Stefano De Luca

Egy váratlan incidens!
Harc a múlt árnyaival!

Nem sokkal az után, hogy hazatértem szülőföldemre, sétálni indultam, hogy a régen kedvelt helyeim bejárjam. Nem éreztem még, hogy hazatérhetek, mert nem tudtam volna még mit mondani. Bejártam az egész várost keresztül és kasul és rádöbbentem mennyi minden változott mióta elmentem. A régen feldobott és nyüzsgő vidéki élet szinte teljesen elnéptelenedett. Kissé komoran mászkáltam az utcák között, mikor is hirtelen sikolyokra lettem figyelmes. Azonnal a hang irányába indultam. Amint odaértem 4 embert láttam amint egy fiatal, igen csinos lányt próbálnak kirabolni s eközben molesztálni is azt. Nem tétlenkedtem azonnal a segítségére siettem. Amikor az egyik épp le akart súlytani a nála lévő késsel azonnal ott teremtem és kivédtem azt az egyik pisztolyommal. A kés messzire repült a támadók nagy meglepetésére.
- Te szemét! Ki a fene vagy te? – ordítottak rám egyből.
- Jól van kisasszony? Milyen csinosan néz ki. – szólítottam meg.
- Igen köszönöm! Hála önnek!
- Ugyan, ne törődjön vele, menjen haza! Ezeket itt bízza rám!
- De ők… többen vannak és én…
- Ne törődjön vele, csak menjen már! De később egy randit elvárok! – vigyorogtam bénán
- Köszönöm!- szaladt el kicsit még nyugtalanul.
- Hé, te ficsúr! Hozzád beszélünk!

Amint ezt kimondta egyből ott termettem és leütöttem a tagot. A társai alig bírtak feleszmélni
- Engem hívhattok, ahogy akartok! – szólaltam meg véresen komolyan.
- De azt sosem bocsájtom meg, hogy egy hölgyet próbáltok bántani! Utolsó férgek vagytok!
Ezzel a szavakkal elkezdődött a harc, ami nem igen jelentett kihívást. Nem azért mert ennyire nagyképű lennék, de rengeteg év bérgyilkosi tapasztalataival ezekhez a kispályásokhoz még csak fegyvert sem kelet használnom. Puszta kézzel intéztem el őket. Amint mindent kiütöttem, leporoltam az inget és tovább akartam indulni, de akkor az egyik, miközben összeszedték magukat hozzám szólt.
- Ezt még megbánod te szemétláda! A főnökünk nagyon erős és meg fog minket bosszulni!
- Állok elébe! De higgyetek nekem így csak tönkreteszitek az életetek!
Azzal elsétáltam ők pedig az ellenkező irányba bicegtek el. Ezek a szinte még gyerekek, sok emléket felébresztetek bennem és némi dühöt is. Belegondoltam, ha akkor nem találkozok hű tanítómmal, akkor én is ilyen szerencsétlen lennék. Ahogy ott a téren sétáltam s naplementét bámultam egyszer csak az a néhány járókelő is bemenekült a házba, aki az utcán foglalatoskodott. Nem igazán értettem mi folyik itt, de nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Addig a pillanatig, míg meg nem éreztem, hogy egy golyó röpül felém. Villámgyorsan kitértem előle s a fegyvereimmel készenlétbe álltam.
- Jó reflexeid vannak egy féreghez képest!
- Jól célzol egy szánalmas gazemberhez képest! – vágtam vissza
- Te kis… hogy merészelsz a főnökről ilyet mondani! – ugrottak volna nekem az emberei, de ő lecsitította őket.
- Nyugodjatok emberek! Tetszik a humora! Sajnálatos módon azonban, valamit tennem kell veled, mivel megverted az embereim!
- Az embereid egy ártatlan lányt próbáltak kirabolni!
- Sajnálatosan hallom, hogy csak akartak! Azonban két választásod van! Meghalsz, vagy beállsz közénk!
- Senkihez nem állok be, egyedül dolgozom és még ha valakihez beállnák is azok se ti lennétek! Csak egy szánalmas banda vagytok, akik nem találják a helyüket és kétségbeesetten bujkálnak a maffia családok elől!
- Kezdek kijönni a béketűrésemből te féreg! – mordult rám a főnök.
- Ezek szerint saját kezemmel kell, hogy megöljelek! Ez a szánalmas banda, ahogy te nevezted úralja az egész várost és környékét! Én vagyok, itt az úr s nem félek a maffia családoktól! Megvan a hatalmam, hogy bármelyiket legyőzzem!
- Nevetséges! Miket nem képzelsz be magadnak! Csak azért úsztad meg eddig is, hogy letiporjanak, mert egy ilyen szigetre egy nagyobb család se pályázik és legfőképp azért mert a szigetet a családom védelmezi?
- A családod? Tehát idevalósi vagy? Akkor még nagyobb élvezettel öllek majd meg, ezzel is példát statuálva!
- Próbáld meg! Csak aztán nehogy megbánd!
- "Ez nagyon menő szöveg volt". - gondoltam magamba
Ebben a pillanatban már tudtam ki a vezér! Az emlékeim felfedték a kérdőjeleket a fejemben! Ezek ugyan azok a srácok, akikhez anno egyszer én is tartoztam némiképp kiegészülve új tagokkal. A vezérük pedig az a „Vezér” akire régen olyannyira felnéztem, és akitől az ikerpisztolyaim kaptam. A düh mélyen áramolni kezdett bennem. A tény, hogy magamra hagytak akkor és elárultak, mindig megmaradt bennem. De az évek tapasztalatainak hála sikerült átcsoportosítanom azt. Láthatólag még nem ismert fel ezért némi előnnyel foghattam a küzdelembe, habár csak egy csürhe vezére volt, már akkor mesterien használta a vihar lángját mikor még fiatalok voltunk, tehát nem tudhattam mire számíthatok.
- Legyen hát te féreg! Egyedül állok ki ellened! A teljes létezésed kitörlöm a világból! Egy porszemcse se marad utánad!
Ezzel elkezdődött az általam már régen várt küzdelem. Sokszor álmodtam arról egy nap visszafizethettem a sok gyötrelmet. S most végre eljött az idő. Ahogy közeledett felém, én készenlétbe álltam és vártam, hogy ő támadjon elsőként. Nagyon jól ismertem a legendás viharpisztolyait. Számtalan fegyver volt az öltözete különböző pontjain s ez egyáltalán nem volt meglepő. Egy kutató családból származott, akiknek kora lehanyatlott, de találmányaik így is világhírűek voltak. Ugyan a nagyobb maffia családok elfordultak tőlük, de megtalálták a megélhetést a feketepiacon. A család egyetlen fia pedig saját bandát alapított, amit a család fegyverzett fel. Általában mindig egy pár gyönyörű szép vihar lángokkal is bevonható Colt volt nála, azonban most csak egy duplacsövű fegyverrel támadt rám. A töltények viharlángokkal voltak bevonva, így még nagyobb pusztító erővel rendelkeztek. Könnyűszerrel kikerültem a töltényeket, de még nem támadtam. Vártam, mivel tudtam forralhat valamit.
- Pusztán meneküléssel nem győzöl le! – kacagott
Mire ezt kimondta előkaptam a dupla fegyverem és kilőttem a kezéből a fegyverét és a pisztolyom felső részével képen töröltem. Miután földre rogyott én hátrébb ugrottam és vártam a reakcióját. Ő csak ült a földön és bámult. Majd felnevetett és feltápászkodott.

- Mi az ennyire meglepett a gyorsaságom? – kérdeztem.
- Nem, hanem most már tudom ki vagy te! Minden fegyvert, amit kiadok a kezemből felismerek! De vagy Stefano a De Luca család fekete báránya. Kis senki voltál mikor befogadtalak, még önálló jellemed se volt. Neked adtam a fegyvereket, mert megláttam benned a lehetőségeket, hogy egy nap a társam lehetsz, azonban cserbenhagytál és eltűntél. S ennyi idő után volt képed visszatérni! Szánalmas vagy!
- Arról, hogy ki hagyott cserben kit, vitatkozhatnánk! A szánalmas pedig te vagy! Nézz magadra mivé váltál! Még az alsógatyád is kilóg! - kezdtem el nevetni.
- Ne hülyéskedj egy ilyen komoly beszélgetést! – ordítottak rám lefáradva a társai.
- Bocsi. – mosolyogtam el
- Ugyan olyan szánalmasan rossz a humorod, mint volt. De örülök ennyi év után én ölhetlek meg és visszakaphatom hőn szeretett fegyvereim. A mai világban jó szolgálatot tesznek majd, habár újra kell építenem őket, mert ha jól emlékszem nem vezetik a lángokat, s ha már itt tartunk azokkal a pisztolyokkal hátrányban vagy velem szemben.
- Majd meglátjuk!
Azzal előkapta a két vihar Coltot és lövöldözni kezdett rám. Én fürgén kitértem előle, amikor is hirtelen mögém került és csak óriási erőfeszítések árán sikerült a kezemmel hárítani az ütését. Amikor hárítottam egyből ellentámadást indítottam. Ütést ütés ért és mindketten óriási erővel támadtuk a másikat, rendkívül kiegyenlített küzdelem volt. Rengeteget fejlődött ő is az évek során. Azonban a szemében láttam, hogy rendkívül mélyre süllyedt. Csak úgy áradt belőle az undorító rossz szándék. Amikor távolabb lökődtünk egymástól intenzív támadást indított ellenem a lángjaival. Alig győztem kikerülni azokat s fedezékről fedezékre ugráltam. Mikor visszatámadtam ő egy dobozt kapott elő, amit kinyitott s azok ereje megállította a lövedékeim. Egy egyszerű Battery Boksz volt, de rendkívül jól időzítette a használatát. Ráébredtem, hogy némiképp lebecsültem őt. Rengeteget fejlődött, de nem eshettem kétségbe, így tovább harcoltam. Folyamatos tüzelés következett. Mindketten kitértünk a másik lövedékei elől, ám sokkal nagyobb hátrányban voltam. Egyszer csak hirtelen mögé, kerültem ám ő pillanatok alatt megfordult és messzire repültem. Ahogy a falból kimásztam, hozzám szólt.
- Nem vagy olya erős, mint amilyennek gondolod magad! Most megmutatom neked, hogy kár volt visszatérned.
Egy újabb dobozt húzott elő a zsebéből, ami ezúttal egy páncélt tartalmazott. Nem tűnt magad szintűnek, de ahhoz éppen elég, volt, hogy a már így is nehéz helyzetemet még inkább megnehezítse.
- Ez az én legyőzhetetlen páncélom a „ Cremisi Protezione”!! Véged van!
- Ö… ö Elég béna név egy páncélnak… Karmazsin Védelem? Nem tudtál volna kreatívabb lenni? Ez annyira béna! – akadtam ki!
- Kritizáld csak, de ez lesz a veszted! – kacagott fel.
Azzal nekem rontott és tovább lövöldözött a fegyverével én nagy nehézségek árán menekültem a kalapomat fogva. Mikor aztán meguntam a menekülést, megfordultam és villámgyorsan lövöldözni kezdtem. Ám a páncélról lepattantak a golyók és még csak meg se karcoltam. Lehet, hogy alacsony szintű boksz fegyver volt, de a vihar lángokkal felvértezve semmit sem értem a fegyverekkel. Ezért megálltam és elraktam a fegyvereket. Amint megálltam gúnyosan hozzám szólt.
- Na, mi az! Feladod? Végre rájöttél, hogy nem győzhetsz le!
- Erről szó sincs! Valóban csupán fegyverekkel nincs esélyem ellened, azonban ezekkel igen! – húztam elő a kesztyűmet!
- Na ne nevetess már! Ha a golyó nem tudja megkarcolni, mire mész azokkal a kesztyűkkel?
- Majd meglátod! – szólaltam meg.
Azzal felhúztam a kesztyűm és meggyújtottam a lángjaimmal. Hevesen ragyogott a kesztyű a fiatalságom és elszántságom erejével. Mindenki meglepődve bámult rám, még az ellenfelem is.
- Úgy tudom te még nem tudtad milyen típusú lángom van „főnök” – mondtam flegmán.
- Tehát előnyben vagyok! – mosolyodtam el.
- Na ne szórakozz attól, hogy ég lángod van, még nem tudsz megsebezni.
Azzal erejének felét a páncélba a másik felér pedig a fegyverekbe áramoltatta és nekem rontott. Villámgyorsan kitértem minden csapás elől majd villámgyorsan visszatámadtam. Egymás után ütöttem a páncélt, ami egyre inkább behorpadt az ég lángjaimnak köszönhetően, ám állta a sarat, sehogy sem tudtam kritikus kárt tenni benne. A vihar lángok eközben nekem is kisebb sérüléseket okoztak s eközben még a fegyvereket is ki kelet t kerülnöm. Azonban egyszer csak hirtelen megragadott és közvetlen közelről meglőtt, szerencsére a lángjaimmal éppen sikerül hárítanom a támadást. Hátra ugrottam és mindketten fáradtan álltunk farkasszemet nézve egymással.
- Add fel nincs esélyed! Lehet én is fáradt vagyok, de nekem itt a páncél! Nem tudsz kárt tenni bennem!
- Azt hiszed, hogy úgy váltam híres bérgyilkossá, hogy a két fegyvert és ilyen gyenge lángokat használtam. Egyvalamit megtanultam az évek alatt! A harcban nincs semmi magasztosság, de minél jobban húzzuk a küzdelmet az érzések annál jobban megnyílnak az egymással küzdő felek közt. Kíváncsi voltam, maradt e még benned jóság ám ez hiba volt tőlem. Már egyáltalán nincs benned semmi jóság. Így véget vetek ennek!
- Csak a szád jár! Nem tudsz legyőzni!
- Kezdjük!
Azzal levettem a kalapom és a mellettem lévő sziklatörmelékre akasztottam s ráraktam az eddig mellkasomra tűzött narancssárga rózsát. A kesztyűim ökölbe szorítottam és támadást indítottam. Ő minden erejét a páncéljába irányította.
- Ezt a védelmet nem töröd át! – ordította.
Én továbbra is felé szaladtam ökölbe szorított kézzel. A jobb öklömbe sűrítve a tiszta ég lángjaim. S a balba a tiszta ég lángomat kissé keverve a düh lángommal. Nem sokat tudok még irányítani a düh lángomból, de évek alatt már megtanultam magamból kisajtolni egy nagyobb mennyiséget és ezt keverve a tiszta lángjaimmal egy veszélyes elegyet alkottam. Amint közeledtem felé felugrottam a levegőbe közvetlen fölé és megindítottam a támadást.
- Meteora Doppio! – hangzott fel a kiáltásom.
Először a jobb kezemmel találtam el a páncélját, ami olvadt repesést hagyott maga után, majd a bal kezemmel is odaértem és teljesen berepesztettem azt. Végül mikor mindkét öklöm a sérülésben volt elengedtem a lángjaim s hatalmas robbanás közepette szállt szét a páncél s a gazdája hátra repült vért köpve. Mikor a por eloszlott a páncél apró darabokban volt az oly hatalmas főnök pedig kiütve feküdt. Az emberei először csak némán álltak s pislogtak. Két dologra számíthattam. Vagy nekem támadnak, vagy elmenekülnek. Sajnos a rosszabbik következett be. Rettentő fáradt voltam, de készen álltam a harcra. Nehéz helyzetben voltam mindenfelől támadtak és habár ki tudtam kerülni, amint kiütöttem egyet, kettő jött a helyére. Már épp lenyomott a túlerő mikor is egy ismerős érzés fogott el. Sebesen arrébb ugrottam és bölcsebben is tettem, mert az ismerős érzés után egy ismerős szó következett.
- Lightning Breaker!
Ahogy ez elhangzott a csürhe szétrepült s kráterben egy kissé őszülő, szivarozó fazon jelent meg.
- Szánalmasan elgyengültél, kölyök! Hát már nem emlékszel mit tanítottam neked?
- Maradj már Johnny! Ennyi idő után ez az első dolgod, amit mondasz nekem? – tápászkodtam fel és mellé sétáltam.
- Akkor is szánalmas vagy!
- Te beszélsz! A nagy leszokás a dohányzásról, mint látom nem sikerült, hanem átalakult szivarozássá?
- Maradj csendbe kölyök! Rendezzük le ezt a bandát. aztán majd beszélünk!
Ám erre már nem volt szükség, az előző támadás hatására a banda szétszaladt. A főnököt is felkaparták és magukkal cipelték. Egy darabig biztos tuti nem fognak senkibe belekötni. Miután leporoltam magam és felvettem a kalapom és visszatűztem a rózsát a mellkasomra, megköszöntem Johnnynak a segítséget és a hotel felé indultunk. Johnny elmesélte nekem, hogy néhány éve a banda olyannyira erőssé vált, hogy rettegésben tartotta a várost. A családom nem figyelhetett ilyen kis szélhámosokra, mert a nagyobb családok folyamatosan veszélyeztették a sziget lakóit. Azt is elmesélte, hogy a nevem a szigetre is eljutott, de jó néhány éve semmit nem halottak felőlem. Ám tudta, hogy vissza fogok térni.
- Gondolom, hogy edzeni tértél vissza. – pöfékelte.
- Így van, erősebbé kell válnom, mert kezdek kiégni! Végre irányításom alá kell vonnom a rejtett lángom is!
- Hát valóban szánalmasan gyenge lettél!
- Hékás!
- Jól van! Elmegyünk a csomagodért a szállodába! Nálam lakhatsz! 1 hónap múlva kezdjük az edzést! Addigra mindent előkészítek.
- Köszönöm Johnny! Jövök eggyel!
- Nem csak eggyel! – mosolyodott el.
- Jól van… sokkal te láncdohányos vén fószer!
- Vén fószer a nénikéd bácsikája az! – mordult rám!
Ezen mindketten nevettünk majd az égre néztünk.
- Jó hogy hazajöttél! Üdv itthon! – veregette meg a vállam Johnny.
- Én is boldog vagyok, hogy itthon vagyok. Köszönöm.
Azzal elmentünk a csomagjainkért és Johnnyhoz indultunk. Tudtam nehéz edzések várnak rám, de erőssé kell válnom, hogy labdába rughassak a mai kiélezett maffia világban.