Az osztálygyilkos

Hangok. Idegen hangok. Zúg a fejem, hasogat. Hol a faszban vagyok? Kik ezek? Miért nem hagynak aludni? Az oldalamra fordulok, és próbálok aludni. Minden porcikám sajog a legkisebb mozdulatra. Fáradt vagyok, nem olyan, mint aki aludt. Valaki hozzám ér, és megránt. Felordítok, már az érintése is fájdalmas. Leesek az ágyamról, a takaróba gömbölyödve. Keményen a földnek csapódok. Ordítok, aludni akarok. Miért nem hagynak pihenni? Megpróbálom kinyitni a szememet. Nem megy. Nehéz. Valaki üvöltözik fölöttem, de nem fogom fel mit mondd. Mint a recsegő vonal. Bocs hapsikám, nincs térerő. Próbálkozz máskor. Belém rúg, megint felüvöltök. Nem bírom tovább. Nagy nehezen kinyitom a szememet. Nem kapcsoltak lámpát, de ez a kevés fény is zavar. Egy idegen arc hajol felém. Nem tom mit akar, de nem is érdekel. A részletek elmosódnak. Látom, hogy van még valaki. Belém rúgnak, ismét. Félre rántanám magamat, de nincs elég erőm. Össze kéne szednem magamat. De nem megy, hihetetlen szar érzés. Minden tagom és idegem fáj. Minden izmom üvölt a legkisebb mozgásra is a fájdalomtól. Az érszékszerveim nem akarnak működni. Olyan mintha lenyomtak volna a húsdarálón, lehúztak volna a klozetten, a vizelettel összetapasztottak volna, ezután kisütöttek, majd újra ledaráltak. Nem kellemes érzés. Nagyon nem.
Végül nincs más megoldás, cselekednem kell. Meggyújtom a lángot gyűrűmön a takaró alatt, és illúzióval csillapítom a fájdalmat. Ez lefoglalja a d gyűrűmet. De legalább elviselhető a fájdalom. Közel sem szűnt meg, de elviselhető. Na persze elég rizikós ez a dolog. Ha a kifáradt idegeket még tovább fárasztom akkor a végén akár bele is halhatok a feloldásnál. De ahogy elnézem különben most halok meg. Egyik sem tetszik.
-A kurva anyádat, álljál már fel! Megrúgjalak köcsög?
-Bocsánat, nehéz reggel. Mit szeretnének? -bújok ki a takaró alól. Ekkor meglátom a kezeimet, amik feketéllnek. Egy pillanatig azt hiszem, hogy megégett, de nagyon csúnyán. De nem. Ahogy mozdítom elkezd lepattogni. És bűzlik, fémes szagúan bűzlik. Vér. De, amennyire meg tudom állapítani nem az enyém. MI A JÓ KURVA ÉLETET CSINÁLTAM, ÉS MIÉRT NEM EMLÉKSZEM RÁ?!
-Kussolj, vedd le a gyűrűidet és gyere velünk!
-Mi van? Kik maguk? Miért kéne mennem? -remélem hogy megtudok valamit.
-Az van seggarc, hogy kibaszottul gyanús vagy egy gyilkossági ügyben. Szal most szépen velünk jössz. -oké, ezt valahogy éreztem. Mármint... véres kézzel ébredni? Volt egy olyan érzésem, hogy nem operáltam. El kell ismernem, tényleg elég sanszos, hogy én tettem. De nem igazán akartam velük menni. Felülök, és megtámaszkodok az ágyamban, hogy felálljak. Valójában a tőrömet keresem. Megtalálom, rámarkolok.
-A faszt. -kirántom a tőrömet, és előre lendítem. Ellenfelem meglepődik, kiáltani sincs ideje, már a torkából áll ki. C gyűrűm (középső ujjon), felvillan, megfagy a szoba. Mindkét csávó (egyiknek már csak a holtteste) megfagy. A halott megdermed esés közben, a nyakából spriccelő vér gyönyörű jégcsappá válik. Előrelendülök, lábam összezúzza még élő ellenfelem fagyott testét. Legalábbis így érzi. Valójában semmi sem fagy meg, társa teteme annak módja és rendje szerint eldőlt, én meg meg sem mozdultam. Előrelépek, és eltöröm a nyakát, hogy tényleg meghaljon.
Feloldom a jégfölde illúziót, és a zuhanyhoz megyek. Gyorsan letusolok, felkapok néhány cuccot. Azaz a ruhámat és a fegyvereimet. Kimászok az ablakon, a tűzlétra épp nálam megy el. Kilépek rá, és lemegyek az utcára. Nem tom mi készített ki ennyire, de ezt ráérek később kideríteni. Bemegyek a tömegbe, szemem sarkából sötét köpenyes árnyakat látok. Egy apró illúziós dörrenéssel megbizonyosodok, hogy csak látomások, mert nem reagálnak a hang és fényeffektjeimre. Viszont ez nagyon nem jó. A látomások jelzik, hogy tényleg nagy baj van. Nem csak hogy nyakig ülök a szarban, de még hullámzik is. Kéne valahol egy hely ahol aludhatok. Mert nem hinném, hogy a lakásom túl biztonságos ezek után. Bármikor újra felkereshetnek. ÉS az nem lenne jó.
Fél óra múlva betérek egy sikátorba, majd befordulok egy másikba. Lecsúszok a fal oldalához. Vége, nincs több erőm. Feloldom a fájdalomcsillapító illúziómat. A fájdalom visszatér. Felkészültem rá, de erre nem. Mintha belülről lángolnék. Üvölteni akarok, de nincs erőm. Még a szívdobogás is fáj. Elhomályosodik a világ, sötétség ereszkedik rám.
Amikor kinyitom a szemem azt sem tudom hol vagyok. Aztán hamar eszembe jutnak a dolgok. Megszűnt a fájdalom, ami jó. Hosszan aludhattam. Álmok nélkül. Felállok, tagjaim merevek, de nem igazán fájnak. A kín már csak halovány emlék. Kimegyek az utcára, és leesik az állam. Egy hülye idő, páratartalom, hőmérséklet jelzőt látok. Két napot átaludtam!
Belevetem magam a tömegbe. Nem tudom, mihez kezdjek. Ez az én problémám, Hadot nem, kereshetem meg vele. Ráadásul könnyen lehet, hogy a házban várnak rám. A szemem sarkából kiszúrok két ballonkabátos alakot. Az egyik szőke, és egy koronát visel. A másik fekete hajú, esernyővel a hátán. Bármikor felismerem ezt a kettőt, az alvilágban épp elég hír terjed róluk. Belphegor, a véres herceg, és Levi... hát izé. Na igen, neki nincs nagyon elterjedt epiteton ornansa. Azon kívül, hogy Xanxus ukéja. De az nem túl félelmetes. Szóval marad Belphegor, a véres herceg, és Levi. De nem a név a lényeg, hanem az, hogy baszott erősek. És nem hinném, hogy csak pockyt venni jöttek. Könnyen lehet, hogy engem keresnek. Meglehetősen könnyen. Megállok egy kirakatnál, a visszatükröződésben figyelem őket. Sajnos észrevesznek, és átkelnek az úton. Bassza meg. Továbbmegyek, le egy aluljáróba. Futni kezdek, hátha nem veszik észre hol megyek ki. Naná, hogy de, jönnek utánam. Be egy kis utcába, össze vissza rohangálok, mint pók a falon. De utolérnek, és bekerítenek.
-Ushisisisi. Elkaptunk, bogárkám.
-Mit akartok? -nincs értelme megjátszani, hogy nem ismerem őket.
-Megölted két emberünket két napja. A főnök haragszik. A helyzet az, hogy meg kell ölnünk. .mondja vérfagyasztó mosollyal. Amit a következő pillanatban elnyel egy lávakút. Levit szintúgy. Kitörök köztük, szaladni kezdek teljes erőből. Bel szinte azonnal kilép a kútból, mintha ott sem lenne. Levinek néhány másodperccel tovább tart. Kések szelik át a levegőt a vállam fölött, ahogy megbotlok egy kőben. Rohanok tovább, tudom, hogy esélytelen vagyok. Elvégre ez a Varia az isten szerelmére! Egy kés áll a lapockámba, szerencsére nem mélyen. Rohanok tovább, nem törődöm a fájdalommal. Közben előjön az állapot, az igazi állapot. De az is futtat. Ilyen még sosem volt. Legvérszomjasabb énem menekül. Megértem. Kis utcák sokaságán rohanok keresztül. Egyre több és több sérülésem van, szerencsére aprók. Egyszer bekerítenek, Levi gyakorlatilag megsüt. Rohanok tovább, minden tagom fáj, ismét. Egy kés a jobb karomba áll. A vasúttöltés felé megyek. Már számát sem tudom sebeimnek, egész testem egy merő vértócsa. Látom a töltést, és a vonatot. Felrohanok, rá a töltésre. Átrohanok a vasúton, épp a vonat előtt suhanok át. Belphegorék nem tudnak utánam jönni. Ez ad némi időt. Meglátok egy csatornalejáratot, és feltépem. Gyorsan bemászok, és visszateszem a helyére. Sötét van, a létra csúszik. Izmaim feladják a szolgálatot. Lezuhanok, egy bennem maradt kés átszúrja a lábikrámat. A két nappal ezelőtti kín móka és kacagás volt a mostanihoz képest. Üvöltenék, de ajkamba harapok, nehogy eláruljam magamat. Érzem, ahogy egyre terjed valami sűrű, ragacsos, fémes szagú lé körülöttem. Tudom, hogy a saját vérem az. Minden izmom remeg, a számat elharapom, hogy ne kiáltsak. A vér íze a számban, illata az orromban. Keveredik a csatornáéval. Egzotikus. Nem épp ilyen illatot választanék halálomhoz. Forog a világ, hánynom kell. Félrefordulnék, de nem tudok. A saját mellkasomra hányok. Zúg a fülem. Elájulok.
Lidérces álmok szállnak rám. Olyan, mintha beszippantana valami... forgok az elképzelhető összes tengely körül.
A saját kezemet láttam, ahogy egy sötét folyosón haladok. Éjszaka volt... és tudtam hova kell mennem. A tizenhármas terembe. Balszerencsés szám. A bent lévők még nem is sejtették, mennyire az. Lenyomtam a kilincset. Egy pillanatra megállt a kezem... nem akartam. Nagyon nem akartam megtenni. De amikor a másik lehetőségre gondoltam... nem volt mit tennem. Benyitottam.
Huszonhárman voltak bent. Tizenegy lány és tizenkét fiú. Táskával a kezükben, vagy a pad mellett vártak. Nem tudom, mit mondtak nekik, miért legyenek itt. Azt sem tudtam kicsodák. Csak azt, hogy mit kell tennem. És mi lesz ha nem teszem meg. Meg kell ölnöm mindegyiket. Ráadásul nem elég mindegyik torkába belevágnom a tőrömet. A lehető legdurvábban kell őket megölnöm. Hogy akárki meglátja elhányja magát. Előreléptem, néhány lány rám mosolygott. De hirtelen arcukra fagyott a mosoly, amint meglátták a szememet. Előreléptem, torkon ragadtam egy fiút. Előkaptam egy tőröm, és lánggal vontam be. Suhintottam, a tőr a lángok hatására úgy suhant át rajta mint kés a vajon. Egy kézfej esett a földre. Sikolyokat hallottam, kirekesztettem őket. Megjött az állapot, elvigyorodtam. De a lelkem egy része velük sikoltott. De nem volt más választásom. Újabb lendítés, egy láb. Majd egy alkar, még egy alkar. Végül ágyékon döftem, és felrántottam mellkasig a pengét. Belei a földre folytak. Bal kézzel benyúltam a sebbe, és feltéptem a bordáit. Majd eldobtam. Undorodtam magamtól, és attól, mit tennem kellett. De nem volt más választásom. Huszonkettő maradt hátra...
A képek keverednek... előre hátra ugrálok az időben. Látom, ahogy megragadom egy lány tarkóját. Mindenki más halott. Egy radiátorba menő vízvezeték eltört, folyik ki a víz. Rányomom a száját a csőre. Nem akar menni, de néhány fog kitörése után összejön. Sikítani akar, de nem tud a víztől. Másik kezemmel bele-belevágok, de nem mélyen. Kapálódzik, sír. Szép lány lehet, ha mosolyog. De most nem mosolyog. Segítek rajta, felvágom a száját. Arcán könnyek csurognak. Szép lassan megfullad. Tovább tolom a fejét, ferdén vágott cső átszúrja a koponyáját. Lelkem sikít, ezt még az állapot sem élvezi...
Egy srác az ablakon ugrana ki. Még tizen valahányan élnek. Elkapom, felkapok egy leesett lámpát. A tartórúd hegyes, átszúrom a lábán. Meghajlítom, hogy ne jöjjön le. A kezét a falhoz nyomom, felkarjába szúrom a tőrömet. Majd kihajítom a lámpát. Az üveg széttörik. A srác kizuhan, de nem tud leesni. Nagyot üvölt, majd leszakad a lába. A combcsontja szépen kilóg. Felé állok, arcon köpöm. Valaki a nyakamba csimpaszkodik. Egy pillanatig örülnék a halálnak, de rájövök, hogy akkor az egész eddigi meló fölösleges lenne. Elkapom, megcsavarom a kezét, és az ablak szélére vágom. Egy hosszú, hegyes szilánk, ami a keretben maradt, átszúrja a koponyáját, és a száján jön ki. Szerencsétlenségére elkerülte az agyát. Egy lány az. Megragadom a haját, lehúzom a szilánkról. Felemelem, a falhoz vágom. Reccsen egyet, nem mozdul. Visszafordulok a sráchoz, a többiek a sarokban remegnek. Nincs értelme a menekülésnek. Ezt ők is tudják. A srác még az ablakban lóg, lassan elájul. Megpróbált megszökni... valami igazán fájdalmasat kéne kitalálnom. Meglátok egy táblakörzőt. Felkapom, és a szeméhez közelítek vele. Szép lassan kiszúrom az egyik szemét, majd a másikat is. Tovább nyomom, be az agyába...
Sokan vannak. Egy fiú előreugrik, rugóskés van nála. A tőrömet a dróton a nyaka köré dobom, megrántom, és elesik. A hátára lépek, megfogom a tőr nyelét, lángot vezetek a drótba, és szép lassan el kezdem húzni... végül a feje elválik a nyakától...
Egy fiú és egy lány sírva ölelik egymást, életük utolsó pillanataiban is smárolnak. Na ez felbasz. Sosem bírtam a szeretet látványát. Talán mert nekem nem volt benne részem. Illetve nem emlékszem rá. Nem számít miért. Eldobom a drótos pengémet, köríven. Levágja a lámpát, ami a fejükre zuhan, és palacsintává lapítja őket. Szikrák pattognak. Az egyetlenek akiket nem zavar hogy megöltem. Nem az ölés zavar, öltem épp eleget. De ez mészárlás. Ráadásul nem is önszántamból teszem...
Elkapok egy fiút, benyúlok a szájába. Kirántom a nyelvét, és levágom. Lenyisszantom a füleit is, majd kinyomom szép lassan a szemeit. Piszkos, utálatos munka, utálom az egészet. De minél gyorsabban végzek vele annál jobb nekem is, nekik is. Eltöröm a nyakát, és a nyelvével a következőhöz lépek. Hasba szúrom, majd ledugom a torkán a másik nyelvét. Felvágom a mellkasát, és kivágom a szívét. Odalépek egy lányhoz. Csak sír, remegni sincs ereje. Rám néz, tekintete csak gyors végért könyörög. Lassan odanyúlok, kinyitom a száját. Beleteszem a szívet, és elkezdem mozgatni az állkapcsát. Engedelmesen rág, majd nyel is egyet. A vér kifolyik a szája sarkán. Odahajolok, lenyalom. Finom. Kezdek még jobban megőrülni. A lelkem üvölt, képek villannak fel első életem végéről. Feldühödök, kettévágom a lányt...
A radiátorhoz lépek, és a vízvezetékről ferdén levágok egy két méter hosszú csődarabot. Csak az első srác halott. Szép hegyesre vágtam, a víz a padlóra ömlik. Bal kezemmel a fejemhez nyúlok, és a vérrel felnyalom a hajamat. Odalépek egy lányhoz, megragadom a nyakkendőjét. Megrántom, végighasal a padon. Mögé lépek, letépem a szoknyáját. A többiek furcsán nézhetnek rám... de nem ússza meg annyival, mint amire a többiek gondolnak. Megragadom a karót, és egy határozott mozdulattal felszúrom. Majd szép lassan tolom tovább. Üvölt, majd egy idő után abbahagyja. Tökéletesen céloztam, a vége a száján jön ki. Epe tolul a torkomba, de visszatartom a hányingert.
Újabb hím ront nekem, és egy csaj is. Félrelépek, az utóbbit kigáncsolom. Előkapom egy tőrömet, és a hátába vágom. Lehajolok, felrántom, kettévágom a fejét. A srác elsuhan mellettem, felpattanok, megragadom hátulról a fejét. Futni kezdek, szemből a táblába vágom a fejét. A tábla megrepedezik, szép lassan lecsúszik a teste, véres csíkot húzva...
Egy lánynak elkapom a nyakkendőjét, és megrántom. Alacsony, sovány teremtés, erős nyakkendővel. Öreg hiba. Megragadom, átdobom a nyakkendőt a tábla-lámpa rúdján, és felhúzom. Egy tőrömet beleszúrom, és megvárom amíg megfullad...
Egy fiúhoz lépek, felmetszem a hasát. Kirántom a beleit, megragadok egy méretes darabot, és lenyesem. A torka köré tekerem, és húzni kezdem...
Elkapok egy fiút. Megragadom a fejét, és egy szék lapja és támlája közé teszem. Fogok egy padot, ráerősítem a lábaira, majd kilógatom az ablakon úgy, hogy a szék beakadjon. Egy nagy reccsenés, és a srác feje egy két csigolyával a székben marad. A többi aláhullt...
Egy lány következik. Egy széklábat levágok, lenyomom a torkán. Nem akarom megtenni, nem akarom megtenni... minél tovább csinálom annál jobban fáj. Kimerültem, a lelkem nem bírja az örökös csatát az elmémmel...
Elkapom egy lány karját, és eltöröm. A törött csontokat addig nyomom, amíg át nem szúrják a karját. Levágom a kezét, majd a saját, hegyesre tört csontjaival leszúrom.
Két fiú ront nekem. Karate állásban. Szóval a karate klub tagjai. Elhajolok egy ütés elől, és ágyéktól vállig kettévágom az egyiket. Megpördülök, könyökkel arcon vágom a másikat. Megragadom a táblát, kitépem a falból, majd széttöröm a fején...
Elkapok egy lányt, és a szekrényhez rántom. Letépem az ingét, rózsaszín melltartója van. Csipkés. Feltépem a szekrény ajtaját, és betuszkolom. Rázárom, majd felkapom egy tőrömet, és elkezdem szurkálni. Olyan negyven-ötvenszer döfök bele. A vér kifolyik az ajtaja alatt...
Elkapok egy fiút és egy lányt, és keresztülszúrom rajtuk egy-egy tőrömet, majd összenyomom őket, és kölcsönösen leszúrják egymást. Újabb epe adag tolul fel, nem tom visszatartani, a földre hányok...
Összeszedem a fegyvereimet, és az ajtóhoz lépek. Kinyitom, majd elhagyom az épületet a hátsó kijáraton át. Amint kiérek telefonálok. Nem tudom kit hívok, és mit mondok, vagy ő mit mond. Amikor leteszem rám tör minden fáradtságom...
Felriadok, egy ágyon fekszem, egy ismeretlen szobában. Fejemen nedves kötést érzek, és valaki rendesen ellátott. A jó hír az, hogy élek. A rossz, hogy nem tom hol a fenében vagyok. Ahogy azt sem miért mészároltam le huszonhárom diákot.

Éppen hazafele tartottam az utolsó munkámról. Teljesen ki voltam merülve. A testemet a munka alatt szerzet sebek hegei borították. Nagy nehezen felbaktatok a lépcsőn egészen a lakásom ajtajáig. Belépek, az ajtómon lerúgom magamról a cipőmet, elvánszorgok a kanapémig és ledőlők rá. Mivel nyomja az oldalam így kiveszem és a mellettem lévő asztalra teszem a mobilom. A kezemmel eltakarom a szemem és már majdnem sikerül elszundítanom. Amikor megcsörren a telefon. A szemem még mindig csukva van, csak vakon tapogatózom. Egyszer csak sikerül megtalálnom. Még félálomban vagyok, amikor a fülemhez emelem a telefont és beleszólok.
- Halló - mondom álmos hangon.
- A bázisról telefonálok van egy fontos feladat a számodra egy 20 percen belül a bázison kell lened. Innen fog egy magán repülő elvinni a megizzás helyszínére. Tokióba. Ha ott leszáll a repülő akkor, vedd az utadat az ottani „Családok” fiataljainak fenntartott iskolába. Ha oda értél, akkor ott megkapod a további információkat. Ez lenne a küldetésed egyelőre.
- . . . (semmi válasz, csak szuszogást hallani)
- Seyen! Itt vagy?
- Igen persze értetem Tokióba, repülő, iskola.– Mondom álmos hangon. - Persze minden világos. Rögtön készülődni is kezdek.
- Ha megértetted, akkor rendben. – mondta majd lerakta a telefont. Ezután leraktam a telefont és vettem egy nagy levegőt. Aztán feltápászkodok, majd elvánszorgok a zuhanyzóig. Miután lezuhanyoztam, tiszta ruhát vettem elindultam a bázisra. Sikerült időben oda érnem.
Ott egy kis géphez vezettek, csak kétszemélyes volt. Alig felszálltam rá már indult is. Átaludtam az egész utat. Ezért mire megérkeztem addigra sikerült kicsit összeszednem magam. Mivel a leszálló helytől mesze volt így taxiba szálltam úgy menetem az iskoláig. Amikor oda értem kiszálltam a taxiból. Majd bementem az iskolába. A portás először kicsit furcsállotta mit is keresek itt. Amikor mondtam, hogy ki küldött, már azonnal tudta, hogy mért lehetek itt. Mondta, hogy menyek fel a harmadik emeletre ott keresem 3/b osztályt. Úgy tettem, ahogy felmentem a lépcsőn a harmadik emeletig. Ez emelet le volt zárva. A folyóson csak egy nő volt. Úgy 25-30 év között lehetett Alacsonyabb volt nálam sötétkék kosztümöt viselt. A haja sötétbarna volt vállig érő. Idegesen könnyes szemekkel járkált a folyóson. Odalépek hozzá.
- Üdvözlőm tudna nekem segíteni, a Vongola küldött, a 3/b keresem. A nevem Nowis Seyen.
- Az igazgató helyettes vagyok. Szóval téged küldtek, nem nézel ki idősebbnek az itteni diákoknál. Kérlek, fáradj velem, elvezetlek a teremhez. – válaszolta kissé könnyes hangon.
- Rendben. Egyébként mi történt itt. azt mondták, hogy itt majd többet tudok meg. Eddig azonban senki nem mondott semmit.
- Így küldtek ide? – közben megérkezünk a teremhez. A nő megállt az ajtó ellőt. – Itt vagyunk, a teremnél. Készülj fel szörnyű látvány. - ránézek, majd bemegyek a terembe.
- Azt nem tudom, hogy mért nem mondták, de a helyzet az, hogy valaki végzet egy egész osztállyal. Méghozzá különös kegyetlenséggel. – mondja a nő a folyosóról.
A terem borzalmas látványt. A helyet a padlótól a plafonig vér áztatja. Testek darabkái mindenűt, az asztalon, a szekrényeken, az ablak betörve, egy diák log ki rajta félig. A látványtól megtorpanok émelyegni, kezdek, elfog a hányinger. Egyik kezemet az arcom elé emelem.
~ Még az utcán éltem láttam pár dolgot, de egy sem volt ennyire szörnyű. – gondoltam magamban.
- Még nem tudtunk mindenkit azonosítani, de úgy 23 körül kell lennie az áldozatoknak. –szólal meg a nő a folyosóról. Nem válaszoltam, úgy éreztem, ha meg kell szólalnom, minden kijön belőlem.
– Jól vagy? Kérdezte ismét.
- Igen. – válaszoltam miközben próbáltam elnyomni az ingert.
- Esetleg valami elképzelés az elkövető kilétéről? – kérdezem, közben elkezdek járkálni a teremben. A vér ráragadt a cipőm aljára. Hiába próbáltam óvatosan lépkedni a teremben nem volt olyan pont, amit nem borítót volna vér.
- Elképzelésünk sincs. – felleli, valami furcsa van a hangjában. Közben oda érek az ablakhoz. Az egyik áldozott félig ki log rajta.
- Indítékról lehet valami elképzelés? – kérdezem, közben tovább vizsgálom a helyszint.
- Ha azt vesszük kiknek a gyerekei, akkor könnyű találni indítékot. – feleli. Közben én furcsa véres lábnyomokat veszek észre az ablak mellet.
- Akkor gondolom ezért nincs gyanúsítót még. Ha elkezdenénk ujjal mutogatni, akkor annak borzalmas következményei lennének. – mondtam majd kitekintettem az ablakon keresztül az iskolaudvaron.
- Ezért kell, minél hamarabb megtalálni a valódi elkövettet. –felelte.
- Megteszek minden tőlem telhetőt. – feleltem és elkezdtem nyomokat keresni.
- Most megyek, ha bár mire szükséged van az irodámban meg találsz. – mondta majd hallottam a távolodó lépéseit. Én elkezdem átvizsgálni alaposan a helyszínt hogy, találok –e valamit, ami a gyilkos kilétére utal. A nyomozásom nem volt sikertelen. A nyomok egy magas épülethez vezettek, itt is egy lepukkan szobához. Itt két újabb hulla fogadott, az egyen ruhájuk nagyon ismerős volt.
~ Levin nevű fazonnak volt hasonló ruhája. Á, ha eszembe jut, az a fickó kiráz a hideg. Nem igazán kedveltem meg miután sokkolóval kergettet. – szörnyűködtem magamban, majd ismét a hullákra néztem.
- Az nem lehet, hogy ezek is a Variától vannak? - mondtam, és már kaptam is a telefonomért, hogy hívjam a bázist. Azonban észrevettem hogy valakik állnak az ajtóban. Így hagytam a teleont. Egy fiatal pár volt.
~ Hátha tudnak valamit, ki kell kérdeznem őket. – gondoltam, és illúzióval rendőrnek adtam ki magam. Reméltem, hogy így megtudhatok tőlük valami használható információt az itt lakóról. Próbálkozásom azonban hiába való, tagadnak mindent. A beszélgetés alatt azon gondolkodom, hogy a srác ismerős nekem valahonnan.
~ Maffia Landon láttam. Azt hiszem szakmabeli jobb, ha nem erőltettem ezt a társalgást. – gondoltam magamban majd hagytam őket hagy menjenek a dolgukra. Ez után hívtam a bázist és jelentettem a két hullát, hogy nézzenek utána. Eztán pedig tovább kutakodtam a lakásba. Nem volt semmi használható nyom már kezdtem feladni. Azonban épület tűzlétráján vérfoltokat fedeztem fel. Lemásztam rajta követve nyomokat. A Csatorna fedél kissé félre van húzva, és vérnyomok vannak rajt.
~ Azt hiszem nincs mit tenni. – gondlom magamba majd lemászok a csatornába. A botorkálás a sötétben és a bűz a gyerekkoromnak azt a szakaszát idézi, ami próbáltam elfelejteni. Követve a vért elindulok. Hosszas gyaloglás után egy fiút találok sérülten és ájultan a mocsokban fekve.
- Talán ö is egy áldozat? Mindenesetre itt nem hagyhatom. – mondom, majd hátamra vetem és kimásztam vele a csatornából.
~ A sérüléseit el kellene látni, jobb lesz, ha keresek valami helyet. – gondoltam magamba, majd kerestem egy olcsó kis szállodát ahol nem kérdezősködnek sokat. Próbálom ellátni, legalábbis amennyire tőlem telik. A sebeit bekötöztem és tetem a fejére vizesborogatást, majd hagytam piheni.
- Jobb lesz, ha hozok valami kaját biztos éhes lesz, ha felébred. – mondtam majd elmentem a közeli boltba. Mire vissza értem látom, hogy felébredt.
- Látom felébredtél, kérsz valamit enni. – kérdeztem tőle.