Figlio del Sole

Név: Figlio del Sole (Nap Fia)
Nem: Férfi
Életkor: 14
Láng: Nap
Egyéni fegyver: Két karkötő.
Család: -

Jellem: Sokszor túlkomplikálom a dolgokat, talán egyszer ez is lesz a vesztem. A barátaim fontosak számomra, értük mindent megteszek. Szeretek másokon segíteni, és elég naiv vagyok. Tudom, nem éppen a legjobb párosítás, mivel sokszor sétálok bele csapdákba ezek miatt. Nem szeretem azokat az embereket, akik megpróbálnak megváltoztatni, és azokat sem akik lenéznek. Sokszor gondolkozom azon, hogy ki lehetett a nagyapám, és miért pont ezt a nevet kaptam? Mintha előre látta volna a jövőmet...

Kinézet: Barna haj, normál, 14 éveshez illő testalkat. Kék szem, unott arc, semmit mondó tekintet.
Felszerelés: Egy családi kép.

Az iskolából értem haza, néhány közeli barátommal. Nem nagy házban éltünk, olyan közepesnek mondható. A városi ranglétra közepén állt a családunk. Hogy mi határozza meg azt a helyedet? A pénz, mi más!? Nagyapám olasz volt, az ő javasolta ezt a nevet, amit ma is hordok. Egy ideig itt élt velünk, aztán elköltözött. Nem nagyon emlékszem rá, még elég kicsi voltam. De vissza a történethez.
-Megjöttem! - örömmel léptem be a házba, mivel egy nappal kevesebbet kell várnom a szünetig.
-Már meg is jöttél Napocskám? - hát igen, anya mindig is így hívott. Illett a személyiségéhez, mindig vidám volt.
-De anya! Ne hívj így a barátaim előtt! - mondtam elpirulva, mint akit becsületétől fosztottak meg.
-De hát fiam, ez a neved, nem? - apa volt az egyetlen, aki igazán megtudott győzni. Amit ő mondott az igaz volt.
-Jut eszembe, egy csomagot kaptál! Leraktam az asztalodra!
-Köszi anya!- azzal futottam az asztalomhoz. Futás közben eszembe jutott, hogy talán kicsit érzéketlen voltam anyával, hisz ő mégis csak azért hív így, mert szeret. "Majd bocsánatot kérek, ha megnéztem a csomagot!" Nem volt valami nagy, sőt meglepően kicsi volt. Csalódottan nyitottam ki, és még csalódottabb voltam amikor megláttam, hogy mi van benne. Két karkötő, amin különböző szimbólumok voltak. Pontosabban, egy-egy félkör, egy-egy ökölbe szorított kéz fele, és egy-egy fél kézfej, az egyiken két ujj leszorítva, a középső ujj pedig fent, a máikon a mutató ujj volt fent, a hüvelyk pedig leszorítva. Nem tetszett, de végül is felvettem. Első utam anyához vezetett.
-Anya! Elmegyek egy kicsit elmegyek, nem sokára jövök! - odasiettem a barátaimhoz, akik már vártak, és elmentem, anélkül, hogy megvártam volna a válaszát. Elindultunk a park felé, ahol általában az időnket töltötték. "Kulturális központnak" is nevezik, mert a "menők" oda jártak. De mi nem azért voltunk ott, mert "menők" akartunk lenni. Csak úgy. Jó volt ott. A szokásos padhoz ültünk le. Mivel négyen voltunk, alig fértünk el, de ez nem számított. Kennek akkor volt a szülinapja, így elhozta az ajándékát megmutatni nekünk.
-Ezt az órát kaptam a szüleimtől!
-Hú, biztos egy vagyonba került! - csodálkozott mindenki. Én egy kicsit irigyeltem, én is örültem volna egy ilyen ajándéknak, a karkötők helyett.
-Igen, de anyáék szerint, nem az ára a lényeg, hanem hogy tetszik-e.
-Had nézzem! - egy idegen ragadta el Kentől az óráját. Egy végzős volt, valami középiskolából. Nem láttam még olyan egyenruhát, így nem tudtam. - Hú ez biztos egy vagyonba került! - Ebből ma este ünnepelünk fiúk! - akkor vettem észre, hogy többen vannak.
-Elnézést... - mondta megszeppenve Ken. - Visszakaphatnám az órámat?
-Huh? Milyen órát?
-A-ami a kezében van.
-Nem hallottad kölyök? Ebből fogjuk megünnepelni, hogy felvettek a Millefiore családba! - Abban a pillanatban megfagyott bennem a vér. Millefiore családba csak azok kerülnek be, akik tökéletesen tudják kontrollálni a lángjaikat. Hogy honnan tudom mindezt? Régi álmom volt, hogy valami nagyot tehessek az életben. Egy nap kaptam egy levelet, amiben ez állt, hogy ha teljesíteni akarom a álmomat, akkor csatlakozzak a Vongolához, vagy a Millefiore családhoz. Sokat kell gyakorolnom, és tökéletesen uralnom kell a lángjaimat, hogy bekerüljek oda. Nem csak ez, még a két család története, és szinte minden velük kapcsolatban le volt írva. Többször is kaptam ilyen leveleket. Amolyan hírek voltak. Sosem volt cím, név se semmi más ráírva. Az utolsó mondat viszont, mindig ugyanaz volt. "Hogy haladsz a lángoddal?" és mellé egy gyűrű. Megtanultam használni, de kontrollálni nem, habár minden le volt írva. Talán pont azért, mert nem volt élő példa amit lemásolhatnék. Utoljára 2 hónapja próbáltam meg, de a gyűrűm akkor is eltört. Azóta nem kapok leveleket. - Na, viszlát kölykök!- nevetve elindultak.
-Állj! - Nem tudom mi járt a fejemben, mikor ezt mondtam. Se gyűrűm se erőm, és ha még lenne is, akkor sem tudom kontrollálni a lángjaimat! Mégis mi van velem? Miért? Ránéztem Kenre, és ahogy láttam a szomorú arcát, úgy éreztem muszáj valamit tennem.
-Hm? Mit akarsz kölyök?
-Adjátok vissza azt az órát! - az unalmas tekintetből hirtelen kegyelmet nem ismerő lett.
-Mi ez a nézés? Azt hiszed keményebb vagy, mert megmertél szólalni? - ekkor elmosolyodtam.
-Azt hiszed kemény vagy, mert a gyengébbet bántod? - megmutattam a karkötőket - Ezt vedd el!
-Érdekes... bizonyára nem tudod mi az a Millefiore!
-Tudom, de nem érdekel!
-Hohó! Akadt egy kis hebrencsünk! Tanítsuk móresre fiúk! - elővették a fakardjaikat. Hárman voltak. Az egyikük nekem rontott, de kivédtem a bal karommal. Aztán a másik jött, ezt jobb karral védtem ki, miközben a másikat balról visszatartottam. Iszonyatosan fájt, de az még jobban, hogy belesétáltam a csapdájukba. Most jött a a harmadik. -Majd megtanulod, hogy kivel szórakozz kölyök! - Egyenesen a fejemre célzott, és el is talált. Abban a percben már tudtam hogy ez lesz a harc vége. Már kezdtem lehunyni a szemem.
- Ennyi volt? Feladod?
- Ki mondta ezt? - kinyitottam a szemem, és egy idegen férfit láttam. Egy mással szembe álltunk, körülöttünk csak sötétség. - Ki maga?
- Én küldtem neked a karkötőket és a leveleket.
- Hát elég fura ízlése van....
- Megakartalak tanítani a lángok használatára.
- Hát nem nagyon sikerült. Mutathatott volna valami példát, nem csak leírnia, hogy hogy néz ki.
- Igazad van, sajnálom. De megmutathatom - Felamelte bal karját, amin egy szép gyűrű volt. Nem csak szép, valószínűleg erős is. Narancs színű lángja volt, a leírtak szerint, ilyen az Ég láng. - Most próbáld meg!
- Jó, de nem tudom kontrollálni a lángomat... és gyűrűm sincs, mind eltört.
- Menni fog, csak bíznod kell magadban.Tessék itt van egy. -Ideadta zsebéből kihúzott Nap gyűrűt. Ugyanolyan volt, mint a többi amit küldött. Kicsit féltem, elsőre nem sikerülhet. Felhúztam az ujjamra, majd koncentráltam. Nem hittem a szememnek, sikerült! - Azért sikerült, mert fél évig gyakoroltál. Ha készen állsz, visszatérsz a harcra. - Kinyitottam a szemem. Éreztem, ahogy a fakard eltalál.
- Koncentrálnom kell. - A lángok átjárták a testemet. Olyan érzés volt, mintha évekig sportoltam volna, habár nem szeretem még csak nézni sem.
- Mi van ezzel? - rémült meg a támadó.
- Adjátok vissza az órát és elmehettek. - szólalt meg a nagylelkűségem és naivitásom.
- Még mit nem! Le fogunk győzni! - Kihúztam a kezem a kardok alól, majd gyorsan megfogtam őket. Mivel a nap lángja megerősíti használója fizikai képességeit, így nagy erőre tettem szert, és könnyedén törtem szét a kardokat. Mindegy nem volt időm ezen rágódni. A két srác a földre esett a lendülettől. Már csak egy maradt. Jobb kézzel állon ütöttem, aminek következtében felrepült 1-2 métert. Aztán megvártam míg a levegőben nem lesz előttem. Ekkor egy jól összpontosított ütéssel eltaláltam. Ennyire emlékszem. A szobámban ébredtem fel. A párnámon volt egy levél, amin az én nevem volt.

Sole! Sikerült legyőznöd őket, habár elvesztetted az eszméleted. Jobban mondva előbb odaadtad az órát, aztán vesztetted el az eszméleted. Jól használtad az erődet, habár ők nem voltak Millefiore katonák. Nem vették fel őket, mert nem tudták használni a lángjaikat. Kérlek indulj el, amint csak tudsz. Járd be a Világot! Legyél erősebb, ismerkedj más emberekkel. Van valaki, aki rád vár. Keresd meg! Ha megtalálod, a karkötő majd jelzi. A lángjaiddal pedig vigyázz. Jól mondtad, még mindig nem tudod tökéletesen kontrollálni őket. Ha jól számolom, 7 percig tudod használni, aztán jobb esetben is elveszíted az eszméleted. Most csak azért ájultál el, mert először használtad. Jó utat!

- Menjek el?
- Menj. - mondta anya az ajtóból. Bizonyára olvasta a levelet.
- De...
- Menned kell. Amit ma tettél arról tudnia kell!
- Kinek?
- Majd megtudod.
Másnap elindultam. Már két napja járom az utamat, Nem tudom, hová megyek, vagy hogy kit keresek, de egy biztos.... én vagyok Figlio del Sole! Kereslek, mert azt mondták, hogy vársz! Ha hallod ezt, várj meg! Nemsokára találkozunk!

Javítva!