik és a szekrény is felborul, miután már a nem túl csúszós padlózatra ér.
-Neee. Még egy lépcső? Remélem ez most már az utolsó… - majd elindulunk felfelé. Felfelé menet érzem, hogy már egyre közelebb vagyunk a tetőhöz, ugyanis hallom a szelet. Amint felérek, ez a megérzés a kukában landol, ugyanis itt csak egy tornádó erejű szél tombol, kristálytiszta homokkal, ami nem csak a látásom gyengíti, de a bőrömet is felsérti. Ahogy kinyitom a szemem, meglátok valamit, amit már biztosan láttam valahol. De hol?
-Gondolkozz Joe, gondolkozz. Hol láttad? Megvan! Az a vágás a falon… - majd a boxeremmel kitörök a plafonon, aminek hatására megszűnik az illúzió. Gray kicsit furcsállóan néz rám, majd rá is kérdez az eseményekre.
- Mi a fenét csinálsz?
-Kitörök az illúzióból. Az egész ház egy illúzió volt. Valójában, csak a földszint volt valós, a többit a srác kreálta. Abból a vágásból jöttem rá. - majd rámutatok arra a vágásra, amit az elején vágott a falba, még a bohócos kép ellen. - Már kezd gyengülni az ellenfelünk, úgy érzem. Na, gyere, másszunk ki és keressük meg.
- Rendben követlek.

Így is történik minden, kimászunk a tetőre, majd a ház másik felénél leugrunk az erkélyre, ahol a fickó már vár minket. A háta mögé ugrunk le, egyből meg is fordul, gondolom nem számított ránk ilyen hamar. Szemtől-szemben állunk, ismét…
-Na, te csicska, mit is tudsz? Mutasd magad! - ismét kezd eluralkodni rajtam a vérszomj...

Elértünk az alagút végére, ahol egy csapóajtón keresztül vezet az út fölfelé. Joe megy elöl és kinyitja az ajtót. Valami kis bogár féleségek estek rám és Joe lába alól furcsa hangra lettem figyelmes. Mikor én is föl állok, akkor veszem észre, hogy valami mászkál a lábunk alatt. Joe vihar lánggal bevont kései bevilágítják a teret. Egy kis pincébe érkeztünk, ami tele van, fura kis csótány félékkel és azok mászkálnak mindenhol. Ellepték a lábam, úgy kellett leráznom magamról őket. Az egyik belerepült a képembe.
- Úristen, hova kerültünk? Hogy élhet itt valaki? És miért van itt ennyi bogár?- ekkor felhúztam a köd gyűrűt, amit még az alagútban, beraktam a zsebembe. Megpróbáltam valamennyi köd lángot előfacsarni. – Gyerünk, működj már. Na végre.
A köd láng végre felgyulladt. A bogarak nem reagálták rá.
- Hehh, ezek nem illúziók? Francba. - mérgelődtem. Hirtelen indigó színű szöveg jelent meg a levegőben.

Sziasztok fiúk.
Felettébb érdekel, hogy hogyan éltétek túl, úgyhogy mihamarabb siessetek a tetőre, hogy ismét elcseveghessünk, és megküzdhessünk egymással. A táska is nálam van, de fecséreljétek az időt ostoba keresgéléssel.

- Végre ő is előbújt a rejtekhelyéről, akkor már közel járhatunk. – elindultam Joe után a lépcső felé. Joe visszanézett, hogy rendbe vagyok-e, jeleztem, hogy mehetünk tovább. A lépcső tetején undorító nyálkás trutymó folyt le a falról, aminek a szaga olyan, mint a valami döglött állatnak. Az izét nem akartam megtudni, biztos nem az, amitől még az angyalok is bűnbe esnek, úgyhogy elmentem a faltól. Ekkor vettem észre a töménytelen mennyiségű sétáló emberi húsdarabot.
- Mi a fene, zombik? Mi jöhet még? Francba ez az átkozott köd gyűrű kialudt. Működj, működj te istenverte… -mire befejezhetem volna a mondatom, újra lángolt, de elégé kicsi volt a láng. Csoda, hogy láttam. Előre néztem és valami fura, mozgó csápokat vettem észre Joe lába alatt, amit köd láng vett körbe.
-Joe, vigyázz az a valami alattad, mozog.- Joe hirtelen, sikeresen elugrott a padlótól, amit jobban szemügyre vettem és felfedezni véltem, hogy a csápok igazából kezek.
- Sikerült valamit elsajátítanom a köd gyűrűvel, kafa… Mi. hova lett a gyűrű? – gyűrű a padlón hevert, darabokban. – Mennyi időt és erőt pazaroltam bele, de akkor, hogy láthattam?
Miközben ezen agyaltam, beugrott valami, amit Grecco mondott még Velencében.

- Joe, úgy látszik az illúzió véget ér, amint átlátunk a trükkön.
-Úgy tűnik – válaszolta Joe, majd erősen rám meredt a szeme és kiáltott nekem: -Vigyázz!
Ekkor vettem csak észre, hogy mellettem lévő bohócot ábrázoló kép megelevenedett. Egy pisztolycső nyúlt ki a száján, de a katanával átszúrtam a fejét.
- Huhh, ez meleg volt- majd miután, mindketten feleszméltünk, folytatunk utunkat a folyosó vége felé, amit egy zombi állt el. Joe egy jó nagyot vágott oda a zombinak. Így tovább állhatunk. Hirtelen égés szagra lettem figyelmes. Az első lépcsőfok lángolt, míg a második tele volt jéggel, így majdnem leestem, mikor ráléptem. A harmadik lépcsőfokon felvillanyozó élményben vettem részt, akkorát csapot belém az áram. Joe is megindult kapkodva fölfelé. Én se tétováztam, felszaladtam, nem volt kedvem meghalni. A lépcső tetején, újabb meglepetést várt. Egy nyíl szállt el mellettem. Ekkor egy nagy nyílzápor közeledett felénk, Joe mellé ugrottam és közösen kivédekeztük. De nem voltunk elég gyorsak, némelyik elzúgott mellettünk. Egy pontosan a fejem felé száguldott.
- Ez csak egy illúzió- gondoltam erősen magamban, mire a nyíl csak úgy eltűnt. Sikerült megszüntetnünk az illúziót. A falon a trutymó fellángolt és a zakóm lángra kapott. Levettem és elhajítottam, de addigra elaludt. A sorozat nem maradt abba egy lángoló madár tűnt fel, majd hirtelen el is ment A padló egy pillanat alatt, jégbe fagyott. Egy fura hangot hallottam a hátam mögül.
- Mi a franc ez… - hátra fordultam, egy hatalmas szekrény jött felénk. Joe előre ugrott és betörte a boxerrel a jeget és a szekrény felborult. Joe nem tétovázott egy helyben, és tovább is mentünk. Egy újabb lépcső jelen meg előttünk. A következő szinten, feltámad a szél. Nem közönséges vihar volt, hanem homokvihar. Szétvágta a bőröm és még nem is láttam semmit. Joe előttem megállt és töprengett valamin, majd betörte a plafont.
Elégé furcsálltam az egészet.
- Mi a fenét csinálsz?
- Kitörök az illúzióból. Az egész ház egy illúzió volt. Valójában, csak a földszint volt valós, a többit a srác kreálta. Abból a vágásból jöttem rá. – rápillantok a szabálytalan lyukra, amit a kardom okozott. - Már kezd gyengülni az ellenfelünk, úgy érzem. Na, gyere, másszunk ki és keressük meg.
- Rendben követlek.
Ki másztunk a tetőre, majd át a ház túloldalán lévő erkélyre ugrottunk. Joe égett a harci vágytól, alig tudtam lépést tartani vele.
- Joe, ahhoz képest, mennyire kiakadt a kijelentésemen a másik ház erkélyén, elégé hamar rájött az illúzióra a pincében. – majd megpillantottam a fickót. – Végre, itt a végső csata ideje, azt hiszem nekem is felpezsdült a vérem

-Kukukuku… - kuncog magában ellenfelünk, mire egy szempillantás alatt eléugrok, és egy csapást indítok. Már szinte éreztem az arcát az öklömön, amikor hirtelen eltűnt.
-Mögötte~ed. – gyorsan hátrafordulok, igaza van. Mögöttem áll, egyhelyben. –Na, Gray, te jösz. Gray?! – Hová tűnhetett? Neki is a legjobbkor kell lelépnie, most küzdhetek egyedül ezzel a szarházival.
-Kukukuku… Hiába keresed, ő egy másik világban van. Ez a te egyéni küzdőtered, az én ki illúziómban. Ne is próbálkozz, innen csak úgy törhetsz ki, ha megsebzed az alkotót, aki ugye én lennék. – Majd hirtelen eltűnik, és a következő pillanatban már indák sokasága közelít felém irdatlan sebességgel. Védekezni nincs idő, az indák rátekerednek a bokámra, majd kihúzzák a lábam, amitől dobok egy hátast. Be is verem a fejem a földbe, szerintem egy enyhébb agyrázkódást is kapok, de muszáj gyorsan felállnom, hogy támadásba lendülhessek. – Megvagy. – és már repülnek is a kések, de ezek is célt tévesztenek. – Francba. Rohadt illúziók, már a tököm ki van velük…
-Kukuku… - fentről hallatszik az idegesítő kuncogás, mire felnézek, egy hatalmas jégtömb zuhan felém, majd átformálódik egy nagy tüskévé. Megpróbálok hátrébb lépni, de a jobb lábam, amin támaszkodom, ott marad, és átszúrja a tüske.
-Ááááh. Ez fáj, te geci! – kiáltom, majd ismét támadásba lendülök, ismét sikertelenül. Rohadék. Mindig ilyen ellenfelet találok magamnak, úgy látom…
-Semmi esélyed… Ezt kapd ki! – hirtelen megjelenik egy tornádó, ami szinte magába szippant, de még időben kapcsolok, ledöfök két kést a földbe, amikben meg tudok kapaszkodni. Ahogy a szél elcsendesül, már tűzgolyók repkednek felém, meggyújtva ruházatom, amit kénytelen vagyok levetni.
-Te mocsok, ez volt a kedvenc pulcsim. – hol lehet? Koncentrálj, Joe… Érezd a jelenlétét. Megvan! Nyúlok is a késeimhez, hogy majd most jól elintézem, de nem találom őket.
-Kukuku… Csak nem ezeket keresed? – mutat fel egy csokornyi kést a kezéből.
-Mi? Hogy kerültek azok hozzád?
-Nem tudom, szerencsém volt. – mondja hatalmas vigyorral az arcán. – Mit szólnál, ha? – majd eldobja felém az összes kést.
-Mi ez? Nekem nincs is ennyi késem. – Szóval a nagy része illúzió. De melyik része? Mindegy, nincs mást választásom… A vállammal védekezem a kések ellen, teljesen úgy nézek ki, mint valami sündisznó, úgy állnak ki belőlem a kések. – Király, a bal kezemnek annyi… De legalább visszaszereztem a fegyvereimet.
-Ne olyan hevesen… - mondja a fickó, majd hirtelen feltűnik velem szemben. Egy méter sem választ el minket egymástól, ezen felbuzdulva már el is indítok egy csapást felé. – Mindjárt meglesz, ezaz… - gondolom magamban, majd pislogok egyet és a következő kép nem az, mint volt. A srác helyén egy hatalmas fal áll, 100-as szögekkel tele. Már nincs visszaút, el kell viselnem a fájdalmat.
-Ááááá! Aztakur… Fú, de felidegesítesz, te szararcú! – kiáltok neki, miközben az öklöm belefúródik a szögekbe. Teljesen szétroncsolódik a kezem, alattam egy hatalmas vértócsa keletkezik. Miután nagy nehezen túlteszem magam a fájdalmakon, hátrafordulok, mire drótok tömkelegét veszem észre magam felé száguldani. Teljesen védtelen pozíciómban, körbetekernek a drótok, majd elkezdenek szorítani. Már érzem, hogy felvágják a bőröm, belevájnak a húsomba. Kínok kínját élem át, miközben a fickó csak nevetgél rajtam.
-Kukuku… Rendes leszek veled, megadom a kegyelemdöfést. – majd lassan elkezd felém sétálni, miközben a tenyeréből egy hosszú tüskét növeszt ki. Szemtől szemben állunk. Itt a lehetőségem, amennyire tudok, megmozdulok, és megpróbálom kirúgni a lábát, amit ő is észrevesz, és megpróbál elugrani, de megcsúszik a vértócsában, így betalálok. Amint elterül a földön, a drótok eltűnnek magam körül, így szabaddá válik a kezem, amit rögtön ki is használok, egy késsel gyorsan fejbe dobom illuzionista cimborámat. Ahogy ez megtörténik, a teste elkezd olvadni, mint a jég, majd a körülöttem lévő világ is hirtelen eltűnik.
Szemben találom magam a sráccal, akit az imént dobtam fejbe. Teljes nyugodtsággal cigizget, tudomást sem vesz rólam. Hirtelen megjelenik Gray is mellettem, aki, hát, kb. úgy néz ki, mint én. Megroncsolódott ruhadarabok, vérzések az egész testén, katanája a földbe szúrva.
Amint megjelenik Gray, a fickó eldobja a cigijét, majd támadásba lendül. Hatalmas láncokat repít felénk, ami ellen védekezni nem tudunk, mivel alig állunk a lábunkon. Teljesen körbetekernek a láncok, szorítanak minket. Miután látta a srác, hogy nem bírjuk, elenged minket, amitől mi egyből összeesünk.
-Azt mondta az öreg, hogy le tudjuk győzni. Jól átvágott… Várjunk csak! Mondott valamit… Hát persze! A pirula!
-Gray! Mi van a pirulákkal, amit az öreg adott?
- Azt hiszem, még itt van a zsebemben. – majd elkezd turkálni a nadrágjában. Nagy nehezen kierőszakolja a pirulákat, majd valahogy odadobja nekem. – Kapd el.
Elkapom a pirulát. – Remélem, ez majd tényleg segít, öreg… - Majd a számhoz emelem az apró kis pirulát…

A fickó szótlanul állt előttünk kezében a célunkkal, az aktatáskával. Őrült mosoly ült az arcára. Ez a csávó teljesen más volt, mint akivel korábban harcoltunk. Még elszántabb volt és valami furcsa érzés kerített hatalmába, amikor ránéztem. Hirtelen elkezdett röhögni, mint egy őrült és sűrű köd keletkezett körülöttünk. Semmit nem láttam, olyan sűrű volt a köd. Egy idő után elsötétült körülöttem minden. Joe nem volt sehol.
- Ennyire szánalmas trükköt, megpróbál szétválasztani minket. –gondoltam. A semmiből egy sötét indigó színű szempár nyílt ki előttem.

- Átlátok önnön, Mr. Gray Shadow. Tudok önről mindent. – Majd hirtelen lebegő fejek repdestek körülöttem. Mindegyik valamelyik családom tagjának az arcát viselte. Mindenféle dolgokat vágnak rám. – Kukukuku… Tudom mit művelt a családjával, igazán dicséretes. Kevesen tudják megölni azokat, akik teher a hátukon.
- Ez lenne minden. Őket már rég leküzdöttem magamban.
- Biztos. Kukuku- kuncogta majd eltűnt. Anyám táncoló feje megállt előttem, majd ott termet előttem és a kezét nyújtotta felém. A sötétségben lámpafények gyulladtak fel és újra otthon találtam magam, ahol minden egyszerre véget ért és elkezdődött.
- Gray, kisfiam, gyere velem. Gyere velem és minden olyan lesz, mint régen. Na, mi lesz? Jössz, kis fiam?- kérdezte anyám kedvesen, mire én fejbe lőttem. A vér csorogni kezdett a homlokán és elolvadt, mint valami gyertya.
- Nem. Mondtam ők már nem jelentenek semmit, seggfej. – egy lövést dördült a semmiből. Valami belerobbant a mellkasomba, és a földre hullok.- Kukukuku… - Mire leérnék a padlóra, az iszappá változik is elsüllyedek benne. Mikor kiérek az iszapból, métereket zuhanok a semmibe. Iszonyatos gyorsasággal hullok alá a semmibe. – Ez csak illúzió, igazából még mindig az erkélyen vagyok. – nyugtattam magam. A földre érkezésemet egy tompa puffanás kísérte. A hátam iszonyatosan fájt, de felálltam. Ekkor megpillantottam Joet. Fejjel lefelé lógott és rémülten nézett rám.
- Gray, kérlek segíts, ments meg légy szíves. – könyörgött nekem, mire őt is lelőttem.
- Ne viccelj már velem. Joe nem olyan, aki ennyitől berezelne.- de ez az illúzió nem tűnt el. Leszedte magát és elindult felém, nem rettentem meg tőle, egy ilyen lövést, élő ember nem élhet túl.
- Kukuku. Azt hiszed átlátsz rajtam, te szarházi.- majd Joe képe egyre jobban, hasonlított a fickóéra. – Van egy kis meglepetésem, harcművész úr, de előbb…
Valami bele nyílalt a ball lábamba. Összecsuklott a lábam, felnéztem, de már nem volt ott. Homokvihar támadt, mire lecsillapodott és ki tudtam nyitni a szemem, már egy mezőn voltam. Mindenhol harc nyomai látszottak. Kardok, nyílvesszők és lángok hevertek mindenhol. Körül néztem és egy fekete csíkot fedeztem fel a horizonton. Egyre nagyobb lett és már lábdobogásokat is hallottam az irányából. Vezényszavak hangzottak fel és valamik a messziségből felreppentek. A fejem felé zuhantak és eltakarták a napot, a megannyi hosszú nyílvesszők. A több száz nyílvessző hangja ijesztő volt, ahogy suhogtak. – Ennyire futja, a pincében még ijesztő volt, de ezt már egyszer elsütötte.- több nyílvessző ment át rajtam, de egyik se talált el.
- Kukuku.. – már megint a hülye nevetése hallatszott valahonnan, de nem volt időm megkeresni, mert emberi kiáltásra lettem figyelmes. Több száz katona szaladt felém. Egyszerű katonák voltak kardokkal és lándzsákkal. Beálltam, hogy leszámoljak velük, de akkor a kardom és a vakizasim egyszerűen porrá lettek. Előrántottam a lőfegyvereim és a katonákra céloztam. A katonákon csak úgy átrepült a golyó. Amint bevert egyet a pofámba vagy megvágott vagy átdöfte rajtam a fegyverét, eltűnt. Megrezdült a föld és egy nagydarab szamuráj termet előttem, aki átszúrt egy óriás dárdával.. Megint repültem vagy pár métert. Tüzelni kezdtem, de a lepattantak róla. Egyre csak közelebb jött és belém szúrta a saját katanám.
- Mi a picsa ez az sz**. Miből készült a páncélja, mert biztos nem acéllemez, azt már átlőttem volna. És hogy került hozzá a katanám?
- Kukuku.
Ismét lefelé zuhantam, de most egy kígyókkal teli verembe kerültem. Rám vetődtek, és fojtogatni kezdtek. Alig kaptam levegőt. A kígyók láncokká változtak, amik összehúzódtak és végtagjaim moccanni se tudtak. Hirtelen láncokon tüskék nőttek és ahogy a lánc mozogni kezdett, úgy vágta át a bőröm.
- Kukuku. Te se tanulsz semmiből. Nem mindegyik illúzió hamis, van ami igazi. Kukuku.
Hallatszott a hangja a sötétből. Elég szánalmasan elbuktál. A barátod jobban bírta, mint te. Szánalom vagy, esküszöm.
Majd hirtelen egy kéz átszúrta a szememet.
- Hihihi. Ezt a trükköt már ismerem, balfék. Ezek a láncok is csak kacatok- mire a láncok a földre hullottak. – Egész végig átláttam magam ezeken a kis trükkökön. A szamuráj viszont meglepett.
A látszólag üres tokból előrántottam a kardom. A kezem és a többi testrészem is remegett a fájdalomtól, amelyet a mély vágások okoztak. Vért köhögtem fel.
- Ez az illúzió elégé káros az egészségemre. Ideje véget vetni ennek, de hol a gyenge pontja. A padló. Egész idáig egy lépest se tettem előre.
A katanámba koncentráltam a felhő lángjaim nagy részét és bele szúrtam a földbe, amire az illúzió darabokra tört. Összecsuklottam és a földön találtam magam. A fickó előttem állt és nem csinált semmit, csak cigizett. Magam mellé néztem, ahol pillantottam Joet, aki alig állt a lábán, ő se nézett ki jobban, mint én. A csávó támadásba lendült és megint leláncolt minket. Alig bírtam mozdulni.
-Gray! Mi van a pirulákkal, amit az öreg adott? – kérdezte Joe tőlem váratlanul.
- Azt hiszem, még itt van a zsebemben. –Hirtelen észbe kaptam és épphogy beletudtam nyúlni a zsebembe. Sikerült Joe felé hajítanom. – Kapd el.
Elkapta a pirulát és egyszerre vettük be őket…

Ahogy a srác meglátja a pirulákat, megretten, elkerekednek a szemei, de már késő, hamar beveszem a kis tablettát. Hirtelen megijedek, valamilyen belső hang kezd el nekem magyarázni:

Ezeket a pirulákat ezért készítettem, hogy legyőzhessétek Stermont. A pirulák megnövelik az erőtőket, és az illúziókat is könnyebben áttörhetőnek, törékenyebbnek mutatja. Ha elég erős az akaratotok, mostantól nem fog rajtatok a piszkos kis trükkjeivel. Sok szerencsét, Gray és Joe.

Ahogy beveszem a pirulát, a srác ismét láncokat küld felénk, de könnyű szerrel védekezünk az illúziójával szemben, amit, ahogy látom, a srác képtelen elfogadni. Gray kezében hirtelen két kard lesz, majd amint elindulna, a fickó ránk sóz néhány lávaoszlopot, amitől olyan érzésem van, mintha leöntenének egy kis meleg vízzel. Gray elindul felé, a srác gyorsan kapcsol, előveszi a fegyvereit, majd azonnal Grayre lő, aki szépen védi ki a golyókat, már majdnem odaér, amikor a srác állonvágja, amitől Gray megtorpan. Ekkor jövök én is a képbe, felugrok, és pár kést elhajítok a fickó felé, amik elől elugrik, de még a levegőben elkezd lőni rám, és csak nagy erőfeszítések árán tudok védekezni. Nem semmi a srác, látszik, hogy nem csak illúziókat tud használni. Ott van a szeren. Kicsit lankad a figyelmem, de Gray hamar támadásba lendül, odaszalad a sráchoz, lendíti a kardját, és… A srác pisztolyával hárít, de Gray másik kezében is van egy kard, amire nem figyel, Gray ezt észre is veszi, már lendíti, amikor a fickó azt is megfogja. Itt az én időm, a srác teljes mértékben Grayre figyel, több sem kell nekem, elindulok boxerre váltva, hogy majd jól lecsapom a gyereket, mire ő nemes egyszerűséggel szájon talpal. Az szép munka. Kiköpöm a számban felgyülemlett vért, miközben Gray megpróbálja leszúrni a srácot, de csak a kezét vágja végig. Teljesen jó ez is nekünk. Ha az egyik keze sérült, már csak a másikkal tud harcolni. Már mozdítaná is, amikor gyorsan elhajítok a tricepsze felé egy kést, amit ha eltalálok, majd nem tudja behajlítania kezét. De sajnos a srác sikeresen hárít, igaz a fegyverével, amibe így beleállt a késem, használhatatlanná téve azt. Gray hamar kapcsol, és levágja a srácnak a jobbik kezét, így már egy ép keze sincs szegény embernek. Ekkora hamar elrúgja magától Grayt, majd elkezd a rossz kezével lőni, teljesen pontatlanul, én pedig élek a lehetőséggel, és elkezdek szaladni felé boxerrel. Széttépem. Ahogy odaérek, hirtelen a másik kézfeje is helyreáll, amivel könnyű szerrel üt ki. Gray szinte azonnal ott terem előtte, de a srác számít a támadásra, így az p kezével egyenesen a falba repíti társamat. Amíg ezzel van elfoglalva, hamar hozzávágok két kést, ami elől elugrik, de nem számított arra, hogy ez csak figyelemelterelés, majd pontosan mögé érkezem, kést szorítva a torkához. A srác már épp mozdulna, amikor Gray eléterem és a hasához szorítja a kardját, mire a srác elmosolyodik, és ki akarja húzni Gray kezéből a kardot, gondolom, hogy engem leszúrhasson, de Gray hamar kapcsol, elvonja a felhő lángokat a kardjából, majd hasba vágja a srácot. Ekkor a srác keservesen próbál szabadulni a szorításomból, aminek csak annyi az eredménye, hogy végighúzza a torkát a késeimen. Elég gány halál, már nem azért. De legalább sikerrel jártunk. Gray kicsit leporolja magát, amíg én elsétálok az erkély végére, ahol megpillantok egy táskát. Ahogy visszaérek, azt látom, hogy Gray vizsgálja, hogy a srác tényleg halott-e. Amikor meglát, felemelem a tasit, és megkérdezem:
-Ez lesz az?
- Minden bizonnyal. Szerintem, most már tényleg vége. A köd lángok kezdik elhagyni a kezét. – Hm. Vége, mi? Ki tudja, azért még beledobok a szívébe egy kést, hogy biztos legyen a halál. Végül összeszedem a késeim, majd végig nézek magamon. Hát, már nem azért, de elég szakadtul nézek ki. Nem semmi. Ahhoz képest, hogy majdnem meghaltam, elég jó állapotban vagyok…

Mikor lenyeltem a tablettát, fura érzés fogott el. Teljesen feltöltődők és a sebeimből áradó fájdalom is megszűnik. Ahogy láttam, Joe is hasonló változásokon ment keresztül. Mintha egy teljes hetet kialudtam volna, úgy éreztem magam. A fickó csak megrökönyödve állt egy helyben, szinte már remegett. Kihúztam a földből a kardom és előhívtam a gyűrűmből a lángokat, amikor hirtelen megszólalt egy hang a fejemben.

Ezeket a pirulákat ezért készítettem, hogy legyőzhessétek Stermont. A pirulák megnövelik az erőtöket, és az illúziókat is könnyebben áttörhetőnek, törékenyebbnek mutatja. Ha elég erős az akaratotok, mostantól nem fog rajtatok a piszkos kis trükkjeivel. Sok szerencsét, Gray és Joe.

- Mi a fene? Ez az öreg hangja volt. De nincs sehol. Csak nem a kapszulából? Végre még a nevét is megtudtuk. Stermon . Sose hallottam még ezt a nevet, kíváncsi vagyok honnan származik. – gondolkoztam el, de hirtelen eszembe jutott a küldetésünk. A fickó még mindig ledermedve állt egy helyben. A csávó hirtelen összeszedte a maradék erejét. Megint láncokkal próbálkozott, de alig tartott minket fogságba egy-két másodpercnél. Hamar átlátunk az olcsó trükkön. Harmadjára már hatástalan volt. Előhívtam újra egy nagy adag felhő lángot és a kardomat bevontam vele. A kardom kettévált, így mindkét kezemmel tudtam harcolni. Ekkor hirtelen egy óriás lávahullám közeledett felém. A hőmérséklet is felemelkedett az elviselhetetlenségig, de amikor elért engem, olyan érzés fogott el, mintha forró vízzel öntöttek volna le.
- Jó trükk, de ez a tabletta ügyes kis találmány. Megnöveli a döntőképességünk, így különbséget tudunk tenni illúzió és valóság között. – amíg egy kicsit elbambultam és a hapsi tüzelni kezdet ránk a pisztolyával, így megindultam feléje, amilyen gyorsan csak tudtam. A golyókat, amik felém repültek, könnyen eltérítettem, így elég gyorsan a közelébe jutottam, de ő arcon vágott és meglepődve, megdermedtem. Épphogy a észre vettem a támadást. Ekkor Joe kései száguldanak el az arcom mellett. Stermon sikeresen félre ugrott és két pisztollyal lőtt Joera, aki nagy nehezen kikerülte a villámgyors golyókat. Én is ráugrottam és ketté próbáltam szelni, de megállította a pisztolyával és a kardom nem akart tovább haladni. Amíg nem figyelt megpróbáltam a szabad kardommal leszúrni, de azt is megfogta. Így teljes mértékben rám figyelt. Joe ismét támadhatott, megpróbálta leütni Stermon boxerrel, de az letalpalta őt. Ekkor kibillentettem a pisztolyát és így tovább csúsztattam a kardom az arca felé, de az egy-két centire megállt. Megfogta a kardom pengéjét, ami végig csúszott és egy hatalmas vágást eredményezett a kezén. A kezéből folyt a vér. Joe egy kést dobott a tricepsze felé, de az ép kezével elengedte a kardom és a pisztolyával hárította kést, a fegyvert így nem tudta használni. Kihasználtam az alkalmat és mivel nem voltam kegyes hangulatba, levágtam a kezét, amelyikben a sérült fegyver volt. Nagy erővel ellöki magát tőlem és tüzelni kezd, de a golyók a közelünkbe se ér. Joe neki támad boxerrel, de a közelébe érve, hirtelen előbújt a ruhaujjából egy kéz és elüti. Most én támadok, a közelébe érve, viszont számít rám és nagy erővel elröpít a legközelebbi falig. Kissé szédülten feltántorgok és akkor veszem észre, hogy Joe megint támad. Felé ugrik és eltereli a figyelmét két késsel, mire Stermon hátra ugrik és Joe a háta mögé esik és kést szorít a nyakához, amiből hirtelen a három lesz. Hamar megindultam Stermon felé, így mire Joe sarokba kényszeríti, az én kardom már a hasánál van. Stermon elrántja a kardom Joe felé, de időben megszüntettem a felhő lángokat. Megpróbál kiszabadulni Joe kései közül, de ő elvágja a torkát és a földre löki. Joe letisztítja a késeit és elindul az aktatáska felé. Én leporolom magam és lehajolok, hogy megvizsgáljam. Joe elém lép és felemeli a táskát.
- Ez lesz az? – kérdezte elégedetten.
- Minden bizonnyal. Szerintem, most már tényleg vége. A köd lángok kezdik elhagyni a kezét.- mutattam az elhalványuló kezére. Ekkor hirtelen egy kés szállt a szívébe. Joe nem akart még több meglepetést, én már meg se lepődök.

Joe odaadta nekem az aktatáskát. Hogy meggyőződjünk arról, hogy a valódi-e felnyitottam. A táskából fény tört elő, ami teljesen elvakított minket. Újra a fekete taxiban találtunk magunkat. A sofőrülésben a Tizedik ült, míg mellette Stermon ült és mosolygott ránk.
- Mi történt. Most öltük meg, de megint itt van mellettünk sértetlenül. Mi a fene van itt?

- Szép volt fiúk. Végig Stermon illúziójában voltatok, és az a tény, hogy nem kapálódzva ébredtetek, azt jelenti, hogy sikerült legyőznötök őt. Persze, nem szép dolog, hogy a családi táskában kezdtetek kutakodni, de számítottunk rá, hogy ellenőrizni akarjátok az adatokat. A félreértések elkerülése végett, Stermon sokkal erősebb, mint hiszitek – kezdett bele a mondani valójába a Vongola Decimo. - Gondoljátok, hogy egy piti kis csirkefogó családi titkokat tudna szerezni magának? Ez egy teszt volt, amin sikeresen átmentetek, persze nem akármilyen teszt, ahogy ígértük, jár érte jutalom is. Hírnevet is szereztetek magatoknak, Gray, a Család immáron még jobban elismer téged, ahogy Joe kollégát is, akinek most felajánlok egy csatlakozást a szervezetünkbe, ha Gray is úgy érzi, hogy helye van nálunk – fordult felém. - Gray, te voltál vele az illúzióban, te tudod, hogy hogyan is szerepelt.
Kérdően nézett rám, várva a választ.
- Ch. Felőlem- válaszoltam a Decimonak, aki mosolyogva Joe felé fordult.
- Nagyon megtisztelő, hogy rám gondolt, uram, de én nem szeretnék egyelőre csatlakozni Önökhöz. De, ha bármikor szükséges, rám számíthatnak. Szívesen gondolnék Önökre, mint szövetségeseim.
A tizedik nem nagyon lepődött meg a Joe válaszán. Szerintem, nem lepte meg. Átnyújtott nekünk egy-egy aktatáskát. Ebben az aktatáskában a jutalmunk és egy repülő jegy volt. Decimo és Stermon kiszálltak a taxiból és a néma sofőr szállt be, a tizedik helyére. Beizzította motort és visszavitt minket a repülőtérre. Sikeresen felszálltunk a gépre, ami egyenesen Japánba vitt minket. Az úton csak némán ültünk egymás mellett. A repülőtéren a bejáratnál szembe fordultam Joeval.
- Viszlát, remélem még összehoz minket a sors. –mondta, miközben kezet nyújt, de én félre lököm, majd elindulok a kijárt felé és megfordulás nélkül, felemelem a kezem elköszönés kép. Az utam egyenes haza vezetett.

Miután megvizsgáltam, hogy teljesen épségben vagyok, Grayre nézek, majd a táskára és rá kell jönnöm, hogy nekem nincs közöm ezekhez az iratokhoz, így átadom inkább neki. Ő puszta ellenőrzésből kinyitja a táskát, amiből egy erős fehér fény tör ki. – Mi ez? Büntetés, mert kinyitottuk a tatyót? Csak nem.. – gondolom magamban, majd a következő pillanatban egy kocsiban ültem, Gray-jel mellettem, a sofőr helyén egy ismeretlen férfi, még mellette az illuzionista, akit legyőztünk. – Ne csináld! Még mindig nincs vége?! – Gondolatmenetemet az ismeretlen szakítja félbe:
-Szép volt fiúk. Végig Stermon illúziójában voltatok, és az a tény, hogy nem kapálódzva ébredtetek, azt jelenti, hogy sikerült legyőznötök őt. Persze, nem szép dolog, hogy a családi táskában kezdtetek kutakodni, de számítottunk rá, hogy ellenőrizni akarjátok az adatokat. A félreértések elkerülése végett, Stermon sokkal erősebb, mint hiszitek - gondoljátok, hogy egy piti kis csirkefogó családi titkokat tudna szerezni magának? Ez egy teszt volt, amin sikeresen átmentetek - persze nem akármilyen teszt, ahogy ígértük, jár érte jutalom is. Hírnevet is szereztetek magatoknak, Gray, a Család immáron még jobban elismer téged, ahogy Joe kollégát is, akinek most felajánlok egy csatlakozást a szervezetünkbe, ha Gray is úgy érzi, hogy helye van nálunk - Gray, te voltál vele az illúzióban, te tudod, hogy hogyan is szerepelt. – Aha, szóval az idegen fickó a Tizedik Vongola! Nem semmi, ezért eljön idáig.
-Mivan? Ez azért kicsit durva. Na, mit válaszol Gray a közösen töltött idők után?
-Ch, felőlem… - ez gyors válasz. Nem is vártam többet, amúgy sem valami bőbeszédű srác. Mosolygok. Belépjek, vagy ne lépjek?
-Nagyon megtisztelő, hogy rám gondolt, uram, de én nem szeretnék egyelőre csatlakozni Önökhöz. De, ha bármikor szükséges, rám számíthatnak. Szívesen gondolnék Önökre, mint szövetségeseim.
Ahogy nézem, a Tizedik nem lepődik meg a válaszomon, majd hátranyújt nekünk 1-1 táskát, gondolom jutalom gyanánt. Még egy kis ideig mentünk, majd megállt az autó, és kiszállt a Tizedik és Stermon is, majd a Tizedik helyét a volánnál a sofőr vette át, aki elvitt minket a lakáshoz. Némán vezeti el a gépjárműt a repülőtérre, ahol a Tizediktől kapott jegyeket felhasználva felszállunk a legelső Japánba induló gépre. Unalmas, hosszú út. Nem beszélünk egymáshoz.
Amikor leszáll a gép, és kiérünk a reptérről, Gray szembefordul velem hirtelen. Gondolom, most jön az elköszönés. Bár, ki tudja, nála ez mit takar.
-Viszlát, remélem még összehoz minket a sors. – mondom neki, majd ismét kezet nyújtok, mint a találkozásunk alkalmával. Ő csak félrelöki a kezem, majd elindul, háttal intve egyet. – Érdekes srác. Nem is vártam mást tőle, nem egy társasági lény szegény. – mosolygok, majd elindulok haza, egy forró fürdőre és egy kiadós alvásra vágyva…


Utólag szeretném semmissé tenni a bocsánatkérésed, mivel előzetesen meg lett beszélve, hogy nem leszel négy napig. Valamit köszönet a fordulatos, agytekervényeket megmozgató küldetésért.